|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 1
|
|
 V
Rég volt, néha azt hiszem, igaz sem volt. Bár annakidején a Nimródban is megjelent, egymás mellé tördelve Gabriella asszony receptjeivel.)
NAGY DOMOKOS IMRE:
AZ ELSŐ
Az első vadat egyszer mindenki elejti. Ki nyolc évesen, ki tizennyolc évesen, ki pedig – mint én – 38 évesen. Ez sem tegnap volt.
*
1978. december 7, csütörtök.
Fél nyolc előtt a Sasadi út/Budaörsi út sarkán várom a kocsit. Árvai Jóska – úgyis, mint OKTH főosztályvezető – hivatali kocsijával esedékes mennünk, márcsak azért is, mert a cél “a tihanyi tájvédelmi körzetben folytatandó állományszabályozó vadászat”. (Eléggé hivataliul hangzik? Szóval rá lehet fogni, hogy hivatali célból megyünk.) Egyébként: “állományszabályozó vadászat”… Könyörgöm, manapság tisztességes vadászterületen csak az van…
Ráérek tűnődni, mert a kocsi késik. Iskolába igyekvő gyerekek bámulnak rám irigykedve, aztán bánatosan tovább ballagnak. “inkább ők, mint én” – idézem magamban Nemeskéri-Kiss Sándort, akiről eszembe jut, hogy nagyon nem szerette »azt elsők« elejtéséről szóló történeteket olvasni. Fene tudja, én máshogy vagyok vele… De hol az az első?! És főleg, hol a kocsi?!
Nyolcra befut. Puska, vadásztáska a csomagtartóba, én bepréselődőm harmadiknak a hátsó ülésre. De hogyan leszünk kilencre Tihanyban?
– Pista, húzza be a magassági kormányt! – utasít Árvai Jóska huncutul kacsintva a gépkocsivezetőjére, s aztán elkezdődik egy olyan száguldás. melyre nem is mertem gondolni. Rátéved a szemem a sebességmérőre: 160!
(Jámbor olvasóm, ugyebár 1978-at írtunk, és akkor nem volt olyan közlekedési rendőr, aki fekete színű, A-val kezdődő rendszámú kocsit meg mert volna állítani. Mert ugyebár, minden elvtárs egyenlő, de vannak egyenlőbbek, fogalmazható meg Orwell után szabadon, akinek idézése akkor főbenjáró bűnnek számított.)
És 9-re Tihanyban vagyunk a vadászháznál. Mondanom sem kell, hogy rendőrt messziről sem láttunk.
Itt aztán kiderült, hogy a “magasabb rangú belföldi szentek” minden előzetes bejelentés ellenére nem jöttek meg, viszont Vető Bandit, a középdunántúli természetvédelmi felügyelőt, és helyettesét, Ján Mikit váratlanul felrendelték épp mára a hivatalba. Így a “központot” Árvai Jóska és S. Nagy Laci főosztályvezetők (főnöki jelegüket Budapesten hagyva), Csernavölgyi Laci, Nagy Bandi (gyengébbek kedvéért nem azonos a néhai Afrikavadásszal) és én képviseljük.
Ismerős egyébként kevés. Ismerem Kovács Matyit, ismerős néhány arc a veszprémiektől – némelyiknél sikerül is összehoznom magamban a névvel – és kész. Az újonnan megismertek közül viszont örülök Futó Elemérnek, a Kisbalaton jelenlegi “apukájának”. Ugyanis az ő néhai édesapja, Futó Márton, volt legfőbb mintaképe a Tüskevár Matulájának. Ezt még Fekete Pista bácsitól tudom.
A rendezés Schneider Feri nyakába szakadt. Némi meleg tea, szendvics és pogácsa után Feri az udvaron egy hatalmas térkép előtt tart eligazítást. Kilenc hajtás lesz. Mivel 23 puskához 8 hajtó van, a puskások zöme is a hajtóvonalba kerül. Én inkább elálló voltam, kellett egy idő és néhány vadászat ahhoz, hogy rájöjjek: ilyenkor célszerűbb a hajtóvonallal menni.
*
És megkezdődött.
1. hajtás. Kelet-nyugati irányban, ráadásul dombról le. Egy szőlő szélén álltam a két névrokon között. A nap pont a szemembe sütött, így a színeket sem láttam. Hideg volt. Egy kakast elhibáztam (jobb cső csütörtök, bal cső mögéje). Utána elhúzott valami a fejem felett, melyről csak dupla hibázás után láttam meg távolodóban, hogy nem fiatal kakas, hanem öreg tyúk. Volt mit hallanom Banditól.
Az egész hajtásban tán négy kakas és egy nyúl esett. Valahol az oldalban láttam két őzet is szaladgálni, de volt annyi eszük, hogy idegeik kímélése érdekében oldalt kiszökjenek.
2. hajtás. Egy dűlőútra állítottak a balszélre, tőlem jobbra a két másik Nagy. Rám nem jött semmi. A kakasok szépen húztak szomszédaimra, akik üdvlövésekkel fogadták őket. A fácánok köszönték a tiszteletadást, és egészségesen távoztak.
3. hajtás. Változatosság kedvéért dombra föl. Rám még a közelben hallott mátyás sem jött. Néhány kakas köztem és Bandi közt átgyalogolt a gazban.
4. hajtás, ismét csak hegynek föl. Ezúttal jobbszélső voltam. Egy kakas sebzetten beszállt elém, de három embernek sem sikerült kihajtania. Végül is Kovács Matyi puskáját letéve egy válogatott futballkapusnak is becsületére váló vetődéssel megfogta. Erre a fácán kimúlt. Egy nyúl is bujkált előttem a gazban, de esze ágában sem volt nyíltabb területre kijönni. El is ment baj nélkül.
5. hajtás. Nagyon meredek hegyoldalt hajtottak lefelé. A puskások mind elállók voltak, két sorban. Mi a hegy derekán egy ország-úton – szerencsére gyér volt a forgalom, – mögöttünk a völgyben a legjobbak. Odalenn nádas, az lesz a következő hajtás. Mellette víkendházak, szerencsére ilyenkor üresek.
Megint szélső voltam, csak most a baloldalon. Állítólag Vető Bandi szokott helyén. Még nem álltunk fel, amikor egy éber kakas átszállt előttünk. Utána az egyik üdülő lépcsője alól burrant fel egy, amikor az alsók állnak el. Az ablakok veszélyeztetése nélkül nem lehetett volna rálőni.
Hosszabb ideig nem történik semmi, minthogy egy éber szarka kivágódik az erdőből, s az útról elhangzó lövésekre még magasabbra emelkedik. Mikor már azt hinné az ember, hogy légvédelmi gépágyú kell az elejtéséhez, a völgy legmélyebb pontján álló Nagy Bandi nekihuzakodott, és egy gyönyörű szimplával lelőtte. Nagy ívben esett le melléje. Utána rám is jött három kakas. Az elsőt duplára elhibázom, s aztán olyan hirtelen nyitom ki a puskám, hogy a tölténykivonó átugrik a peremen. Se té- se -tova… Eltöröm a körmöm, mire kapcsolok, hogy Nemeskéri-Kiss Géza részletesen leírja, melyik csavart kell ilyenkor meglazítani. Még ki is próbáltam otthon. Csakhogy a bicskám csavarhúzója túl széles hozzá, vékony csavarhúzót pedig nem hoztam. Vagy hat kakas “röhögve” átszáll körülöttem közben.
Egy ismeretlen vadásztárs siet segítségemre, csípőfogóval lecsipdeljük a töltény peremét, s így ki tudjuk húzni. (Attól kezdve a vékony csavarhúzó mindig nálam volt, de a 15 éve alatta, míg az enyém volt ez a velem egyidős puska, mindössze egyszer volt rá szükségem.)
E miatt csak késve tudok csatlakozni a 6. hajtáshoz. Az előbb említett sűrű, zsombikos nádas. Hol zárom, hol nyitom a puskát, mert a botlás veszélye fenyeget. Egy kakast elhibázok, majd közvetlen az újratöltés után szinte a lábam alól berreg fel egy másik. Idegenes kapom a puskát, nem ügyelek sem kéztartásra, se semmire, csak lövök. Én csodálkozom a legjobban, hogy a kakas leesik. A rossz fogásért persze a puska bosszút áll: a ravaszkengyel véresre üti a középső ujjam. De megvan! A legelső!
Egyébként ebben a hajtásban volt a legtöbb vad, Bandi szerint úgy szólt a puska, mint Libanonban. (Amikor megjelent a Nimródban, hozzátettem: »Ma Boszniát mondott volna«. Mire napvilágot lát a kötet, vajh melyik lesz éppen az aktuális földrajzi hely?…) Amikor meglátták az aggétkomon a kakast, többen kajánul néztek rám.
A 7. hajtás nagyon hosszú volt és fölösleges. Mi pestiek a víkendházak fölött álltunk egy kopasz domboldalon, de minek? Esett összesen két kakas a hajtóvonalban, és Csernavölgyi Laci három lövéssel és hosszas kergetődzéssel elejtett egy nyulat. A 8. hajtással sem lehet dicsekedni, csupán az vígasztal, hogy nem csak én hibáztam, hanem mindenki…
9. és egyben utolsó hajtás. Hegyről le a Balatonpartra. Nagyon hideg van, mindenki fázik. Egy kakas végigszáll a puskásvonal előtt, vagy tizenöten ráduplázunk, s mégis épen köt ki a túlsó nádasban. Lövés után zsebre teszem fázó kezem. Mi ez a kemény? Kiveszem, és megtalálom a napok óta keresett pincekulcsot… Ha én ezt most itt elvesztem…
Lila ködök ülnek már mindenütt, és vacogunk. Stílusosan egy újabb csütörtökkel zárom a számomra örökre emlékezetessé vált egyébként is csütörtöki napot.
Vége a vadászatnak. Szabályos teríték, máglyafény – a melege is jól esik – , szépen elkészítve a teríték, és Schneider Feri jelenti az eredményt, míg mi megtört puskával és levett fejfedővel állunk: 47 kakas, 9 nyúl és 1 szarka. Mivel volt, aki 3-4 kakast lőtt, nem én maradtam az egyedüli »egyke«.
Utána vadászebéd (fácánleves, vaddisznópörkölt), majd az avatásom. Kovács Matyi a keresztapa, Nagy Bandival szervezik meg. A megtört puska és egy fácán az asztalra kerül. Feltérdelek a padra, föléje hajlok. Matyi avatóbeszédet mond, majd felavat. Utána sorban mindenki. Igazán emberségesen ütöttek, kivéve Csernavölgyit, aki megérdemli, hogy háromszorosan visszakapja. Végezetül valami öreg vadászdalt is elénekeltek a tiszteletemre. Meghatott voltam, és ezért nem is emlékszem többre.
Mikor a hangulat már emelkedni kezdett, Bandi odakacsintott nekem. Kimentünk, mintha dolgunk volna, aztán bevágtuk magunkat ezúttal Bandi Moszkvicsába és irány haza.
Este ½8-kor állt meg velem a ház előtt. Rögtön az első lakás a mienk, így Bandi a kocsiból figyelhette a fogadtatást.
Benyomom a lépcsőházi világítás gombját, aztán hármat csengetek. Ez a jelzés, hogy sikerült, különben kulccsal mentem volna be. Egy pillanat múlva kivágódik a lakás ajtaja, és mint egy rakéta-fióka kiskamasz fiam vágódik ki rajta, aki meglátván a fácánt diadal-ordításban törve ki indiántáncba kezd. Mire kinyitja a kaput, már kint a feleségem is. Megértő anyai mosollyal örül velünk együtt, majd látom, hogy elkomolyodik. Aztán újra gyönyörködik a valóban szép kakasban.
Az elkomolyodás okát jóval később vallotta be, amikor már a neve mind gyakrabban volt olvasható a gasztronómiai rovatban.
– Az jutott az eszembe, hogy te jó ég, én életemben nem készítettem még vadételt. Mi a csudát fogok vele csinálni?!
De hát Gabriella asszonyt sohasem kell félteni, ha főznivaló kerül a kezébe! Így aztán – néhány napi lodzsai “üdülés” után, melyet a fácán a lámpán lógva töltött el – nekilátott. (Illetve a zsákmány megtisztítása férfifeladat lévén, azt fiammal végeztük el, mostanság jókat derülve akkori ügyetlenségünkön.)
A fácán egyébként három felvonásban fogyott el: fácánleves – fácánsült egészben – és a maradékból fácánpástétom.
Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy családi határozat hoztunk “kétharmados többséggel”: le kell írni a receptjét. Az érintett tiltakozását, hogy ilyet még nem próbált, azzal szereltük le, hogy fácánt sem készített eddig ebédre.
A recept pedig megjelent a Nimródban. Így lett az én első vadászzsákmányom egyúttal a feleségem vadászgasztronómussá válásának is elindítója, mint arról az olvasók is meggyőződhetnek.
Rövidre fogva: ez elment vadászni – ez meglőtte – ez hazavitte –ezek megkopasztották – az elkészítette – az egész család megette – és a végén ki-ki megírta a sajátját.
Az olvasó pedig remélhetőleg elolvasta.
*
Rég volt, néha azt hiszem, igaz sem volt. Bár annakidején a Nimródban is megjelent, egymás mellé tördelve Gabriella asszony receptjeivel.)
(Budapest-Sasad, 1980; kicsit átsimogatva. 2011. december 16.)
|
|
|
- December 16 2011 12:00:17
Domokos!
Nagyon jó kis vadász történetedhez, szeretettel gratulálok: Pircsi  |
- December 16 2011 13:08:52
Kedves Domokos Bátyám!
Először is nagyon örülök annak, hogy újra "itt" vagy. Élvezettel olvastam írásodat, már csak azért is, mert úgy tudod - tudtad - megírni, hogy véletlenül sem kalandozott el a gondolatom másfelé aközben, amíg olvastam. (Mert én úgy hiszem, tudom, hogy az a jó írás, ami az első betűtől az utolsóig leköti az ember figyelmét. És ez olyan.)
Másodszor, ismerősek a kifejezések - bár én még akkor gyerek voltam, amikor apukám vadászott, soha nem vitt el magával, mondván ha fiú lennék, akkor simán elvinne, no mindegy - amik a vadászattal kapcsolatosak. Emlékszem, milyen nagy volt az öröm, amikor hazaérkezett apu a vadakkal, természetesen a tisztítás, vagy a nyúl megnyúzása apu feladata volt, emlékszem gyerekként nagyon sajnáltam az állatot. Mert persze én végignéztem az előkészítést, mert az inkább érdekelt, mint az, hogy anyu hogyan főzte meg. (Sokszor már így felnőtt fejjel, ha eszembe jutnak ezek az emlékek, mindig mondtam magamnak, hogy fiúnak kellett volna születnem. Persze, hogy apu után kajtattam állandóan hiszen ő volt a példaképem.)
Harmadsorban, nagyon örülök annak, hogy felidézed emlékeidben azokat a csodálatos éveket, amikor még fiatal voltál és szeretett feleséged még Veled volt. Én úgy hiszem, hogy ezáltal egy icipicit olyan érzés, hangulat kerít hatalmába, mintha "Újra itt lenne veled kis családja körében", és ez olyan jó.
Köszönöm az élvényt, gratulálok és szeretettel olvastalak!
Évi-Húgod. |
- December 16 2011 13:11:52
Kedves Bátyám, látom, elütöttem egy betűt, úgy hogy javítok:
helyesen: "élményt". |
- December 17 2011 09:33:29
Kedves Domokos Imre!
Szívesen olvastam vadászélményedet, az első vad elejtéséről.
Igaz, hogy minden egyes esetben, amikor nem sikerült lelőnöd valamit, mindig a vadnak drukkoltam. De nem tehetek róla, sajnálom őket, még akkor is hogyha tudom, hogy csak állományszabályozó vadászatról van szó.
Első vadételemet (fácánleves, és fokhagymával tűzdelt őzgerinc) 17 éves koromban kóstoltam meg, talán azóta sem volt olyan élményben részem.
A akkori "elvtársak" egyike, aki szintén vadászember (Karcsi bácsi) rendezte az összejövetelt a kaposvári Római-hegyen.
Szép aranysárga fácánleves volt és pirosra sült őzgerinc.
Talán ezért is érdemes volt olvasnom ezt a szép történetet, hogy arra a régi összejövetelre most visszaemlékezhettem.
Köszönettel: Torma Zsuzsanna
|
- December 19 2011 06:03:41
Drága Domokos! Végtelenül Sajnálom, hogy nem tudtál ott lenni a NIMRÓD Ünnepségen. Nagyon vártam az újbóli találkozásunk....ám a gondolat ereje azért van, hogy élni tudjunk ezzel a lehetőséggel!
Mindig örömmel olvasom az élmény beszámolóid...szeretek ott lenni a közeledben.
Szeretettel ölellek.
Boldog Karácsonyt kívánok:Glica |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 20. Saturday,
Konrád, Tivadar napja van.
Holnap Konrád napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
