Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikáprilis 12 2021 15:10:38
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 5
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,203
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Anagramma
Szerelem
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10202]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3573]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Mirci
Igaz történet elsõ igazi, saját macskám befogadásáról.








Egész gyerekkoromat végigkísérte az érzés, mennyire szerettem volna macskát. S bár kertes házban laktunk, simán elfért volna kutya, macska - mint ahogy késõbb el is fért... - apám kijelentette, hogy nem. Mert hogy lakásba nem való állat. Azt õ is látta lelki szemeivel maga elõtt, hogy hiába lenne a fogadalom, hogy az illetõ jószág "nem jöhetne be a házba", az úgysem lenne nálunk megvalósítható...
Így maradtak nekem mindig csak a szomszédok macskái... valamint a gyerekkori, falun töltött nyaraimon a nagyszüleim vörös cicája, Zina. Végül is nem panaszkodtam, hisz évente két és fél hónapig volt cicám, de azért sóhajtoztam egy saját macska után...
Már nyolcadikos voltam, mikor iskolából hazafelé menet, a mi utcánkban, egyszerre csak megláttam... õt! Pont olyan volt, amilyet mindig is elképzeltem magamnak. Kis süldõ macska, fényes, fekete bundával, citromsárga szemekkel ült egy kerítésoszlopon, és nézett a világba... Tõlünk két házzal odébb, csak épp a másik oldalon. Természetesen lelöktem a táskát, és elkezdtem simogatni. Hagyta, szelíd volt. Szívem szaporán vert, mikor a cica elkezdett dorombolni... egyszerûen képtelen voltam otthagyni, a cica sem mozdult a kerítésoszlopról.
- Nem kell nektek ez a cica, Magdikám? Itt ült egész nap! - szólt a házból kilépve Bana néni.
- Hát nem a néniéké?
- Nem hát! Mondom, itt ül, egész nap. Még enni se jött le, hiába hívtuk...
- Tessék várni, hazaszaladok, megkérdezem... - nyögtem lélekszakadva, az izgalomtól még a táskámat is kiborítva.
Gondoltam: "most vagy soha!" Szüleim dolgoztak, csak nagymamám volt otthon. Egyszuszra hadartam el mindent, közben kértem, könyörögtem, rimánkodtam. Nagyanyám hallgatott, csóválva a fejét... majd így szólt:
- De hát tudod, hogy apád...
Rám nézett, s nem tudom, mit láthatott, mert így folytatta:
- Jól van, hozzad. Megnézem, aztán majd eldöntjük.
Akkor már picit nyeregben éreztem magam... ha ez a cica egyszer itt lesz, innen én ki nem engedem!
Szaladtam a kerítéshez, kiabálva:
- Bana néniiii! Elhozhatom! - Azt a lehetõséget meg sem említettem, hogy "csak megnézni" vihetem el...
A cica még mindig ugyanúgy ült, mint egy apró, mégis méltóságos oszlopdísz. Nem ugrott le, nem szaladt el, pedig idegen vagyok, zajjal vagyok... miért nem? Miért hagyja magát simogatni, hogy lehet az, hogy megfoghatom? Még ilyen cicát nem láttam... Megfogtam, leemeltem, magamhoz szorítottam. Annyira, de annyira boldog voltam!
Nagyanyám ölbe vette, leült vele az udvari lócára. Megnézte a szemét, fülét, valahogy még a szájába is benézett... felemelte a farkát, gondolom, konstatálta, fiú-e vagy lány. Lány volt...
- Hát, jobb lett volna, ha fiú... - mondta szárazon, mosolytalanul nagyanyám, idõnként még mindig csóválgatva a fejét. Bennem az ütõ is megállt: "de hát csak nem azért nem lesz cicám, mert lány?"
- Mit szól majd apád?
Ebben a kérdésben a válasz is benne volt... ezek szerint lesz cicám! És apámat majd megpuhítjuk... talán.
Nagyanyám kezembe adta a cicát, és bement a konyhába. Belülrõl kinyitotta az ablakot és szólt nekem, hogy rakjam az ablakpárkányra a macskát... persze ezt én nem értettem, de nagyanyám ezzel nem foglalkozott - így kell, és kész. Odaraktam a cicát, õ meg beugrott a konyhába... ezzel el volt intézve. Mint késõbb megtudtam, ez egy népi szokás - babona? - volt a régi öregek közt, hogy a házhoz hozott, házhoz került macska akkor lesz jó (egerészõ) macska, ha ablakon át engedjük be a lakásba.
Nagyanyám melegített neki egy kis tejet. Kis kölyökpárducomat melléraktam, megszaglászta, majd lefetyelni kezdett, én meg megdicsõülten néztem. Olyan formás volt, olyan szép, és hihetetlen, mennyire egybõl otthon volt! Nem bírtam tõle elszakadni. Igazi, saját cicám van! Nekem! Én vagyok a világon a leggazdagabb - ilyen érzésekkel telt csordultig a lelkem.
Ugyanakkor éreztem, hogy hátravan még egy ütközet. Nagyanyám is feltûnõen szótlan volt... de azért beállított a sarokba egy homokkal félig megrakott, régi tepsit, almosnak.
Elõször anyám jött haza.
- Te jó isten... mit szól majd apád? Mit adunk neki most enni? - dünnyögött, de megmelegedett a szívem, ahogy elkezdte simogatni Mircit. Mert addigra már nevet adtam neki... Mirci megszagolt minden kezet, amely hozzáért. Így tett öcsémmel is, aki valamilyen szakkörrõl jött éppen haza. Szájtátva nézte a cicát, majd zsineget kötött egy papírdarabra és húzgálni kezdte elõtte. Mirci vette a lapot, s egy fél órányi aktív játék után kidõlt a folyamatos mozgásban alaposan megfáradt kiscica. A sámlin aludt el, nem látott, nem hallott... álmában picit néha megrezzentek tappancsai, füle, bajsza... úgy gyönyörködtem benne.
Apám vidéken dolgozott, vonattal járt nap mint nap, így õ ért haza a legkésõbb. Fizikai munkát végzett, új házakba vezette be a villanyt megyeszerte. Meglehetõsen elfáradva ért mindig haza, de nem volt jellemzõ rá, hogy rosszkedvet is hozzon magával. Szeretett nagyon bennünket, de az elveit ritkán adta fel, eddig talán soha.
- Hát ez meg micsoda? - kérdezte, és megállt a sámli elõtt. Megállt vele a lélegzet is, és olyan csend lett, hogy szinte hangja volt... Nyolc szempár meredt rá, és vártuk a végítéletet.
- Megmondtam, hogy nem lehet a házban macska, nem? - nézett körbe az arcokon. Nagyanyám engesztelõ, anyám "egyetértõ-de-minket-védõ", öcsém kérdõen csodálkozó arckifejezésén egyenként megállapodott a tekintete. Majd rám nézett:
- Ugye, te voltál?
Lehajtott fejjel, égõ arccal vártam a szidást, miközben hevesen dobogó szívvel néztem a sámlit s a rajta édesdeden, nyugodtan alvó pici kis jószágot.
- Igen... - suttogtam. - De apu... elmesélem... ez a cica ott ült egész nap a kerítésen... nem jött le senkinek... õ engem várt... egybõl engedte, hogy simogassam és hazahozzam... és különben sem kérek semmit majd születésnapomra sem, meg karácsonyra sem, meg soha semmi mást... csak ezt a cicát... ez mindent pótol... és...
Még folytattam volna, de közben Mirci felébredt. Teljes hosszában - ami azért nem volt túl sok - oldalára dõlve hatalmasat ásított, majd hanyatt fordult, úgy nézett fel sárga holdszemeivel a körülötte összegyûlt embertömegre. Egyáltalán nem zavartatta magát. Felült a sámlin és apró mancsával mosakodni kezdett. Úgy ült ott, mint egy kis Kacor király.
Apám arcán mosoly futott át. Nem szólt, csak egyik hatalmas kezét a fejemre, a másikat pedig Mirci orra elé tette, majd simogatni kezdte... azt hiszem, ekkor sírtam életemben elõször hálával teli, megkönnyebbült örömtõl.
Hozzászólások
Kondrakati - szeptember 02 2008 13:41:36
Ez a történet olyan gyönyörû volt, hogy teljesen meghatódtam. Nagyon szépen, átérezhetõen írtad meg. Nekem gyermekkoromban mindig volt cicám, ezért pontosan tudom mit jelent egy ilyen kis állat jelenléte a gyermekeknek és még a felnõtteknek is. Most csak azért nincs saját cicánk, mert elpusztult.
A novellád egy gyöngyszem!
Torma Zsuzsanna - szeptember 02 2008 14:56:25
Kedves Magdileona!
Gyönyörû történetet írtál elsõ, saját macskádról, Mircirõl!
A Te állatszereteted átsugárzott a család összes tagjára.
Én is nagyon szeretem a cicákat, s a kutyát is.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmiley
Magdileona - szeptember 02 2008 19:45:16
Rég volt, és úgy éreztem, meg kell örökítenem ezt a napot. Köszönöm szépen nektek!smiley
varganora - szeptember 03 2008 08:54:19
Itt is nagyon tetszik! smiley
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 50% [1 szavazat]
Nagyon jó Nagyon jó 50% [1 szavazat]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2021. április 12. hétfő,
Gyula napja van.
Holnap Ida napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Manon
12/04/2021 11:03
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
12/04/2021 10:53
Mindenkinek küldöm az üdvözletemet!

pircsi47
12/04/2021 10:43
Szeretettel köszöntöm a GYULÁKAT!

pircsi47
12/04/2021 10:33
SZÉP NAPOT KEDVESEK!

Helen Bereg
11/04/2021 18:04
Szép estét Koronglakók! smiley

Helen Bereg
11/04/2021 13:25
Szép vasárnapot Mindenkinek! smiley

KiberFeri
11/04/2021 09:13
Legyen tavaszias a vasárnapotok!

Helen Bereg
10/04/2021 18:59
Szép estét Mindenkinek! smiley

Helen Bereg
10/04/2021 13:22
Szépséges hétvégét Napkorong! smiley

KiberFeri
10/04/2021 08:50
Kellemes és jó hétvégét kívánok minden kedves lakótársnak és a minden olvasónknak!

Delfinke
09/04/2021 23:45
Jó ejt

Helen Bereg
09/04/2021 19:09
Szép estét Mindenkinek! smiley

Helen Bereg
09/04/2021 13:28
Szép napot Koronglakók! smiley

KiberFeri
09/04/2021 11:39
kellemes legyen a mai napotok, csak ennyit, de ezt nagyon kívánom!

Manon
08/04/2021 11:14
Szép napot mindenkinek!

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes