|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,218
|
|
Házasság párti vagyok. Egész család párti vagyok. Családunkban ünnepekkor különös szertartássá
vált, hogy koccintáskor azt mondjuk: ohana. Egy rajzfilmben hallottuk először, mikor fiaink még kicsik
voltak. Ott azt mondták, azt jelenti: „A családban senkit nem felejtünk el, és nem hagyunk magára”.
Valahogy belopta magát életünkbe ez az egyszerű hawai szócska. Később utánanéztem. Valóban ezt
jelenti, csupán a fordításokban van némi különbség. Tehát házasság párti vagyok. Hiszem, vallom,
hogy egy házasság jó esetben életfogytig tart. Ez lehet 40, 50, vagy akár 70 év is. Ebbe őrült sok
minden belefér. Bele kell, hogy férjen. Bűnök, bocsánatok, jobb és rosszabb időszakok.
Mégis, folyamatosan motoszkál bennem egy gondolat. Elnézve sok-sok megrekedt kapcsolatot,
sok boldogtalan arcot. Sok olyan párt, ahol az évek alatt más irányba változtak, eltávolodtak az
egykor oly szerelmes felek. Tehát mindamellett, hogy a házasság, a rendrakás pártján állok, azt is
gondolom, hogy ha vége, ha helyrehozhatatlan, azt is vállalni kell. Gondolhatom, s írhatom ezt már
csak azért is, mert 22 év alatt minket sem kerültek el a viharok, eltávolodás, egymásra találás.
Naponta dolgozunk azon, hogy a házasságunk működőképes, élményt adó legyen.
De, ha egy házasságban nincsenek közös vágyak, célok, programok, az a kapcsolat végét
jelentheti.
Lehet még együtt élni, akár hosszú éveken keresztül is, de az a felek kölcsönös egymást emésztését
jelenti, ami pusztán abból az önzésből fakad, hogy egyikük, vagy mindkettejük ragaszkodik a meg-
szokáshoz, a látszólagos kényelemhez.
Hiszek abban, hogy egy stabil alapokon nyugvó, szeretetre, megbecsülésre épülő házasság sok vihart,
kilengést, csapást elvisel, s képes mindig megújulni, örömet adva a házastársaknak.
Az ilyen kapcsolatokban mindkét fél képes és kész arra, hogy elfogadja a másik kívánságát, képesek
arra, hogy mindkettejüknek élményt adó közös célokat tűzzenek ki, s valósítsák meg.
Ahol a kommunikáció megszakad, az egymás vágyai érdeklődés nélkül maradnak, ahol a pár nem
képes sem kisebb, sem nagyobb célokat kitűzni, és nem képes azért vállvetve együtt dolgozni, ott a
kapcsolat megrekedt. Nem fejlődik tovább, vége van. A jóban-rosszban nem azt jelenti, hogy egymást
szenvedtetve, boldogtalanságban éljük le az életünket. Ha vége, ha már nincs tovább fejlődés,
s közös célnak még a mindennapok javítását sem képesek kitűzni, ahol minden beszélgetés
önáltatásba, veszekedésbe, vádaskodásba fullad, ahol minden lehetséges eszközt bevetettek már és
mégsem megy, ott bátornak kell lenni. És az egymás iránti tiszteletből adódóan, meg kell adni az
esélyt az újrakezdésre, a boldogságra. Ott a legtisztább és legnemesebb, amit két ember tehet, hogy
elengedik egymás kezét, mert közös dolgukat elvégezték, s nincs tovább. S, ha valóban szerették
egymást, akkor mindezt olyan csendben, kulturáltan tudják megtenni, hogy a legkevesebb sérülést
okozzák egymásnak, s környezetüknek.
(Monori Andrea 2013-01-30) |
|
|
- február 06 2013 15:13:27
Kedves Andrea!
Egyetértek írásodban megfogalmazottakkal a témát illetően.
Amíg egy emberpárnak vannak közös kitűzött céljaik életük hátralévő részére nézve (kezdve a gyermekek születésétől a felnevelésükig, a szárnyukra bocsátásukig), addig nagyon jól meg tudnak lenni egymás mellett és egymásnak, addig nincs semmi baj. Probléma, gond persze akad éppen elég a mai világban, de együtt, vállvetve sok mindent ki lehet bírni és túl lehet élni.
Ahol kölcsönös a szeretet, bizalom és a megbecsülés, ott nem kell attól tartani, hogy előbb vagy utóbb el kell engedni egymás kezét. Ott csak a halál választhatja el, amit Isten valamikor egybekötött! S én örülök, hogy még vannak ilyen házastársak, s lesznek a jövőben is talán, nem kevesen!
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. december 22. hétfő,
Zéno napja van.
Holnap Viktória napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
