Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikFebruár 24 2020 21:26:55
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 4
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Szerelem
Asszociáció.
Anagramma
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10199]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3566]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Papon: A törvény_1
MM



















Papon: A törvény_1


Denjar egy kissé megviselten ébredt. Minden tagja fájt. Valójában azt sem fogta fel éledező értelmével, hol is van. A jobbján halk szuszogást hallott. Ritkás fény szűrődött be a keskeny, üveg nélküli ablakokon Nanur éjszakájából, ami a forró nappalok ellenére kellemesen hűvös volt. Érezte, nehezen lélegzik. A könnyű hálóköntös alatt a nyakához nyúlt, ahol az amulett-lánca alatt vastag forradás éktelenkedett. Megtapogatta, de semmi fájdalmat sem érzett. Annyira felemelte a fejét, hogy a sűrű hullámokban a vállára omló, vörös haját kisimíthassa a nyakából, meg akart győződni, a nyaka szakállmentes, oldalsó és hátsó részén, a tarkója alatt, is folytatódik-e a forradás. Ehhez némiképpen oldalra kellett fordítania a fejét. Az ujjai semmiféle forradás nyomát nem érezték, de zöld csillogású szeme, ahogy megszokta a szoba félhomályát - ugyanis a folyosókon és a palota udvarán, mécsesek, fáklyák égtek -, mintha Enitet látta volna meg maga mellett, csecsemő pózban aludni. Nem akart hinni a szemének. Utolsó emléke ugyanis az volt, hogy Szumurri lándzsája nyomán ömlik a vér a torkából, ő szorítja kétségbe esetten az ujjaival a sebet, amiket Enit minden áron le akar tépni a nyakáról, és kétségbe esetten zokog. Aztán elsötétült minden, mintha erőszakkal lefogták volna, és mintha a Gyógyítás Házából valakik eltávolították volna mellőle Enitet.
Hideg sejtésként csapott az agyába, hogy meghalt, és most a kimondhatatlan nevű istene országában álmodja tovább nyomorúságosra fordult gámai életét. Így is végtelen hálát érzett, hogy újra láthatja Enitet, jóllehet csupán álmában.
Ki tudja, meddig lebegett volna még az álomtól a valóságba, az égből a Gámára vezető út fölött, ha mellette az álomasszony halk nyöszörgés közepette felé nem fordult volna, és fordultában gyönyörű, fehér karja, mintegy véletlenül, a nyaka köré nem fonódik. Mindketten felébredtek. Enit ajkát halk sikoly hagyta el, ugyanis azt álmodta, Denjarral együtt van azon a kettős ágyon, amit az Isteni Úr, a gyűlölt Gregor, engedett át nekik, szerelme palotába érkezése után. Milyen álnok volt, amikor megígérte, Denjarnak nem lesz bántódása. De ennek már több mint másfél évnegyede is megvan. Most pedig itt van élő, eleven emberként a szerelme, mintha az elmúlt napok nem is léteztek volna. Hát tényleg él? Tényleg itt van, kalapálta a szíve, és a szíve alatt hordott élet is mintha megmozdult volna. A vitéz tengerészkapitány harmadszor öntözte könnyeivel Gáma földjét, amikor asszonya, kecses kezével, a szépen domborodó hasára húzta szerelme, gyermeke apja, hatalmas tenyerét. Boldogan ölelkezetek össze. Ekkor már Enit is utat engedett forró patakként ömlő könnyeinek. Még mindig nem tudott egyikük sem megszólalni. Féltek, mégis csak álom ez, és elillan.

*

Ruganyos léptekkel mentem lefelé a lépcsőkön, ahol a dárdás őrök ugyanolyan, üveges, semmibe tekintő szemmel, rezzenéstelen arccal álltak őrhelyeiken, mint amikor a hangtalan hívás a palota lapos tetejére invitált. Lám - gondoltam - még mindig ott ül a Tenger Fiain az Értelem Szövetsége Küldöttjének titokzatos, bénító hatalma. Micsoda kár, nem kérdeztem meg a rendkívüli értelmi kapacitású Felderítő nevét! Hogyan fogom így hívni, ha esetleg tényleg közéjük akarok tartozni valaha? Kimondhatatlan büszkeség dagasztotta keblemet: méltónak találtak, hogy egy személyben felvegyenek a Szövetségbe. Íme megugrottam a szimbolikus, értelmi lécet!
Lelkesedésemben észre sem vettem, nem csikorognak az ízületeim, mintha csak megfiatalodtam volna, és az értelmem is olyan tiszta, mint még soha sem volt talán. A nekem a tetőn olyan hosszúnak tűnt éjszaka semmit sem botorkált Habuma, a napisten szekere elé. Alig egy pillanat telhetett csak el, amíg az Idegennel gondolatátvitellel, igen, csak is az lehetett, „beszélgettünk”. Nekem hosszú valóság volt, alattvalóimnak pedig időkiesés.

Most, hogy ismét rovom - végre földi betűkkel, a saját nyelvemen -, nektek Földi Testvéreim, okulás végett, és holmi bizonyítékként is, az agyagtáblákba a sorokat, nincs már kétségem üzenetem értelme felől: mondhatok nektek valamit a Törvényről. Nem hiányzik már, sem régi mesterem, Lubaltu - ez az a név, ami annyira tetszik majd egy Pehnemer nevű, késő évszázadok múlva élő régész-professzornak -, ettől megborzongtam, íme, néha a jövőbe is belelátok, sem Talil történelem-írói tapasztalata. Minden világos, egyetlen dolog kivételével. Milyen feltételekkel, meghagyásokkal lépjek be - még mindig nem akarom, nem bírom elhinni -, az Értelem Szövetségének időtlenségébe. Mit vigyek magammal, mit hagyjak a Tau-Ceti második bolygóján, a Gámán?!

Ennek eldöntéséhez fel kellett újra idéznem a Felderítővel folytatott eszmecserém szédítő lehetőségeket ígérő, fontosabb pontjait:
- megszűnik az idő, elhasznált testemet újra cserélhetem,
- elhárulnak a megismerés elől a földi és gámai korlátok,
- tetszőleges alakban jelenhetek meg,
- megszűrhetem érzelmeimet és tapasztalataimat, amiket magammal vihetek új létformámba,
- olyan új technológiákat ismerhetek meg, amelyek szinte istenné, a Galaktika urává is tesznek,
- nem hagyhatok a Gámán nyomokat
- számomra ismeretlen módon veszik fel velem a kapcsolatot, ha eljön az ideje
- a Felderítő nem ismeri az erkölcs fogalmát, időtlenségükben nincs a sorsnak sem értelme
- az érzelmek, - általában véve,- fájnak az Értelem Szövetsége fiainak

Szédültem a beláthatatlan lehetőségektől, pedig akkor már az ágyamban vártam, rám virradjon Nanur forró napja. Azt eldöntöttem, ezek a tapasztalatok is agyagtáblákra kerülnek, külön épített, titkos könyvtárba, amiről kizárólag Talil tud majd, és a titkát a halálával elviszi majd a sírjába. A Tanácsnak azt mondom majd, a síromat építem, de a szarkofág egyáltalán nem sürgős. Írhatnék akár papírra is. Mibe sem kerülne cellulózt meríteni a Fekete Hegyek előtt elterülő dombok erdeinek fapépjéből. Tudok annyit a földi papírgyártásról, hogy ezt megtehetném. Tintafesték is akadna a színes bogyójú cserjék valamelyikéről. Erua papnői csodás szépítkezési festékeket használnak De nem tehetem, mert ezzel felkelteném főembereim és a Tanács gyanúját. És főleg, olyan nyomot hagynék, amivel talán az Értelem Szövetsége sem értene egyet. Abban sem vagyok biztos, tartósabbak-e a papírtekercsek és könyvek, a kiégetett agyagtábláknál. Mert ezután kiégettetem őket a kohók hulladék hőjével.

Megtehetném például, hogy dinasztiát alapítok. Akár a vörös hajúak, akár az alattvalóim kromoszómáihoz igazítva génjeimet. Ezt sem teszem. Közben megnyugtatóan csapott belém a felismerés: nem gyűlölöm és irigylem többé Denjart, és Enit iránt is csupán holmi sajnálattal vegyes apai érzést táplálok. Mindenképpen jóvá kell tennem Szumurri elkeseredett, miattam történt, esztelen lépését. A Felderítő egyetértésével és segítségével új életre keltem Denjart, egyszerű replikációval. Igen, de ennek bizonyos előfeltételei vannak.

Szokatlan időben, a nap első kettős órájának az elején, tehát korán, a földi időszámítás szerint, 6 óra előtt kicsivel, megráztam a kis aranycsengőt.
Most is, mint mindig, azonnal és nesztelenül lépett be, mélyen meghajolva Vanivam, Upatu neveltje.
- Parancsolj velem Isteni Úr! Mit hozhatok reggelire?
- Kevés halat és köleskását hozass, te pedig magad menj Gamatuért a Gyógyítás Házába. Azonnal jöjjön ide!
- Igenis Isteni Úr – azzal az első belsőszolga kihátrált a nehéz drapériák nyílásán keresztül.
Mire megreggeliztem, megérkezett Gamatu is. Ahogy ez ilyenkor szokás, Vanivam korsókban bort és vizet hozott, két kupa kíséretében.
- Mit kívánsz tőlem, Isteni Uram ilyen szokatlan időben?– kérdezte egy kissé tiszteletlenül az orvos-pap. A kérdés bántó hangsúlyát elengedtem a fülem mellett, mert szerettem Gamatut, és láttam hajlott alakjából, nem sokszor kel már fel neki a harmadik évnegyedi évfordulón a Tau-Ceti.
Intettem Vanivamnak, elmehet. Nagyon bizalmasan, a tudása határain akartam Gamatuval beszélni Denjar maradványairól. Ezt azonban úgy kellett tennem, az orvos-pap semmit se sejtsen a Tenger Fiai istenei előtt oly gyalázatos tervemről. Ebben segített, hogy Gamatu, akár csak a többi isten papjai, maga sem hitt már olyan bigott módon rossz és jó isteneinkben. Hiszen évtizedek óta, titokban boncolt. Sőt! Az utóbbi időben már bizonyos preparátumokat, tartósításokat is készített az olyannyira híres borunk párlatát használva fel.
- Ugye felboncoltad az átkozott vörös hajút?- színleltem gyűlöletemet, és magam öntöttem kevés bort az orvos kupájába. Ettől az öreg, valójában nálam lényegesen fiatalabb, Gamatu nagyon meghatódott, és készségesen válaszolt.
- Engedelmeddel Isteni Uram emlékeztetlek, mennyire izgatta minden tudós szolgádat a palotában az a kérdés, miben tér el a vörös hajúak testfelépítése, szervrendszere, agya a Tenger Fiaiétól. Ezért hát a legnagyobb titokban, talán még ki sem hűlt, felboncoltam Denjart. Gondosan külön válogattam azokat a szerveit, amelyek, hitünk szerint, a jó és rossz istenek befolyása, hatalma alatt állnak… és itt bonyolult vallási fejtegetésekbe kezdett, nem hazudtolva meg áldott tanítóját, Dimmu főpapot. Tapintatosan az engem érdeklő részletek felé tereltem az öreg figyelmét.
- Milyen főbb különbözőséget találtál?- nem igazán ez izgatott, de nem árulhattam el magam.
- Úgy vélem, nagyobb termete arányain túlmenően, lényegesen nagyobb az agya és barázdáltabb, mint a te alattvalóidé Isteni Uram. Különösen igaz ez a homloklebenyére.
Ettől a szótól hírtelen a Földön éreztem magam. Lám csak! Nem hiába hoztam egyfajta egyetemet a Gyógyítás Házában létre. Vajon ezt is tudja, és olyannyira csekélységnek véli az Értelem Szövetségének felderítője?! Minden esetre én, igenis, kifejezetten büszke voltam.
- És mondd csak, Gamatu, milyen állapotban vannak az átkozott maradványai?
- Egyik sem indult még bomlásnak.
- Köszönöm, Gamatu. Az intézkedésemig nem temethetitek el egyetlen, szerinted tudományos szempontból érdektelen testrészét sem.– azzal felálltam, jelezve, vége a beszélgetésnek. Az öreg nehézkesen feltápászkodott, és a szokott formaságok között távozott isteni ura színe elől. Látszott rajta, még sok mondani valója lenne. Később bántam, hogy nem hallgattam meg. De annyira biztos voltam a tervemben.
Becsengettem, és Talilért küldtem Vanivamot, meghagyva neki, ma elmarad a tanács ülése, illetve semmiképpen sem tudunk mi ketten részt venni rajta.
Talil kis késedelme miatt szabadkozott. Én azonban kegyesen elhárítottam bocsánatkérését, és helyet mutattam neki magam mellett, miközben azon rágódtam, hogyan tudom majd megindokolni kérésemet, ami ellent mondott Avana történetírási szabályinak.
- Emlékszel, Talil Hinhis első, Szalita második, Mutabit harmadik és végül az egyik írnokod, Egil negyedik jelére? Tudod, a szokatlan jelenségekkel kapcsolatban.
- Emlékszem, Isteni Uram. Egil még meg is örökítette a könyvtár porában talált, szokatlan alakú és formájú lábnyomokat. - megdöbbentem.
- Megörökítette? Hogyan?!
- Nemcsak hogy agyagtáblába karcolta alakjukat, hanem a falazó habarcshoz hasonló, híg, majd viszonylag gyorsan megkeményedő masszával ki is öntötte azokat.
- Honnan vette a habarcsot?
- Neheztelsz, Isteni Uram. Hallom a hangodból. Öless meg, ha úgy tetszik! Én engedélyeztem neki. Az üveghuták valamelyikétől kaptuk az anyagot, fehér por formájában. Az üvegfúvók újabban előszeretettel használják ezt a port, formáik készítéséhez.
Feltámadt bennem az egykori geológus. Persze, kalciumszulfát, a tengervízből történő sókiválás mellékterméke, de az alumíniumásványok kísérője is, amiknek itt bővében vagyunk. Ez az ásvány természetesen kristályvizet tartalmaz, és csak kiégetve lesz, víz hozzáadásával kitűnő, gyorsan szilárduló kötőanyag, ami olyan csodálatos hűséggel kitölti a formákat. Mindent megértettem. Nem mutattam bosszúságomat tovább, hátha jók lesznek ezek a lábnyomok még valamire.
- Rendben – mondtam elmélázva – Kéretem az összes, említett jel történeténet leirását tartalmazó agyagtáblát és a lábnyomok öntvényeit is! Ismét egyfajta büszkeség vett erőt rajtam. Íme! A civilizáció fejlődésének apró lépései. Kedves Felderítő vagy Megfigyelő! Tényleg olyan semmiség, amit a Gámán létrehoztam? – gondoltam, ma már másod ízben. Azzal nem számoltam, a Felderítő esetleg most is minden gondolatomat „hallja”.
- Miért kellenek neked azok, Isteni Uram?
- Meg fogom őket semmisíteni. Nem akarom, hogy a szomszéd népek és a mi alattvalóink rettegjenek a megmagyarázhatatlan emlékezetkiesésektől, a tenger felett sebes nesztelenséggel repülő, fényes golyóktól, értelmetlen vérvételtől. Még meggondolom. Lehet, elzárom azokat majdani titkos könyvtáramba, amit ketten fogunk megépíteni, Talil.
- Tégy belátásod szerint, Isteni Uram! Nincs okom kétségbe vonni jó szándékodat. Ezek a jelek tényleg megzavarhatják népünk fejét. Hiszen a papok sem, és még te sem találtál rájuk elfogadható magyarázatot.
- Köszönöm, Talil – örültem, hogy ilyen könnyen ment a dolog.

*

Lagin, Bitámia Avana Tanácsa által felhatalmazott, teljhatalmú kormányzója rendszeres jelentéseket küldött a mindenkori hajóskapitányokkal városállama gazdaságának állapotáról, a raktárkészletek alakulásáról, a hajóhadról, a kereskedelem eredményeiről, a nyájak sokaságáról, a kertek termékeiről, a népesség fejlődéséről, az iparosok tevékenységéről, a város terjeszkedéséről. A királyi család hogylétéről. Egy téma tilos volt: én az Isteni Úr, Avana királya hallani sem akartam eleinte, a kisebbik palota lakóinak életéről. Mégis tudomásomra jutott, ilyen-olyan forrásokból, Enit minden Avanából magával vitt szolgájától megszabadult. Azok nem beszélték a nyelvét. Bitámiaiakat fogadott fel helyettük. Jóllehet a helytartótól, azaz Avanától kapta, kegyelemkenyerét, mégis minimálisra korlátozta Laginnal a személyes találkozások számát. Mindenkit gyűlölt, aki avanai volt. Gyűlölte ő akkor a Tenger Fiai minden polgárát. Mindenkit gyilkosnak tartott.

Nem sokat javult a helyzet akkor sem, amikor oly csodálatos módon előkerült halottnak hitt szerelme, Denjar. Féltek mind a ketten. Hiszen megmagyarázhatatlan volt gyermeke apjának feltűnése. Denjar éppen olyan daliás volt, mint korábban. Csak a nyakán lévő forradás és Enit elbeszélése emlékeztette az avanai szörnyűségekre. A férfi egész nap rajzolgatott csodaszép Lalla-i tájakat, emlékezetből idős édesapját, a kitűnő kereskedőt. Ki- kisétált a tenger partjára, és ilyenkor rettenetes honvágy emésztette. Ez ellen, - noha beszéltek róla, - Enit kedveskedése, figyelmessége, szerelme, fia remek fejlődése az anyja szíve alatt sem védte meg. Unatkozott, de végtelenül. Tevékenységhez, kihívásokhoz, kalandhoz, hasznos elfoglaltsághoz szokott lénye tennivaló után kiáltott.
Egy napon Enit mégsem tudta semmilyen ürüggyel sem elhárítani Lagin személyes látogatását. A helytartó személyes és titkos üzenetet hozott az égből jött Isteni Úrtól. Az asszony egyre izgatottabban olvasta Gregor ismerős, szálkás írását, ami legnagyobb meglepetésére a vörös hajúak nyelvén fogalmazódott, tökéletes fordulatokkal. Többször abba hagyta az olvasást, és értetlenül maga elé meredt. Mi történt az Isteni Úrral?! Mégsem szószegő? A türelmesen várakozó helytartóhoz fordult, aki a formaság kedvéért az előbb Úrnőnek szólította.
- Mondd meg isteni uradnak, egyelőre nincs válasz! Meg kell beszélnem a dolgot Denjarral. Menj békével!
A gyerek apja most sem volt otthon. A tengerpart egy szikláján ülve pompás hajókat rajzolt egy fatáblára kifeszített, vékony birkabőrre. Enit hangjára lett figyelmes, aki utána jött, tudta, hol keresse.
- Figyelmesen olvasd el ezt a levelet, én uram! Nem tudom, örüljünk, vagy meneküljünk. Csapdát érzek az írás mögött. A levél valójában neked szól - és azzal átnyújtotta a férfinak a tekercset.
Amaz felugrott és fennhangon olvasni kezdett:

„Én az égből jött isteni úr úgy határoztam, hogy Bitámiában hajóépítő műhelyet alapítok, olyan szerkezetű hajók készítésére, amelyek mind kivitelükben, mind felszereltségükben, nagyságukban pontos másai a Lalla Fiai hajóinak vagy jobbak is azoknál. A műhely vezetésére, felügyelőként az Edjar-i Jarimon fia Denjart parancsolom.

Helytartóm köteles minden anyagot, dolgos kezet a műhely vezetőjének rendelkezésére adni. Köteles továbbá a műhely eredményeiről minden évnegyed utolsó napján írásban számadást tenni. Szükség esetén Avana legjobb mesteremberei is helyt állnak tudásukkal.

Ezen írás hiteles másolata Lagin nevű helytartóm birtokában van. Az ilyen módon parancs az ő számára is.

Segítsen benneteket Lalla kimondhatatlan nevű istene!”

(A tekercs alján isteni pecsétem díszelgett)

Denjar negyedszer öntözte Lad földjét sűrű könnyeivel. Térdre esett és hálát rebegett egyetlen, komor és névtelen istenüknek. Fejében álmok, merész tervek kergetőztek. Neki fel sem tűnt, hogy az isteni úr a népe nyelvén szólt hozzá a birka bőréről, de az igen, hogy az isteni úr pontosan tudta az apja nevét, holott az soha nem hangzott el. Döntött: megszervezi a műhelyet, olyat, amilyet még Lalla partjai sem láttak Olyat, amelynek sólyáiról tengerjáró hajók csúsznak majd büszkén a habokba, hogy elérjék Lallát, akár Esra, a viharisten évnegyedében is. Fia megláthatja apja országát. Enit nagynak és hatalmasnak látta szeretett urát. Olyannak, amilyennek szerelmük hajnalán. Szinte megsemmisülten állt mellette. Már-már megbocsátott a szíve Gregornak is. Ekkor azonban erős görcsök rohanták meg. A fájdalomtól az asszony felsikoltott. A férfi az ölébe kapta, rohant vele hazafelé. Út közben Erua papnői után kiáltott. A Gámán az asszonyok két évnegyedre szültek.

*

Vanivam jelntetette az egyik nap második kettős órájában, Enninu, a kovácsok boszorkányosan ügyes kezű felügyelője kíván elém járulni valami halaszthatatlan ügyben.
- Engedd a színem elé! – parancsoltam.
- Értettem, Isteni Uram – hajolt meg Vanivam tanult szertartásosságával, és betessékelte a kovácsot, aki hasra vetette magát előttem.
- Engedd meg, Isteni Uram, hogy felkeljek, jelenteni valóm van számodra.
- Kelj hát fel, felügyelő, és szólj! - A trónszéken ültem, amit ugyan egyre inkább mellőztem az utóbbi időben, mert Mazura, az egykori főpapra és sok hazugságomra emlékeztetett, amikkel a Tenger Fiait ámította az „égből jött Isteni Úr”, gondoltam némi, önmagam felé irányuló malíciával. Most azonban fel kellett állnom, mert nem láttam messziről, mit szorongat a kezében olyan féltő szeretettel a kovácsok felügyelője. Közelebb léptem hát, hogy jobban lássak. Közben eszembe villant, öregszel Gregor. Enninu kezében az a bizonyos bronz csavaranya csillogott, kiglancolva, de egy menetes, pontosan beleillő csappal egyetemben. Ezen őszintén elámultam. A kovácsok felügyelője észre vette nem rejtegetett csodálkozásomat, ugyanis be kellett magamnak vallani, nem számítottam ilyen gyors sikerre.
- Isteni Uram! – kezdte a kovács az elbeszélését - Bizonyosan emlékszel a korábban talált bronz csavaranyára, amit Naknutól örököltem megoldandó problémaként.
- Emlékszem. Ez tehát nem ugyanaz a csavar?
- Nem Isteni uram. Ez már másolat, a sisak csavarjainak mintájára..
- Hogyan sikerült lemásolnotok? – kérdezetem, miközben leültem, és Enninunak is intettem, tegye ugyanazt. Megráztam a kis aranycsengőt, mire Vanivam, anélkül, hogy külön utasítottam volna, a boros és vizes korsókkal, poharakkal jött be nesztelen léptekkel. Hiába, már a gondolataimban is olvasott ez a pótolhatatlan szolga.
- Az úgy volt, hogy szétszedtük a sisak csavarjait. Észre vettük, vaslyukasztóval szabályos, megfelelő, kerek lyukakat tudunk ütni, igaz, sok fáradozás után, az anya másolatába. Az így keletkezett lyukba belecsavartuk a csavart. Ehhez egy fészket készítettünk bronzban az anya másolata számára úgy, hogy a tégla alakú anya pontosan illeszkedjen, és alatta még hengeres mélyedés maradjon, amibe már csak a csavar vastagsága férjen el. Képzeld Isteni Úr, az anya anyagából az óvatos becsavarás közben, finom bronzpor hullt ki. Később a kísérlet megismétlésekor észre vettük, könnyebben megy a csavar becsavarása, ha a műveletet vízben végezzük. Minket is meglepett, hogy a csavar kicsavarása után az anya pontos másolatát kaptuk meg. Fontos különbség volt, hogy a mi bronzunk lényegesen lágyabb volt, mint a vörös hajúaké, mert kevesebb ónt tettünk a rézhez.
A mellettem ámuldozó Vanivamak intettem, aki nagy csodálkozásában elfelejtett kiosonni, töltsön bort a kovácsok felügyelőjének. Ismét kifejezhetetlen, boldog öröm járta át a lelkemet. Íme a földi ókorból, ahol már ismerték az egyszerű gépeket, értelemszerűen tehát a csavart is, és nagyszerűen alkalmazták azokat harci gépeikben, a Tenger Fiai néhány évnegyed alatt legalább két évezredet léptek előre a technika fejlődésében. Tették mindezt az én hatásomra.
- Igen, de a csavart magát hogy sikerült lemásolni?
- Ez Isteni Uram már egy kissé hosszabb és bonyolultabb történet. Az egyik beosztott kovácssegédem észre vette, hogy bizonyos vasak fehér izzásban véletlenül hideg vízbe estek, és ott is maradtak. Legközelebb, amikor előkerültek, már nem voltak hidegen kovácsolhatóak, sőt karcolták a lágyabb üvegeket is. Mi több: vésni lehetett velük a lágyabb vasakat is.
Az egyik hajóács kisebb és nagyobb csigák, kötelek felhasználásával olyan szerkezetet készített, amit lábbal hajtott, és a mi vésőnk segítségével, igaz, csak a kezében tartva azt, a veszettül forgó farúdba a vas csavaréhoz hasonló mintázatot vésett. Innen még sok vesződséggel tűzdelt út vezetett a megfelelő mintázatú bronzpálca elkészítéséig. A fő nehézséget a fába vésett vájat lekicsinyítése okozta. Ebben is az ácsok segítettek ötletes szerkezetükkel. Az egyik, csigával forgatott rúd végére hengeresre koptatott, a közepén átlyukasztott kőkorongot ékeltek fel. Ha ezt a korongot sebes forgásba hozták, és hozzáérintették a hidegen kalapálhatatlan vasat, akkor a vas tüzes szikrákat szórt, és kifényesedett, éle lett. A másik nehézség az volt, hogy a farúd mintázata, a mélyedések és a kiemelkedések nem szabályosan követték egymást. Ezt finomítottuk úgy, hogy a vésőt egy kis asztalkára rögzítettük szegek és leszorító falap segítségével. A vésendő rúd beékeletlen, szabad végét megtámasztottuk, hogy ne kalimpáljon, de forogni tudjon. A lábbal hajtott szerkezetre egy másikat szereltünk úgy, hogy két csiga közé vékony kötélkarikát feszítettünk ki, amit ráerősítettünk a vésőt tartó falapok élére. Az egyik csigára hajtókar került, amivel igyekeztünk egyenletesen forgatni a csigát, amely mozgás elcsúsztatta a mintázandó farúd hosszában a vésőtartót. Így kaptuk meg azt a viszonylag egyenletes mintázatú farúdat, ami aztán a bronzvéső szerkezetünk egyik fő alkatrésze lett. Addig csiszoltuk a vésőt, amíg az a bronz rúdon olyan karcolatot hagyott maga után, ami illett e Te csavaranyádba Isteni Úr. – fejezte be hosszú technikai beszámolóját a kovács. Láttam, Vanivam az egészből egy árva szót sem ért. Én pedig belül ujjongtam: tessék, Felderítő Uram! Itt van a gámai esztergapad őse, amit ugyan egyszerre három ember hajt meg, pontatlan, nehézkes, a vas megmunkálására még alkalmatlan. Nincs már azonban messze az idő, - majd odaátról meglátom, - amikor a Gámán beüt a technika forradalma, az iparosodás. Felfedezték, ha nem is jutott el a tudatukig, az acélt és annak edzését. Felfedezték a menetvágás alapjait. Csak egy lépésre van a menetfúró elkészítése. Hamarosan megtanulják az acélok azonosítását szikráik alapján, jön a gőzgép stb.
Vanivamot küldettem a kincstárnokért, Pehnemer utódjáért, és a kovácsot a bronz csavar-pár súlyát sokszorosan meghaladó aranykarikákkal ajándékoztattam meg.

*
Folyt. köv.

Hozzászólások
patakikatalin - február 20 2011 07:13:45
Reggel, Veled kezdtem a napot-olvastam. Szerintem, kétféle fejlődés létezik: az egyikről tudunk, a másikat titokban tartják. Az majd a kiváltságosok része lesz!!!
Ismeretlenből jött "csodák" számtalan sok van a Kutatók kezében...ötvözetek, amelyet földi körülmények között lehetetlen elő állitani! A Világűrben is végeztek kisérleteket, új anyagot hoztak létre. Érdekes gondolatokat ébresztett az irásod. Örülök, hogy olvastalak...folyt.köv.
Szeretettel:Glica
Torma Zsuzsanna - február 20 2011 10:26:09
Kedves Papon!

Igen érdekes volt a történet, annyira, hogy a figyelmem a hosszúsága ellenére sem lankadt, hiszen nagyon különleges dolgokról írtál benne. Nem tudom, ki heletett az "Isteni Úr", aki emlékezett arra, hogy a Földön milyen körülmények között készültek a különböző anyagokból a kezdetleges, majd a már tecnikailag magas fokon működő gépezetek?
Az is érdekes, hogy az "Isteni Úr" történetedben úgy jelenik meg, mintha az Te Magad volnál. A történetbeli szereplők elnevezése nekem egy kicsit idegenül hangzik, ha bár Maróti László (Pia Nista) több történetében is olvastam már ilyen idegen neveket.
Még az is felmerült bennem, hogy azhon a "bolygón", ha lehet így nevezni a cselekmény helyszínét, hány nap lehetett az egynegyed, és a kétnegyed év?
Nagy szakértelemről árulkodik, ahogy leírtad a csavar és az anya másolatának elkészítését!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmiley
Papon - február 21 2011 11:16:45
Kedves Glica!
A kedves szerkesztők - biztosan okkal -, kihagyták az íráshoz fűzött azon megjegyzésemet, hogy "A törvény" Zsoldos Péter emlékére készült, aki egy scifi-trilógiát írt Avanáról, a "szomszédos" Tau-Ceti nevű Nap, feltételezett naprendszerének, feltételezett másosdik bolygóján, a Gámán, kitalált város és Gregor Man életéről.
Ez a kissé terjedelmesebb elbeszélés a főhős, Gregor Man trilógián túli, elképzelt életét, sorsát követi nyomon, Zsoldos Péter zsánerében, az én "tollamon" keresztül.
Belátom, aki nem olvasta ezt az említett trilógiát, és nem szereti általában a scifi irodalmat, annak bizony nagyon idegen az ilyen fikciós világ.
Köszönöm, hogy olvatál a scifi-beli erdőről, tájról.
Szeretettel:
Paponsmiley
Papon - február 21 2011 11:26:13
Kedves Zsu!
Gregor Man , az "Isteni Úr", aki az égből (értsd a Földről) jött, egyes szám első személyben "meséli" el avanai "élményeit". Ezért tűnhetett úgy neked, én magam lennék Gregor Man. Bármilyen furcsa is, nem jártál nagyon távol a valóságtól: ha az ember bele éli magát egy szereplője alakjába, figurájába, akkor egy kicsit azzá is válik.
A csavar: minmdig az iparban dolgoztam, és nem vagyok "filosz".
Köszönöm az érdeklődésedet.
Szeretettel:
Paponsmiley
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. február 24. hétfő,
Mátyás napja van.
Holnap Géza napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
24/02/2020 18:23
Szép estét Napkorong! smiley

Delfinke
24/02/2020 13:25
Sziasztok, üdv smiley

Manon
24/02/2020 08:13
Szép új hetet mindenkinek! smiley

KiberFeri
24/02/2020 07:31
Legyen kellemes a hetetek, ezt kívánom nektek!

Gyongy
23/02/2020 14:21
Kellemes délutánt Napkorong smiley

orok szerelem55
23/02/2020 11:04
Kellemes, szép vasárnapot kívánok Mindenkinek! smiley

Manon
23/02/2020 10:54
Kellemes pihenést mindenkinek!

Helen Bereg
22/02/2020 19:12
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
22/02/2020 15:24
Kellemes, szép délutánt Napkorong smiley

hzsike
22/02/2020 11:06
Szépséges napot mindenkinek! smiley

Helen Bereg
22/02/2020 10:43
Csodás, tavaszias hétvégét Koronglakók! smiley

orok szerelem55
22/02/2020 10:30
Szép napot és kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek! smiley

KiberFeri
22/02/2020 10:30
Kedves korong-lakóink és látogatóink, mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!

Helen Bereg
21/02/2020 19:18
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
21/02/2020 12:52
Kellemes délutánt Napkorong smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes