Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikáprilis 20 2021 21:40:36
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 3
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,202
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Anagramma
Szerelem
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10202]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3573]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
NDI: ÉS A TUTAJOK ELINDULTAK…
MM




























NAGY DOMOKOS IMRE

... ÉS A TUTAJOK ELINDULTAK



Akkor már vörösödött körben az ég alja mindenütt. Mintha három Nap kelt volna egyszerre északról, keletről, délről, és egyre közeledenének, ahogy a betörő hordák leküzdötték egy-egy maroknyi csoport ellenállását, és közelebb jutottak a tengerhez, ahol majdnem teljesen készen ott himbálózott tizenkét hatalmas tutaj. Ha még három napig nem ér ide az ellenség, készen is lesznek, hogy Tikit és népét átvigyék a hatalmas vízen, melyen túl a béke hona várja őket, ahova sohasem jutnak el a vörösbőrű ördögök, akik mindenkit megölnek, akik ellenségeik levágott fejével díszítik kunyhóikat. Így kell lenni, mert így mondta Tiki, a Nap fia, a Fény az Égi Fényből.
– Ha előbb lesznek kész a tutajok, és elindulnak a tengeren, mintsem ideérnek az ördögök, akkor átjutunk a hatalmas vízen. De hogy a tutajok elkészülnek-e, azt csak Ő tudja… – és felmutatott az éppen felkelt Napra, amely a hegyek ormán lebegni látszott.
Ez öt nappal ezelőtt volt, és azóta elkeseredetten folyt a küzdelem. A betörő vörösbőrűek minden hegyért, minden szorosért, minden völgyért külön kellett, hogy megvívjanak. Külön ostrom alá kellett venniük minden sziklát, minden bozótot, minden balsafát. Külön-külön kellett megrohamozni minden dombhátat, minden rétet, minden falut.
Véres harcok voltak, ám az indiánok bírták erővel és emberrel. Akit pedig el sikerült fogniuk, annak számára nem volt kegyelem. Válogatott kínzások között haltak meg egytől egyig, de nem voltak hajlandók elárulni az utat, amely a védők hátába, a kikötőbe vezetett. Az elfogottak a Napra néztek, s a szemlélő számára úgy tűnt, mintha láthatatlan kötelék kapcsolná őket össze. Aztán pedig csak álltak, mintha saját maguk élethű szobrai lennének.
Így aztán folyt a küzdelem, és folyt a vér. Minden védő öt-hat indián halála árán esett el, de elesett, és az indiánok többen voltak, összehasonlíthatatlanul…
Tiki fent állt a hegyen, amely a kikötő fölött emelkedett, egyedül és megközelíthetetlenül. A felfelé vezető ösvény aljában két fegyveres őr vigyázta, hogy ne zavarja meg Tikit senki sem, míg a Hatalmassal beszél.
Így hát Tiki egyedül volt a hegy csúcsán, melyről messze el lehetett látni a szárazföld belsejébe, hol az őserdőn túl óriási hegyek emelkedtek, szakadékokkal és völgyekkel szabdalva, magasra kidugva sziklás és havas fejüket a dzsungelek örökké párás és lázas zöld sűrűje fölé. Innen fentről a szem messze elkalandozhatott a tengeren is, mely nyugodt volt, és a nézést nem zavarta semmi.
Hátul, a hegyek között, ahol – így tartja a szent hagyomány – valaha csónakon jártak őseik, mert odáig ért a tenger, folyt a harc és folyt a vér, lent pedig a tengerparton épült a tizenkét tutaj.
És folyt a halálos verseny az indiánok és a tutajépítők között, akikről állandóan csurgott a verejték, és nehéz szerszámaikat alig bírták már emelni. De dolgoztak, mert dolgozni kellett, s csak arra az időre tették le szerszámaikat, amíg bekapták azt a kis ételt, melyet a asszonyok készítettek. Aki pedig már nem bírta erővel és összeesett, azt két társa felemelte, és elvitte az árnyékba, hogy rövid pihenés után visszatérjen a munkához.
Az egyetlen, aki nem dolgozott, Tiki volt. Látszólag tétlenül állt a hegy tetején. Nem forgatott kezében súlyos bárdot vagy éles kést, nem emelgetett nehéz balsafa-rönköt, nem cipelt totoranád köteget, nem húzott háncskötelet.
És mégis, neki nehezebb volt a helyzete, mint a tutajépítőknek. Vagy tán nehezebb is. Azok legalább bíztak benne, és vakon hittek a szavának. De ő kinek higgyen? Kinek?
Nem volt más éltetője, mint a hite abban, hogy követniük kell útján a Napot, keresztül a tengeren. De ha lebukott a Nap, s maradék fényével vörösre festette a tenger vizét, egyszerre belopódzott szívébe a kétség. Hátha nem? Hátha …?
De tartania kellett magát. Mindössze húsz íjásza volt már csak, azok is jórészt sebesültek, azokon kívül, akik a tutajokon dolgoztak. Mi lesz, ha nem bírják a harcosok addig tartani az átjárókat, amíg a tutajok elkészülnek? Mit tehet húsz sebesült harcossal a százszámra beözönlő hordákkal szemben? Mit tehet?
Ha azonban újra felkelt a Nap, új energiát lehelt elcsüggedt lelkébe, mert tudta jól, hogy a népében addig van erő, amíg benne látnak kitartást…
*
Fáradt, sebesült harcos vánszorgott elő. Karján véres seb volt, testét iszap borította. Látszott rajta, hogy útja végső szakaszát vánszorogva, el-elesve, gyökerekbe kapaszkodva tette meg a dzsungelen keresztül.
Az őrök szó nélkül engedték fel Tikihez, aki ránézett, és tudta, hogy a hatalmas küzdelem végső szakaszához érkezett.
Lassan kibontakoztak előtte a tragédia részletei is. Látta, szinte átélve látta gondolatban a legyűrt védőket, az égő falut, a felkoncolt lakosságot.
Hallgatott sokáig, gyűjtötte magában az erőt, majd odaszólt a hírnökhöz:
–Küldd fel a harcosokat! …– aztán elnézett újra a hegyek felé, és így is maradt mozdulatlanul, míg meg nem hallotta maga mögött a lépteket.
Ekkor visszafordult, és halkan beszélni kezdett:
– A Hatalmas még egy utolsó próbára tett bennünket. Ezt nektek kell kiállnotok. A szorosban megmérkőztök az ördögökkel… Szabadítsátok rájuk a Kőomlást!… Aki utolsónak marad közületek, az felgyújtja a jelzőfát!…
Felemelte a kezét, s a harcosok leborulva fogadták áldását. Mintha láthatatlan sugarak indultak volna ki belőle, s vittek volna földöntúli energiát maradék harcosainak.
Aztán halkan még annyit mondott:
– … mondjátok meg lent, hogy csak a kilenc legnagyobb tutajt kell elkészíteni. Amit lehet, használjanak fel a többiből, amit pedig nem, azt máglyaként halmozzák fel a parton.
*
Újabb két nap telt el, tele vérrel és verítékkel, harccal és munkával. A tutajépítők, ha lehet, még keményebben dolgoztak, a harcosok pedig kétszáz helyett állták a harcot. A tengerparton zuhogtak a bárdok, a szorosban pedig suhogtak a nyilak. Tíz-húsz indián halála is kellett ahhoz, hogy egy is elessen Tiki harcosai közül, s a felszabadított Kőomlás, melyet az ősök nagyon régen sok évi kemény munkával fékeztek meg, százával temette maga alá az ellenséget.
De a második napestéjén, amikor a Hatalmas Fénye lehanyatlott a tengerbe, kigyúlt egy fénypont a hegyek között, és Tiki tudta, hogy harcosai teljesítették, ami csak tőlük telt. Leborult a földre, hogy jó utat kívánjon nekik a Fény Honába, majd várt az éjszakát, mert tudta, hogy az ő utolsó próbája még hátra van. Hátra van még harca az éjszaka rémeivel, melyek hatalmasak, de megfoghatatlanok…
*
A tengeren készen álltak a tutajok, a partokon meggyújtásra várakoztak a máglyák, és amikor felkelt a Hatalmas Fény, a nép egy emberként borult le a földre, hogy megköszönjék menekülésüket.
Tiki a hegytetőn szembefordult a Nappal, mely éppen felkelve lebegni látszott vörös gömbként a hegyek ormán és gondolatai közt megindult egy fohász, melyet ajkai nem is formáltak szinte szavakká:

Ó Nagy, ó messzi áldott Fény,
Ki megtérsz a hosszú útról!
A lét nehéz, és mi vergődünk,
Földre roskadunk a bútól.
Oly gyors az élet, és oly nehéz,
Oly gyakran elfárad a kéz.
Adjál erőt, adj bizalmat,
Adj népemnek már nyugalmat

Leborult a földre, karjait, melyet eddig kitárt a Fény felé, összefonta mellén és így fejezte be:

Ezért szárnyal Hozzád imánk,
Viseljél most gondot reánk

Fölállt, szembenézett újra a Nappal, mely már elszakadt az ormoktól, aztán megfordult, és lassan lement a hegyről.
Mire leért, már nyoma sem volt vergődésének, és szeméből erő sugárzott, mikor megadta a jelt, hogy szálljanak föl a tutajokra.
Ekkor bukkantak fel az indiánok a hegyoldalakon. Vezérük előre mutatott a tengerpart felé, s harcosai valósággal versenyt futottak, hogy minél hamarabb elérjék a látszólag könnyűnek ígérkező zsákmányt.
Tiki végignézett a remegő asszonyokon, a síró gyermekeken, a holtrafáradt munkásokon, és felemelte hatalmas kését. A penge lecsapott, és a háncskötél elpattant. A parton apró lángok táncoltak a felhasználatlan fákból rakott máglyákon, és a tutajok lassan, méltóságteljesen elindultak a Nap után…
*
Mire az indiánok elérték a partot, ott már csak parázslottak a máglyák maradványai, és messze a tengeren látszott kilenc apró folt, a kilenc tutaj, amely Tikit és népét vitte a béke hona felé…

(1959 április 7-9; 1961. február 20-21.)
Hozzászólások
Tara Scott - október 06 2010 21:05:13
Drukkoltam nagyon. Szerencsére, a kemény munka meghozta gyümölcsét. Csodaszép képekben festesz, az írásaidban. Nem olvasom, nézem mint egy filmet. Gratulálok!
Szeretettel: Tara.
Torma Zsuzsanna - október 07 2010 15:23:56
Kedves Imre!

Nekem úgy tűnik, mintha a mondavilág eseményeiből merítettél volna, de meglehet, hogy megtörtént eseményeken alapul.
Talán felfedező útra indult egy expedíció, és/vagy indián területeket akartak elfoglalni, de menekülniük kellett?
Én olvastam is, néztem is, mert valóban olyan, mintha egy filmet láttam volna.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmileysmiley
NDI - október 07 2010 16:13:05
A történet az "így is megtörténhetett" típusba tartozik. Némi történelmi adatok Délamerika történetéből, kiegészítve fantáziámmal.
A hódítók az indiánok (inkák népe, amely igen kegyetlen volt), a menekülők pedig a "proto" vagy "elő" indiánok (akik valójában nem is voltak azok, és akiről már csak némi bizonytalan régészeti lelet maradt.
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2021. április 20. kedd,
Konrád, Tivadar napja van.
Holnap Konrád napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
20/04/2021 19:03
Szép estét Napkorong! smiley

KiberFeri
20/04/2021 15:21
Szép napot mindenkinek...

Helen Bereg
20/04/2021 13:34
Szép napot Mindenkinek! smiley

mamuszka
19/04/2021 20:40
Szép estét mindenkinek. Jó egészséget, kíméljen meg benneteket magától a vírus.

vali75
19/04/2021 19:26
Szép estét mindenkinek! smiley

Helen Bereg
19/04/2021 18:44
Szép estét Koronglakók! smiley

Manon
19/04/2021 12:48
Legyen szép napja mindenkinek!

KiberFeri
19/04/2021 09:22
Csak úgy finomkodva esik, de ettől még legyen mindenkinek jó napja!

Wino
18/04/2021 17:55
Kellemes vasárnapot mindenkinek!

Helen Bereg
18/04/2021 17:54
Szép estét Napkorong! smiley

KiberFeri
18/04/2021 09:18
Jó vasárnapot kívánok minden kedves lakótársnak és olvasónknak is!

Helen Bereg
17/04/2021 18:00
Szép estét Mindenkinek! smiley

Helen Bereg
17/04/2021 18:00
Szép estét Mindenkinek! smiley

Helen Bereg
17/04/2021 18:00
Szép estét Mindenkinek! smiley

Helen Bereg
17/04/2021 12:39
Szép vasárnapot Koronglakók! smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes