|
 Vendég: 37
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
Radmila Markovity: A tulipánmadár
Valamikor régen, az Óperenciás tengeren túl, az Óperenciás tengeren innen, volt egy Jugoszlávia, amelynek területén megalakult, és működni kezdett 1959-ben az első kerámiai művésztelep egy hatezer fős falucskában: Kishegyesen. Egész Jugoszlávia területéről jöttek a művészek, és abban az időben alkotásaikat sikeresen értékesítették. Majd lassan bevonták a tanulókat meg az idősebbeket is az agyag mesésen gyönyörűséges formálásába, így egy részükből amatőr keramikus lett.
Volt abban az időben Kishegyesen egy tanárnő, aki csak titokban áhítozott egy-egy szépséges munkáért. Nemes Fekete Edit keramikusművésznek az asszony kérő tekintetére meglágyult a szíve, és neki adta el a szép halat tartó asszonyt ábrázoló tányérját. Ez lett az első tulajdona kerámia kedvelőjének. Noha az akkor elismert Németh István írónak is nagyon fájt rá a foga és fel is verte volna a tányér árát.
Ez volt az igazi öröm! Egy műremek tulajdonosának lenni!
Minden évben ott lógott a kíváncsi természetű tanárnő a telepen, és kíváncsian nézte, hogyan ég a művészek kezei alatt a munka, s egy szép napon az egyik művésznő biztatására maga is leült, és készített egy tányért. Micsoda hévvel kezdett neki a „művészkedésnek”. Csuda jó érzés kerítette hatalmába: keze alatt formálódni kezdett az agyag. Gyerekkora sárpuskájára emlékeztetett minden a teremben. Egy bajjal küszködött csupán, nem úgy alakult a kép, ahogyan szerette volna. Végezetül is ráadta az áment, elment a Juci barátnőjéért, hogy eldicsekedjen első alkotásával. Jucinak sem kellett kétszer mondani, hajtotta a kíváncsiság, s azon nyomban el is indult megnézi, mit is fabrikált kedves barátnője, aki odavezette őt a tányérjához.
- Mit szólsz hozzá? Tetszik?
- Nagyon jó! Igazán szépek lettek a madaraid!
Kár, hogy a teremben nem volt tükör, mert láthatta volna a döbbenetet, a csalódást a saját ábrázatán a lelkes alkotó. Mindenre gondolt, de erre a dicséretre nem.
- Jucikám, ezek nem madarak! Nem látod? Tulipánok?
Most Juci vágott csodálkozó képet, hol a barátnőjére, hol a tányérba vésett figurára nézett, és mondani akart valamit, de helyette egymás tekintetét megtalálva egyszerre elkezdtek olyan hangosan nevetni, hogy mindenki rájuk figyelt.
- Nekünk is meséljétek el a vicceteket! - mondta valamelyik alkotó.
Ekkor megfogadta magában a kezdő "alkotó", hogy addig próbálkozik, amíg nem sikerül úgy, ahogyan ő szeretné.
Kemény idők jöttek, kiszáradt az Óperenciás tenger, de mára a tanárnő gyűjti maga köré a tanulókat, az amatőröket, hogy soha ne szakadjon meg a folytonosság, s éljenek a hagyományok.
2009-ben kiszárították a megformázott agyagot, hogy az olyan lett, mint a tengerfenék, és száraz, mint a puskapor, de akkor is vigyázgatják és őrzik a lángok után áhítozó kis figurákat, szívecskéket…
S ha egy napon eljön a fehér paripán ügető herceg, tudom, hogy csakis a Dévics Imre Kerámiai Művésztelepről választ magának feleséget és újra megtelik az Óperenciás-tenger is és az Üveghegy is Kishegyesen terem…
És a tulipánmadár azóta is hirdeti bizony, bizony, ahol tűz lobog, ott a Nap is gyönyörűséges leányokat és legényeket talál, s beáll közéjük tanulni a tanár is, hiszen ők a jegenyék a fényben.
Ma már ismét van Óperenciás tenger, üveghegy, és csillognak a kerámiák. Körtáncba viszik a tanárnőt, aki járja az ifjúság táncát.
|
|
|
- június 09 2015 19:17:40
Kedves történeted szívesen olvastam KEDVES RADMILA!
Örülök, hogy ontod Magadból a történeteket. Mindegyik olyan szívhez szóló.
Szeretettel gratulálok: Viola  |
- július 04 2015 19:50:23
Drága Viola!
Olyan jó volt olvasni kedves és elismerő szavaidat. Nagyon szépen köszönöm: Radmila |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. július 07. kedd,
Appolónia napja van.
Holnap Ellák napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
