Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikMájus 29 2020 20:56:02
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 3
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Két rímelõ játéka
Szerelem
Anagramma
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10201]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3569]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
A váróterem
M

"Az élet várakozás"





Mintha a nevemet hallottam volna. De egyáltalán nem biztos. Nehéz ezt megítélni ekkora hangzavarban.
A váróterem zsúfolásig megtelt. Pedig nem volt kis váróterem. Sőt! Egy kisebb vasúti pályaudvar elfért volna üvegezett tetőzete alatt. Tizenkét, tizenkét tömzsi oszlop futott végig a szoba hosszában. Egyszerű, fehér, minden díszítést mellőző oszlopok voltak, mint amilyeneket egy tisztább metróállomáson is lát az ember. De nem egy váróteremben.
Az oszlopok lábánál, illetve a bal oldali fal mentén padok sorakoztak. Furcsa – a padok jellege inkább egy szép füves, fás parkba sorolta volna őket. Márpedig a padok a váróterem bútorzatának túlnyomó részét tették ki.
A többi bútort a jobb falhoz simuló fémszekrények jelentették. Kis, kulccsal zárható, fiókos szekrények; olyanok, mint az irodákban, hivatalokban, iskolákban található irattartók.
A padokon szinte levegővételnyi hely sem maradt; mindet elfoglalták a bejutásra várakozó emberek. Még többen voltak azok, akiknek nem jutott ülőhely. Száz, vagy akár ezer nyüzsgő, beszélgető, türelmetlen ember; férfiak és nők, gyerekek és öregek. Mind-mind arra várt, hogy kinyíljon a SZELEKCIÓ feliratú ajtó, és onnan a nevét kiáltsa valaki.
Ez a valaki most ott állt, a nyitott ajtóban. Fekete nadrágot, zakót viselt, utóbbi alatt világoskék inget. Középkorú férfi lehetett, bár ezt nehéz volt megítélni. Hajába már ősz hajszálak is kerültek – ugyanakkor arcát nem barázdálták ráncok, szemüveglencsék mögött ülő szemei pedig semmi fáradtságot nem tükröztek.
Újra megszólat. Tényleg az én nevemet mondta. Ügyetlenül felálltam (eléggé messze ültem az ajtótól), és próbáltam átpréselni magam a panaszkodó, esetenként káromkodó tömegen. Kétszer is ráléptem valakinek a lábára, de gyorsan továbbálltam, mielőtt az megszólalhatott volna, vagy esetleg pofonra lendíthette volna a kezét. Így is több percbe telt, mire az ajtóhoz értem, de az öltönyös férfi nem tűnt ingerültnek. Betessékelt a szobába, majd becsukta maga mögött az ajtót.
- Foglaljon helyet, hamarosan sorra kerül – csak ennyit mondott, aztán tovább ment, és belépett egy ajtón, amin a 101-es szám szerepelt.
Körülnéztem. Ez már jóval kisebb helyiség volt, mondhatni szűkös, de a légkör barátságosabbnak, nyugtatóbbnak hatott. A falakat tapéta fedte (bár a citromsárga-bíbor összeállítást kissé ízléstelennek tartottam). A berendezés: egyetlen fémszekrény, egy dohányzó asztal, egy méretes kaktusz, egy akvárium három vagy négy hallal, egy álló ventillátor, valamint hat összecsukható szék. A szobácskából három ajtó vezetett tovább; egy balra (a 101-es), kettő szemközt (ezek a 11-es és a 12-es számokat viselték). Ezeken túl jobbra elindult egy folyosó, de oda nem láttam be onnan, ahol álltam.
Öt szék már foglalt volt. Letelepedtem az üresre.
- Üdv – köszöntem a többieknek.
Eddig nem agyon vettek rólam tudomást, de most, hogy köszöntem, megtörtem a csendet, és mind rám figyeltek. Végignéztem rajtuk. Az első széken egy kilenc vagy tízéves kislány ült, barna copfos, zöld felsőben és szoknyában. A következő szék egy idős hölgyé volt, fején kendő, orrán óriási szemüveg. Mellette egy valamivel fiatalabb férfi aludt (köszönésemre felriadt, de szinte azonnal elszenderült), koszos munkásruhában. Vele szemben egy fiatal katona foglalt helyet; erre nem volt nehéz rájönnöm, hála a terepmintás egyenruhának és – a puskának, amit az ölében pihentetett. Ezután következtem én, majd végül egy fiatalasszony, divatos, elegáns öltözékben.
- Szia – a kislány köszönt vissza elsőként, majd a többiek is követték a példáját, kivéve persze az alvót.
- Régóta vár már? – érdeklődött a fiatalasszony.
- Igazából nem tudom – feleltem. - Talán néhány órája, de az az igazság, hogy nem hoztam magammal órát.
- Mi a neved? - csicseregte a kislány, és mosolyogva bemutatkoztam. Őt Annácskának hívták, a balomon ülő nőt Laurának, a katonát Péternek, a hölgyet pedig Teréznek. Az igazak álmát alvó férfiról nem tudtak mit mondani, ő amint bejött, elszundított – mondták.
- Ha nem veszi tolakodásnak – szólalt meg Teréz néni, - Ön miért van itt?
- Nem is tudom. Talán a jelenlegi körülményeim... Család, anyagiak, munka... tudja hogy van ez.
- Azt állítja – nézett fel a katona, - hogy a magánélete miatt van itt? Nem történt önnel... semmi más?
- Történhetett volna, de úgy éreztem, arra nem tudok várni.
A katona felvonta a szemöldökét.
- Ez erősen súlyosbítja a helyzetét.
- Igen, erre már én is gondoltam... Hogy őszinte legyek, nem erre a helyre számítottam. Lehet, hogy semmire sem számítottam.
- Ez nekem zavaros – csóválta a fejét Annácska.
A két nő összenézett.
- Nem is kell még értened – mondta neki Laura.
- Én nem akartam idejönni – Péter már ideges volt.
- Szerintem egyikünk se akart idejönni, de hát... a szabály az szabály – Laura felém fordult. - Kivéve persze önt, aki valahogy kicsúszott a szabályok alól.
- Azt hiszem – kezdte Teréz néni, - én már régóta terveztem. És örülök, hogy itt vagyok.
- Nem bánt meg semmit? – nézett rá a katona.
- Nos, természetesen vannak dolgok, amik most nagyon megváltoznak, de...
- Mert én igen! – Péter indulatosan felállt. Annácska megszeppent. – Gyönyörű feleségem és két szép fiam van, de hála ennek a szituációnak, a dolgok gyökeresen kifordulnak magukból, és a legkevésbé sem előnyükre!
- Nyugodjon meg, Péter! – csitította Laura. – Nekik sem lesz jobb, ha most ront a helyzetén. Nekem vőlegényem van, aki otthon vár...
- Kurva háború! Az az oka mindennek! Pedig rohadt messze volt, hogy az ördög vigye el, nekem mégis oda kellett mennem! Ez – mutatott rám, - ez meg itt azt hiszi, móka az egész, és most már nem lesz gondja! Pedig cseszettül sok gondja lesz még!
- Péter, kérem, viselkedjen! – csattant fel az idős hölgy.
Én egész testemben remegtem. Annácska sírt, Laura ölében, aki vigasztalóan simogatta a haját.
- Haza akarok menni! – zokogott. – Anyut akarom! Miért nem jöhetett velem ő is?
- Nézzék – nyögtem egyet, - sajnálom. Nem akartam felzaklatni egyiküket sem. De... Figyeljenek, a válság a cégünknek is betett, leépítés volt. Utcára kerültem. Hónapokig kerestem új munkát, de semmi. A kölcsönből felépített házamat el kellett adnom, és panellakásba kényszerültem, de még így is meg kellett húzni a nadrágszíjat. A feleségem tartott el mindkettőnket. És mindezek után... Tegnap volt egy hónapja, hogy eltemettem őt. Cserbenhagyásos gázolás. Értsék meg, ezért kellett önszántamból ide jönnöm.
- Nagyon sajnáljuk – Laura szinte suttogva beszélt, de a katona félbeszakította.
- Nagy szart! Naponta láttam, hogy emberek halnak meg! Ott voltam, a kellős közepében! Pokoli volt, vérfürdő! A társaimat, a barátaimat, mind lelőtték! Mégis kibírtam! Nem akartam én ezt az egész baromságot!
Most már Péter is sírt. Sosem láttam még felnőtt embert sírni, de sokkal borzasztóbb látvány, mintha egy gyermek sírna. A felnőttek több fájdalmat kibírnak. De ők sem bármennyit.
Közben az alvó férfi felébredt.
- Károly, a gerenda! – ennyit mondott csak, és újfent elbóbiskolt.
A 101-es ajtó felett kigyulladt egy piros lámpa. Eddig észre sem vettem, hogy ott volt.
Az öltönyös férfi lépett ki rajta. Kezében egy finom, bőrkötéses mappát tartott, aminek a tetején egy névsor hevert. A mappához vékony szemcsés lánccal két bélyegzőt rögzítettek; ezeket a mappa oldalához csatolták.
- Kecsend Péter – nézett fel a listáról.
A katona feléje fordult.
- Volt itt néhány félreértés – folytatta, - de bizonyosan jól döntött a bizottság.
A férfi leakasztotta az egyik bélyegzőt, előkotort egy papírt a mappából, majd lepecsételte. A papírt átnyújtotta a katonának, aki remegő kézzel vette át.
- Tizenkettes. Szemben – csak ennyit mondott, aztán elindult, hogy behívjon a kinti váróteremből egy újabb embert.
Péter vörös szemeivel lenézett a lapra. Bár könnyeitől homályosan látott, a zöld tinta magáért beszélt. MEGFELELT.
- Ó, és Péter – fordult hátra az öltönyös, - maga jó ember. Ha másnak nem, nekem elhiheti.
Lehet, hogy csak a szemem csalt meg, ám mintha az öltönyös elmosolyodott volna. De csak egy pillanatra.
Kilépett a váróterembe.
Péter egy darabig még nem mozdult, majd határozott léptekkel elindult a 12-es ajtó felé. Visszanézett ránk. Szinte sugárzott az arcáról a béke.
Aztán kinyitotta az ajtót.
Egy lépcső állt ott, fényes, vakító fényes... ragyogóbb, mint a világítás... és a fény elnyelte a katonát, az ajtó becsukódott... és már csak a neon világított.
Péter székére néztem. Üres volt, bár határozottan emlékszem, hogy a puskát nem vitte magával.
Hozzászólások
Torma Zsuzsanna - március 13 2009 12:32:14
Nagyon jó írásnak tartom eme történetedet, kedves Tris!
Azt hiszem, nem tévedtél, amikor azt láttad, hogy Péter nem vitte magával a puskát. Mert ha jól gondolkodom,...ahova ő ment, ott már nem lesz rá szüksége. (Aki a mennyek országába jut, annak ki kell érdemelnie azt, hogy oda jusson,meg kell "felelnie".)

Üdv.: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmileysmiley
Hullocsillag - március 13 2009 14:03:05
Köszönöm véleményezésedet, Zsuzsa! Igyekeztem úgy írni, hogy a végéig ne legyen teljesen egyértelmű, mi ez a hely... És a puska-szimbólum ötlete, az a legeslegvégén ugrott csak be, eredetileg más befejezést szántam.smiley
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 50% [1 szavazat]
Nagyon jó Nagyon jó 50% [1 szavazat]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. május 29. péntek,
Magdolna napja van.
Holnap Zsanett, Janka napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
29/05/2020 19:34
Kedves Zsuzsa! Igen, már két hete tudom, hogy Viola fekvő beteg. Sajnálom, nagyon. smiley smiley

Torma Zsuzsanna
29/05/2020 17:24
Kedves Napkorongosok! Nem tudom, tudjátok-e, hogy Farkas Viola jelenleg igen beteg, Gufitól tudom, és naponta négy órában ápoló jár hozzá! Nektek jó egészséget kívánok szeretettel: Torma Zsuzsanna

Manon
29/05/2020 08:53
Szép reggelt mindenkinek!

KiberFeri
29/05/2020 08:10
Hűvös van, de legyen azért még jó a napotok!

Helen Bereg
28/05/2020 19:06
Szép estét Napkorong! smiley

Manon
28/05/2020 15:42
Szép délutánt koronglakók és látogatók! smiley

KiberFeri
28/05/2020 07:59
Mindenkinek küldök egy poétaölelést!

Manon
28/05/2020 07:24
Szép napot Napkorong!

hzsike
27/05/2020 21:01
Szépséges estét mindenkinek! smiley

Helen Bereg
27/05/2020 18:48
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
27/05/2020 13:35
Szép napot Napkorong smiley

Manon
27/05/2020 10:42
Szép napot mindenkinek!

Helen Bereg
26/05/2020 19:09
Szépséges estét Napkorong! smiley

KiberFeri
26/05/2020 08:36
Ha borús is, azért legyen már szélcsendes a napotok...

KiberFeri
25/05/2020 08:26
Új hétfő, új hét, legyen jó mindenkinek!

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes