|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
Jó és rossz dolgokra visszaemlékezéseim
Emlékeim
Ha jól belegondolok, emlékeim már csecsemõkoromtól kezdve vannak, de öntudatra csak késõbb ébredtem. 1 és kétéves koromban lehetett, - s ez a kép felnõtt koromban többször felvillant elõttem -, hogy a szoba-konyhás szülõház helyiségének lefüggönyözött ablakán valaki benézett. Egy asszony arcát láttam, és ma is úgy rémlik, hogy az nem az édesanyámé volt. Én akkor a bölcsõben állhattam (kiságyam úgy tudom, nem is volt), talán egy ébredés utáni sírós állapotban. Ez nem volt kellemetlen, de nem is volt jó, (a rossz emlékek többször visszatérnek), s úgy dolgoztam fel az esetet, mintha egy intim pillanatomban lesett volna meg valaki.
Nagyon sok jó és rossz emlékem is fûzõdik gyermek- és iskoláskoromhoz.
Jó emlékeim közé tartozik, amikor idegen fürkészõ tekintetek elõl elbújhattam édesanyám ruhájának redõi közé. S közben éreztem bõrének megszokott illatát, s ez a bújás akkor biztonságérzetet adott. (Ma már tudom, hogy nagyon sok kisgyermek viselkedik így, ha nincs körülötte sok idegen ember már kicsi gyermekkorában.)
Én a közvetlen családtagok és hozzátartozók mellett tettem meg az elsõ lépéseket és értem meg a 6 éves kort, amíg iskolába nem írattak. Szégyenlõs, szerény r11; ahogy anyám mindig is emlegette - rbákászr1; r11; kislány voltam.
Akkor, 6 évesen nehezen szakadtam el az édesanyámtól, amikor elõször hagyott magamra az iskolában a tanító nénivel és a többi gyerekkel, (óvoda akkor még nem volt).
(Ennek akkor tulajdonítottam még nagyobb jelentõséget, amikor már saját lányaimat hagytam ott elõször az óvó nénire és idegen gyermekek társaságára.)
Rosszak közé sorolhatom azokat az emlékeimet, amikor úgy éreztem, hogy megkülönböztetnek másoktól, mert ugyan szorgalmas, tehetséges, de szegény családból származó tanuló voltam. Sok olyan dolgot nem tehettem meg, mint a gazdagabb családból származó osztálytársaim.
Jó emlék, amikor önfeledten hintáztam a nagy diófa ágára felakasztott hintán és közben énekeltem a kedvenc dalaimat, amikre édesanyám megtanított.
Jó emlék, amikor Húsvétok alkalmával a csalános bokrok rejtekén az unokatestvéreimmel egyetemben rhímesr1; tojásokat kerestünk, és találtunk.
Jó visszaemlékezni a kisgyermekkori nyarakra, amikor még az otthoni masinálás alkalmával ott lábatlankodtunk a felnõttek mellett, de még nem kellett kivennünk részünk a nehéz munkából. Elküldtek minket, gyerekeket az árnyékba játszatni. S ilyenkor szedegettük, és eszegettük a nyáron érõ finom almát, rbúzaérõr1; körtét. A rossz csak az volt, amikor meztelen talpunkat megszúrta a méh, s ecettel és rkés lapjávalr1; próbálták csillapítani gyermeki fájdalmainkat.
Ott, és akkor úgy éreztem, hogy talán ennél nagyobb fájdalom és nagyobb rossz nem is érhet. (Ma már tudom, hogy vannak ennél fájdalmasabb dolgok is az életben.)
Jó emlékeim közé sorolhatom, amikor megtanultam, hogyan kell a tarlón rmezítlábr1; járni, és érezni, ahogy finoman elsiklanak a gabonaszárak frissen learatott maradványai a talpam alatt. Amikor persze nem sikerült úgy mennem, hogy elsimuljon talpam alatt a tarló, többször a szúrása rfájdalmasr1; sebet ejtett.
(Kisgyermekként már segítenem kellett aratáskor rmarkotr1; szedni, kötelet tekerni és kévét kötni, majd rkepékber1; rakni.)
Jó és szép emlék maradt, amikor anyai nagyszüleim már iskolás koromban elvittek kirándulni életemben elõször a Balatonhoz. Akkor, gyermekszemmel óriásinak tûnt a szemközt elém táruló Badacsony és az elõttem szétterülõ víztömeg, amilyet elõtte még sosem láttam.
Jó emlék számomra, amikor nagy nehezen r11; több kilométer megtétele után r11; elértem télen az iskolába és még azért is dicséretet kaptam, hogy ilyen idõben elmentem.
Jó emlék számomra, amikor együtt szüretelhettem, kapálhattam a felnõttekkel, s érezhettem, hogy segítségemet már komolyabban elismerik és természetes volt, hogy el is várják.
Otthon segíteni kellett kapálni, lovat vezetni a sorok között ekézés közben, és igen rossz emlék számomra, amikor a ló rálépett a lábamra nem is egyszer, ha nem figyeltem hova lépek.
Rossz emlék, amikor a mély kútból vizet kellett húznom, és a vödör gyors leeresztésekor a kútkerék homlokon ütött, ha nem voltam elég figyelmes.
Szintén rossz emlék, amikor iskolai órák után rbezártakr1; és meg kellett tanulni a Toldi Miklós meg nem tanult versszakait. Akkor még kevésbé értettem meg a versek és írások mondanivalóját, és ezért nehezebben is tanultam meg kívülrõl õket.
S az is rossz emlék volt számomra, amikor a rrossz fiúkr1;, még csak játszótársként kezeltek Sokszor került sor iskolából hazafelé menet a lányok megkergetésére és elgáncsolására, copfjainak megráncigálására, mint valami felsõbbrendû tettre a fiúk részérõl. Sokszor persze emiatt õket is bent tartották az iskolai órák után, hogy a lányok, s köztük én is, nyugodtam mehessünk haza.
Rossz emlék, amikor a háztáji földünk közvetlen közelében felállított kereszt melletti kis virágoskert gyomtalanítása közben a keresztre állított Mária-szobor - szerencsétlenségemre - a fejemre esett. Mennydörgés-szerû hangot hallottam, majd nyakamra folyt a vérem. Édesanyám és annak húga gyors ellátásban részesítettek, hosszú hajamat a sebesülésnél tövig vágták és sebhintõporral behintették. Ez volt minden gyógyír a balesetre.
Jó emlék számomra, amikor a kicsi, fehérre meszelt házunkat nagyobb, bár komfortosnak nem nevezhetõ házra cserélhettük, s akkor úgy éreztem, ilyen szép házból sohasem fogok elköltözni. Ott már volt a szoba-konyhán, pincén, és baromfiudvaron kívül elõszoba, nyárikonyha, nagy istálló a rlábasjószágoknakr1;, nagyobb ól az raprójószágoknakr1;.
Nagy kerített udvar is volt, külön elválasztott virágoskerttel a ház elõtt, ami akkor az én szememben már nagyon soknak és elõkelõnek számított. S késõbb mégis elhagytuk ezt a házat egy újonnan épített közmûvesített házért, amibe férjemmel fiatal házasként költöztünk, s ahova édesanyám is velünk jött. (De azokat a régi kis házakat sem felejtem soha, amelyekben gyermekkoromban laktam. Ma is sokszor próbálom felidézni emlékeimben, hogy melyikben hol helyezkedett el az asztal, az ágy, a szekrények, a székek és egyebek.)
Jó érzés volt megtanulni a biciklizést, csak nehéz volt, mert akkoriban nem volt kisgyermek bicikli, hanem apánk nagy biciklijén gyakorolhattunk csak, rossz emlék, amikor a szénakazalban landoltam.
Rossz emlék, amikor a domboldal lejtõjén elromlott a bicikli fékje és lebuktam a biciklirõl, enyhébb agyrázkódást és könyöki zúzódást szenvedve. Ekkor, és a fejemre esett Mária-szobor esetekor szenvedtem el a legnagyobb testi sérüléseket gyermekkoromban.
Rossz emlék, amikor le kellett ütnöm és meg kellett nyúznom a magunk nevelte nyulat és le kellett vágnom a tyúkot, csirkét, s azt meg kellett fõznöm. Nem is tudtam szegény nyúlból készült ételt sohasem jóízûen elfogyasztani. A csirke és a tyúk levágása természetesebbnek hatott, a felnõttek részérõl jobban sikerült elfogadtatni velem, mert hiszen az a szegény rpárar1; azért van.
Jó és szép emlékeim közé sorolhatom, amikor én és a húgom r11; az akkori divat szerint r11; hosszú hajunkat r11; amit azelõtt mindig be kellett fonnunk r11; végre levágathattuk, és divatos frizurát csináltathattunk.
Jó emlék az is, amikor nyolcadikban rajzommal díszíthettem az iskolai tabló négy sarkát, mert nagyon szerettem rajzolni.
Jó emlék a tánciskola, az iskolai rendezvények, elõadások, s bálok, az elsõ szerelem, amikor már majdnem nõnek érezhettem magam. Jó emlék számomra az is, hogy több fiúnak is tetszettem. Már felnõtt lány voltam és jó munkahelyem is akadt, aminek örültem. De rossz emlékeim közé sorolhatom, amikor nem vettek komolyan, s érezhettem, hogy csak kihasználni szerettek volna. Ez természetesen nem sikerült. Persze ezek mind inkább lelkileg viseltek csak meg, és különben is mindegyik felejthetõ volt.
Rossz emlékeim közé sorolhatom, azokat az eseteket, r11; már pedig ez számtalanszor elõfordult -, amikor édesapám, részegen érkezett haza a lovas kocsival, amivel fuvarozott. De elõfordultak olyan esetek is, amikor szinte rholtrészegenr1; hozták haza a lovak a kocsiderékban. Megkockáztatom, hogy sok esetben ott is szenderült el. Szegény lovak, tudták, hova kell hazamenni, így apám mindig épségben hazajutott. Akkor volt a nagyobbik baj, amikor nem túl részegen érkezett haza, mert akkor mindig veszekedés volt, mert akkor még lehetett vele kommunikálni, és sajnos abból csak baj származott. Soha nem tudhattuk, mikor milyen állapotban érkezik haza. A levegõben volt mindig ezért egyfajta rrettegésr1; a számunkra. Engem és a húgomat nem igen bántott, de édesanyánk gyakran menekült ilyenkor elõle. Csak akkor volt nyugta, amikor apánkat már elnyomta az álom.
Apánk helyett ilyenkor persze dolgoznunk kellett nekünk gyermekeinek, mert nem tudta ellátni a lovak etetését, itatását. Ez az élet végig kísért kora gyermekkoromtól szinte a felnõtté válás idõszakáig.
Legszebb emlékeim egyike, amikor megismerhettem jövendõbelimet, aki komolyan vett, s éreztette velem, hogy igazán engem akar testestõl-lelkestõl. (Jó érzés volt, amikor kialakult az egymás iránti vonzalom, s boldog várakozásban úgy érezzük, nincs is ennél szebb a világon. S aztán eljön végre az igazi egymásra találás, egymás testének felfedezése, s egyszerre szertefoszlik a szégyenérzet. Már nem bûn többé az, ami eddig annak számított volna. Jó érzés, amikor kitalálhatjuk egymás gondolatát, leshetjük egymás kívánságát.)
Szép emlék a gyermekvárás idõszaka. S bár megszületésük fájdalommal teli, de mégis gyönyörûséges volt, amikor elõször ölelhettem õket magamhoz és sírásukkal adták tudtomra, hogy szükségük van rám. S próbáltam mindent elkövetni, hogy a részükrõl felmerülõ szükséget ne érezzék kiszolgáltatottságnak. Végül is én akartam, hogy a világra jöjjenek, s én boldog voltam, hogy õk megadattak nekem.
Jó emlék számomra, amikor megtették elsõ lépéseiket, amikor nevetve hozzám tudtak szaladni, biztonságot keresve és biztonságot találva.
Vannak sajnos rossz emlékeim is nevelésük kapcsán, de azokat igyekszem elfelejteni. Csak az örömet tartom számon.
(Édesanyám mindig azt hajtogatta, hogy neki nem is kellettek volna gyerekek, mivel rnagy családbanr1; nõtt fel. Õ volt a legidõsebb és sokat kellett rpesztrálnir1; az öccseit és a húgát. A gyerek, az õ felfogása szerint rcsak úgy jöttr1;. Állítása szerint apám szorgalmazta, hogy legyenek gyerekek, mert ha megöregszenek, nem lesz, aki adjon nekik egy pohár vizet
Szerencsére sokáig dolgozhattam a szakmámban egy munkahelyen, ahol mindig sok munka volt, sohasem unatkoztam. Sok jó emberrel dolgozhattam együtt. Ez jó emlék számomra. Erkölcsileg és anyagilag is mindig megbecsültek. Régi munkatársaimra mindig szívesen emlékszem vissza. Rossz emlék, amikor mint derült égbõl a villámcsapás ért, hogy csoportos létszámleépítés miatt felmondanak. (Még most is fülembe cseng, ahogy egyik régi munkahelyemen volt fõnököm mondta: rMás a madár, más a fészekr1;.)
Aztán egy év kihagyás után sikerült csak elhelyezkednem, de háromhavi munkavégzés után ismét munka nélkül maradtam. Majd egy-két havi kihagyással ismét munka következett, ahol szerzõdésem ismét lejárt. Azóta szerencsére folyamatosan dolgozom, és szeretem a munkámat.
Otthonunkban elég sok a tennivaló a házon belül és a házon kívül is, ahol sok mindent megtermelünk magunknak. Élvezetemet lelem a háziállatok gondozásában és a növények, virágok ápolásában egyaránt.
Mindig szívesen emlékezem a gyermekkori háziállatokra, a Bodri, Néró, a Szuszi kutyákra, és ha túlélem õt, a mostani Buksi kutyánkra is. Õ már öregnek számít, én túlélhetem õt, ha egészségem is engedi. De az is lehet, hogy õ él túl engem. Nem tudom, az élet mit tartogat számomra a jövõben.
Ha még egyszer kezdhetném, lehet, hogy sok mindent másként tennék, de az is lehet, hogy nagyon sok mindenen nem változtatnék.
Az engem ért kisebb csalódásokért kárpótolnak a kisebb örömök is. A kis dolgoknak is kell tudni örülni. Soha életemben nem vágytam világmegváltó nagy dolgokra. De ilyenek soha nem is történtek velem. Mondhatom, hogy boldog vagyok a magam módján.
2006. július
u.i. Buksi kutyusunk 2006. december 6-án örökre elment, de emléke szívemben élni fog.
2007 márciusátólNikó kutyusunk pótolja hiányát, s õt éppoly nagyon szeretem,
mint Buksit. Ha szemébe nézek, mintha a hajdani Buksiét látnám.
2008. március 14.
Torma Zsuzsanna
|
|
|
- March 27 2008 10:04:40
[b]Kedves Zsuzsa...Te már sokadjára írod meg azokat az emlékképeket...amibõl nekem is van jónéhány " albummal"...a szívemben... 
...tetszik az a higgadtság , ahogy magadra, a múltadra tekintesz...õszintesége számomra nagyon-nagyon megkapó...
...gondolataid tiszták- fényesek...múltadat, azok nehézségeit úgy érzem egyre lágyabbá érlelt minden leélt év...õszinte szívvel gratulálok!! [/b]
szí. |
- March 27 2008 17:25:31
Remélem a jók elnyomják majd a rossz emlékeidet s meghalványul minden, ami fájt. |
- April 17 2008 10:16:22
Valahogy csak rád éreztem Zsuzsi.
El kezdtem olvasni írásodat, ezt ni, itt felül, s biz' elõbb végig lapozom, mondom magamnak, de hosszú ez.
Bevallom, marha kevés könyvet olvastam el életemben, komolyan, de amit Te leírtál, hát...
Annyira jó volt olvasni, hogy kár hogy ilyen rövid
Megannyi meseszép történeteket lehetne még dagasztani élményeidbõl. Tiszta szívbõl jönnek, s ha sz ar is volt egyik másik esemény, attól az idõ megszépítheti. Rengeteg élményt juttattál eszembe, s a tiéddel párhuzamosan - míg olvastam- futottak a filmkockák. Köszönöm neked! Reménykedem benne, hogy majd mindenki elolvassa írásainkat, mert ezek kincsek, kincsecskék, a legszebbek. Olvastam emberektõl már, természetesen, de van úgy az írója vele, hogy kihagy dolgokat belõle és nem értem, mert õ belül ugyan megéli, de csak a legfontosabbat emeli ki, írja meg. Sõt, nem tudom, hogy vagy vele, de emlékírás közben muszáj kicsit kiszínezni, mert nekem legalább is olybá' tûnik, mint ha fekete-fehér vóna az egész. Tudod, mint a régi fotók.
Pusz Zsuzsi, és még majd olvasok tõled, tutira ígérem.
Most majd kicsit melózom a nyáron, szünet ezen az oldalon, addig is gyûjtök anyagot és emlékeket.
Szia  Grt. Sancho |
- April 21 2008 15:16:59
Kedves Zsuzsanna! Nagyon jó volt olvasni a mûved! Nagyon tetszett!
Üdv: Laci |
- October 05 2009 13:44:16
Jó volt olvasni az írásodat, ahol az emlékeiden keresztül kicsit jobban megismertelek. Különösen az őszinteségnek örültem, amit érezni lehet a sorok mögött/között. Nem gondoltál még arra, hogy írhatnál hosszabban is az életedről, feldolgozva az emlékeidet, esetleg az ezekből levonható tanulságokat? |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 26. Friday,
Ervin napja van.
Holnap Zita, Mariann napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
