Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikáprilis 12 2021 15:04:06
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 7
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,203
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Anagramma
Szerelem
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10202]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3573]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Az egyetlen csalódás
Egy férfi szemszögébõl





Érdekes, hogy egy-egy kósza emlék,álszent szó, találkozás mennyire rányomja örökös bélyegét az életünkre. Folyton csak várunk valamire, de mikor elérkezik a pillanat, a múlt nyomasztó dolgai elõtörnek és szürkére festik a dédelgetett álmokat; valami kitörölhetetlent hagynak bennünk.
Múlt õsszel összefutottam az egyik régi barátommal Skóciában, vadászidény alatt. Különös, hogy mindketten pont akkor béreltük az egyik villát;õ a földszintet, én az emeletet. Talán csak véletlen volt; fiatalkorunkban lelkes tagjai voltunk egy pesti irodalmi klubnak és néhányan minden évben felvonultak Britannia erdeibe, ahogy az ismerõsöm is. Akkoriban még nem engedhettem meg magamnak ezt a fényûzést, de õ, mint mondta, egyik évben sem hagyta ki.
Esténként aztán, elbúcsúzva vadásztársainktól, együtt üldögéltünk valamelyikõnk nappalijában. Felbontottunk egy üveg bort és a kandalló mellé húzódva tréfálkoztunk; mennyi történet maradt ránk a hajdani idõkbõl!
- Sokan voltunk - mondogatta - de ma már csak ritkán találkozom a cimborákkal. Te pedig - hiszen leköltöztél Szolnokra, nem igaz? - bólogattam és õ folytatta - Te még annyit sem. Remek kis társaság voltunk.
- Bizony - feleltem - szétszéledtünk.
Láttam az arcán, hogy valamit nagyon meg akar kérdezni tõlem. Csak hát ennyi év után eldönteni, hogy mit illik é mit nem, nehéz feladat. De a bor megtette hatását, merészséget öntött a nyelvébe.
- Figyelj, no - kezdte - mi tagadás, elszállt felettünk az idõ. Talán már nem si járnék ide vénségemre, ha a feleségem még ma is élne. Hanem te hogyhogy nem nõsültél meg? Mesélj errõl. Mi vitt ara az útra, hogy lemondj a házasélet örömeirõl, a családról?
- Hosszú mese, hosszú mese - mosolyogtam - meg keserû is.
- És nem nyomasztott soha a magány. Egy percig sem?
- Nem errõl van szó; de ha szeretnéd, elmondom ennek történetét is.

Biztos emlékszel még Hatvani Péterre; mi ketten elválaszthatatlan barátok voltunk, ízlésünk, véleményünk mindenben egyforma; csupán pénz dolgában különböztünk. Õ gazdag családba született, én szegénybe. Azt hiszem ez lett az egyik összekötõnk - soha egy fillért nem fogadtam el tõle - de a mi barátságunk olyan nemesnek, földöntúlinak tûnt: megalázta a tehetõsek gondolkodásmódját a társadalmi különbségekrõl, és kinevette a nincstelenek olykor alaptalan vádait, sopánkodását a nagyvilági embertelenségrõl.
Ahogy telt az idõ, egyre mélyült a barátságunk; Péter sosem volt lenézõ vagy kérkedõ velem szemben. Azt sem árulta el, de késõbb megtudtam, hogy neki köszönhetem, hogy én is beléphettem a a klubba, ahova egyébként csak a módosabbak voltak hivatottak; de ezt te is tudod.
Aztán történt valami: egyre gyakrabban jelent meg az összejöveteleken egy lány, aki olyan tüneményes volt, amilyennek szeretett költõink emlegetik a földre szállt angyalokat. Karcsú és fekete hajú, zöld szemû; ó, azok a szemek; egyetlen pillantás kihívóbb tud lenni, mint a konkrét vallomás, egyetlen pillantásért lehet szeretni és meghalni!
És én tudtam magamról, hogy jóképû vagyok; beképzeltségnek tûnhet, de igaz, hogy mi, férfiak, sosem hitegetjük magunkat hiába: tisztában vagyunk adottságainkkal, legyen az jó vagy rossz.
Kegyetlenül beleszerettem ebbe a szépségbe, de Péter is. A nõ pedig bánatomra, - és furcsamód némi megnyugvásomra - Pétert választotta.Hányszor hallottam õket vidáman csevegni egy új könyvrõl vagy stílusról; és hányszor láttam, hogy a sarokba félrevonulva komoly dolgokról tárgyalnak! Fájt a szívem; ám a barátságunkat ez sem ásta alá.
Egyébként én nem sokat beszéltem a lánnyal; inkább elnézõ tekintettel fordult felém, mint érdeklõdéssel, ha megszólítottam, de ez akkoriban nem tûnt fel. Reménykedtem.
Végül Péterrel bejelentették, hogy összeházasodnak. Hálátlannak éreztem magam az én kedves barátommal szemben, amiért még mindig sóvárogva gondoltam a menyasszonyára, de a szívnek nem lehet parancsolni.
Az esküvõ után változtak meg a dolgok. Péter sokszor meghívott ebédelni magukhoz, az ifjú feleség azonban nem fogadott szívesen. Mikor megszületett az elsõ gyermekük, egy lány, Péter engem akart felkérni keresztapának. ám néhány nappal késõbb sûrû, õszinte bocsánatkérések közepette közölte, hogy neje saját bátyját szeretné keresztapának; több testvére nem lévén majd legközelebb én leszek a szerencsés.
Ekkoriban már a fülembe jutottak pletykák arról, hogy a nõ lenéz a származásom miatt, de én nem hittem el; számomra még akkor is õ volt a tökéletesség megtestesülése.Tiszteltem, amiért oly szeretõ módon bánik a férjével.
Ám a rossz dolgok sosem váratnak magukra. Észrevettem, hogy a meghívások ritkulnak, és Péter is egyre hûvösebben fogadott. Az a nõ szép lassan elválasztott minket s ez Péternek talán fel sem tûnt,õ csüggött minden szaván, talán nekem sem; de már nem volt kedvem odajárni. Ráfogtam arra, hogy megszakad a szívem a szép asszonyért.
Természetesen a klubba is kevesebbet járt már, én pedig az új tagok által szinte kirekesztett lettem.
Ezután költöztem Szolnokra. Könnyen találtam állást, és egy nap arra ébredtem, hogy gazdag vagyok, tíz éve nem láttam Pétert, de a feleségét még mindig szeretem. Afféle plátói szerelemmé vált ez idõközben: csak azt az egy képet õrizgettem róla, mikor hajadon lányként, kedvesen csacsogva járt-kelt a klubban.
Majd újabb két év telt el és kaptam egy levelet. Péter haláláról értesítettek.
A temetést nem részletezném, te is ott voltál, láttalak, és elmondani mindazt, amit akkor éreztem! Már megbocsátottam Péternek, és hallani ahogy leeresztik a földbe; az ifjúságom tûnt el vele.
Úgy döntöttem a temetés után még egy hétig maradok Pesten, felkeresek néhány ismerõst, nosztalgiázom. A temetésen találkoztam újból az özveggyel is. Bája nem kopott az évek alatt pedig négy gyermek zokogott mellette a koporsóra szegezett tekintettel.
Váltottuk pár szót és õ meghívott másnapra teázni. Nem utasítottam vissza, pedig tombolt benne ma lelkiismeretfurdalás, hogy a halott barátom feleségével vagyok, úgy, hogy a szívem kiugrik a helyérõl ha csak ránézek.
Kedves volt és könnyed a társalgásunk; Péterrõl nem sokat beszéltünk. Mindennap elmentem és mindennap örömmel fogadtak.
A látogatásom utolsó napján az a szép özvegyem kiküldte a gyerekeket a szobából. Kettesben maradtunk és ez némiképp feszélyezett.
- Mondja, mit tennem ha én a szemébe néznék, és azt suttognám: szeretem? - csak ennyit kérdezett, hirtelen és gyorsan. Megnémultan ültem, rámeredve és sejtelmem sem volt, hogy mit válaszoljak.
- Asszonyom...nem hiszem....régen szerettem magát...és ön...és Péter
- Ó, igen, szegény uram - szólt közbe és zsebkendõjével megtörölte a szemét - Õ azt üzente magának, hogy bocsásson meg neki. Nem tudom miért; talán mert tudta, hogy szeretett. DE akkor még fiatalok voltunk, maga pedig szegény volt..
Itt felálltam és kirohantam a szobából, ki az utcára. Úgy érezte, mint akit arcul csaptak. De akkor szegény voltam? Hát csak ezért nem kellettem neki? Az álmaim szertefoszlottak, már nem egy Vénuszt láttam magam elõtt, hanem egy sápadt, üres szemû özvegyet.
Ez volt a legnagyobb csalódásom az életben és nem múlt el nyomtalanul. Többé nem tudtam szeretni. Botorság egy nõ alapján megítélni az összeset, de az az érzés olyan erõs volt, hogy feloldozni nem lehetett.
Hát ezért vagyok ma is nõtlen.

Egy percig csak ültünk némán, mindketten a történet hatása alatt.
- Barátom, emlékszem én arra a hölgyre. Nem is gondoltam volna róla. Megértem magát, higyje el megérte.
Csak ennyit mondott, de aznap már nem beszéltünk. Néztük a kandalló tüzét és mindketten arról a múltról álmodoztunk, ami nem jön vissza többé.


Érdekes, hogy egy-egy kósza emlék,álszent szó, találkozás mennyire rányomja örökös bélyegét az életünkre. Folyton csak várunk valamire, de mikor elérkezik a pillanat, a múlt nyomasztó dolgai elõtörnek és szürkére festik a dédelgetett álmokat; valami kitörölhetetlent hagynak bennünk.
Múlt õsszel összefutottam az egyik régi barátommal Skóciában, vadászidény alatt. Különös, hogy mindketten pont akkor béreltük az egyik villát;õ a földszintet, én az emeletet. Talán csak véletlen volt; fiatalkorunkban lelkes tagjai voltunk egy pesti irodalmi klubnak és néhányan minden évben felvonultak Britannia erdeibe, ahogy az ismerõsöm is. Akkoriban még nem engedhettem meg magamnak ezt a fényûzést, de õ, mint mondta, egyik évben sem hagyta ki.
Esténként aztán, elbúcsúzva vadásztársainktól, együtt üldögéltünk valamelyikõnk nappalijában. Felbontottunk egy üveg bort és a kandalló mellé húzódva tréfálkoztunk; mennyi történet maradt ránk a hajdani idõkbõl!
- Sokan voltunk - mondogatta - de ma már csak ritkán találkozom a cimborákkal. Te pedig - hiszen leköltöztél Szolnokra, nem igaz? - bólogattam és õ folytatta - Te még annyit sem. Remek kis társaság voltunk.
- Bizony - feleltem - szétszéledtünk.
Láttam az arcán, hogy valamit nagyon meg akar kérdezni tõlem. Csak hát ennyi év után eldönteni, hogy mit illik é mit nem, nehéz feladat. De a bor megtette hatását, merészséget öntött a nyelvébe.
- Figyelj, no - kezdte - mi tagadás, elszállt felettünk az idõ. Talán már nem si járnék ide vénségemre, ha a feleségem még ma is élne. Hanem te hogyhogy nem nõsültél meg? Mesélj errõl. Mi vitt ara az útra, hogy lemondj a házasélet örömeirõl, a családról?
- Hosszú mese, hosszú mese - mosolyogtam - meg keserû is.
- És nem nyomasztott soha a magány. Egy percig sem?
- Nem errõl van szó; de ha szeretnéd, elmondom ennek történetét is.

Biztos emlékszel még Hatvani Péterre; mi ketten elválaszthatatlan barátok voltunk, ízlésünk, véleményünk mindenben egyforma; csupán pénz dolgában különböztünk. Õ gazdag családba született, én szegénybe. Azt hiszem ez lett az egyik összekötõnk - soha egy fillért nem fogadtam el tõle - de a mi barátságunk olyan nemesnek, földöntúlinak tûnt: megalázta a tehetõsek gondolkodásmódját a társadalmi különbségekrõl, és kinevette a nincstelenek olykor alaptalan vádait, sopánkodását a nagyvilági embertelenségrõl.
Ahogy telt az idõ, egyre mélyült a barátságunk; Péter sosem volt lenézõ vagy kérkedõ velem szemben. Azt sem árulta el, de késõbb megtudtam, hogy neki köszönhetem, hogy én is beléphettem a a klubba, ahova egyébként csak a módosabbak voltak hivatottak; de ezt te is tudod.
Aztán történt valami: egyre gyakrabban jelent meg az összejöveteleken egy lány, aki olyan tüneményes volt, amilyennek szeretett költõink emlegetik a földre szállt angyalokat. Karcsú és fekete hajú, zöld szemû; ó, azok a szemek; egyetlen pillantás kihívóbb tud lenni, mint a konkrét vallomás, egyetlen pillantásért lehet szeretni és meghalni!
És én tudtam magamról, hogy jóképû vagyok; beképzeltségnek tûnhet, de igaz, hogy mi, férfiak, sosem hitegetjük magunkat hiába: tisztában vagyunk adottságainkkal, legyen az jó vagy rossz.
Kegyetlenül beleszerettem ebbe a szépségbe, de Péter is. A nõ pedig bánatomra, - és furcsamód némi megnyugvásomra - Pétert választotta.Hányszor hallottam õket vidáman csevegni egy új könyvrõl vagy stílusról; és hányszor láttam, hogy a sarokba félrevonulva komoly dolgokról tárgyalnak! Fájt a szívem; ám a barátságunkat ez sem ásta alá.
Egyébként én nem sokat beszéltem a lánnyal; inkább elnézõ tekintettel fordult felém, mint érdeklõdéssel, ha megszólítottam, de ez akkoriban nem tûnt fel. Reménykedtem.
Végül Péterrel bejelentették, hogy összeházasodnak. Hálátlannak éreztem magam az én kedves barátommal szemben, amiért még mindig sóvárogva gondoltam a menyasszonyára, de a szívnek nem lehet parancsolni.
Az esküvõ után változtak meg a dolgok. Péter sokszor meghívott ebédelni magukhoz, az ifjú feleség azonban nem fogadott szívesen. Mikor megszületett az elsõ gyermekük, egy lány, Péter engem akart felkérni keresztapának. ám néhány nappal késõbb sûrû, õszinte bocsánatkérések közepette közölte, hogy neje saját bátyját szeretné keresztapának; több testvére nem lévén majd legközelebb én leszek a szerencsés.
Ekkoriban már a fülembe jutottak pletykák arról, hogy a nõ lenéz a származásom miatt, de én nem hittem el; számomra még akkor is õ volt a tökéletesség megtestesülése.Tiszteltem, amiért oly szeretõ módon bánik a férjével.
Ám a rossz dolgok sosem váratnak magukra. Észrevettem, hogy a meghívások ritkulnak, és Péter is egyre hûvösebben fogadott. Az a nõ szép lassan elválasztott minket s ez Péternek talán fel sem tûnt,õ csüggött minden szaván, talán nekem sem; de már nem volt kedvem odajárni. Ráfogtam arra, hogy megszakad a szívem a szép asszonyért.
Természetesen a klubba is kevesebbet járt már, én pedig az új tagok által szinte kirekesztett lettem.
Ezután költöztem Szolnokra. Könnyen találtam állást, és egy nap arra ébredtem, hogy gazdag vagyok, tíz éve nem láttam Pétert, de a feleségét még mindig szeretem. Afféle plátói szerelemmé vált ez idõközben: csak azt az egy képet õrizgettem róla, mikor hajadon lányként, kedvesen csacsogva járt-kelt a klubban.
Majd újabb két év telt el és kaptam egy levelet. Péter haláláról értesítettek.
A temetést nem részletezném, te is ott voltál, láttalak, és elmondani mindazt, amit akkor éreztem! Már megbocsátottam Péternek, és hallani ahogy leeresztik a földbe; az ifjúságom tûnt el vele.
Úgy döntöttem a temetés után még egy hétig maradok Pesten, felkeresek néhány ismerõst, nosztalgiázom. A temetésen találkoztam újból az özveggyel is. Bája nem kopott az évek alatt pedig négy gyermek zokogott mellette a koporsóra szegezett tekintettel.
Váltottuk pár szót és õ meghívott másnapra teázni. Nem utasítottam vissza, pedig tombolt benne ma lelkiismeretfurdalás, hogy a halott barátom feleségével vagyok, úgy, hogy a szívem kiugrik a helyérõl ha csak ránézek.
Kedves volt és könnyed a társalgásunk; Péterrõl nem sokat beszéltünk. Mindennap elmentem és mindennap örömmel fogadtak.
A látogatásom utolsó napján az a szép özvegyem kiküldte a gyerekeket a szobából. Kettesben maradtunk és ez némiképp feszélyezett.
- Mondja, mit tennem ha én a szemébe néznék, és azt suttognám: szeretem? - csak ennyit kérdezett, hirtelen és gyorsan. Megnémultan ültem, rámeredve és sejtelmem sem volt, hogy mit válaszoljak.
- Asszonyom...nem hiszem....régen szerettem magát...és ön...és Péter
- Ó, igen, szegény uram - szólt közbe és zsebkendõjével megtörölte a szemét - Õ azt üzente magának, hogy bocsásson meg neki. Nem tudom miért; talán mert tudta, hogy szeretett. DE akkor még fiatalok voltunk, maga pedig szegény volt..
Itt felálltam és kirohantam a szobából, ki az utcára. Úgy érezte, mint akit arcul csaptak. De akkor szegény voltam? Hát csak ezért nem kellettem neki? Az álmaim szertefoszlottak, már nem egy Vénuszt láttam magam elõtt, hanem egy sápadt, üres szemû özvegyet.
Ez volt a legnagyobb csalódásom az életben és nem múlt el nyomtalanul. Többé nem tudtam szeretni. Botorság egy nõ alapján megítélni az összeset, de az az érzés olyan erõs volt, hogy feloldozni nem lehetett.
Hát ezért vagyok ma is nõtlen.

Egy percig csak ültünk némán, mindketten a történet hatása alatt.
- Barátom, emlékszem én arra a hölgyre. Nem is gondoltam volna róla. Megértem magát, higyje el megérte.
Csak ennyit mondott, de aznap már nem beszéltünk. Néztük a kandalló tüzét és mindketten arról a múltról álmodoztunk, ami nem jön vissza többé.
Hozzászólások
Torma Zsuzsanna - augusztus 05 2008 08:41:42
Kedves Henkee!
Nagyon megható volt a történeted. Részedrõl igazán nagy volt a szerelem a szeretett leány iránt, de lehet, hogy mégis kár volt az elvesztegetett évekért.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmiley
Henkee - augusztus 08 2008 10:24:06
Nem én éreztem a szerelmet, de azért köszönömsmiley
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 50% [1 szavazat]
Nagyon jó Nagyon jó 50% [1 szavazat]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2021. április 12. hétfő,
Gyula napja van.
Holnap Ida napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Manon
12/04/2021 11:03
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
12/04/2021 10:53
Mindenkinek küldöm az üdvözletemet!

pircsi47
12/04/2021 10:43
Szeretettel köszöntöm a GYULÁKAT!

pircsi47
12/04/2021 10:33
SZÉP NAPOT KEDVESEK!

Helen Bereg
11/04/2021 18:04
Szép estét Koronglakók! smiley

Helen Bereg
11/04/2021 13:25
Szép vasárnapot Mindenkinek! smiley

KiberFeri
11/04/2021 09:13
Legyen tavaszias a vasárnapotok!

Helen Bereg
10/04/2021 18:59
Szép estét Mindenkinek! smiley

Helen Bereg
10/04/2021 13:22
Szépséges hétvégét Napkorong! smiley

KiberFeri
10/04/2021 08:50
Kellemes és jó hétvégét kívánok minden kedves lakótársnak és a minden olvasónknak!

Delfinke
09/04/2021 23:45
Jó ejt

Helen Bereg
09/04/2021 19:09
Szép estét Mindenkinek! smiley

Helen Bereg
09/04/2021 13:28
Szép napot Koronglakók! smiley

KiberFeri
09/04/2021 11:39
kellemes legyen a mai napotok, csak ennyit, de ezt nagyon kívánom!

Manon
08/04/2021 11:14
Szép napot mindenkinek!

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes