Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikFebruár 22 2020 04:39:49
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 5
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Szerelem
Anagramma
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10199]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3565]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Nagyanyám meséiből
Népi hiedelmek a Sárréten





Bevezető:

Németh Józsefné, született Rebők Lídia, 1877-ben látta meg a napvilágot abban a világban, mikor még elevenebben éltek az egykor volt sárréti nádrengeteg emlékei, szokásai, meséi és babonái. Anyai nagyanyám, mert ő volt Rebők Lídia, még értett a füvek tudományához, és a 19. század végén, a 20. elején, amikor gyermekei is sorra-rendre születtek, akik közül anyám volt a legkisebb, javában használta és kommendálta a jóféle füvekből készült szereket mindenféle nyavalyára: kelésre, tetejetlen vérgévára, ótvarra, köhögésre, meg egyebekre.
Ha megrándult a lábam, akkor nagyanyám ”megkente”, ami afféle masszírozás volt, ma fizikoterápiának csúfolják azt, amit nagyanyám már száz évvel ezelőtt is tudott.

Mélyen és igazhitűen vallásos asszony volt, de az Istent nem elsősorban a falu templomában kereste és találta meg, hanem a természetben. Gyakori mondása volt: „Fiam, imádkozni, igaz életet élni nem csak a templomban lehet”.

Vallásossága ellenére igazán hitt azonban a babonákban és a boszorkányságokban is. Történeteit, meséit úgy adta elő, olyan természetességgel, ahogyan szült, főzött, mosott, varrt stb., azaz azok szervesen hozzátartoztak egyszerű, természet-közeli lelkivilágához. A meséiben mélységesen hitt, s ha néha hitetlenkedve ráztam a fejem, akkor neveket mondott a felmenő rokonságból, ismeretségi körből, akikkel az ő történetei megestek volna.

Minden színlelést nélkülöző hite olyan erővel hatott rám, hogy hovatovább én is
elhittem történeteit, hiszen azok szépnagyapámmal, a falu bábájával és általában, tényleg létező emberekkel estek meg.

Ha mostanság születési helyemhez közel eső vizes árok, lapály, vagy ér nádasával találkozom, amelynek ősében nagyanyám gyermekként még sulymot szedett és csíkászott, akkor megelevenednek nagyanyám meséinek hősei, léptük alatt herseg a nádtors, árnyaik meglebbentik a hajdan volt náderdő szánalmas maradványát.
Hogy milyenek is voltak ezek a mesék, azt az itt következő néhányból mindenki
ítélje meg magának?




Hogyan ment Kacskáné a boszorkányok gyűlésére?



Azt minden emberfia tudja, hogy a boszorkányok holdtöltekor nagygyűlést tartanak a nádasok tisztásain, ahol egyébként az istenadta juhászok és más pásztoremberek legeltetni szoktak, ha éppen nem voltak a rétek túlzottan mély víz alatt.

Így hát Kacskáné is rendszeresen járt a találkozókra, amelyeken vihogva mondták el egymásnak, hogyan rontották meg például szegény korán elhalt kislányomat, hogyan apasztották el egy frissen elletett juhnyáj tejét, nyomták meg egy fiatalasszony mellyét, hogy az elvetélt, mert az nem adott a piros taréjú kakasaiból.

De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, ezek mind külön történetek.
Kacskáné ura áldott jó ember volt, a légynek sem ártott, mit sem tudott felesége
boszorkányosságáról.

Történt azonban, amikor vénségére egyre jobban gyötörte a köszvény, hogy
igencsak rossz alvó vált belőle. Egy éjszaka látta ám, úgy éjfél tájban, a döngölt
padlójú szobába bevetődő holdfényben, hogy nála lényegesen fiatalabb felesége
kibújik mellőle az ágyból, ledobja ingvállát, amelyben aludni szokott. Majd feláll egy háromlábú székre, meg a kemence padkájára, ahonnan elérte a mestergerendába vágott nyílást, ahol a szereit tartotta.

Levett onnan két kisebb vászonfazekat, megoldotta a gyolcsot, amivel azok le voltak kötve, és valami irral megkente mindkét hónalját. Olyasmit pusmogott magában, hogy „Hipp-hupp, ott legyek, ahol akarok!” Háromszor megfordult jobbra, majd hétszer balra. A többit már Kacska uram nem láthatta, mert az amúgy csendes, tücsökciripeléses éjszakában támadt olyan forgószél, hogy majd levitte a nádtetőt a házról. Ettől úgy megijedt az öreg, hogy félelmében bebújt a dunna alá. Még hallott valami sivítást a pitvar szabad kéménye felől, azután csend lett. Az öreg lassacskán elaludt.

Reggelre kelve kárpálva panaszkodott a felesége, hogy az ura milyen nyugtalanul aludt az éjjel, még úgy meg is rúgta a kerekebb oldala felől, hogy ijedtében fel kellett kelnie.

Az öreg Kacska hosszan töprengett, miközben kiganézta a jószágot és inni adott
neki, hogyan lehet az, hogy a seprű nem ott volt, ahová ő tette lefekvés előtt.

Ezt az öreg Kacska maga mesélte szülémnek és szülém látta, hogy a gerenda lyukában tényleg ott voltak a szerek rüh ellen, megfázásra, meg effélékre is.



Szépnagyapámat bálba viszik.



Tudod fiam, kezdte nagyanyám a mesét, Rebők János, a te szépnagyapád juhászember volt, birkákat őrzött, legeltetett a ringy-rongy szikeseken, meg az érmelléken. Persze a nyáj a falusi gazdaembereké volt, ezeknek tartozott
számadással a szaporulatért, meg az ordasok okozta veszteségekért.
Nem is volt hiánya annak sohasem, mert nagyapátok még a betyárokkal is szót
értett.

Mígnem egy szép kora őszi napon ismét jó legelőre talált nyájával, ahol rá is
esteledett. Vele volt a pulija, a Bogár, akivel estére kelve összetereltette a nyájat.
Hűvösöcske volt, udvara volt a holdnak és párák szálltak a pusztára.
Gazból, kiszáradt fűből ágyat hevenyészett magának a pislákoló tűz mellett, szerény vacsoráját elköltve, hamarosan el is aludt.

Arra eszmélt, hogy a közelből csodaszép zeneszót hall, vidám danászást. Hát egyszerre szép rokolyában lyányok, fehér bő gatyában legények ropják körben a táncot, valaki furulyázik. Odajön hozzá egy legény:
- No, pajtás gyere már közelébb, egyél és igyál velünk!
Nagyapátok egy szót se szólt a félsztől, de csak odament kíváncsiságból a táncolók karához. Látta ám, hogy egy asztal fehér vászonabrosszal szépen meg van terítve. Rajta mindenféle jóval: fonott kalács, gomolya, csobolyóban bor, de még töpörtős pogácsa is volt azon garmadában. No, nagyapátoknak se kellett több, nekibátorodva derekasan nekilátott az evésnek, – simította meg nagyanyám a fejemet, – és úgy jóllakott, mint duda. Még a szűre ujjába is dugott a fonott kalácsból. Utolsó emléke az volt, hogy egy csínos fehérszemély többször orcán csókolta.

Magasan járt már a nap, amikor szépnagyapád arra ébredt, hogy a Bogár nyaldossa az arcát. Rögvest eszébe jutott az éjszakai bál. Nyúlt a szűre ujjába, hát tehénlepényt meg más árvaganét húzott ki onnan.
Az azonban sehogyan sem fért a kobakjába, hogyha nem is volt igaz a fonott kalács, a tánc, meg a furulyaszó, akkor mi az a kopár, simára döngölt kör a pusztán, ami még tegnap nem volt ott?
Meg hogy került a gané a szűre ujjába, ha ő álmodta csak az egészet?
Sokáig vakarta volna még az üstökét, ha meg nem látta volna, hogy szétszéledt a
nyája. Majd dél lett, mire ismét összetereltette őket a Bogárral. Bizony, ami eddig sohasem történt meg vele, híja volt a nyájnak, pedig többször is megszámolta.




Juliska kakaskája.



Kacskáné állítólag azon a tájon lakott, ahol a későbbi Bánát utca volt a faluban.
Egy kora reggel éppen ment Kacskáné valahova, amikor a fiatal házas Juliska, – utcabeli harmadik szomszédja, – egy gyékény szakajtóból kukoricával etette az aprójószágot.
Egy kis padon két másik szomszédasszony tereferélt hangosan, de rögtön elhallgattak, amikor Kacskáné odakiáltott Juliskának:

-Adjál mán nékem azokból a piros taréjú kakasokból Juliska! Hiszen éppen rántani valók.

-Nem adok én se kendnek, se másnak, semmiféle emberfiának! Kellenek azok a
családnak, hiszen nemsokára eggyel többen is leszünk!

-Na majd adnál még szívesen, fordult halkabban Kacskáné az elképedt szomszédasszonyokhoz. Majd megint fennhangon kiáltotta:

-Nézzék meg lelkecskéim, mi fog itt történni!

Hát, ahogy Juliska belenyúlt a szakajtóba, békák kezdtek kiugrálni abból. Juliska ijedtében elhajította a kukoricával félig telt szakajtót, az perdült egy párat a halálra vált Juliska előtt. Béka nem volt már abban egy sem.
Úgy gondold meg fiam, folytatta nagyanyám, hogy egy szem tengeri nem sok, annyi sem hullott ki a szakajtóból.
A megilletődött szomszédasszonyok előtt emelt orral ment el Kacskáné a dolgára.
Őszre kelve Juliska elvetélt. Ez biz mind a Kacskáné műve volt.





A beavatás elmarad.



Valamelyik nagybátyámmal történt meg a dolog, amit most elmesélek néked sorjára úgy, ahogy történt. A fene se tudja mán, melyik nagybátyám volt, talán az Isván.
Történt, hogy egy zivataros novemberi napon, nem sokkal halottak napja után, ment hazafelé István bátyám estenden a kocsmából.
Hát egyszerre afféle fehérszemélyek, meg emberek vették körül, és édes szavakkal csalogatták, hogy menne utánuk. Isván addig-addig, hogy kötélnek állt. A bandérium pedig egyet fordult, kettőt ugrott, és leszállt vele egy sötét erdőben, amelynek tisztásán nagy tűz égett.

Ott megetették, megitatták minden jóval Istvánt, meg még azt ígérték neki, hogy
olyan hatalmat adnak a kezébe, amilyet földi ember elképzelni sem tud. Ezért azonban ki kell állnia három próbát:

-Keresztül engedtek mindkét orra lyukán egy fekete dongót. Ezt István még szó
nélkül tűrte.
-Meg kellett ennie egy frissen fogott varangy fejét. No, ehhez már nem annyira fűlött a bátyám foga, de megtette, mert csábította a beígért hatalom.

-Most jött azonban a harmadik próba: Istvánnak háromszor azt kellett volna
fennhangon mondania, hogy „Bízok a csuporba, szarok az Istenbe!”
Erre aztán szegény bátyám belevágta a csuprot a tűzbe, és elkiáltotta magát:
-Bízok az Istenbe, szarok a csuprotokba!

Ahogy ezt kimondta, rögtön a háza kapujában találta magát, ahol nagyanyám
virrasztva várta a fiát.
Másnap találkozott István Kacskánéval.
-Na, fiam, – mondta a banya -, kár, hogy nem álltad ki a próbát, te lehettél volna a környéken a legerősebb kanördög.



Elapad a juhok teje.



Jó év volt az akkori, kezdte nagyanyám a mesét, zsenge volt a fű, kövér a jószág, elégedettek a gazdák. Szépnagyapád minden nap kinn volt a nyájjal, mert az anyajuhok ellősek voltak. Volt ugyan két bojtárja, de azok még amolyan süvölvények voltak. Szépen szaporodott a nyáj, mígnem úgy az egyik hét vége felé azt vették észre a juhászok, hogy keservesen sírnak a bárányok, mert anyáiknak nem volt elég teje. Senki sem értette a dolgot.

-Az áldóját, – kiáltotta nagyapád, – még ilyet se pipáltam! Na fiúk, én most haza megyek tisztálkodni. Addig is úgy vigyázzatok a nyájra, hogy híja ne legyen!

Úgy is lett, nagyapátok ballagott hazafelé. Már alkonyodott, mire a falu széléhez ért. Ott volt a házuk. Éppen szembe jött vele a falu bábája. Megálltak egy szóra
beszélgetni: ki halt meg, ki házasodott, melyik ház tetejére szállott le a gólya.
Kihozta a szó a szoptatós, meg a fejős juhok dolgát, hogy odalett a tej.

Na András fiam, egyet se búsulj, mondta a bába. Reggel, amikor megint
kimégy a nyájhoz, tégy úgy, mint máskor, de kevéssel éjfél előtt a kampód
boldogabbik végével veregesd meg kíméletesen a szűrödet, meg kiáltsd
háromszor, hogy „El innen te beste lélek!”

Nagyapátok így is tett, de vadonatúj debreceni szűrét ronggyá verte, amit a minap vett a debreceni nagyvásáron.

Reggelre kelve látta ám, hogy a ronggyá vert cifraszűr mellett ott van egy sárga színű tejesköcsög összetörve, s hogy a falu felé keserves nyávogással vonszolja magát egy nagy sárga macska. Volt is megint annyi tej, hogy soha olyan sok gomolyát nem csináltak, túrót nem gyúrtak a rábéi határban.

Lett, hogy megint hazament, valamit vinni a faluba. Messziről hallotta már, hogy harangoznak. Pedig se dél, se ünnep nem volt. Temetés lesz ez, morfondírozott nagyapátok. Ismét összetalálkozott a bábával:

-Nahát András fiam, nem mondok én neked többet semmit. Az éjszaka agyonütötted az öreg Kacskánét.


Hozzászólások
vigh larissza - március 27 2009 18:14:20
Kedves papon nem tudsz te semmit a boszorkányokról de ne is akarj róluk tudni semmit sem nem az ilyen kis szendéknek való mint te.Szép estét.smiley
Papon - március 27 2009 20:27:43
Javítás: Népi hiedelmek a Sárréten
Papon - március 27 2009 20:31:37
Kedves Larissza!

Boszorkány- és vámpír-ügyekben tényleg te vagy a portálon kompetens, de ezek népi hiedelmek, nem az enyémek, és azoknak sem maiak.
Köszönöm, hogy olvastál.
Üdv.:
Papon
Torma Zsuzsanna - március 28 2009 08:18:03
Kedves Papon!

Nagyon érdekes, "boszorkányos" meséid nekem nagyon tetszettek. Gárdonyi Géza novelláskötetében olvastam hasonló érdekes dolgokat, mert ő is járt-kelt a különböző vidékeken, s baráti társaságaiban, ahol ő is sok mindent hallott és papírra vetett. Mivel régen az emberek még sok minden jelenséget nem tudtak mivel megmagyarázni, így hát nagyon sokszor a "boszorkányságra" fogták a dolgok mibenlétét.

Örülök, hogy ilyen témákat is olvashatok, amely írások egyben humorosak és mulatságosak, no meg tanulságosak is!

Üdvözlettel:Torma Zsuzsanna
smileysmileysmileysmileysmiley
Papon - március 28 2009 10:23:54
Kedves Zsuzsa!

Minden szavaddal egyet értek. Ugyanis mostani tudásunk ott gyökerezik a "tudatlan" múltban, amelynek gondolati-szellemi rekvizitumait meg kell őriznünk a jövő számára.

Üdv.:
Papon
vigh larissza - április 02 2009 20:58:38
Nekem mint vámpírnak nincsenek megérzéseim úgy mint az embereknek vagy hozzájuk hasonlóknak .Vannak olyan emberek akiket a vámpír nem tud megharapni ,még meg közelíteni sem tudjuk isten védi őket .Ilyen az egyik legjobb barátnőm is Hajnal.
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 50% [1 szavazat]
Nagyon jó Nagyon jó 50% [1 szavazat]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. február 22. szombat,
Gerzson napja van.
Holnap Alfréd napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
21/02/2020 19:18
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
21/02/2020 12:52
Kellemes délutánt Napkorong smiley

KiberFeri
20/02/2020 08:46
Kellemes napot kívánok, kedves korongosok...

Manon
20/02/2020 08:19
Kellemes csütörtöki napot Napkorong!

hzsike
19/02/2020 18:35
Szépséges estét mindenkinek! smiley

Helen Bereg
19/02/2020 17:16
Szép estét Mindenkinek! smiley

KiberFeri
19/02/2020 08:28
Kellemes jó és Reményteljes reggelt kívánok minden kedves lakótársnak és olvasónknak!

Helen Bereg
18/02/2020 20:05
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
18/02/2020 13:46
Kellemes, szép délutánt Napkorong smiley

KiberFeri
18/02/2020 11:34
Nagyon kívánom, hogy kellemetes napotok legyen!

nagygabi
17/02/2020 23:04
Nagyon szépen köszönöm kedves Ica! Nagyon szuperul kitaláltad. Bevallom,nekem sosem sikerült még saját fényképet feltennem ide.Puszi Neked!:-D

Helen Bereg
17/02/2020 19:48
Szép estét, jó éjszakát Korongosok! smiley

nagygabi
17/02/2020 16:34
Szép estefelét mindenkinek -e helyen! :-)

hzsike
17/02/2020 13:50
Szépséges napot mindenkinek! smiley

Gyongy
17/02/2020 12:38
Szép napot Napkorong smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes