Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikFebruár 18 2020 21:40:13
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 6
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Szerelem
Anagramma
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10199]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3565]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Mirci felnõ
Elõzõ elbeszélésemben (Mirci) megírtam gyermekkorom elsõ saját cicája befogadásának történetét. Ez a történet értelemszerûen a Mirci folytatása, életének elsõ nálunk töltött évét mutatja be...








Mircivel szebb volt az élet. Nem tudom, honnan jött el és hogyan, miért, de az biztos, hogy nem régóta kószálhatott, hiszen selymes, fekete bundája csak úgy ragyogott, s az, hogy nem félt az emberektõl, sõt: bizalmas, kedves, barátságos volt, az is mutatta, hogy jól szocializált, hogy valahol szerették... Ott a környéken hiába kérdeztük meg az embereket, senki nem tudta, hova tartozik. Nem volt annyira jó az a tudat, hogy talán valahol, valakinek nagyon hiányzik... Aztán egy idõ után nem is igazán akartam, hogy nagyon kérdezõsködjünk tovább. Hiszen valahogy elkóborolt, és valljuk be, azért Mircinek szerencséje is volt... ez az elkószálásos történet sokkal rosszabb véget is érhetett volna, mint hogy mi befogadtuk...
Olyan könnyen és észrevétlenül illeszkedett be közénk, mintha ide született volna. Tetszett, hogy bár kedves, szeretetteljes cica, mégsem lekenyerezhetõ, független egyéniség volt. A simogatás is csak addig kellett neki, amíg õ akarta, de ha menni akart, ment.
Hamarosan már rendszeresen kikéredzkedett a dolgára, s megfigyeltük, hogy még mielõtt produkálna valamit, elsõ dolga az volt, hogy az eperfához szaladt, s a fatörzsnek nekifeszülve jól megkapargatta azt... Mikor így kiengedtük, utána lestük is rendesen, míg vissza nem tér.
Eleinte kinn aludt a konyhában, volt neki egy kis bélelt kosara... ágyba engedni nem volt szabad, bár nagyon vágytam rá, hogy alvás elõtt simogathassam és doromboljon nekem... de úgy éreztem, pont elég ajándék volt az is, hogy megtarthattam ezt a cicát, és éppen elég nagy szó, hogy apám, elveit feladva, engedett... azóta is tudom, hogy ha valaki a kisujját nyújtja, elégedjünk meg annyival, és ne akarjuk rögtön az egész karját.
Én folyamatosan késztetést éreztem, hogy kifejezhessem Mircinek, mennyire szépnek tartom és szeretem, meg hogy mit jelent nekem. Elnézegettem sokszor, ahogy jellegzetes "egyiptomi" módon ült, távolba nézve, csaknem mozdulatlanul... nagyon tetszett elölrõl, ahogy néztem két kis finom lábacskáját, köréjük kanyarodó farkincáját, értelmes, sárga holdszemeit, hosszú bajszocskáit... magasra emelt fejébõl tündéri kis arc tekintett a világba. Hátulról is roppant formás volt, ahogy ült, kis kerek hátsó, magán körbekanyarodó farkinca, kecses nyakon a kis fekete cicabuksi...
Rendszeresen úgy tanultam, hogy ölemben volt Mirci. Kis, fekete tekercsként feküdt, s kezem ösztönösen járta bundáján becézõ útját. Néha kis szünetet tartott alvás közben, olyankor felült, ásított párat, és nagy dorombolással jól megdagasztott...
Játszottunk is sokat. Nem volt még olyan, hogy bolti macskajáték, ugyan... házi gyártmányú dolgokkal játszott, általában szerette a madzagos, húzgálható dolgokat, paskolgatnivaló parafa dugókat, zörgõs apró tárgyakat, de vidáman eljátszogatott akár alma- vagy kukoricacsutkával, szárazkenyér-darabbal is.
Emlékszem, egyszer volt egy balesete... Nálunk a konyhában úgynevezett sparhelt volt. Nemcsak a sütés-fõzést, hanem a helyiség bemelegítését is szolgálta. Egész felülete vas, mindig azon fõtt-melegedett az étel, de ha más nem, a vizesfazék mindig tele volt vízzel rajta, hisz nem volt belsõ vízvezeték vagy bojler a házban. Mirci egyetlenegyszer ugrott fel a tûzhelyre... már késõn vettük észre, nem lehetett megakadályozni. Egy pillanatig látszott az arcán a megrökönyödés, aztán mintha darázs csípte volna, úgy ugrott le... szegényke elvonult a sarokba, ahol szó szerint sebeit nyalogatta... sérült kis talppárnácskáit. Nagyanyám tejföllel kente be neki, ami persze szinte felesleges volt, hiszen folyton lenyalogatta.
Egyszer majdnem elvittem magammal az iskolába. Reggeli rohanás elõtt már nem néztem a táskámba, csak becsatoltam, vállamra kaptam és rohantam a buszhoz. Útközben csak
gyanús lett a furcsán kigömbölyödõ táska, és valami tõlem független mocorgás is eljutott az agyamig... hazaszaladtam, a buszt már persze nem értem el. Otthon kinyitottam a táskámat, s Mirci, mintha mi sem történt volna, kiugrott, s engem szinte levegõnek nézve elkezdett nekem háttal, fölényesen mosakodni... hát igen, a mosakodás mindenekfelett, minden körülmények között az elsõ! Fõleg, ha zavarunkat akarjuk oldani...
Következõ évben meghalt szegény nagymamám, s akkor az õ szobáját megörököltem. Addigra Mirci már olyan családtag lett, hogy érdekes módon senkinek semmi kifogása nem lett aztán az ellen - mikor kiderült -, hogy velem alszik...
Ahogy a fekete lánycicáknál általában lenni szokott, Mirci sem lett nagy súlyú, nagy termetû soha. Kis, filigrán felnõtt cicává nõtt és maradt, nagyjából 3,5 kg-mal.
Sajnos, abban az idõben nem volt köztudatban az, hogy macskát is lehet orvoshoz vinni... borzasztó ezt mondani, de akkori viszonylatban a macska szinte fogyóeszköz volt. (Sõt, sok helyen még mindig az.) Én is már csak felnõtt koromban tudtam meg, hogy macskát is lehet oltatni például! Azt meg, hogy ivartalanítás, mint szót sem hallottam házimacskákkal kapcsolatban, sem otthon, sem semmilyen ismerõsi környezetben.
Így elkerülhetetlenül bekövetkezett, hogy következõ évben, nyár elején Mircinek kiscicái
születtek. Ismertük az apukát is. Hatalmas fejû, szép arcú, kicsit viharvert, sárgás-barna cirmos járt udvarolni (szó szerint) hozzá. Õt Bandinak hívtuk, s néha, ha már ott volt õ is abban az idõszakban - és utána is sokszor - az udvaron, hát neki is vittünk esténként egy kis kaját...
Mirci szülését eléggé megszenvedtük. Mikor már éreztük, hogy közeleg az idõ, akkor anyukám beállított a konyha és kamra közt álló, régi, már nem rendeltetésszerûen használt konyhaszekrény ajtós részének aljába egy nagy dobozt, kibélelte, és az ajtaja állandóan nyitva állt. Néha meg is mutattuk Mircinek...
Mikor eljött az idõ, Mirci elkezdett utánunk járkálni, miközben panaszosan nyávogott. Olyan beszédesen és rémülten nézett, szerettem volna megnyugtatni, hogy értse, tudom, mirõl van szó, és nem lesz semmi baj... legalábbis reméljük. A gond az volt, hogy szerintem õ maga sem tudta, mi ez, mi baj van õvele, csak azt érezte, hogy FÁJ. Folyamatosan tessékeltük a szülõdobozba, s ott lefeküdt, simogattuk... de ahogy felálltunk, már ugrott is kifelé, és kezdõdött elölrõl a cirkusz. Anyámmal felváltva játszottuk az ápolószerepet... Ez így ment egész délután, este, és még mindig nem volt semmi... aztán én mondtam anyámnak, feküdjön le, majd én itt ücsörgök még egy kicsit. Odaültem a sámlira a konyhaszekrény elé, idõnként simogattam, beszéltem hozzá, s Mirci a dobozból nézett kifelé rémült, kerek holdszemekkel, szaporán lélegezve, de legalább ottmaradt!
Aztán be kellett mennem valamiért a szobámba, s mikor kijöttem, láttam, hogy Mirci természetesen utánam jött, és hogy mindenütt tócsa van - elment a magzatvíz... Jaj, istenem... én sem voltam ám még 15 évesen a helyzet magaslatán, mit is kéne tenni... egy jó tanács is jó lett volna, de más volt akkor még minden. Hogy érzékeltessem az akkori helyzetet, elég az hozzá, hogy az egész hosszú utcánkban csupán egyetlen házban volt vezetékes telefon, utcai fülke meg úgy vagy 20 perc járásra... mindenesetre betettem a cicát a dobozba, és akkor eldöntöttem, nem fekszem le, nem állok innen fel, amíg meg nem szülünk...
Így is történt. Folyamatos simogatás és nyugtatás közben, éjjel 11 és éjfél között megszülettek az utódok... Újszülött viszonylatban és önmaga kicsiségéhez képest aránylag nagy cicáknak adott életet Mirci. Ketten voltak: egy fekete kislány és egy sárgás-barna cirmos kisfiú cica szopikáltak párhuzamosan egymás mellett Mirci pocakján, aki fáradtan, kimerülten, de megnyugodva, békés, büszke tekintettel nézett fel rám a dobozból...
Hozzászólások
Torma Zsuzsanna - szeptember 09 2008 15:03:52
Kedves Magdileona!
Ez a kedves történet - Mirci életének egyik mérvöldköve, fordulópontjáról - nekem nagyon tetszett. Én is hasonló szavakkal, gondolatokkal tudtam volna leírni, ahogy Te is.
Én is ott voltam sok esetben a kicsik megszületésekor és végignéztem, ahogy az anyucica ellátja gyermekeit, megmosdatja, majd rögtön elkezdenek szopikálni, ahogy Te is írod. És az anyuka milyen büszkén tud nézni ilyenkor a gazdira. Én is tanusíthatom!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmiley
Manon - szeptember 09 2008 17:59:55
Csodálatos, megható kis történet. Szívet melengetõ. Köszönöm hogy olvashattam. smileysmiley
Magdileona - szeptember 09 2008 20:16:48
Örülök nagyon, hogy olvastátok.smiley
Köszönöm szépen! Üdv: Magdi
loretta - szeptember 11 2008 14:05:17
Jaj, Magdi, nagyon aranyos kis történet! Mi mindenre képes egy szeretõ cica, hát még kettõ! smiley
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 50% [1 szavazat]
Nagyon jó Nagyon jó 50% [1 szavazat]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. február 18. kedd,
Bernadett napja van.
Holnap Zsuzsanna napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
18/02/2020 20:05
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
18/02/2020 13:46
Kellemes, szép délutánt Napkorong smiley

KiberFeri
18/02/2020 11:34
Nagyon kívánom, hogy kellemetes napotok legyen!

nagygabi
17/02/2020 23:04
Nagyon szépen köszönöm kedves Ica! Nagyon szuperul kitaláltad. Bevallom,nekem sosem sikerült még saját fényképet feltennem ide.Puszi Neked!:-D

Helen Bereg
17/02/2020 19:48
Szép estét, jó éjszakát Korongosok! smiley

nagygabi
17/02/2020 16:34
Szép estefelét mindenkinek -e helyen! :-)

hzsike
17/02/2020 13:50
Szépséges napot mindenkinek! smiley

Gyongy
17/02/2020 12:38
Szép napot Napkorong smiley

KiberFeri
17/02/2020 08:44
Kellemes napot kívánok mindenkinek!

Manon
17/02/2020 08:11
Szép új hetet mindenkinek!

Helen Bereg
16/02/2020 19:45
Jó éjszakát Mindenkinek! smiley

Gyongy
16/02/2020 13:20
Szépséges vasárnapot Napkorong smiley

KiberFeri
16/02/2020 08:53
Szép vasárnapi jó reggeltet kívánok minden kedves lakótársnak!

Helen Bereg
15/02/2020 17:35
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
15/02/2020 14:52
Kellemes délutánt Napkorong smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes