Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikFebruár 24 2020 22:43:23
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 3
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Szerelem
Asszociáció.
Anagramma
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10199]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3566]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Perújrafelvétel
Egy régebbi tényfeltáró újságcikk nyomán






Két emberöltőnyi idővel ezelőtt nem volt túlzottan szigorú a tél és meglehetősen hamar tavaszodott. A falu hangulata azonban sötét volt, mindenki félt, sőt rettegett a jövőtől. A TSZ-ek szétzüllöttek, pufajkások embereket vittek el, megyeszerte kommandók járták a falvakat, leszámolni a rendszer ellenségeivel. Ez 1957 tavasza volt.

*

Gál Lajos, a 68 éves egyéni paraszt, volt kulák, a szétesett Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet istállója felé ballagott elaprózott léptekkel, - még 1956 telén,- hogy az oda adótartozás ürügyén elkobzott és bevitt két ökrét, szekerét hazahajtsa, mert erősen fájlalta volna, ha az állatok éhen pusztultak volna. Se takarmány, se takarmányozó kéz nem volt már akkoriban. A két rosszacska ökör szinte magától hazament a Hajnal u. 20 szám alá, az öregnek nem igen kellett cselőznie. Az öreg kifogta a járomból az ökröket, azok zsigerből bementek az istálló nyitott ajtaján régi, megszokott helyükre. Szeretettel veregette meg az ökrök farát az öreg, miután bekormányozta a lőcsös szekeret a fészerbe, rúddal kifelé. A jármot felakasztotta a fészer falából kiálló, kovácsdicsérő két kampós szögre. Leveles kukoricaszárat vetett az avas csutkakúpból az ökrök elé, meg meghúzta a vályút friss vízzel az udvar ásott kútjából. Hadd egyenek, igyanak kedvükre, szabadon. Oda sem kötötte őket a jászolhoz. Beszólt a házba:
- Megjöttünk Eszter. – Eszter néni kijött a tornácra és rosszallólag csóválta fejét.
- Baj lesz ebből, meglátja! –
- Te mindig károgsz asszony. Mi baj lehetne? Hagyjam pusztulni a sajátom a közösben??!! –
- Jól van, maga tudja, Ha szólni, baj. – azzal visszament a konyhába.

Az öreg leült a tornácon. Összébb húzta magán a bélelt kabátot. A jelenlegi
kusza helyzetből menekülve, elgondolkodott az elmúlt időkön. Ő és a felesége örökölték azt a mintegy 40 katasztrális holdnyi ringy-rongy földet a falu Szárcsás és Csurgó nevű határrészében. A föld nagyobbik része nem volt csak legelőnek jó. A háború előtt is járt nála a foglaló, az után meg a végrehajtó a beszolgáltatás okán. Mindig is szegény ember volt, abból a fajtából, aki egy jó szóért az ingét is leadta magáról. – A fene egye meg ezt a világot! – mondta az öreg félhangosan – két világháborút, két forradalmat megéltem, és most úgy lehet, még rosszabb következik. Mi mindent megtettem, amikor bejöttek az oroszok: hány embert mentettem meg attól, hogy elvigyék. Mennyit tolmácsoltam az oroszoknak. Akkor persze jó voltam. Mindenki a „málenkij cselovjeket” kereste, hol, mint tolmácsot, hol, mint törvénybírót. Igaz akkor a Hajnal utca 2 szám alatt laktam azzal a kedves családdal, akik megvették, de csak félig fizették ki a porta árát. – morfondírozott tovább az öreg,- Igen, a Voronyezs miatt özvegyen maradt asszonyka, aki alig volt öregebb Margit lányomnál, a háború után tisztességesen megfizette a vételár hátralékát részletekben. Úgy, ahogy tudta. Ott halt meg Emmánk is nagyon fiatalon. Eszter mennyit sírt utána. Együtt járt ki a korán elhalt Emmánknál a vevő család, csak pár évvel, fiatalabb lánykájával a temetőbe, Emmánk sírjához. Lajos fiam tüdőbajos volt. Jobb is, hogy nem érte meg ezeket az időket. – Már didergett, amikor Eszter néni beszólította:
- Jöjjön már be, hé! Még megfázik odakinn nekem. – Így az öreg végig sem tudta gondolni családja és a maga sorsát, zsörtölődések közepette bevonult a tornácról.
- Harap valamit?- kérdezte Eszter néni a viaszkos vászonnal letakart konyhaasztal mellé letelepedő élete társát. Lajos bácsi tagadólag rázta fejét.
- Inkább egy kis bort hozzál az idei, nem rég kiforrottból. – Eszter néni szótlanul ment és hozta vászonkendővel letakart porcelán kancsót. Az öreg apró kortyokkal ivott. Mindig piros-pozsgás arca lassan még jobban kipirult a kinti levegőn töltött időtől és a gyengécske bortól. Tovább morfondírozott a régi időkről. Eszter néni tudta, ilyenkor nem érdemes semmit sem firtatni, okvetetlenkedni.- Ha szólni, baj. – motyogta hangtalanul.
Margit lányom Gyengéné lett. Van tőle két fiú unokám. Mondják, a kisebbik a Lajcsi, kiköpött nagyapja. Az öreg büszkén kihúzta mind a 160 centiméterét. Hát igen. A fogságban megtanultam oroszul. Amikor hazakeveredtem született meg 19-ben Margit, 21-ben Lajos. Emma kései gyerek volt, csak 33-ban jött a világra. Még is ő ment el legelőbb. Szomorú, szegény idők voltak. Nem soká jöttek ezek a Tiszai Gyula-féle nyilas idők. Majd a front. Az öreg megint a hőskoránál kötött ki. Elernyedt, tán el is bóbiskolt. Eszter néni hangtalanul, mint egész életében, tett- vett mellette. Közben beállt az este, és a két öreg nyugovóra tért. Vajon mit hoz a holnap, kérdezte hangtalanul Eszter néni és azonmód imádkozni kezdett: Mi Atyánk,….

*

Félelemben és csendben elmúltak az ünnepek, el a január. A TSZCS-ből jött küldönc többször felszólította Az öreget, hogy Bölönyi Gyula, az elnök, arra kéri Lajos bátyámat, aki egyébként a Lajos bácsi édes unokahúgát vette feleségül, vinné vissza a két ökröt a szekérrel együtt. Mire Lajos bácsi a következőt izente:
- Egyszer már elvettétek, vegyétek el megint. – Részben így is lett. A két ökröt valaki elhajtotta a TSZCS istállójába, de a szekér valamilyen oknál fogva, - állítólag az odaküldött „szaki” nem boldogult a járommal és az ökrökkel,- ott maradt, az öreg meg nem volt hajlandó segíteni. Még üzent is:
- Huzza el Bölönyi a f…szával a szekeret! – (A szekeret aztán Mosolygó Imre, a parádés kocsis vontatta el valamilyen igával.)
Erre nem volt ugyan esküdött tanú, de nyílván eljutott a Bölönyi fülébe a szó, ami nem esett idegennek, hiszen a családba maradt, de az öreg makacs magatartását nem lehetett büntetlenül hagyni. Még részrehajlással vádolták volna meg az elnök elvtársat, hogy kedvez a családjának. Ez nem fért össze sehogy sem a szocialista erkölccsel. Az öreg egyébként mindig ilyen szabad szájú volt. Különös kedvét lelte abban, hogy a körülötte felnövekvő, éppen csak beszélni kezdő fiúgyerekeket disznó rigmusokra és folyékony istenkáromlásra tanította meg. A szomszédos öregasszonyok mondták is: - Megveri még Gál Lajost ezért az isten!! – Jóslatuk sajnos túl hamarost beteljesedett.

1957 február 5-én délután, Kiss Ferenc, járási karhatalmi parancsnok utasítására egy hattagú pufajkás egység indult el a faluba, azzal a feladattal, hogy „beszélgetnének” már el kissé azokkal a bomlasztó elemekkel, akiknek nem túlzottan tetszik a téesz. Pócsi vagy Herceg Imre,- itt sajnos bizonytalanok a források a vezeték nevet illetően, - szomszéd falusi lakos, aki ide nősült, és a néma Dajka suszter lányát vette feleségül, később tanácselnök lett a falujában, illetve még később valami téesz binyekáresz egy másik szomszédos faluban, szóval akármelyikük, mint karhatalmi alhadnagy, előállíttatta a tanácsháza egyik szobájába Gál Lajost (68), Sólyom Imrét (69), több kulákasszonyt és másokat. Néhány órával később, néhány falubéli ember, úgy, mint Kövér Béla, Parti Imre, Parti József, Varga károly, a Nagyutcára kidobva, vérbe fagyva, de észnél lévőként találta Gál Lajost a Tanácsháza előtt. Az öreg egyre gyengülő hangon azt ismételgette:
- A szekeret,… a szekeret vigyétek vissza, mert még ezek agyon vernek érte! –
Azt, hogy mi történt a tanácsháza átkozott szobájában pontosan, már sohasem tudjuk meg. Azoknak volt szerencséjük, akik a Gál Lajos verése közben, kisebb veréssel vagy sértetlenül, ki hogy tudott, elszelelt a szobából. Néhány korabeli szemtanú ekként beszélt egy újságíró mikrofonja előtt a végeredményről:

Gál Gyula:
„- Azon az estén együtt tanyáztunk a szomszédban. Tudja, nem volt még TV, rádió is alig. Beszélgettünk. Aztán én elmentem. Másnap reggel hallottam, felvitték pufajkások a tanácsházára, azonnal elmentem hozzájuk. Felismerhetetlenségig össze volt roncsolódva. A lába több helyen eltörve, az állkapcsa lógott. Azt nyögte szegény: ne üssetek agyon, ne üssetek agyon…
Félrebeszélt. Hogy miért rondították össze? Volt egy szekere meg két ökre. A forradalom alatt az emberek vitték haza, ami korábban az övék volt. Elment értük. Hát ezért”-

Balogh Lajos:
„- Itt laktam a tanácsháza mellett. Lajos bátyám majdnem családtag volt. Nem volt gazdag, mindenért megdolgozott. Volt talán 30 holdja, de jó föld abból csak 15 hold volt, a többi legelő. Tudom, a múlt rendszerben, 1945 előtt is jártak hozzá foglalni. Akkor már meg volt félemlítve a falu. Jöttek esténként ezek a pufajkások a járási székhelyről (itt az eredetiben egy helységnév szerepel). Hol ezt, hol azt verték el. Mondták neki, vigye vissza a szekeret meg az ökröket. Nem vitte. Apám meg akarta látogatni a kórházban, de nem engedték.”-

Kövér Gyula:
„- Hogy lett volna ő kulák? Nem volt neki annyi földje. Az volt a bűne, hogy mindig kimondta, amit kellett. Volt becsülete. 1945 után törvénybíró volt, meg orosz tolmács. Nem hangoskodott a forradalomkor sem. Azt mondta, ha annak idején elvitték az ökreit meg a szekerét, jöjjenek, vigyék el most is. Az akkori tanácselnök, Nemes* adta a neveket, az jelentgetett. Nem tudjuk kik tették, de ha kiderülne, - azt mondom ennyi év** után is, - akkor feleljenek bíróság előtt. Főleg az, aki a parancsot adta. Mert életet elvenni nincs joga senkinek.”-

*Nincs bizonyítva, hogy Nemes tanácselnök jelentgetett volna, de a jelentgetést kizárni sem lehet.

** Az interjúk 1993-ban készültek.


*


A faluban még ma is élő unokái, Gyenge Imre és Lajos, még élve látták nagyapjukat a járási kórházban. Az Imre elmondása szerint a gyakorlatilag halálán lévő nagyapjuk még a halálos ágyán fekve is, pajkos humorral, ajánlatokat tett a csinosabb nővérkéknek. Lajos bácsi azonban 1957 február 18-án belehalt sérüléseibe.
Megveretése után hozzátartozói lovas szekéren vitték falujából a kórházba. Nem mertek mentőt hívni. A boncolási jegyzőkönyv tanúsága szerint a jobb lábán nyílt törés volt, mind a síp-, mind a szárkapocscsont eltört. Agyrázkódása, agyzúzódása is volt. Testét véraláfutások, ömlenyek, borították, vizelete véres volt. Mindkét veséjét leverték. Hosszú ideig volt kómában. Agóniája 12 napig tartott.
A kórház hivatalból jelentette az esetet a rendőrségre. Megindult a nyomozás. Debrecenből kiszállt egy Dr. Turay Miklós nevű katonai ügyész. A Debreceni Katonai Bíróság 1957, április 29-én kezdte tárgyalni
Pócsi Imre alhadnagy
Kristóf Gábor alhadnagy,
Mayer Barna hadnagy
Oláh Sándor honvéd
bűnügyét. A vaskos periratból az interjúkat is készítő debreceni újságíró az alábbiakat olvasta ki a Gál Lajos falujában február 5-én, az esti órákban történtekről:
Először Sólyom Imrét vitték be, akit azzal vádoltak, hogy ellenzi a téesz újraszervezését. Rárontottak, ököllel, gumibottal verték. A kórházi látlelet 20 napon túl gyógyuló sérüléseket regisztrált. Azaz ő megúszta élve. Ezt követően vették volna elő Gál Lajost, akinek,- mint korábban már láttuk,- az volt a „bűne” hogy november végén hazavitte a téeszből korábban adóhátralék címén lefoglalt szekerét, és azt többszöri felszólítás ellenére sem vitte vissza. Többen verték: gumibottal, csatos derékszíjjal és ököllel. Ettől az idős ember a földre zuhant. – Holnap vigye vissza szekeret,!!- mondta neki Pócsi. Lajos bácsi azonban nem tudott lábra állni. Szóltak az ugyancsak megvert Sólyomnak: vigye el a „dögöt”. Szegény Sólyom Imre elborzadva látta, hogy Gál Lajos lábából törött csontok állnak i, és hogy csizmájából patakzik a vér. Ilyen állapotban vitte ki sorstársát a folyosóra. Őt visszahívták. Hólével felmosatták vele a véres padlót, aztán elzavarták. Ő értesítette a Gál családot.


*
A járási kórházban akkoriban mindennapos volt, hogy jelentéseket kellett írni a rendőrségre a pufajkások éjszakai akciói folytán bekövetkezett sorozatos „balesetekről”. Amikor Turay katonai ügyész kiszállt a járási székhelyre, Frigyik Ferenc rendőrszázados jelentette neki, hogy az utóbbi napokban
Nagy Jánost (Nagyrábé)
Ádány Józsefet (Hencida)
Gyarmati Józsefet (Berettyóújfalu)
Lugosi Jánost (Mezőpeterd)
Gyüre Bélát (Magyarhomorog)

nagyon megverték, Nagy Lajos pedig belehalt sérüléseibe. Az is kiderült, hogy minden esetben Rohács József járási párttitkár (MSZMP) intenciójára indultak a pufajkás akciók. Az ügyész, szakszerű gondossággal, lelkiismeretesen feltárta az ügyet. Egyértelművé vált, hogy a karhatalmisták embertelensége, szadizmusa okozta Gál Lajos halálát. Engedélyt kért a Katonai Főügyészségtől a vádemelésre, amit meg is kapott. A vád hivatali hatalommal való visszaéléssel okozott súlyos, halált okozó testi sértés lett volna a verőlegények ellen.
A tárgyaláson azonban már nem Turay doktor képviselte a vádat, hanem Süveges Ignác.
Álljon itt egy-két részlet Turay ügyész a periratban található feljegyzéséből:

„ A mai napon az ügyészségen megjelent Rohács József, a berettyóújfalui járási pártbizottság titkára, Herczku József százados a megyei karhatalom helyettes parancsnoka, Kiss Ferenc főhadnagy, járási karhatalmi parancsnok, Frigyik százados, a rendőrkapitányság vezetője, Pócsi Imre alhadnagy, a b.- újfalui karhatalmi parancsnokság beosztottja. Nevezettek azzal jöttek az ügyészségre, hogy Komócsin elvtársnak, a megyei pártbizottság titkárának az az utasítása, hogy az ügyből ne csináljanak ügyet, mert ez a karhatalom részére hátrányos lehet.
Én közöltem a nevezettekkel: a nyomozást le fogjuk folytatni, és a nyomozás után a megfelelően fogunk dönteni. Ismételten kértem a nevezetteket, hogy a jövőben az intézkedéseknél a szabályzatok szerint járjanak el…”

„A mai napon, du. 16 órakor felhívott Oravetz István alezredes, a megyei karhatalom parancsnoka, és kért, hogy a cselekményt elkövető személyeket ne állítsuk bíróság elé, adjuk át parancsnoki hatáskörben való felelősségre vonásra.
Debrecen, 1957, február 19.”

Ezzel kezdetét vette egy bírósági tragikomédia. A vádlottakat először arra okosították ki, egyformán valljanak. Furcsa módon erre egyikük sem volt hajlandó. Minden tisztázódott. A tárgyalás szinte baráti hangulatú, idillikus volt. A vádbeszédet egy védő ügyvédet is megszégyenítő ügyész adta elő. Ennek megfelelő lett az ítélet is: Pócsi hét, Kristóf 6, Mayer öt, Oláh öt hónapi felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Idézet a védőbeszédből:
„ A januári és februári időben, az ellenforradalom idején a vádlottak vállalták a karhatalmi szolgálatot. A nyílt harcokba kevert, de meg nem semmisített ellenforradalmárok nem adtak fel semmi reményt. Hol nyíltan, hol titokban, minden körülmények között tovább tevékenykedtek. Nagyrábén sem maradt meg a téesz az ellenforradalmárok munkája folytán. A párt és a kormányszervünk ebben az időben nyíltan hirdette, ezeknek a személyeknek akár bírói, akár közvetlen úton, de tudtára kell adni, hogy nem érdemes a proletárdiktatúrával, a munkások hatalmával szembe szállni. A vádlottak a közvetlen utat választották. A hiba az volt, hogy tül mentek a határon. A vádlottak cselekedete a szocialista humanitással, a szocialista etikával megegyezik, bárhogyan is nézzük.”


Még két rövid passzus az ítélet indoklásából:

„A vádlotti cselekmények társadalmi veszélyessége az adott időszakban nem mondható nagynak. Az ellenforradalom leverése időszakában a karhatalomnak könyörtelenül kellett fellépnie az adott időszakban a nyíltan lázító ellenséges egyénekkel szemben, az évtizedes proletárhatalom vívmányait akarták védeni..”

„A tettlegesség megengedhető volt abban az időszakban. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottaknak a karhatalomnál végzett jó munkáját, valamint azt is, hogy nem volta karhatalomnak érvényes szolgálati szabályzata, vagyis nem tudták, mit szabad tenni, mit nem…”

Nekrológ helyett:

Gál Lajos bácsi temetésén ott volt Nagyrábé szinte minden lakosa. Csendben, méltósággal temettek. Eltemettek egy öregembert, akit 1957 tavasza a nép ellenségének kiáltott ki.
Én tudom milyen ember volt, mert együtt laktam vele a Hajnal utca 2 szám alatt gyerekként. Engem is megtanított disznóságaira, de ezt olyan természetesen tette a maga faragta rigmusival, ahogy levegőt vett, ilyen ember is volt. Rigmusai meglehetősen pikánsak voltak ugyan, és ebben a nagyon csúnya szájú emberben rengeteg humor, kópéság, az élet szebbik oldalának féktelen szeretete, jó szívűség lakozott. Örökké mosolygó arca előttem van, és bizonyos vagyok benne, hogy az ágról szakadt kulákok mennyországában most is valakivel, hajdani kínzóival replikázik, ahogy visszabeszélt a karhatalmistáknak is. Bizonyos vagyok abban is, hogy a hölgyangyalkák pendelye sem hagyja hidegen. Félholtan kinevette kínzóitt. Ezt nem bírták elviselni.

Végezetül köszönetet kell mondanom a Rábén még most is élő unokáinak, akik a legkevesebbet tudják agyonveretéséről. Nekik ajánlom ezt az írást remélve, hogy nem tépek fel vele régen behegedt sebeket.
Köszönet illati a még az élő szemtanúkat, jó szomszédokat, mindenkit, aki ismerte és szerette őt.

Fogadja kitüntető tiszteletemet és köszönetemet Filep Tibor újságíró, aki megengedte, hogy kitűnő tényfeltáró riportját, amely etikailag értékeli is a történteket, írásomban idézhessem, felhasználhassam.

Leges legvégül el kell még mondanom, hogy írásomat csakis etikai értelemben szántam perújrafelvételnek. Tudni kell ugyanis, hogy a Marxizmus-Leninizmusnak egyáltalán nem volt etikája, a szó filozófiai értelmében. Senkit sem akarok, sem a föld alól, sem az élők sorából ítélőszék elé citálni. Ezek a bűnök már régen elévültek. Tanulságuk azonban soha nem évülhet el. Ezeknek helye kell legyen kollektív tudatunkban.

Áldozatok és verőlegények nyugodjatok békében.
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 50% [1 szavazat]
Nagyon jó Nagyon jó 50% [1 szavazat]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. február 24. hétfő,
Mátyás napja van.
Holnap Géza napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
24/02/2020 18:23
Szép estét Napkorong! smiley

Delfinke
24/02/2020 13:25
Sziasztok, üdv smiley

Manon
24/02/2020 08:13
Szép új hetet mindenkinek! smiley

KiberFeri
24/02/2020 07:31
Legyen kellemes a hetetek, ezt kívánom nektek!

Gyongy
23/02/2020 14:21
Kellemes délutánt Napkorong smiley

orok szerelem55
23/02/2020 11:04
Kellemes, szép vasárnapot kívánok Mindenkinek! smiley

Manon
23/02/2020 10:54
Kellemes pihenést mindenkinek!

Helen Bereg
22/02/2020 19:12
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
22/02/2020 15:24
Kellemes, szép délutánt Napkorong smiley

hzsike
22/02/2020 11:06
Szépséges napot mindenkinek! smiley

Helen Bereg
22/02/2020 10:43
Csodás, tavaszias hétvégét Koronglakók! smiley

orok szerelem55
22/02/2020 10:30
Szép napot és kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek! smiley

KiberFeri
22/02/2020 10:30
Kedves korong-lakóink és látogatóink, mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!

Helen Bereg
21/02/2020 19:18
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
21/02/2020 12:52
Kellemes délutánt Napkorong smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes