Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikáprilis 05 2020 01:39:34
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 2
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,198
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Szerelem
Anagramma
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10200]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3566]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Hasszeda: Az éjjeli árnyak
thriller


N


Sötét van. Az új ház régi és a nyikorgások, mely éjszaka hangosabban, nappal halkabban életre kelnek megszokhatatlan dolog, mely egy életen át végigkíséri a ház lakóit. A leghangosabb az emelet leghátsó szobájából hallatszik. Ki tudja miért! A lényeg, hogy a város lakói félnek ettől a háztól. Engem is óvva intettek, de már régen nem hallgatok ilyen kisváros babonáira.
Most éjfél van. A nyikorgások, és a hajópadló alatt megbújó egerek hangos motoszkálására felébredtem. Az első pillanatban megijedtem. A babonára gondoltam, de azután elhessegettem ezeket a gondolatokat. Sok kisvárosba vitt már a munkám, volt időm megtanulni, hogy az ilyen hiedelmeknek nincs semmi alapja. Mitől féljek, hisz az ajtó be van zárva, a konyhaajtót lakat védi, az ablakokról pedig még nem szedtem le a zsalut. Nem lehet itt rajtam kívül senki. De akkor mi ez a jeges borzongás, ami végigfut az egész testemen minden egyes nyikorgás előtt? Megpróbálok visszaaludni.
Nem megy. A meg nem szűnő nyikorgás és motoszkálás az emeletről jön. Furdal a kíváncsiság, úgyhogy utána nézek. Közben azon gondolkodom, hogy egy cigány asszony féltett a legjobban. Azt mondta, hogy az ő vére vagyok, és nem vagyok biztonságban ebben a házba, ne jöjjek ide. Erőszakkal próbált visszatartani. Mindenki azt mondta, hogy bolond, ne hallgassak rá, de ők is félnek a ház közelébe jönni.
Én nem félek. A huligánoktól nincs miért. Rongálni szeretnek, de embert nem igazán bántanak. Csak azt nem értem, hogyan jutottak fel az emeletre. A rózsalugas túl instabil. Nem bírja el egy 25 kg-os gyerek súlyát sem. Nem hogy 2-3 60-70 kg-os gyerekét. Most értem az emeleti lépcsőfordulóba. Meg-meg nyikordulnak alattam a lépcső fokai.
Nem félek, nem félek, nem félek….Hajtogatom magamban, közben érzem, hogy kiver a hideg veríték. Nevethetnékem támad saját magamon, hogy ilyen babonás lettem.
Nincs itt senki, nincs mitől félnem. Szellemek nem léteznek. Ezt már kislány korom óta tudom. Emlékszem, nagyon féltem a kísértetektől. Rettegtem az éjszaka árnyaitól, a megmozduló falevelektől, és minden nesztől. Édesapám egyszer megunta, hogy állandó félelemben élek, hogy nem tudnak nyugodtan pihenni, és hogy az fél éjszakát végigsírom, mert megijedtem valamitől. Egy éjszaka kivitt a házunk közelében lévő ősi temetőbe. A halottaknak már a hozzátartozóik sem éltek. Elhanyagolt és lepusztult volt, tele érdekes kúszónövényekkel, és elburjánzott bokrokkal. Nappal igazi játszótér volt. Tele gyerekkel, akik egymás elől bujkáltak, és hangos nevetéssel.
Éjszaka viszont megnőttek az árnyékok, félelmetes formákat öltöttek a bokrok, hangos madárzajjal volt tele az egész hely . Egyszóval kísérteties volt. Apám, aki nem hitt a természetfeletti dolgokban, kivitt oda, és elmagyarázta, hogy miért furcsák az árnyékok, miért hangzik minden másként, és hogy nincs szellem, sem kísértet.
Féltem, vagyis rettegtem. Nem sok mindent hallottam, abból, amit az apám mondott nekem. Utána hazamentünk, és elgondolkodtam azon, mit beszélt a temetőben. Azóta nem félek. Tudom hogy igaza volt.
Felértem a lépcső tetejére, és most fordulok a folyosóra. Elgondolkodom a múlton, és eszembe jut, hogy édesanyám halála után egy médium segítségét akartam kérni, hogy el tudjam búcsúzni, attól, kit egész életemben imádtam, akire felnéztem, és aki ott volt mellettem, mikor szükség volt rá. Apám fel volt háborodva, hogy kidobom a pénzt, ilyen sarlatánokra. Szörnyű volt minden egyes telefonálását végighallgatni.
A végén már csak azért is elmentem ehhez a szellemlátóhoz. Bíztam benne, és reméltem, hogy még egyszer utoljára beszélni tudok az édesanyámmal. Tévedtem. A sarlatánsághoz jól értett. Volt asztaltáncoltatás, meg minden ami egy szellemidézéshez kell. De tudtam, hogy mindez átverés. Igaza volt apámnak, és én lehajtott fejjel, bűnbánóan kértem bocsánatot.
A folyosó végénél tartok, és meglepve veszem észre, hogy remeg a kezem, és a lábam. Ennyi év hitetlenség után nem kezdhetek el most hinni a szellemekben. Szégyen lenne apám emlékének.
Az autóbaleset után amiben meghalt, teljesen összetörtem. Az anyósülés, amiről végignéztem az egész tragédiát, megmentette az életemet. Vele együtt kizuhantam a szélvédőn. Hetekig feküdtem kómában, de éltem. Apám azonnal meghalt, nem sokat szenvedett, de a magány amit maga után hagyott az örökké velem lesz. Hónapokig szenvedtem, terápiákra jártam, több-kevesebb sikerrel. Mára már rendbe jöttem, bár még mindig fáj a gondolat, hogy meghalt, és én élek. Tovább kellett lépnem, de a sors kegyes volt, és egy segítőtársat állított mellém. Imre elhozta számomra az enyhülést apám halála felett. Kihúzott a sokk és a szörnyűséges baleset emlékei közt való életből. Adott nekem egy kislányt és egy kisfiút, kik egészségesek, és már élik a saját világukat. Két petéjű ikrek ugyan, de ég és föld a két gyerek. Ők elfeledtették velem azt a sok borzalmat, amin végigmentem. Most egy ingatlanirodának dolgozom, akik korrektek, és segítőkészségesen elmennek egyik kisvárosból a másikba felmérni, hogy milyen az ingatlan eladási értéke vidéken.
Ez a ház megtetszett, és megvettem. A gyermekeim távol élnek, és nekik mindegy hova jönnek haza, örülnek, hogy látnak engem. Az apjukra nem is emlékeznek.
Elhagyott minket, mikor a gyerekek olyan 4-5 évesek voltak. Nem bánom. Tudom, hogy a gyermekeimet én neveltem, és az én tanításaim alapján élnek. A mai napig hazatelefonálnak egy-egy tanácsért. Boldog vagyok, hogy szükségük van a gyermekeimnek a segítségemre, tudom, hogy nem vagyok egyedül.
Most értem a zaj forrásának ajtaja elé. Még soha nem voltam ez előtt a szoba előtt. Nem féltem, csak nem volt muszáj ide bemennem, úgyhogy inkább nem mentem be. Az város lakóinak félelméről azóta megfeledkeztem, de most újra felvetődött bennem, az hogy mi van, ha mégis létezik természetfeletti erő. Elhessegetem ezt a gondolatot, nem lehet az, hogy apám hazudjon nekem. Az ő emléke szent, és nem sértheti meg semmilyen nyikorgás, vagy motoszkálás.
A kilincsre téve a kezem egy pillanatra megint végigszalad rajtam a hideg, és megtorpanok. Le kell győznöm a félelmem, és be kell mennem a szobába. A város lakói azt beszélik, hogy az előző tulajdonos kicsit lökött fia akasztotta itt fel magát. Én nem hiszem. Minden városban vannak ilyen házak, ilyen legendával. A legtöbb nem igaz, vagy csak félig van igazságalapja.
Kinyitom az ajtót. Elszántam magam. A kilincs nehezen fordul, érzem, hogy régóta nem használták. Nehezen fordul a nyelve, alkalomadtán meg kell olajoznom.
A szoba egy kis részlete már látszik. Egy csomó bútor van ide bezsúfolva, amik a házban voltak mikor megvettem. Ki kellene dobálni őket, de mi van, ha a ház régi tulajának még szüksége van rájuk, csak még nem jött el érte? Inkább itt hagyom. A fél szoba már látszik.
Az ajtó megakadt, biztos megereszkedett egy kicsit. A fél méteres résen, ami keletkezett beszorítom kövérkés testem. Még nem látok semmi ide nem illőt.
Most már az egész szobát belátom. A sarokból, egy szekrényből jön a kaparászás és a nyikorgás. Odamegyek. Egy-két bútort arrább kell tolnom, mert pont az uticélom és köztem állnak. A szekrényhez érve észreveszem, hogy eléggé megviselt darab. Régiségnek látszik.
Az ajtaját kinyitva semmit nem látok benne. Egy csomó ruha meg kabát az akasztókon, semmi több. A kaparászás megszűnt, de azért egy kicsit körbenézek benne.
A legalján, a sarokban van egy kis lyuk. Egy pár szem világít ki belőle, majd előbújik egy mókus, és beszalad egy kerékbe, ami minden egyes centiméter fordulás után nyikorog egy nagyot.
Fellélegeztem. Egy kis mókustól ijedtem meg ennyire? Megnyugodva megyek vissza a szobámba, és fekszem le az ágyamba. Tudom, hogy most már nem vagyok egyedül a lakásban, nem kell semmitől sem félnem.
Hozzászólások
NDI - december 30 2010 16:14:12
Remek! Nyitányként igazán remeket írtál. Az embert majd' megeszi a fene - és a végén előbújik egy kis mókus...
Üdv NDI
smileysmileysmiley smileysmileysmileysmiley
winston - december 31 2010 10:12:29
nagyon tetszett, ahogy a gondolatok átszőtték a történést...először azt gondoltam, önéletrajzi ihletésű...de megkukucskáltam az adatlapodatsmiley
Torma Zsuzsanna - január 01 2011 11:23:46
Kedves Hasszeda!

Köszöntelek Téged is itt a Napkorongon, mint legújabb alkotónkat.
Sikerült már az első írásoddal felcsigázni a kíváncsiságomat. Nagyon izgalmas volt, amíg a földszintről az emeletig jutottál, de közben sok mindent elmondtál magadról. (Még akkor is nagyon érdekes, ha nem a saját történetedet mesélted el).
Kellemes érzés lehetett a kis mókussal szembetalálni magadat.
Ebből is látszik, hogy minden kis motoszkálásnak, amit nappal vagy éjszaka hallunk meg van a maga oka, csak sokszor nem tudjuk, hogy a hangok honnan és miért jönnek.
Ez esetben ez a kicsi mókuska okozta a nagy izgalmat!
Érdemes volt elolvasni!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmiley
Hasszeda - január 01 2011 15:26:53
Nagyon szépen köszönöm. Ez az első novellám, még nem írtam ilyet, és sokáig nem mertem senkinek megmutatni, mert féltem, hogy nem fog tetszeni. Örülök, hogy nektek tetszik.smileysmileysmiley
Tara Scott - január 03 2011 20:37:31
Kedves Hasszeda!
Szeretettel gratulálok ehhez a remek kis novelládhoz! Mesterien tudod fokozni a feszültséget. Nagyon-nagyon jó! smiley smiley smiley
Üdv: Tara
Hasszeda - január 04 2011 14:22:37
Köszönöm Tara Scott!! Jól esik, hogy nektek tetszik, és meg is írjátok, mert akiknek eddig megmutattam, azok közül csak egy embernek tetszett.
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. április 05. vasárnap,
Vince napja van.
Holnap Vilmos, Bíborka, Vilmos napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
04/04/2020 20:08
Szép esét Mindenkinek! smiley

Gyongy
04/04/2020 17:06
Kellemes délutánt Napkorong smiley

KiberFeri
04/04/2020 08:08
Itt már tavasziasan süt a nap... Legyen kellemes és ilyen napja mindenkinek!

Helen Bereg
03/04/2020 18:06
Szép estét Napkorong! smiley

Manon
03/04/2020 15:10
Szia Gyöngy!

Gyongy
03/04/2020 15:09
Szép napot Napkorong smiley

Manon
03/04/2020 08:16
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
03/04/2020 08:03
Remélem mindenki jól ébredt? Legyen jó a napotok!

KiberFeri
02/04/2020 10:18
Szép napot; lakótársasak!

Manon
02/04/2020 08:12
Szép reggelt mindenkinek!

KiberFeri
02/04/2020 08:11
A bezártságban is legyen szép a napotok!

Helen Bereg
01/04/2020 19:12
Szép estét Napkorong! smiley

KiberFeri
01/04/2020 08:24
Legyen szép napotok és ebben nincs semmilyen április elsejei trükk!

Gyongy
31/03/2020 16:52
Szép délutánt Ica! smiley

Helen Bereg
31/03/2020 16:49
Csodás délutánt Koronglakók! Szioa Gyöngy! smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes