Hirtelen jelent meg elõtte a kép, s ugyanolyan gyorsasággal el is tûnt, mint nyári alkonyon egy hatalmas villámcsapás. A meglepettség erejével hatott érzéseire, de a villanás utáni félelmetes reccsenés hamar eszmélésre késztette. De ez a villám nem a levegõben ért véget. Kiégett nyoma mélyen a szívébe vésõdött, és még hosszú órákig sistergett utána a levegõ. Más életére bizony egy parányi szikrája sem volt hatással, környezetében minden ugyanúgy folyt tovább, mint a becsapódás elõtt. Az õ élete viszont teljesen megváltozott, még ha csak egy kis idõre is. Nem értette, mi ütött belé. Az ég tiszta volt a feje felett, jól lehetett látni minden kis apró, fénylõ csillagot, és a telihold is fényárral borította el az egész mennyezetet. Mondhatni, zavartalanul nyugodt pillanat volt. Mégis ebben a percben történt ez a váratlan esemény, és kegyetlen gyorsasággal futott át az agyán a kép, mely a szívéig jutva érzésekké transzformálódott. Különös, már-már kellemes érzésekké alakult át. Az Égi Szikrát kövér cseppek követték, melyek apró, de egyre sûrûbb esõcseppekként patakzottak végig az arcán, s szintén a szívébe vezettek. Az idõ hatalmas tere már elnyelte a villámcsapást kísérõ ostorcsapás hangját, s a csordogáló csapadék lassan eltüntette a füstölgõ parázs nyomait. Néhány óra múlva már õ maga sem emlékezett a villámcsapás okozta látomás jelentõségére. Csak környezete nézte kétkedve könny áztatta arcát, s szíve helyén azt a kiégett mélyedést, melyet a szemébõl folyó ár vörös vízzel töltött tele...
