|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
VIZSGÁZTAM AZ ELLENÉL JÁTÉKOSÁNÁL
Eredetileg a Tempó Fradi sporttörténeti honlapnak írtam, ahova fel is került. De úgy érzem, hogy ez a különleges élmény másokat is érdekelhet.
Mottó:
Csak egy meccset játszottak, de annyi meccsemlék van, ahányan látták.
Változatlanul igaznak tartom a mottónak feltett megállapításom, ám mégis van egy kivétel, ami erősíti a szabályt. Ugyanis…
Az indexemben 1961. január 7-i dátummal a következő olvasható:
Filozófiatörténet: közepes (3), és egy aláírás.
Ugyanakkor az Elek Gyula – Nagy Béla kettős által összeállított, „Az FTC kézilabda szakosztályának mérkőzései 1950-1974” című füzet 16. oldalán vagy egy szerény sor:
„1960. szeptember 4. Mező u. FTC-BEAC 18:9. B/193.”
Erre nyugodtan rákérdezhet az olvasó, hogy ez a két adat hogyan kerül össze? Nyugalom, a végére kiderül.
*
Ős XI. kerületi vagyok. Ide születtem 1940 egy nagyon fagyos januári napján; itt, a Tétényi úti (ma Szent Imre nevét viselő) kórházban ugyanazon szülőszobában látták meg a napvilágot a fiam, a (ma már sajnos csak néhai) menyem és az unokáim. És láttam a kerület lassan háromnegyed évszázadának (nem mindig pozitív) változásait; ahogy az egykor családias, szinte vidékies kinézete és hangulata hogyan változott a modern nagyváros elidegenedett, rohanó részévé. Ezek a változások egyetemista éveim (1958-1963) alatt kezdődtek el.
Akkoriban a Körtéren laktunk, és még állt a régi BEAC pálya a ma Kőrösi Józsefről elnevezett Mező utcában. Barátságos, családias, mondhatni kedves, a maga idejében színvonalas pálya volt, melyen a kerület rövid életű NB I-es csapatai is játszottak. A Fradi háromszor látogatott el oda két NB I-es és egy hazai díjmérkőzés erejéig. (1941. IX. 14. Gamma 5:3, 1948. XII. 19. Goldberger 7:1, 1952. VII. 02. XI: kerületi válogatott 5:2.) Ám mire én szurkolóvá váltam, már legföljebb másodosztályú mérkőzésekre volt alkalmas. Az egyetemisták számára testnevelési órákat és sportfoglalkozásokat tartottak ott, én is vettem részt ott néhány testnevelő órán. No meg a környező óvodák ifjoncait is oda vitték némi mozgásra. A fiam, aki a szomszédos Siroki utcában lévő oviba járt a hetvenes évek elején, nagyon szerette ezt, és amikor Demján Sándor „jóvoltából” az egészet lebontották a Skála kedvéért (hol van már az is??), elkeseredésében »megátkozta« az egészet.
De amikor most említendőket átéltem, még bő tíz éve volt a BEAC »sportkomplexumának« hátra az életéből. A Mező utcában, szemben a foci-pályával – ott, ahol most a szökőkutak ékeskednek (vagy éktelenkednek?) – volt egy salakos kézilabda pálya is. Történetem ehhez kapcsolódik.
Még nem kezdődtek el az egyetemi előadások, ezért bőven volt szabadidőm. A Népsportból megtudtam, hogy a Fradi férfi kézilabdacsapata a BEAC-cal játszik a Mező utcában, így elhatároztam, hogy megnézem.
Szeptember eleje ellenére emlékezetem szerint kellemetlen, hűvös, esőre hajló idő volt. Éppen a kezdésre érkeztem ki, és alig tudtam beférni a nézők közé. A salakos kis pályát már a testiórákról ismertem. Egyszerű vaskorlát vette körül – úgy, mint annakidején a hátsó (»Gyáli úti«) edzőpályát. Ettől olyan két méterre volt a kerítés. Ide kellett beférniük a szurkolóknak. (A tervező nem számolt Fradimeccsel a jelek szerint.) Az öltöző a központi épületben volt, tehát a játékosoknak a meccsre kijövet és meccsről bemenet át kellett kelniük az utcán a túloldalra. (Egy mai biztonsági ember gutaütést kapta ettől, ám akkoriban a sportpályai erőszakot nem a szurkolók jelentették.) Én már csak közvetlenül az egyetlen kijárat mellett tudtam besoványkodni magam egy szűk helyre.
És elkezdődött:
1960. szeptember 4. Mező u. FTC-BEAC 18:9. B/193.
Játszottak: Kele, Iglódi, Vajna, Som, Elek, Lengyel, Vitéz, Várkonyi, Simon, Kende, Bodnár, Kiss, Nád, Sárvári, Baják, Frigyesi. Edző: Eszéki Rezső. (Ezt csak Béla összeállításából tudom, de azt már nem, hogy éppen kik.)
Tulajdonképpen sima mérkőzés volt. Végig vezettünk néhány góllal, a győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben. Ám azt már az elején megállapítottam, hogy nagyot tévedett az a jámbor német testnevelő tanár, aki (a „durva” labdarúgással szemben) megálmodta a „tiszta, sportszerű” kézilabdát. Mert számomra rettentő durvának tűnt a mérkőzés. Különösen az után, hogy a BEAC-osok rájöttek, itt ma nem teremhet számukra babér. Akkor nekiláttak „aprítani”. Nem izgatta (vagy ellenkezőleg, nagyon is felizgatta?) őket, hogy a »hazai pályán« a szurkolók legalább 80-85 %-a fradista volt. Különösen egy játékos tűnt ki közülük (ha finoman akarok fogalmazni) keménységével. Kapott is hideget-meleget akkori viszonylatban igen keményen a szurkolóktól. Mellettem is magából kikelve ordítozott egy nálam jóval idősebb valaki, és amikor a meccs végén levonultak a játékosok, az említett »sporttárs« külön megkapta tőle a magáét. A játékos meg visszafordult – már féltem, hogy valami komolyabb dolog történik – de szerencsére csak jól megnézett minket igen kemény arccal, és ment a többi után. Az utcán is két oldalról „őrizték” őket, de senkinek sem jutott eszébe, hogy akár egy ujjal is hozzájuk nyúljon. Azt viszont változatlanul csodálom, hogy a salak és a vaskorlát ellenére sérülés (legalábbis komoly sérülés) nem történt.
A naptári év szerint rendezett bajnokságban mi akkor a 4. helyen végeztünk, a BEAC valahol mögöttünk.
*
Aztán ment minden a maga útján. A vizsgaidőszak is elérkezett. És megkaptuk a vizsgabeosztást. Én filozófiából „Paizs adjunktus elvtárshoz” kerültem, akiről fogalmam sem volt hogy kicsoda. Az ideológiai tárgyakért sohasem lelkesedtem, így nem is érdekelt nagyon a dolog.
Aztán eljött a vizsga napja. Első voltam, még egyedül. Bekopogtam az ajtó, és beléptem. Az „adjunktus elvtárs” az íróasztalánál ült, háttal az ajtónak, és amikor beléptem, visszafordult. Én meg abban a pillanatban lebénultam.
„Te jó ég – szaladt át rajtam a rémült gondolat – ha ez úgy vizsgáztat, ahogyan kézilabdázik, akkor nekem most végem…”
Merthogy a kérdéses BEAC játékos volt az adjunktus elvtárs.
Ám szerencsémre vizsgáztatónak sokkal emberségesebbnek bizonyult, mint kézilabdázónak, így sikerült összekaparnom egy hármast. De mindmáig nem emlékszem a részletekre.
Ő lehet, hogy nem is emlékezett már a meccsre. Ám az is lehet – és ahogy az idő múlt, egyre erősödött bennem ez az érzés, és most, ahogyan több mint fél évszázad után nekiültem az emléket megírni, még erősebbé vált – igenis emlékezett (egy BEAC meccsen, ahogyan meggyőződhettem róla, alig volt szurkoló, azok egy része is a közeli kispiacról téved át bámészkodni) és azért volt velem emberséges, mert hallgattam.
De ezt most már senki sem tudja megválaszolni. Mindenesetre két diplomát szereztem, de utóvizsgám egy sem volt.
(Budapest-Sasad, 2013. november eleje)
|
|
|
- April 25 2018 15:35:49
Paizs Istvánnál én is vizsgáztam, velem sem volt kifejezetten jóindulatú, de 4 /jó/ osztályzatot kaptam.
Engem viszont nagyon is érdekelt a filozófia, második diplomámat éppen ebből szereztem, és a főiskolán 12 évig oktattam eredménnyel és szívesen. |
- April 25 2018 16:06:57
A sporthonlapon annakidején érkezett egy érdekes hozzászólás. A hozzászóló - úgy húsz évvel utánunk - hallgatója is volt. Azt írta, hogy oktatóként nagyon szerették, ám ha sportra - valamilyen labdajátékra - került a sor, magából kivetkőzve megvadult. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 27. Saturday,
Zita, Mariann napja van.
Holnap Valéria napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
