Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikMájus 29 2020 21:30:10
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 4
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Két rímelõ játéka
Szerelem
Anagramma
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10201]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3569]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Tris D Carnahan: Ha a csontok beszélnek
MM

























Tris D Carnahan: Ha a csontok beszélnek

Kérdezd meg a csontokat, hogy miről beszélnek.
Mert beszélnek. Hallgasd!
Nem hallod? Pedig suttognak ők, csak halkan.

***

Jeremy Hawkson sötét volt minden szempontból: sötét bőr, sötét haj, és sötét szív.
A lelke fekete verem: s ebben a veremben ódon fogaskerekek mozgatta örök-változó kazamaták; a folyosókon elvétve, gondosan elrejtve pedig titkos szobák, rejtett záras ajtajukon túl rég eltemetett, rég megkopott, vérvörös titkokkal.
Azt mondják, a szem a lélek tükre. Nos, ezen állítás Jeremy esetében téves: aki a szemébe nézett, az egy elveszett labirintot látott csupán a sötét húsú űrben kavarogni, s az útvesztők útvesztőjének nyitját senki emberfia meg nem fejthette.
Nappal Jeremy egy átlagos, középkorú amerikai férfi volt. Ha kilépett az utcára, elvegyült a tömegben. Egy műszakicikk-kereskedésben dolgozott, tizenkét órában, mint eladó. Udvarias volt, segítőkész, de egyúttal távolságtartó és kimért is. Kollégái magányos, kiközösített figurának ismerték. A vásárlókon kívül senkivel sem beszélt; ha buliba hívták, vagy bowlingozni, sosem tartott velük. És soha, senki sem látta még mosolyogni.
Éjjel Jeremy a kabátjával együtt levetette a lelkének bőrére tapasztott álruhát is. Amikor éjjel a lelke kiszabadult, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, és vadászni indult. Mosolyogva.

***

Minden embernek van egy szentélye. Van, akinek ez egy félreeső zug az olvasószobában; másnak az irodája a magzatburka, amiben biztonságban érzi magát; megint másnak a családja jelenti a szent kápolnát.
Jeremy szentélye a huszonhét évvel ezelőtt csődbe ment, és azóta jelentős pusztulásnak indult vagongyár volt, ezen belül is az alagsor végén ásítozó kazánház.
A gyár kellőképpen félreeső helyen terpeszkedett; a belvárosból metróval lehetett megközelíteni, és a végállomástól is jó hosszú sétára számíthatott az esetlegesen erre tévedő látogató. Márpedig a gyárat nem látogatták. A csőd után senki sem vette meg az ingatlant, és az idő, kezet fogva a korrózióval, megtette a magáét. A bejárati kapukon, és még tucatnyi egyéb helyen „ÉLETVESZÉLYES TERÜLET” tábla függött. Néhány hajléktalan, gördeszkás suhanc és sátánista ugyan megfordult a kerítésen túl, fittyet hányva a figyelmeztetésekre, de Jeremy szentélyét egy sem háborgatta.
A kazánház vastag, robbanásálló vasajtaját robosztus lánc, és öklömnyi lakat védte a betolakodóktól. Ezek a ritkaságszámba menő betolakodók hagytak ugyan a láncon és a lakaton többtucat nevetséges karcolást annak jeleként, hogy kíváncsiak voltak az ajtó rejtette titkokra, de végül mind úgy döntöttek: nem éri meg a fáradtságot. A vasajtó kitárása a megfelelő kulcs nélkül csupán pár rúd dinamittal lett volna lehetséges.
Hogy mit rejtett az ajtó? Mit rejtett a szentély? Mit rejtett a kápolna?
Kápolna, talán ez a legjobb szó rá. Hallottál már Kutna Horáról, Csehország szívében? Nem?
Kutna Horában áll egy fekete kápolna, egy temető közepén, mint a holtak világítótornya. Az épület hideg kőfalai alatt pedig csontok vannak: mintegy nyolcvanezer ember csontjai.
A kazánház is csontokat rejtett – de nem pestis vagy huszita háborúk hőseinek csontjait. A polcokon, a szekrényekben, az üres kazánokban, a falakra és a plafonra függesztve, a sarkokba halmozva olyan nők csontja hevertek, akik voltak olyan ostobák, hogy a késő esti órákban egyedül stoppoltak, egy elhagyatott útszakaszon.
És a csontok beszéltek; csak Jeremy süket volt, hogy meghallja.

***

A dolgon nincs mit szépíteni: aki a huszonegyedik században élte ilyen-olyan életét, és nyitott szemmel-füllel járt, az tudta, hogy megy ez. Adott egy ember – még ha különc is-, akiről az ismerősei sohasem hinnék el, hogy hidegvérű gyilkos. Pedig az. Lehet szó skizofréniáról, gyermekkori traumáról, vagy egész egyszerűen elmebeteg vágyakról, a végeredmény ugyanaz: az ember öl. A gyilkosság, és annak mámora számára a drog: minél inkább belekóstol, annál kevésbé képes abbahagyni. Jó esetben a rend lelkiismeretes őrei időben lekapcsoljak, kap egy életfogytiglanit, amit aztán jó magaviseletért és egyéb csip-csup ürügyekért egyre csak enyhítenek, mígnem az ember, a gyilkos újra utcára kerül, és kezdődik minden elölről. Jó esetben.
Merthogy rossz esetben sohasem kapják el. Vagy csak túl későn...

***

Jeremy Hawkson éjszakai lelke magányos, stoppos nőkre vadászott. Éjfekete Toronadója, mint a végzet hintója járta a kihalt utcákat. Ha sikerrel járt, és hal akadt a horogra, akkor az újabb szerencsétlen áldozatot félholtra verte a kocsijában, sebesen a gyárhoz hajtott, a kazánházba cipelte az eszméletlen nőt, és válogatott kínzások közepette megerőszakolta, kivégezte, majd elégette az egyik üres kazánban. A maradványokat, az elszenesedett csontokat pedig, mint mementókat, végső nyugalomra helyezte a helyiségben.
A lelkiismerete már rég nem élt. Régebben talán még harcolt az igazáért, valahol a lelke mély zugaiban, de már semmivé lett, és helyét átvette a vágy, a kéj, és a gyűlölet.
Ezeddig harmincnégy nő gyászos kriptáját képezte a kazánház, és Jeremy Hawkson újra vadászni indult.

***

Sírás. Szipogás. Jajgatás. Sikolyok.
A hangok egy friss, szénfekete – még meleg koponya varratai alól hallatszottak.
- Nyugalom, kis drágám, csitulj! – suttogta egy kettéhasadt, porladó állkapocs.
- Mi történt velem? Hol vagyok? – jajongott a koponya.
- Már vége van, már nem bánthat, kedvesem, csitulj...
- HOL VAGYOK???
- A Darricks & Kennett vagongyár kazánházában – közölte hidegen egy borda, egy szétrohadt kartondoboz mélyéről -, de kétlem, hogy ez az információ bármit is javíthatna a helyzeteden.
- Pofa be, Sarah!! – hurrogta le egy kampós végű láncon lógó medencecsont.
A koponya tovább sírt.

***

A Toronado fékje sikoltott, ahogy lefékezett a főkapu előtt. Jeremy a szokottnál is elégedettebben vigyorgott.
Kiszállt, a hátsó ajtóhoz sétált, kinyitotta. Egy könnyű csomagot emelt fel, és dobott át a vállán. Becsapta a Toronado ajtaját. Súlyos, nehéz némaság telepedett a gyártelep fölé, amit csak Jeremy csoszogása tört meg.
Belépett a gyárépületbe, megkapaszkodott a lefelé vezető vaslépcső korlátjában, és elindult az alagsorba.
Mosolygott.
Hiszen megütötte a főnyereményt.

***

- Mikor mehetek haza? – kérdezte el-elakadó hangon a fekete koponya.
- Drágám, nagyon sajnálom, de vége van – felelte a törött állkapocs. – Nem mehetsz haza többé.
Hallgattak egy ideig.
- Ki vagy te? – kérdezte a koponya.
- A nevem Clara Connors. És a tiéd, kis drágám?
- Anna. Mi-mióta vagy itt?
- Idestova tizenegy éve. Harminckét éves voltam, amikor a fekete ember meggyilkolt.
- Én nem akarok itt lenni. Csak tizenkilenc vagyok, a barátomnál kéne lennem, a házibuliban, de összekaptunk valamin, és...
- Tudom kincsem, senki sem akar itt lenni, de nincs kiút. A vasajtó súlyos, és csak a fekete embernek van hozzá kulcsa.
Anna sírt még egy kicsit halkan.
- Miért nem a Mennyországban vagyunk? – kérdezte.
- Nincs olyan, hogy Mennyország, vagy Pokol. Különben a fekete ember már réges régen ott égne, a tűzben, és az Ördög személyesen belezné ki – mondta hűvös hangon a borda a dobozban.
- Nem tudnál egy kicsit megértőbb, avagy figyelmesebb lenni, kedves Sarah? – vágott vissza élesen Clara.
- Tizenhét év ebben a farkasveremben kiöl az emberből mindenféle figyelmességet és megértést, nekem elhiheted – sziszegte a borda.
- Kérlek szépen, hagyjátok abba – pityergett Anna. – Nem kell miattam veszekednetek. Túlélem.
- Már aligha – röhögött bután a borda, de Anna fájdalmas sóhajtása beléfagyasztotta a nevetést.
- Sajnálom, na – nyögte ki végül. – Elvégre sokáig leszünk itt összezárva...
- Pssszt! – szakította félbe Clara.
- Ne pisszegj le, amikor épp kiöntöm a lelkemet...
- Csendet! Jön! A fekete ember!

***

Hangosan kattant az elforduló, rozsdás kulcs, majd élesen csörgött a lánc, ahogy a földre hullott. Az ajtó csikorogva tiltakozott, de végül feltárult.
- Szerbusztok, szépségeim! – köszöntötte Jeremy a csontokat, majd kacagott, tébolyult, hisztérikus kacajjal.
Betántorgott a terembe, a fémasztalhoz, és ledobta rá a legújabb szerzeményét.
Az asztal lapján egy nagyon csúnyán összevert, eszméletlen, alig tíz-tizenkét éves kislány hevert, ruháinak nagy részétől már megszabadítva...

***

- Na azt már nem! – kiáltotta Clara.
Jeremy felfigyelt, mintha meghallotta volna a hangját, de aztán megrázta a fejét, és nekiveselkedett, hogy kioldja az övcsatját.
- Uram, csak most adj erőt nekünk, még egyszer, UTOLJÁRA... – az utolsó szót már sikoltotta az állkapocs.
Jeremy megmerevedett. A fémasztalnál állt, bokáig letolt farmernadrággal, amikor felsikoltott az első koponya, amit aztán követett a második, majd a harmadik.
- Mi az Úristen, a kurva... – hüledezett Jeremy. Az összes koponya sikoltott, fülrepesztő hangon. Mintha százezer elkárhozott lélek zsongott volna egyetlen apró ládikába zárva. A csontok mocorogtak, a csigolyák csikorogtak, az állkapcsok csattogtak. A láncokon, kampókon lógó csontok előre-hátra himbálóztak, mintha földöntúli szél támadt volna a kazánházban.
A Jeremy-vel szemközti polc roskadásig telt papírdobozokkal és műanyag ládákkal, bennük száz és száz csonttal. A polc régi, szúette, korhadó fája élesen megreccsent. A hatalmas halom vészesen megingott. A koponyák egyre magasabb hangon sikoltoztak.
- Bazmegbazmegbazmeg – Jeremy tett egy lépést hátrafelé, de megbotlott a nadrágjában és elveszítette az egyensúlyát.
Mögötte a kazánban fekete lángok lobbantak fel. A katlan vastorka dübörgött a hirtelen hőségtől.
A polc fája elpattant, kettészakadt, és magába roskadt. Az egymás hegyére-hátára rakodott dobozok, ládák, bennük a rengeteg csonttal, mint kártyavár omlottak alá, borzasztó robajjal; egyenesen a falfehér Jeremy testének. A szó szoros értelmében elkaszálták. Az ütközéstől Jeremy feljajdult, majd hátrazuhant. Lába a kazán éhes szájának ütközött, aztán átbukott a peremén.
A koponyák sikolyait elnyomták Jeremy utolsó üvöltései, aztán azokat is elfojtották a mohó lángok.
A csontok lassan megnyugodtak. A nyitva hagyott ajtó irányába bámultak.
- Most már minden rendben lesz? – kérdezte Anna a leheletnél is halkabban.
- Most már vége – suttogta Clara, és a csontok örökre elhallgattak.
- Köszönöm – mondta a kislány csukott szemmel a semminek, aztán vért köhögött fel, és meghalt.

***

Kérdezd meg a csontokat, hogy miről beszélnek.
Mert beszélnek. Hallgasd!
Nem hallod? Akkor, talán megbékéltek.
Hozzászólások
Torma Zsuzsanna - február 26 2011 11:39:00
Kedves Tris!

Nagyon izgalmas történetet olvastam. Sajnos, van elég sok olyan cselekmény (film, videofelvétel és egyésmiley, amely adhatott Neked ihletet e történet megírására.
Még januárban ültem az autóbuszon és a hátam mögött két fiatalember párbeszédet folytatott szörnyűségekről, alig vártam, hogy leszállhassak és ne kelljen tovább hallgatnom Aztán hírek jártak mindenfelé egy filmről, ahol azért kínozták halálra az embereket, hogy meg tudják, milyen érzés a túlvilágon lenni. Élő-halottként vallottak az áldozatok. Meg is néztem az interneten, létezik ilyen film, talán az a címe, hogy "Mártírok"?
Sajnos, hasonló gyilkosságok régen is megtörténtek, és napjainkban is. Hogy mikor kezdődhetett el, hogy egy-egy ember úgy kiforduljon magából, hogy ilyen borzalmas cselekményeket kövessen el, nem lehet tudni. A History TV-n most láttunk egy olyan dokumentumfilmet, ahol arzénna mérgezték meg sorban a családtagokat, előre nem lehetett tudni, ki volt a tettes, mert többeknek volt indítéka rá a vagyon megszerzéséért.

Ez a történet egy kerek egész, ahol szerencsére és végre igazságot szolgáltattak a halottak csontjai.
Nem happy end, de igazságos!!!

Végül is nagyon örülök, hogy ideértem és elolvashattam. Tetszett!!!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmiley
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. május 29. péntek,
Magdolna napja van.
Holnap Zsanett, Janka napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Manon
29/05/2020 21:10
Én is nagyon sajnálom, jobbulást neki!

Helen Bereg
29/05/2020 19:34
Kedves Zsuzsa! Igen, már két hete tudom, hogy Viola fekvő beteg. Sajnálom, nagyon. smiley smiley

Torma Zsuzsanna
29/05/2020 17:24
Kedves Napkorongosok! Nem tudom, tudjátok-e, hogy Farkas Viola jelenleg igen beteg, Gufitól tudom, és naponta négy órában ápoló jár hozzá! Nektek jó egészséget kívánok szeretettel: Torma Zsuzsanna

Manon
29/05/2020 08:53
Szép reggelt mindenkinek!

KiberFeri
29/05/2020 08:10
Hűvös van, de legyen azért még jó a napotok!

Helen Bereg
28/05/2020 19:06
Szép estét Napkorong! smiley

Manon
28/05/2020 15:42
Szép délutánt koronglakók és látogatók! smiley

KiberFeri
28/05/2020 07:59
Mindenkinek küldök egy poétaölelést!

Manon
28/05/2020 07:24
Szép napot Napkorong!

hzsike
27/05/2020 21:01
Szépséges estét mindenkinek! smiley

Helen Bereg
27/05/2020 18:48
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
27/05/2020 13:35
Szép napot Napkorong smiley

Manon
27/05/2020 10:42
Szép napot mindenkinek!

Helen Bereg
26/05/2020 19:09
Szépséges estét Napkorong! smiley

KiberFeri
26/05/2020 08:36
Ha borús is, azért legyen már szélcsendes a napotok...

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes