|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
Minden kornak megvan a maga szépsége, vagy nincs!
Ágota barátnőm rábeszélt egy nyugdíjas bulira, illetve egy ismerkedési estre, mert látta, hogy nagyon magam alatt vagyok szellemileg is és fizikailag is, miután férjemtől elváltam.
- Figyelj, Katica, engem nem fogsz lelombozni a pesszimizmusoddal, mert én totál más nézeteket vallok, de mivel barátnők vagyunk, jössz velem! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Jól van, megyek, de tudod, hogy én smink nélkül nem megyek sehová. Nem tudom sminkelni magam - nem látom szemüveg nélkül a szemhéjamat sem, nemhogy a szempillámat, akkor segíts kérlek - mondtam hunyorogva barátnőmre nézve.
- Akkor rogyjál le - lelökött a fotelba -, hozom a kenceficédet!- és kiviharzott a fürdőszobába.
Elgondolkodtam. Mi a fenét fogok én ott keresni, egy társkereső, ismerkedés esten egy nyugdíjas klubban.De végül is miért is ne? Fiatal vagyok még -nem sokára hatvanéves - na és akkor mi van? Egyébként is totál untam már itt a lépcsőházunkban az idős - velem egykorú - folyton csak panaszkodó öreglányokat.
- Nos, már itt is vagyok a világoskék gyöngyházfényű szemhéjfestékeddel és a sötétkék - tudja, hogy ezt szeretem - szempillafestékkel. Ülj nyugodtan, pillanatok alatt készen vagyok! - mondta a barátnőm.
Tényleg készen is volt, már csak öltöznöm kellett, és jött értünk a taxi.
Az anyám úristenit -gondoltam magamban - tényleg jól nézhetek ki, hiszen a taxisofőr bájosan mosolyog rám, olyan kisfiúsan szégyellősen - mert én ültem hátul a bal kettesben, a barátnőm elől a fizető ülésben.
Végre megérkeztünk - már kezdtem kényelmetlenül érezni magam és zavarban is voltam, mint egy kisiskolás...vagy nagy.
Elkezdődött a buli, sok emberrel táncoltam, de egyik sem nyerte el a tetszésemet, mondhattak nekem bármit...folyton csak a taxisofőr járt az eszembe...Milyen szép volt a szeme, a mosolya, na nem...elhessegettem a gondolatokat, vén hülye vagy, mit akarsz, az a sofőr korban majdnem a fiad lehetne - ha lenne fiad -, de hát a szerelem nincs korhoz kötve, vagy igen?
Mit ne mondjak, tűkön ültem, hogy mikor mondja a barátnőm, hogy megyünk haza.
Ábrándoztam...de hiszen tizennyolc év van közöttünk a fiatalemberrel...de nekem mégis csak ő járt az eszemben.
A barátnőm észrevette a lehangoltságomat, illetve azt, hogy "hová mereng szép szemed világa" és rám kérdezett:
- Menjünk haza? Mert látom, hogy nem igazán érzed jól magad - kérdezte válaszra sem várva, hívott egy taxit.
És ugyanaz a fiú volt a taxisofőr...
Találkozott a tekintetünk, ahogy beültem a hátsó bal kettes ülésre. Hosszabb ideig tartott, mint amikor ide érkeztünk. És mosolygott, olyan bájosan mosolygott, mint egy szerelmes tinédzser. Pedig már Ő sem volt az, na de nekem a gyermekem is lehetne akár, de nem az! Visszamosolyogtam rá, és amig hazáig értünk - tuti, hogy kerülő úton ment, mert olyan hosszú volt az út, sokkal hosszabb, mint mikor ide érkeztünk a nyugdíjas klubba - le nem vette rólam a szemét. Teljesen megbabonázott. Na de Katica - korholtam magam - térj már észhez, hiszen a fiad lehetne korban, ne hülyülj meg teljesen, nem, ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből. A barátnőm semmit nem vett észre ebből, csacsogott az első ülésen, még csak azt sem vette észre, hogy hosszabb volt az út. Vagy mindent konstatált, csak tapintatos volt. Végre haza érkeztünk, a barátnőm fizetett, a fiú pedig gyorsan kipattant az ülésről és kinyitotta nekem a hátsó ajtót...amikor kikászálódtam, a szemembe nézett és kedves hangon így szólt:
- Asszonyom, bocsánatot kérek, nem szoktam az utasaimmal ismerkedni, de ez az utazás rendhagyó. Szeretnék Önnel találkozni, ha adna egy telefonszámot...-mondta és kisfiúsan elpirult (Na, Katókám, most légy okos, te mindig minden helyzetben tudtad - eddig -, hogy mi a helyes, és mi nem, mert az értékrended diktált. Na, most, most mutasd meg nagyokos, hogy milyen nagyokos vagy, na...) és egy szó nélkül odaadtam a névjegykártyámat. Még egy utolsó pillantás és elköszöntünk egymástól. Gondolom rajtam is megjelentek a "külsérelmi nyomok" arcom rózsaszínben játszott, mert a barátnőm meg is jegyezte:
- Mi van Katicám, Te elpirultál? Nem mondom, nem csúnya fiú, na de, ne hülyülj meg, ennyi idős a fiam, mint ez a fiatalember, és mi egyidősek vagyunk, júniusban hatvanéves leszel...na jó, nem nézel ki annyinak, mert egy tíz-tizenötöt letagadhatnál, na de Te akkor is érzed, hogy mennyi vagy - mondta a kegyetlen igazságot a szemembe a barátnőm. Elköszöntünk egymástól, és én elgondolkodtam a szavain.
De tényleg, mit is akarok én ettől a fiatalembertől? Jó, ma már nem számít semmi, na de ezt nem gondolhatja Ő sem komolyan. Mihelyt beértem a lakásba, csörgött a mobilom. Ő volt az - ismeretlen szám, csak Ő lehetett, mert az ismerősök be vannak azonosítva -, talán így telefonon keresztül nem érzi a zavaromat, nem látja, hogy a szivárvány összes színét produkálom, talán még a hangom sem fog remegni. Talán...
- Kezét csókolom, Varga Bálint vagyok a taxisofőr, köszönöm szépen a lehetőséget, hogy beszélhetek Önnel. - mondja kedvesen.
- Üdvözlöm Bálint, igen hamar hívott, hallgatom. - nagy levegőt vettem, hogy sikerült értelmesen kinyögnöm ezt a hat szót, talán nem vett észre semmit.
- Szeretnék Önnel találkozni egy budai kis vendéglőben, hogy megismerjük egymást, mert én úgy gondolom, úgy éreztem a tekintetéből, hogy lenne kedve megismerkedni velem, rólam nem is beszélve - mondja továbbra is kedvesen. (Na Katica, az anyád úristenit, most jól bekevertél magadnak, hogy fogsz ebből intelligensen kimászni, komolyan mondom megáll az eszem magadon)
Miután megbeszéltük a vendéglőt, másnap estére - azt ígérte értem jön, és haza is hoz majd egy kollégája bennünket - felhívtam a barátnőmet.
- Na most segíts Ágota, találkozom vele holnap este, mit tegyek? Végül is mondjam le, vagy mi a fenét csináljak? - kérdeztem tőle elkeseredett hangon.
- Hogy mi van? Elment az eszed? Te meghülyültél barátnőm! Holnap délután felugrok Hozzád, hogy kisminkeljelek és beszélünk róla. - mondta és lerázott.
Jól van ez Neked Katalin, mibe akarsz belemászni. Te tényleg hülye vagy. Mondanom sem kell, azon az éjszakán semmit nem aludtam, törtem a fejem, érveket, ellenérveket sorakoztattam fel magamban, de nem jutottam sehová. Másnap délután megérkezett a barátnőm, készen volt a smink - én is, cefet módon -, nem sok időnk maradt a beszélgetésre, egyébként is Ágota csak annyit mondott, hogy "meg fogod oldani, ügyes kislány vagy Te hatvan éves vén csajszi". Na hiszen, ettől sem lettem boldogabb. Közben megérkezett Bálint a taxival, nem jött fel - nem hívtam -, úgy éreztem, hogy összeszedtem magam lelkileg.
Üdvözöltük egymást, majd pillanatok alatt odaértünk a kisvendéglőbe. Kellemes cigányzene, jó hangulat, és ugyanaz a kedves, bájos mosoly, mint előzőleg. Udvariasan kihúzta az asztalunknál a széket, megvárta amíg helyet foglalok és italt rendelt. Martinit ittunk.
- Egészségünkre Bálint, akkor tegeződjünk, ha már így összehozott bennünket a "sors" - mondtam neki minden erőmet összeszedve, hogy nehogy remegjen a hangom.
A zenekar tangót játszott, felkért táncolni...kellemesen tipegtem a fájós lábammal, lehet, hogy Ő ezt érezte, mert amikor temperamentumosabb dal következett, inkább leültünk. Egy vele egykorú fiatalember köszöntötte Őt, és úgy mellesleg rám nézve, azt mondta a barátjának:
- Bálint, be sem mutatod az anyukádat, vagy a nővéred? - és mintha forró vízzel zúdítottak volna nyakon, gondolom olyan vörös is voltam - ez a mondat totálisan észhez térített. De tényleg! Katica, kellett ez neked, vén bolond!
Bálint is zavarban volt, valahogyan kimagyarázta a helyzetet, de roppant szégyellte magát...én tértem hamarabb magamhoz és most már átvettem az irányítást.
- Vigyél haza kérlek, nem kellett volna ebbe belemásznunk, de most már mindegy, azt hiszem tanultunk belőle mind a ketten. - mondtam neki és vártam, hogy hívja a kollégáját. A taxiban egymás mellett ültünk hátul, megfogta a kezemet és az arcához húzta, majd egy puszit lehelt rá. Természetesen elhúztam a kezemet, hiszen elmúlt a varázs...vagy mégsem, nem tudom. Elköszöntünk egymástól, láttam a szemén, hogy szeretne feljönni, de én megálljt parancsoltam az érzelmeinknek. Távozáskor egy könnycseppet láttam a szemében, meg talán az én arcomon is legördült egy...
Telefonon beszéltünk még egy ideig, nagyon jó barátok lettünk, de egyszer azt közölte velem, hogy megnősül, megtalálta élete párját és már kisbabát várnak...megkért, hogy legyek a gyermekük névadó anyukája...természetesen örömmel vállaltam ezt a magasztos feladatot.
|
|
|
- March 12 2017 18:11:13
Hát, jó történet, jól megírva.
Az ember, valahogy nem érzi magát "Kiöregedettnek, " mert idővel, a tok elhasználódik, de benne a hegedű közel sem
Ezek lelkileg nehéz élethelyzetek. valahogy meg kéne szokni.
Elgondolkodtató novellád tetszett.
gyuri |
- March 12 2017 19:26:40
Kedves Évi !
Ez a novellád eltér a többitöl de nagyon élethű gyakori történet,gratulálok.
Tibor |
- March 13 2017 07:46:11
Kedves Gyuri!
Én nem tudom, hogy miért van az, hogy amikor egyre idősebb az ember, önmagán nem érzékeli a kort. Legalábbis én így vagyok ezzel szellemileg. Viszont amikor itt fáj, ott, meg amott, akkor gondolkodik el az ember.
Köszönöm szépen véleményedet és örülök, hogy tetszett.
Évi |
- March 13 2017 07:54:10
Gyakori történet azt mondod? Tehát nem rendhagyó, én meg azt hittem. Persze nekem nagyon furcsa az, hogy nagy korkülönbséggel élnek együtt emberek, az viszont nem, hogy nagyon jól tudják érezni magukat egymással, ha a kapcsolat őszinte. Nem, tudom nem tudom elképzelni én 61 évesen, hogy egy nálam harminc évvel fiatalabb fiúval éljek, aztán ki tudja, a puding próbája...ezért nem szabad elhamarkodottan véleményt mondani arról, amit nem éltünk át.Mindenesetre belegondolva a főszereplőm helyzetébe, én a föld alá süllyedtem volna, de azt hiszem, hogy egy kicsit ő is belehalt...
Köszönöm szépen kedves Tibor, hogy olvastál és elmondtad véleményedet.
Szeretettel: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 26. Friday,
Ervin napja van.
Holnap Zita, Mariann napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
