Már azt hittem, hogy elfelejtett!
Írtam Róla már, vagy száz vagy annál is több szomorú verset, hogy elhagyott, hogy elfelejtett, de a remény itt élt a lelkemben, hogy egyszer talán eszébe jutok és legalább ír, vagy eljön hozzám,de vártam, csak vártam Rá, nagyon-nagyon soká!
Amikor már nem is vártam, csak úgy véletlenül leveleim közt turkáltam és egy új levélre bukkantam amire nem emlékeztem, hát elolvastam, nem volt hosszú, nem publikus a tartalma, csak egy szó belőle, ami szívemet melengetni kezdte, a csók!
Ez annyira meglepett, hogy, alig tértem észhez, de mit is írtam volna erre, hogy én is csók!
Ebből mindketten megérjük, hogy még , ha lazán is, de egymáshoz tartozunk lelkileg, még akkor is, ha nagyon távol vagyunk egymástól!
Tudom, hogy, ha nem is vallja be, minden versem olvassa, minden festményem megnézi, de nem szeret dícsérni senkit, nehogy elbízza magát!
Hát megtörtént a nagy meglepetés, igaz a mondás,"A remény hal meg utoljára!"
Reménykedem, hogy kapok még Tőle forró csókokat, öleléseket, örömet és boldogságot!
Érdemes volt várnom, hogy a lelkem magára találjon! |
|
