|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 0
|
|
kapocs
 N
A közismert mondás így szól: „Se vele se nélküle”. Mint tudjuk egy magyar sláger is létezik hasonló címmel. A lényeg ugyanaz.
Eltelt 12 év, mióta meglátták egymást. Egetverő, hatalmas szerelem volt, bár kicsit késői. Már mindketten túl voltak két-két ilyen-olyan házasságon. Gyermekeik felnőttek, mind a maga életét éli. Amikor elindultak együtt életük útján (de közhely...nem baj) bizony semmijük nem volt, csak a mérhetetlen szerelem. Ez sajnos így alakult különböző okokból, de most hagyjuk a múltat. Szó szerint süketek és vakok voltak, mint ez gyakori a nagy szerelmek esetében. Nem utolsó szempont, hogy szívük, lelkük , érzelmeik és gondolataik is egyek voltak az első néhány évben.
Tudvalévő, hogy az ilyen, túl ideális helyzet nem állhat fenn huzamosabb ideig. Az élet nem ilyen, hisz akkor hol maradna a bűn büntetése, mert mint tudjuk, az ember születésétől fogva bűnös, hisz ezt örököltük ősszüleinktől (mármint Ádám-Éva) Feltétlen meg kell valaminek változni, általában romlani.
Nos, ez megtörtént e kedves pár esetében is.
Először csak ideológiai szakadás esett meg köztük, ami szerelmüket nem érintette, így hiába a különbözés a világnézet terén, tovább is együtt szőtték jövőbeli álmaikat. Következett az időtöltés, szépen jól magyarul: hobby , ami kezdett eltávolodni egymástól. A férfi visszatért régi kedvenc elfoglaltságához, a horgászathoz. Megüresedett idejében, amit eddig a hitbéli cselekedetekkel töltött, egyre gyakrabban a vízpartot választotta. Addig semmi probléma nem adódott, míg csak időnként, napközben töltötte ezzel idejét. Ám mikor már gyakrabban és éjszakánként is e lassan szenvedélynek is beillő szórakozásnak hódolt, asszonya a magányos és ébren töltött éjszakák következtében időnként kiborult és sírásba torkolló szózuhatagot borított férjére, miután az, hazatért pihenni vagy épp az ellenkezőjét tette az asszony, sértődötten hallgatott egy darabig. Előfordult, hogy egy éjszaka 15-20 telefonhívása volt a férjnek, persze a második után mind:”nem fogadott”. Ez így ment néhány hónapig. Amiért nem okozott mindez kenyértörést (de szép magyar kifejezés ez a szakításra) annak okai a viták után az édes és heves kibékülések voltak.
Mint sok esetben, most is a nő oldotta meg a gondot, nevezetesen azzal, hogy ő is elkezdett a férjurával járni. Bár eleinte nem volt ez problémamentes. Pesti lány lévén, akinek egyetlen hasonló élménye még gimnazista korában volt, - az akkori nyári építőtáborok sátraiban - bizony nem könnyen szokott hozzá a hétvégi kalandokhoz, amit a tó-vagy folyóparton töltött éjszakák nehezítettek. Mégis már az ötvenes éveit tapossa.
De nem olyan fából faragták, hogy feladja. Lassan hozzászokott a nomád élethez és az éjszakai félelmei is -a sátorban, vagy a kocsi „ággyá” alakított hátsó ülésein - elmúltak.
Ebben a kialakult, úgymond kényelmes időszakban ismét évek teltek el. Mindketten dolgoztak, megengedhették maguknak ezt a kikapcsolódást és jól megfértek egymás mellett még a különböző időtöltések is.
Lassanként eljött az a várva várt idő is, hogy az asszony nyugdíjba mehetett és így még többet tudott férje oldalán és érdekében tevékenykedni.
Lehetőségük adódott, hogy egy a Duna part közelében álló kis házat vegyenek és miután fáradságos munkával rendbe hozták a házikót és igényeik szerint komfortossá, lakhatóvá tették, oda is költöztek.
Ez a változás mindkettőjüknek jól esett, hisz a férfi a vidéki életet szerette, amelyben felnőtt és mindig visszavágyott. A városi élet, különösen a panel rengetegben nagyon megterhelő volt számára. Hogy a nő miért vágyott a vidék nyugalmára, nem tudni, de talán épp azért, mert eddigi életét ebben a rohanó és rossz levegőjű helyen kellett leélnie.
Megérkeztünk a mába, ami az utóbbi hónapokat jelenti. Itt már csak egyedül élnek, mármint kettesben. Talán ezért, vagy ki tudja mi az oka, de a férj egyre jobban elengedte magát, ami azt jelenti a nő szerint, hogy bizony rendetlen, akaratos, nem azt teszi, amit éppen kellene, hanem, csak amihez kedve van. A feleség pedig, bár elvégzi a házimunkát, de egyre kevesebbet tart férjével, mindig mást akar, amit az elképzel és gyakran olyan megjegyzései vannak, ami az embert határozottan idegesíti. Ami a szerelem lángolását illeti, hát bizony ennyi év múltán az is csak pislákol. Az öregedésről nem is beszélve, amit persze igyekeznek tagadni, de bizony egyre gyakoribb az itt fáj, ott fáj, és a munka is egyre fárasztóbb.
Mindezek ellenére, ha arra gondolnak, hogy a másik nélkül kéne élni, összerezzennek és gyorsan elhessegetik a gondolatot. Ha csak egy-két napot kell távol tölteni egymástól, már alig várják, hogy ismét találkozzanak.
És ez, remélhetőleg így lesz már életük végéig.
|
|
|
- March 07 2011 11:20:55
Nekem ez nem adatott meg!
Ki tudja melyik a jobbik megoldás, a külön magánya az biztos nem jó.Igazi korrajzot adtál, a hanyatló erőről a némelykor előkerülő nem törödömségről, mert a válságainkat eltérő módon éljük meg,de a lényeg ott az igazi hiányérzet a szerelem módosult gyökere. |
- March 07 2011 12:22:31
Kedves Mária!
Talán nem vagyok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy sokan magukra ismerhetnek ebből a történetből.
Nagyon sok minden úgy van, ahogy végigvezetted.
A házaspároknak nem mindig ugyanaz a hobbijuk, s néha kicsit eltávolodnak egymástól, majd ismét összejönnek.
Legtöbbször a feleségnek kell megoldani a problémát, mint a történetben is. Sok férfi idősebb korban "elengedi magát".
"ha arra gondolnak, hogy a másik nélkül kéne élni, összerezzennek és gyorsan elhessegetik a gondolatot. Ha csak egy-két napot kell távol tölteni egymástól, már alig várják, hogy ismét találkozzanak.
És ez, remélhetőleg így lesz már életük végéig."
Ez is nagyon ráillik sok házasságra, és házaspárra!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- March 07 2011 13:21:21
Kedves Mária!
Szép ez a történet és valószínű, hogy sok ilyen házasság létezik.
Én nem tudok ebben véleményt mondani, mert szerencsére az én házasságom a férjemmel 38 éve tart, és nincs olyan érzésem, hogy se vele,se nélküle, hanem csak vele és kifejezetten vele. No jó, azt nem mondom, hogy nem voltak vitáink - de az nem is jó, ahol nincs vita, mert az azt jelenti, hogy teljesen közömbösek egymás iránt - de nem eget verő, világot megváltó dolgokban.
Én úgy gondolom, hogy ha két ember első perctől kezdve megtalálja a közös nevezőt - no persze ehhez halálosan szerelmesnek kell lenni mindkettőnek - és igazi énjét viszi tovább a házasságba, ott nem lehet baj.No és mérhetetlen szeretet és tisztelet és tolerancia mindkét fél részéről. Ez olyan mint az iskola. Ha a gyerek megtanulja az alapokat rendesen, arra tud építeni. A házasságban is ha a kezdet szilárd, és felépül évek alatt szeretettel, egymás megbecsülésével a "palota", azt megbontani nem igazán lehet. De hát ez is csak az én szemléletem, mert a mi házasságunk így alakult. Tudom, - illetve sokan mondták már az ismerőseink közül, hogy mi vagyunk a "fehér holló pár". Én őszintén sajnálom azokat a nőket, vagy férfiakat, akiknek ilyen jellegű gondjaik vannak. És arra gondolok, hogy a fene egye meg, úgyis olyan kevés idő az életünk, hipp-hopp megöregszünk, hát miért kell szenvedni embereknek.
Ezért írtam az ima cimű verset, hogy istenem ha vagy, miért nem veszed észre szenvedő teremtményeidet. A hit az nagyon fontos, de csak a megfogható dolgokban hiszek. Puszillak.Évi. |
- March 07 2011 16:48:42
Tudod Varika nem kell sajnálni a felborult életeket.Mindennek oka van!
Nem minden olyan egyszerű, hiszen két külön személyiség súrlódik csiszolódik egymáshoz, bontja vagy építi a másikat, vagy megtöri.
Két idegen aki összesodródik,befolyásolja a neveltetés a családi háttér,a személyiség "hozománya" és nem mindig van ott az a + mindkettőjükben amit felsoroltál.A szerelem az nem megy parancsszóra és erőltetni sem szabad. Kívülről sem megítélni sem elítélni nem lehet a kapcsolatokat.A mienk az megbukott!
A magányos közel 2 évtized alatt, rendesen volt módom kielemezni az okokat!16 év házasság rendesen kihozta a konfliktusokat, azt hogy alapvetően két össze nem illő ember próbált szövetséget kötni.Halmozottan hátrányos ember pár voltunk.Aztán a családfő lemondott előjogairól és búcsú nélkül kilépett belőlünk mint a kitaposott házicipőből!A gyerekek életéből is.Ő volt a mélyen vallásos, ős gyökeres nemzeti érzelmű. de emberben jellemtelen és gyenge.Most, hogy már túlvan a jócskán a 65,évén telefonálgat a gyerekek után.A gyerekek akit az Ő tiszteletében neveltem fel egyedül, magamra maradva, a büszkeségeim,és nem kell sajnálni!Ha 6o évesen visszatekintek, tisztességesen helytálltam, nem éreztem mártírnak magam.Elért a szakmai siker az aktív életemben, ha túl későnek is tűnik is elnyertem az asszonyi méltóságomhoz illő kapcsolatokat is. |
- March 07 2011 17:55:09
Kedves Barátaim!
Épp ezért tettem fel ezt az írásom. Jól gondoltam, hogy sokakat érint a téma és megindítja a gondolatainkat. Félreértés ne essék, a fenti pár szeretetben éli életét, de időnként óhatatlan az ellentét, vita, apró bosszúság. A varázsszó valóban a megbecsülés és alkalmazkodó képesség.
Kedves Évi, gratulálok Netek ,kívánok még hosszú közös életet. Csak még annyi: A hit a legfontosabb, és hinni csak abban kell, amit nem látunk. A látható és megfogható dolgok ott,vannak ha hisszük, ha nem.
Köszönöm hozzászólásaitokat, szeretettel üdv.:Mária |
- March 07 2011 18:01:41
Kedves Etuskám! Nyilvánvaló, hogy akivel nem lehet együtt élni, azzal nem is kell. Ugyanúgy, mint a hogy a szerelmet sem lehet erőltetni, az is vagy jön és marad, vagy úgy tesz mintha jönne és elmegy. Tudod drágám én nagyra értékelem az olyan anyákat, akik egyedül nevelik fel gyermekeiket - és még ráadásul figyelve arra, hogy az apjuk "tekintélye" ne csorbuljon- ez ám a művészet. És lehet, hogy rosszul fogalmaztam, mikor azt írtam, hogy "sajnálom", nyilvánvaló én magamból indultam ki, tehát én nem tudom azt megítélni, hogy egy kapcsolat miért romlik el. Teljes mértékben igazad van, ha valaki szemét, disznó állat, akkor mindennemű kapcsolatot meg kell vele szüntetni. No látod Etuskám az utolsó 5 sorodra büszke lehetsz nagyon. Egyébként 65 évesen mit akar már a gyermekeitől? Ugyan már, nonszensz.
Drágám, örülök, hogy ilyen jól megértjük egymást. Puszi.Évi.
Ui.: Látod Marikám milyen jó témáról irtál!!!!. Puszi Neked is. |
- March 09 2011 11:24:22
Kedves Mária!
Elolvastam tanulságos elbeszélésedet és a hozzászólásokat is.
Sajnos sokakat érintő téma. Én is 29. évi házasságban élek a
férjemmel és a boldogság olyan hamar itthagyott, mint a szél!
A szerelem akkor múlott el amikor a férjem prosz... betegsége után
már nem lett többé férfi, akkor szabadult el a pokol, ellenkezőjére változott akit halálos szerelemmel szerettem! Vele maradtam, és maradok is mert a fiunkat szépen felneveltük, két diplomás tanár lett, nem kevés lemondás árán!
Ennek ellenére pokol az életem, semmi öröm!
Örülök, hogy rátaláltam ifjukori szerelmemre, aki szintén boldogtalan,
de csak plátói a szerelmünk, levelezgetünk, beszélgetünk, már 4 éve,
ha Ő nem volna, nem tudom mi is lenne velem! Azóta írok szerelmes
verseket, ezek vigasztalják nyomorult életemet!
Gratulálok Mária a tanulságos történetedhez, szeretettel: Pircsi |
- March 09 2011 15:32:11
Kedves Pircsi!
A történetben leírt házasság, úgy érzem, nagyon általános és még jónak is mondható, hisz sok jó tulajdonságra nem tértem ki, arra viszont jó, hogy aki olvassa tán elgondolkozik saját életén. Akinek sokkal jobb, annak gratulálok.sajnos ez a ritkább, akinek rosszabb nagyon sajnálom, ( bár nekem is volt egy ennél sokkal rosszab
Üdv.kedves olvasóimnak, Mária |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 19. Friday,
Emma napja van.
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
