Napkorong

Folyó év március 29. publikációk között rábukkantam egy interjúra.
Kell-e nekünk avantgárd? címmelNagy Pálból, a Magyar Műhely (egyik) alapító szerkesztőjéből a féltés és az aggodalom szól, amikor megfogalmazza véleményét a hazai kulturális élet kapcsán. Ő megteheti, hogy őszintén válaszoljon…
Olvasva az interjut az alábbiakban kiemelt részeket szeretném vitára bocsátani.....

"Kezd is kikopni a szókincsünkből a „posztmodern”…
Meg kellett értenünk, hogy sem nyugaton, sem itthon nem jutott túl az irodalom ezen a fázison, ráadásul egyre erősödik valami anakronisztikus szemlélet. Ha fölmegyek a Széchenyi Könyvtárba, és megnézem a folyóiratokat, akkor elámulok: tudod, melyik a leggyakoribb mai magyar versforma?

Ha így kérdezed, akkor nyilván a szonett.
Igen, a szonett és a négysoros versszakokból eszkábált rímes vers. Alig látok szabad verset! Én ezt visszafelé menetelésnek tartom. Ezen már tényleg túljutott a teljes világirodalom! Kassák a Ma szerkesztőjeként azt mondta: „uram, rímes verset nem közlök”. Számoljunk kicsit, eltelt azóta kilencven év, és a rímes vers még mindig regnál, magas díjakkal jutalmazzák. A regény is túlélt több próbálkozást - én nyilván a francia új regényt ismerem jobban - és ott már az ötvenes években arról volt szó, hogy elég az anakronisztikus szövegekből! Ha megnézed a legtöbb magyar novellát, regényt, akkor azt látod, hogy az anekdota és az esetlegesség uralkodik. Semmi absztrakció! Én ezt nagyon károsnak tartom, mert beáll az ötven éves késés azokhoz a nyelvekhez képest, ahol erősek a modern irányzatok, és emiatt az „átlagirodalom” is sokkal modernebb. Összességében a mai magyar verset és prózát elkésettnek tartom."

-Eddig az idézet! Mint a műfaj értő müvelőit kérdezném: milyen véleményt alakítanátok ki ebben a témakörbem?