Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikFebruár 23 2020 17:33:11
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 5
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Szerelem
Anagramma
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10199]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3565]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Ginzeng
Már nyüzsgött a folyosó! Ilyenkor, mintha mindenki az õ asztalára lenne kíváncsi, bekukkant az ajtón, és vagy egy sziát, vagy egy csókolomot be-bedob, és siet tovább. Most érdekes volt, így kívülrõl látni, mennyire felületesek azok a köszönések, Nem tudták, hogy még nincs az asztalánál. Sõt! De ezt is meg kellett hallgatni, mert a folyosó, az folyosó, és aki a folyosói életbõl kimarad, az lemarad,-szokták mondogatni. Érdekes volt innen látni a székét. Tehát ezt látják, akik a porraktárak felõl jönnek, csak persze az õ hátát, frizuráját is, és egyáltalán, hogy ott van-e?
Majd mindig beljebb kell hajtani az ajtót gondolta, és próbált megszabadulni Rózsikától, akit általában a folyosón esz a ...... ehh mindegy.
-Igazad van édesem, ne hagyd, de még ne szólj semmit neki. Kacsintott, és megpróbált bemenekülni az irodájukba. De nem úgy van ám, amaz csak mondta-mondta, bár már alig jutott el a tudatáig a nagy-fontosságú "bölcselet". Menni kellene, mert már a Katka is kiabál, csak úgy vaktában.
-Te vagy az Ilonom?
-Persze hogy én! Késtem én már, akár egy percet is? Dolog van itt édesanyám! Egy pill. és vagyok!
Már a füle mellett szálltak el a szavak, nem is próbálta elcsípni õket. Érdekes volt, Rózsika válla felett átnézni, ahogy bepillantott a fény, a folyosó üvegezett végébõl. Szinte látszott, ahogy egyre halad a nap, mindig újabb sugarak alakultak ki, a hosszú folyosón. Biztosan vakaki megint valamelyik irat köteget porolgatta, és nyitva hagyta az ajtót. Négy helyiség egymás végében, sok-sok év jegyzete, minden ajtó mögött. Igen, valaki kinyitotta a legutolsó ajtót. Fura alakja volt, ahogy a napot kitakarta. Mintha glória vette volna körül, olyan volt ott a fény-nyalábban. Mint egy ginzeng gyökér-gondolta. A fényben a feje is, a kezei is, a lábai is mintha belemosódtak volna a napba. Ki lehet ez? Az õ irat raktárukból jött ki, az biztos. Lehet hogy valami új sofõr! Igen az lehet, oda szokták a tachográfok szalagjait is berakni, meg minden, már nyugdíjazott papírocskát. No megtudja õ hamarosan, hogy ki is ez a ginzeng izé. Jó név-Ginzeng. Ezen elmosolyodott. Rózsika azt hitte, hogy ez a mosoly az egyetértõ cinkosság jele, õ is mosolygott, és hamiskásan hozzátette, folyt. köv. Végre, gondolta Ilon.
-Elment-, és bocsánat kérõ csicsergéssel csukta be maga mögött az ajtót
-Jó van-jól van, -mondta Katka- ettõl nem is szabadulsz, ha egyszer leállsz vele. Ma meghallgattad, holnap üzen, holnapután pedig már, itt eszi a fene egész délelõtt, és beszél. Azt hitem, be sem jössz! Olyan volt reggel a hangod, mintha a sír szélén állnál, -nevetett- csak egy szellõ kellene, és már temethetünk is.
-Majdnem úgy volt, bár azóta is percenként elõvesz. Nem hiszed, milyen borzalmasak tudnak lenni a fejgörcsök. Elõször csak, mintha valaki ki akarná facsarni az agyam, aztán beleszúr, de az õrület, amikor ezek tetejére, mintha még satuba is fognák a fejemet. De tudod te, láttad már elégszer a kínomat!
Elõbb milyen jó volt, pár percre kiállt a fájdalom. De érezte, újra kerülgeti az a kibírhatatlan, õrült nyomás a fejében, amitõl nem tud elbújni, de elfutni sem, mert mindenhova követi. Minden orvos, meg egyéb nagyokos szerint semmi baja nincs.
-De akkor mi ez, édes Katkám, mondd!- ujjaival szorította a halántékát, és valami trükköt próbált az ujjaival. Nem használt semmi. Nem is fog, tudta, de ha valami nem történik hamarosan, valahogy mégis lesz, gondolta, mert az öngyilkosság egyre többször átcikázott már az agyán. A félig becsukott ajtóban egy arc jelent meg, halkan kopogott is a jövevény, nem akart csak úgy betolakodni, engedély nélkül.
-Tessék csak!- mondta Ilon, ahogy hátranézett. A Ginzeng! Mosolyodott el magában, ez biztosan az! Még sohasem látta, de olyan természetes volt, hogy ennek a fiúnak a sziluettjét látta a folyosó végében. Hangtalanul lépett be, talán az ajtó csukása is mintha valahol a távolban történt volna.
-Maga az, majdnem megijesztett!- Valahol belül elmosolyodott, ahogy a saját hangját meghallotta. Már az, hogy a fiút magázta nagyon furán hatott, de a hangja is mintha valahonnan a semmibõl jönne, és nem a torkából. Még sosem látta, szögezte le újra magában, de mégis annyira ismerõs. Ha egy húszassal fiatalabb lennék, -majdnem kimondta. Vagy mégis mondta? A fiú szája mosolyra rándult, mintha az arcával beszélne, de a szemében is valami bíztató melegség volt. Észre sem vette, hogy úgy beszél hozzá, mintha mindig is ismerte volna.
-Tudom ám a neved, Ginzeng vagy! Ne is tagadd, mert nem lehet más a neved, mert te annyira ginzenges vagy! Felnevetett, mire Katka hátranézett csodálkozva, hogy mi a csoda, hát ilyen az az õrült fejfájás? Mintha a fiúról tudomást sem vett volna.
-Ne is figyelj rá! Én találtam a nevedet, nekem mondj el mindent! Honnan jöttél, mióta dolgozol nálunk, hogy keveredtél abba a porfészek raktárba, meg mindent! Amaz csak nevetett a sok kérdésen a szemébõl látszott, hogy jól érzi itt magát, és minden kérdésre válaszol, bármilyen legyen is az. Még kérdezgetett volna, de egy nyilallás az agyában, ...! Nagyon meglátszhatott a fájdalom rajta, mert a fiatalember is összerezzent, mintha villám cikázott volna a szobában.
-Ezek a görcsök egyszer az õrületbe kergetnek, panaszolta,míg amaz a vendégek fotelébe ült, és bólogatva hallgatta.
-Mondd mit csináljak?-kérdezte olyan természetességgel, mintha a testvérével beszélt volna. A fiú, csendesen, mintha csak kedvesen suttogna, egy történetet kezdett el mesélni, ami szinte ugyanilyen fejfájós eset volt, de ott azt az izét, hipp-hopp, elégették.
-Mit csináltak?-nevetett Ilon kényszeredetten, elégették? Vagyis gyújtsunk tüzet egy hamutartóban, és öntsem bele? -mind a ketten mosolyogtak azon hogyan is öntené ki a fejébõl a démont, ahogy elõbb Ginzeng nevezte a fájdalmat.
-De másként is lehet ám. Gondolatban összesepred az emlékeid közül, összegyúrod, hogy minél kisebb legyen, aztán becsomagolod, és valahova félre teszed, nehogy valaki hozzá érjen, mert akkor újra fertõz. Lassan elpárolog, és minden fájdalmad örökre ködbe veszik. Annyira mókásan hangzott, hogy ezt ki kellett próbálni. Annyi bolondságot próbált már, annyi kegyetlen napot töltött már kirekesztve a boldog gondtalan emberek közül, hogy ez most nagyon tetszett neki. Becsomagolja, és bosszúból úgy megszorongatja, hogy még a fájdalomnak is fáj.
-Akkor csinálhatom is?- dõlt hátra a széken, és lecsukta a szemét.
-Nagyon lassan seperj! -érzékelte az utasítást- csak lassan, minden zugát az emlékeidnek, takaríts ki. Van egy nagyobbacska hely, ahol a semmi gondolatok szoktak üldögélni, oda gyûjtsd a szemetet! Még-még, úgy,... most próbáld a kezedbe venni, és gyûrd össze kicsire! Amilyen picikére csak tudod. -Ezt nem hitte volna, hogy valóban képes lehet ilyesmire, de mindent sikerült úgy csinálnia, ahogy amaz mondta. Olyan jó, megnyugtató üresség maradt a fájdalom helyén, hogy szinte élvezte, ahogy a semmi, a valaminek a hiánya simogatta az idegeit. Kinyitotta a szemét, és egy gondolat-csókot nyomott a fiú homlokára. Annak ez nagyon tetszett, csak azért nem lett nagy hahotázás a dologból, mert még mindig a kezében tartotta a fájdalmat, amit még valamibe bele kellett csomagolni.
Az alufólia, jutott eszébe. Benyúlt a táskájába, és a zsepik mögül elõszedett egy kedves kis díszített fóliát, amit mintának akart hazavinni a menyének. Óvatosan belegöngyölte, mint a mágusok a képzelt nyulat, és gyûrögette, szorítgatta, míg olyan kemény lett, mint egy puskagolyó. A szekrényhez ment, és feltette a tetejére, aztán megpöckölte, minél távolabb legyen.
-Te mit csinálsz?- kérdezte Katka
-Onnan látszik?
-Nem értlek! Minek kellene látszani, a pornak? Az nem látszik, a fél centis por még nem látszik innen lentrõl-, nevetett.
- Becsomagoltam a fájdalmaimat! Mindet!- Összenevettek a fiúval.
-Átviszem ezeket a számlákat, mindjárt jövök-, állt fel Katka, de mintha észre sem vette volna, hogy nem ketten vannak- mit beszéltél, mit csomagoltál be? Majd inkább utána elmeséld el. Fél óra, és itt vagyok-, csukta be maga mögött az ajtót.
-Ez jól itt hagyott bennünket mondta nevetve, majd érdeklõdve nézte, hogy mi is van Ginzengnél.
-Mid van, rádió? Hangszer? Lejátszó? Mondd meg kérlek, vagy titok?
Nem kellett, hogy választ kapjon, mert a válasz hihetetlen volt. Gyönyörû hangok jöttek ki abból a valamibõl, de mintha Ginzeng ujjait is érzékelte volna, és szinte itt, és most született volna a zene.
Ilon felállt, és lágy bolondos ringással próbált a zenére mozogni. Arra lett figyelmes, hogy ha õ lassított, a zene is lassított, ha az ütemet másként akarta, akkor másként szólt.
A fiú nevetett, talán elõször hallotta, az igazi hangját. Valami régi sosem hallott éneklõ hangja volt. Csak a dallamot kísérte, lágyan beleszövõdött az õ hangja is.
-Akarod hallani a törzsi zenéket is?
-A törzsi zenéket?-elnevette magát- igen, azokat is- egyre jobban tetszett neki a játék, ahogy megszabadult a fájdalomtól, ahogy végre valakinek a nyugalma, a kedves egyszerûsége, elsodorta minden félelmét, pesszimista életérzését. A zene még szólt valahonnan, de ahogy a folyosón mentek, Ilon szétnézett látja e valaki, ahogy ketten, nevetgélve mennek az utolsó helység felé, ami már Ginzeng irodája. Egyszer olvasta valahol, hogy õsi civilizációknál a zenén keresztül, egészen az extázisig jutnak, hát ez az érzés nagyon hasonlított most.
De ez más, ez normális dolog, csak annyira együtt rezonál a lelkével, a zene, a fiú nemes egyszerûsége, hogy ennél ártatlanabb helyzet csak az anyaméhben lehet. Az ajtó,- ha lehet-még csendesebben csukódott be mögöttük, mint elõbb az õ irodájuknál. Gyönyörû szoba volt.Forgott vele a világ. Az ajtó csukódásával egy-idõben felerõsödött a zene, de nem is a hangerõ, hanem ahogy bebújt a lelkébe, a sejtjeibe. A hangok már az érzékeibõl eredtek, a vére zsibongása bolondos hangszerelést adott, különös hangszerek birkóztak egymással játékos küzdelemben. Újaik finom érintésére szelíd sikongások születtek, a dobok ritmusa, mindent elsöprõ vágtába csapott át. Mindha az elszabadult érzés, egy tornádó õrült erejének sikoltó hangjaitól kísérve, egy fényes alagútba szippantotta volna õket, mint akik már oda túlra mennek.
-No már itt is vagyok,- Katka hangja jól beletaposott a katartikus örvénybe, ami a föld felett lebegve tartotta valahol, valamiféle varázsos hangulatban. Az órájára akart nézni, de feltûnt neki, hogy a kezén újra látja a heget, a balesete emlékét. Pontosan emlékezett rá, hogy az elõbb, nem volt ott. Fel is tûnt neki akkor amint végig húzta az ujjait Ginzeng bõrén,- amitõl az zsongás született,- hogy milyen szépek lettek a kezei újra. Hirtelen nem is emlékezett, hogy is jött vissza ide az irodába.
-Te valami nem stimmel kint az utcán! Olyan...olyan béna minden! Áll a levegõ!
-Az jó -nevetett Ilon felszabadultan.
-Ehh... te piszkos fantáziájú! De komolyan, nem tudom mi lehet olyan különös, de hogy valami nem stimmel, az bizti.
- Ginzeng ugyanolyan hangtalanul jött, mint az elõbb, csendben megállt, cinkosan összemosolyogtak. Ilon nem értette, hogy lehet, hogy a fiú nem veszi észre, a korkülönbséget. Nem olyan volt, mint aki nem akarja, hanem mint aki valóban veszi észre, hogy az anyja korosztályához tartozik.
Ezen most olyan könnyen átsiklott. Talán ez a csodálatos közérzet teszi, hogy újra felszabadult, szinte szállni tud.
-Ekkor kivágódott az ajtó, és egy pisztollyal hadonászó két mázsás vadállat üvöltött be.
-Kuss mindenkinek! Földre!
Mögötte szinte tolakodva bújt be egy géppisztolyos, sovány, fa-arcú ember.
-Neked is kuss, nem hallottad?- üvöltött a nagydarab Ginzengre is, de az csak mosolygott.
-Ez a mosoly már sok volt neki, és lõtt. Egyet lõtt közelrõl, Ginzeng mellkasának tartva a csövet. Az mintha semmi sem történt volna, lassan leült a fotelba, és csendben maradt, egy nyikkanást sem lehetett hallani. A két nõ a földön hasalva, megrettenve figyelték, a történteket.
Ilon megfordította a fejét, hogy lássa a fotelt. Erre a sovány rákapta a géppisztolyt, de mert csak egy gyámoltalan, fekvõ embert látott, lassan a föld felé fordította a csövet és köpött egyet.
-Szerinted észrevették, hogy ide jöttünk be? Valahova húzzunk, mert két percnél nincs több fórunk. Amaz az ajtót leste.
-Nyugi, a biztonsági õrbe kétszer belelõttem, az nem jön utánunk, meg a beszarik sem, de a zsaruk pillanatok alatt szagot vesznek.
-Földre tapasztott arccal is jól lehetett látni, hogy a sebesült jól tartja a fejét, tehát még nincs nagy baj. A haja látszott csak, innen hátulról, ebbõl a kegyetlen perspektívából, meg a szekrény sarka.
-Hé Mafla, nézd meg mit les az a kurva ott fent?
A nagydarab sem látott fel a szekrény tetejére, hanem felnyúlt és végig súrolta a tenyerével a port.
Kicsit matatott, aztán mutatta, hogy csak ez volt ott.
Idegesen nyomkodta, majd oda adta a rosszképûnek, hogy mi a fene lehet az? Annak is mintha életre kelt volna az elõbbi fa-arc, szinte elvicsorította magát.
-Már megint a fejem!
-Az enyém is, pedig nekem sohasem szokott.- Az utolsó szavakat, már szinte üvöltve mondta, mint akinek vájkálnak az agyában.
-Valami bogyótok biztosan van fejfájás ellen,- tomboltak a fájdalomtól, és mindent kiborogattak, széttépték a kézitáskákat is. Szinte pillanatok alatt mocskos szemétdombbá vált az iroda, földön fekvõ, és üvöltõ emberekkel
Ekkor berúgták az ajtót, és álarcosok fegyverei meredtek a szobára. Nem is védekeztek, a kommandósok a földre teperték, és megbilincselték õket. Ahogy a bilincset tették rájuk, a sovány kezébõl kiesett valami. A rendõr félre rúgta, mert látta hogy csak egy alufólia darab. Már az utcán voltak, és tuszkolták be õket az autóba, amikor még mindig hallatszott az üvöltésük. Eszelõs üvöltés volt, mint mikor az ördög valakit megszáll.
Civil ruhás rendõrök adatokat gyûjtöttek. Mindenkit kikérdeztek, de látták hogy az igazi bûntett egy házzal arrébb volt, így gyorsan befejezték. A két asszony csak ült a két felállított széken, és néztek egymásra. Katka elnevette magát, valami ideges nevetéssel, mint a gyõztes, aki az elõbb még halálraítélt volt. Ilon nem tudott nevetni. Hirtelen, keresni kezdett.
-A Ginzeng!! Hol a Ginzeng?- A fotelt nézte, valami vér nyom van-e? Egyáltalán mikor tûnt el a fiú? Talán a rendõrök segítették? Vagy biztosan a sok mentõ közül,...- amelyek hirtelenjében megjelentek-, azok vihették el. A szobája! Biztosan, a szobájában van. Kivágta az ajtót, és rohant végig a folyosón, nyitott volna be, de zárva volt.
-Katka! A kulcsot! Hozd már a kulcsot!
-Nyugi már, mi van veled? Mi a francot akarsz, ebben a por fészekben?- kinyitotta az ajtót, felkapcsolta a villanyt. Minden ugyanúgy volt, mint két hete, amikor ketten hozták, a kimustrált irat kötegeket.
-Még az órád is itt van, hiába kerested mindenütt. Fáj még a fejed?
-Nem.
Csak néztek a másik szemébe. Nevetni akartak, de elsírták magukat. Egymás vállára borulva várták, hogy elmúljon a félelemnek ez az utolsó hulláma.





Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 50% [1 szavazat]
Nagyon jó Nagyon jó 50% [1 szavazat]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. február 23. vasárnap,
Alfréd napja van.
Holnap Mátyás napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Gyongy
23/02/2020 14:21
Kellemes délutánt Napkorong smiley

orok szerelem55
23/02/2020 11:04
Kellemes, szép vasárnapot kívánok Mindenkinek! smiley

Manon
23/02/2020 10:54
Kellemes pihenést mindenkinek!

Helen Bereg
22/02/2020 19:12
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
22/02/2020 15:24
Kellemes, szép délutánt Napkorong smiley

hzsike
22/02/2020 11:06
Szépséges napot mindenkinek! smiley

Helen Bereg
22/02/2020 10:43
Csodás, tavaszias hétvégét Koronglakók! smiley

orok szerelem55
22/02/2020 10:30
Szép napot és kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek! smiley

KiberFeri
22/02/2020 10:30
Kedves korong-lakóink és látogatóink, mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!

Helen Bereg
21/02/2020 19:18
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
21/02/2020 12:52
Kellemes délutánt Napkorong smiley

KiberFeri
20/02/2020 08:46
Kellemes napot kívánok, kedves korongosok...

Manon
20/02/2020 08:19
Kellemes csütörtöki napot Napkorong!

hzsike
19/02/2020 18:35
Szépséges estét mindenkinek! smiley

Helen Bereg
19/02/2020 17:16
Szép estét Mindenkinek! smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes