Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikSzeptember 18 2019 09:28:09
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 6
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,191
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Szerelem
Asszociáció.
Két rímelõ játéka
Anagramma
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10191]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3562]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Ilike46: Tisza parti nyár
Egy szép gyermekkori történetet mesélek el Néktek. Nagymamám emléke örökre él szívemben. Soha nem feledem azt a nyarat, amit együtt töltöttem vele, a kukorica szárából készült kicsi palotánkban. Ahol csak egymásnak -és egymásért voltunk...

MM


Ilike46: Tisza parti nyár

Aprócska leányka voltam, mikor Nagymamám engem tartott arra érdemesnek, hogy magával vigyen a Tisza partján meghúzódó kukoricaszárból épített nyári palotájába.

A három unoka közül én voltam a legnagyobb, s talán az én kezeimet tartotta munkára termettnek, hogy kevéske erőmmel és igen nagy szorgalmammal támogassam őt a kukorica betakarítás fárasztó munkájában.
Lázasan készülődtem, s boldog voltam a kitüntető figyelméért.
Csüngtem rajta... míg esténként mesélt, hogy hogyan telnek majd a napjaink a Tisza partján.
Mesélt a folyam csodálatos világáról, az ott élő emberekről, munkájukról, hiszen jól ismerte a dolgos hétköznapok egyhangúságát, hiszen az ő gyökerei is onnan eredtek. Meg is állapítottam, hogy nehéz a sorsuk, mert mindent a két kezük munkájával kellett előteremteni.
Ekkor még nem is sejtettem, hogy az a bizonyos minden, mit is takart.

Nagyon vártam az indulás napját, de már az is lázba hozott, hogy hazaérkezésem után, elkezdődik számomra az iskola, mert iskolakötelessé váltam. Kis életem nagy fordulatának számított a szeptember eljövetele.

Elérkezett a nagy nap.
Életemben még soha nem ültem vonaton. Hosszú fárasztó út előtt álltunk. Nagyi a holminkat egy kopott kofferba pakolta, s az útravalónak szánt elemózsiát egy hatalmas kockás kendőbe tekerte, minek aztán összekötötte a négy sarkát, valahogy a hátára kötözte. Szegény, mint egy mozgóárus úgy nézett ki.
Nagy izgalom fogott el, mikor a vonat pöfékelve elindult.

A letekert ablakon kitekintettem, és a sűrű hömpölygő füst az arcomba csapódott.
Apró kicsi szikrák repkedtek a füst között, mint megannyi parányi csillag szikráztak a szemeim előtt.
Az orrom ismerkedett ezzel a nehéz füstszaggal, ami végül is, nem tűnt számomra kellemetlennek, sőt.....
Nagymamám kis idő elteltével elővette a nagy kockás kendőt és olyan „terülj - terülj asztalkám”-at varázsolt elém, hogy szemem - szám tátva is maradt.
Útitársaink döbbent arcát látva Nagymamám, végigkínált mindenkit.
Illendőségből csak a finom előző nap sütött almás rétesnek nem tudtak ellenállni.
Jóízűt ettünk - ittunk és én a korai ébresztés miatt álomba is szenderültem.
A vonat kerekeinek monoton kattogása, és a tele pocak meg is tette hatását, elaludtam. ..
Álmomban már ott jártam a Tisza partján, s a vonat monoton zakatolása ringatott -ringatott.

Mire felébredtem, rövid idő után meg is érkeztünk.
Egy kalapos bajuszos bácsi várt bennünket.
A lovasszekérről felénk kiáltott

- No... megérkeztek, kijöttem magukért Margit, mert ez a kicsi lányka nem bírja majd a hosszú utat a gáton.
- Köszönöm Mihály, én bírom... de a gyerek…, - s felém mutatott azzal a csontos vékony ujjaival, melyek a sok munkától el is voltak deformálódva.

Nagyi és Mihály bólogattak nagyokat, mintha a legnagyobb egyetértés lett volna közöttük, legalább ebben a kérdésben.

- Aztán mi újság, hogy van a család? – kérdezte Nagymamám.
- Jól vagyunk, csak a Riska miatt aggódunk, mert borja lesz.

Nem sok szó esett míg a szekér haladt. Az eső- mosta gáton a keréknyomán kellett haladni, de el sem lehetett volna térni, mert abból a nagy mélyedésből csak valami földön túli erő lett volna képes bennünket eltéríteni.
Csodamód élveztem a szekerezést, főleg ott hátul, a szénakupac közepén.
Finom szénaillat csiklandozta a orromat, s elnyúltam.
A kék eget néztem, a vonuló fellegeket...
Rácsodálkoztam, hogy némelyik milyen mókás alakzatot öltött, s próbáltam kitalálni, mit is rajzolt az égre a nyári szellő.
Időnként egy - egy madár, - még gólya is -, díszítette a felhők játékát.
Csodákat láttam....

Egy jó órai kocsikázás után megérkeztünk.

- Héééé... hangzott el a vezényszó, és a szekér nagyot zökkenve megállt.

Az öreg lovat hazavezette az út, a keréknyom, akár behunyt szemmel is haladhatott volna az istállóig.
Körülnéztem... kerestem a palotát, amit Nagymama beharangozott, de nem láttam semmit. Leszálltunk a szekérről, majd a csomagokat hátunkra vettük és elindultunk a gát oldalába - lefelé.
Egyszer csak egy kukoricatábla szélénél megállt Nagyanyám...
Kendőjét a fejéről lehúzta, kifújta magát, megtörölte a kendővel verítékező homlokát.

- Megérkeztünk kincsem... és egy nagy sóhajtás hagyta el az ajkát.

Rémülten körülnéztem, de nem láttam semmit, csak egy kupacot kukoricaszárból...

- Hol van a palotád... kérdeztem.
- Itt van az orrod előtt... Ez a csodapalota, csak most éppen, ilyen kicsinek mutatja magát.

Kiülhetett a rémület az arcomra, mert Nagyanyám a csontos, bütykös ujjaival egy barackot nyomott a fejem búbjára és így szólt:

- Sose búsulj kincsem, olyan vackunk lesz, hogy még egy királykisasszony is megirigyelné...

Fogalmam sem volt, hogy mi az a „vackunk”,
no, de ő biztosan tudja – gondoltam.
Leültem a kunyhó elé és néztem, hogy serénykedik. Hordta a szalmát... tömte a zsákot... porzott a keze alatt, ami oly sebesen járt, mint a motolla.
Előkerült minden kellék, ami szükséges, vagyis a legszükségesebb.

- Ne búsulj, nem szenvedünk hiányt semmiből... mondta, és én hittem neki, mert igen erős asszony volt, tekintélyt parancsoló magabiztossággal mozgott és tette a dolgát.
Ifjú korában sokszor gyakorolhatta a palota építését, és a szalmazsák tömését - gondoltam.
Alig telt el egy kis idő, lakályossá tette a mi kicsi kukoricaszár palotánkat.
Estére már igen elfáradtunk, s vödörrel a kezünkben, - melyre kötelet erősített - lementünk a Tiszához vízért az esti tisztálkodáshoz.
Ott a kunyhó előtt - a csillagok kíváncsi tekintete elől nem tudtam elbújni – mosakodtunk, majd négykézláb bemásztunk az összement palotába.

Elnyúltam... finom szénaillat vett körül, s a távolban tücskök muzsikáltak.
Nagyanyám hirtelen felült - mint aki megfeledkezett valamiről - összekulcsolta megfáradt kezeit, és elmondta esti imáját...
Oly nyugalom szállt meg... a csend, a csillagos este varázsa, gyermeki fantáziám megmozgatta, - álmodoztam - és egy pillanat alatt elvarázsolt királykisasszonynak, a kukoricaszár palatájának úrnőjének képzeltem magam.
Hatalmas báltermeket láttam, melyeket az esti mesékből ismertem.
A csillogást, a gyönyörű ruhákat. Ezeknek képzeletbeli birtoklásával szenderegtem, és álomba is ringatott e csodás álmodozás.
Időnként eszméltem... mert Nagyanyám hamarabb elaludt, és halk egyenletes szuszogása biztatott, hogy - aludj kicsim, aludj már -.

Másnap reggel korán keltünk, mert rengeteg volt a munka, 40 sor kukorica várt. Kemény munka volt... időnként esedezve ránéztem Nagyanyámra, egy kis pihenőért könyörögtek szemeim, de aztán fürgén próbáltam utolérni, de hiába.
Az én parányi kezeim nem szokták az ilyen munkát, de hősiesen iparkodtam, hogy lemaradásomat mihamarabb behozzam.
Így telt el két nap, már sajgott mindenem, a hátamat felégette a nap, majd Nagyanyám egy óriási kendőt kötött a hátamra, hogy védje bőrömet a nap kegyetlenül égető sugaraitól.
A mezítlábas élet talpaimat is felsebezte, és a szúnyogok csípései hatalmas dudorokká nőttek. A testem tele volt sebbel, amit az éles kukorica levelek ejtettek rajtam. Nagyon mélyen bevágták gyenge húsomat, égett a fájdalomtól, de összeszorított fogakkal tettem a dolgom.
Erőm, már fogytán volt, lassult a tempóm, mire Nagyanyám elkezdett biztatni

- Igyekezz kincsem, mert jönnek a fellegek, estére végeznünk kell...

Feltekintettem az égre, s egyre sötétebb és sötétebb lett, félelmetesen sötét.
Utolsó erőnket is összeszedve még a zivatar előtt befejeztük a munkát.
Gyors mosakodás következett, enni csak egy pohár tejet kívántam, amit a gátőr felesége kis alumínium kannába lehozott nékünk.
Szerény vacsoránkat elfogyasztottuk, lefeküdtünk, majd Nagyanyám meséjére el is aludtam.
Még hallani véltem a villámok haragját...
Vad erővel zúgtak a fák, villámlott, s állták a vihar ostromát.
Időnként, a szűkre szabott palota ajtónyílásán – ugyanis nem volt ajtó - bevilágított az ég haragja. Palotánk oltalmában biztonságban éreztem magam.
Fogalmam sincs, hogy mire ébredtem, de amikor magamhoz tértem, Nagyanyám hangját véltem felismerni, egyre közelebbről, egyre tisztábban, hogy az álom el is szállt a szemeimről.

- Ébredj gyorsan kincsem, mert elönt minket a víz....

Felültem... szemem hiába dörgöltem, nem láttam semmit, csak akkor, mikor a villám a lámpásával jelezte, hogy még itt van, nem tágít, majd móresre tanítja a városi embert. Folyt a víz a szalmazsákra, mindenünk elázott, nedves lett minden, és a felhőszakadástól patakokban folyt a víz.
Ürgének éreztem magam, akit kiöntenek.
Keserves sírásra fakadtam, mert a biztonságosnak hitt palota, mégsem olyan biztonságos. Hát persze, csak mókázott Nagyanyám - gondoltam durcásan -
hiszen ez, csak egy kis viskó.
Kimásztunk a vackunkból, majd Nagymama sebesen a hátára kapott, és futásnak eredt a gátőr háza felé.

- Ne sírj galambom, van menekvés....

nyugtatott, de Én a nyakamat is behúztam, úgy kapaszkodtam belé, mint egy fuldokló a szalmaszálba. Ha akart volna, se tudott volna elhagyni.
Szorítottam... mert ő volt a menekvés kulcsa.
Bőrig ázva, reszketve a félelemtől elértük a gátőr házát, majd bekopogott az apró ablakon, és jajveszékelve kiabálta

- Jaj, Mihály! Engedjenek be, mert elöntött a víz...

Az ablakban megcsillant egy pislákoló fény, és hosszú fehér hálóingében Mihály kinyitotta az ajtót. Felesége a konyhában a kemence mellett a padon fekvőhelyet készített számunkra.
Egy nagyon kellemetlen szagú szőrme alkalmatossággal letakarta, egy másikat takaró gyanánt adta és jó éjszakát kívánva, elfújta a petróleumlámpát.

Lefeküdtünk nagyanyámmal vackunk biztonságába, de engem zavartak az új illatok, amiket éreztem. Nagyanyám testét körém fonva átkarolt, és így reszkető kis testem megnyugodva csendesen megpihent.

Másnap reggel, Mihály hangos kiabálása ébresztett mindenkit. A libák versenyre keltek a gazdával. Nyakukat előrenyújtva futkároztak...a tehenek bőgtek..., s hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Ezek a hangok számomra nem voltak ismerősök.
Kiugrottunk a vackunkból, szaladtunk az udvarra, hogy mi történhetett.
Nagy volt a riadalom, mert egy fiatal borjú játékos kedvében ráugrott a verem tetejére, és beszakadt.
Szegény boci… tehetetlenségében csak bőgött - bőgött, az anyja úgyszintén. A gazda a gerendákat a boci hasa alá helyezte, majd éppen egy hozzájuk érkező nagy bajszú bácsival kimenekítették a pórul járt boci csemetét.
Vidáman, farkát ide - oda csapkodva szaladt az anyjához, s oldalát megbökdösve kérte a finom tejecskét vigaszként. A nagy izgalom elmúltával mi is kaptunk egy jó nagy pohár frissen fejt tejet, egy nagy szelet vajas kenyérrel.

Még most is érzem, annak a ropogós kenyérnek és vajnak a finom illatát, amit a gazdaasszony szorgos két kezével készített, továbbá azokat a falusi ízeket, melyek örökre beivódtak az emlékeimbe.

Soha nem felejtem azt a nyaram.
A Nagymamámat, a kukoricaszár palotát, miben a nagyi jóvoltából királylánynak érezhettem magam minden éjszakán.

Nagy kár, hogy a mai gyerekek ezt a csodát nem élhetik meg, vagy talán mégis…
Mert mi is kell ehhez az élményhez? Egy jóságos Nagymama... ki munkára neveli a csöpp kezeket, és nagyon sok szeretet, ami egész életünket beragyogja.
Hozzászólások
pircsi47 - május 30 2011 16:04:52
ilike46!
Szeretettel köszöntelek, gratulálok szép kis novelládhoz, csodálatos
életképet festettél a kukoricaszedés és kunyhó és elsősorban a Nagymamád emlékéről!
Élmény volt olvasni!
Üdv: Pircsismileysmileysmiley
patakikatalin - május 30 2011 17:24:07
Hálásan köszönöm, hogy levittél a Tisza partjára.(én mindig a hegyekben éltem) Úgy sajnáltalak, a szívem majd' megszakadt Érted....az a betyár kukorica...no meg a víz?!
Azok a Nagymamák...hol vannak már olyanok?
Gratulálok! Szép novellát kerekítettél, mint egy kerek, frissen sült cipó.
Szeretettel:Glica
ilike46 - május 30 2011 18:35:56
Köszönöm szépen kedves Pircsi47 az üdvözlő soraid.
S örömmel fogadtam, hogy az emlékképeimmel egy kis időutazásra vittelek.

Szeretettel: Ilikesmiley
ilike46 - május 30 2011 18:40:16
Kedves Glica!

Az emlékeink a mi kincseink, s mily érdekes, hogy igazán felnőtt korunkra lesznek ezek igazán értékesek. Gyermekként másképpen értékeltem, de mindenkor a szeretet ami Nagymamámhoz füzött meghatározó volt életemben. Ő most már régen nincs, ez maradt és a sok szép emlék.
Ezért is oly becses számomra az a régi nyár.
Köszönöm, hogy olvastál.
Köszönettel: Ilikesmiley
Torma Zsuzsanna - május 31 2011 08:56:27
Kedves Ilike!

Nagyon szép történetet meséltél el gyermekkorod kukoricaszedéséről és a kukoricaszár palotában eltöltött két napodról. Szerencsére én a tanyasi élet minden nehézségét és boldogságát megismerhettem! Szerintem is érzelemben nagyon szegényen nőnek fel azok a gyermekek, akik mindezeket nem ismerik meg és nem lehetnek hasonló élményeik!

Én köszönön Neked az élményt, amit elbeszéléseddel adtál!

Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmiley
vali75 - május 31 2011 10:38:54
Kedves Ilike!

Csodálatos élményben volt részed, nagyon szép emlékeket őrzöl gyermekkorodról. Bizony a mai gyermekek nem igazán ismerik ezt a fajta felszabadult, "dolgos" élményekben gazdag érzést.
Gratulálok, nagyon tetszett!smiley
Szeretettel: Vali.
Andy Jazz - június 02 2011 00:11:39
Kedves Ilike!
Lefekvés előtti internetes körútamon találtam rá erre a gyöngyszemre, gyönyörű novelládra. Hirtelen úgy éreztem, te lettél a nagymamám, én kisgyerekké váltam, és az ágyban fekve hallgattam az utánozhatatlan nagyi mesét! Elálmosodtam! Jóéjszakát! De holnap is mesélsz úgye? Kedves Ilike nagyi!smileysmileysmiley
ilike46 - június 18 2011 11:57:21
Köszönöm kedves hozzászólásaitokat és az olvasást.
Olykor nagyon jó emlékezni.
Kedves Andy, igérem még fogok mesélni, s köszönöm a megtisztelő kedves megjegyzéseidet.
smiley
Szeretettel: Ilike46, de másutt Helena
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2019. szeptember 18. szerda,
Diána napja van.
Holnap Vilhelmina napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

KiberFeri
18/09/2019 06:40
Szép-jó napot kívánok a koronglakóknak is, meg az olvasóinknak is!

vali75
17/09/2019 20:01
Szép estét kívánok! smiley

orok szerelem55
17/09/2019 15:29
Kellemes délutánt kívánok Mindenkinek! smiley

Manon
17/09/2019 11:49
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
17/09/2019 08:19
Remélem, mindenki jól aludt! Legyen is mindenkinek jó a napja...

vali75
16/09/2019 19:17
Szép estét kívánok! smiley

mamuszka
16/09/2019 18:57
Sok a 0 számú olvasott vers. Holtágban evezünk!

orok szerelem55
16/09/2019 10:47
Kellemes, szép napot kívánok Mindenkinek! smiley

pircsi47
16/09/2019 09:12
SZÉP NAPOT MINDENKINEK! BOLDOG NÉVNAPOT AZ EDITEKNEK!smiley

Manon
16/09/2019 08:23
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
16/09/2019 08:09
Szép napot kívánok mindenkinek, még az olvasóknak is!

vali75
15/09/2019 11:08
Szép napot kívánok! smiley

Manon
15/09/2019 08:34
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
15/09/2019 08:26
Kellemes és tartalmas vasárnapot kívánok mindenkinek!

Gyongy
14/09/2019 11:37
Szép napot Napkorong smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes