|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Úttalan utakon
Drága Anya!
Annyira jó leírni ezt a szót, hogy ANYA, nem is emlékszem, mikor írtam le utoljára, vagy egyáltalán mikor mondtam ki, pedig nagyon sokszor kívántam, bár itt lennél, bár belesuttoghatnám a füledbe. Bárcsak kötöznél le magad mellé, vagy zárnál be valahova, valami lyukba, aminek a kulcsa a zsebedben van, jó mélyen eldugva, hogy soha ne tudjalak elhagyni! Ízlelgetem még egy kicsit, felfedezem újra a betûk szépségét és jelentését, hogy amikor ott leszek a karjaidban, akkor ki tudjam mondani úgy, ahogy szeretném.
Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy olyan csúnyán, szó nélkül elhagytalak. Te tudod Anya, hogy az nem én voltam, az egy másik Anna volt, egy másik lány, egy idegen, akiben lüktetett elõször a szerelem, majd az a vacak szer, akinek a kezét nem engedte el a férfi, akit Istenként szeretett, és aki a poklok poklát járatta vele. Így volt Anya! El sem tudom, nem is merem elmesélni azt a másfél évet, amit nélküled töltöttem idegen emberek között, egy férfi mellett, magányosan.
Éjszakánként, egy-egy tiszta pillanatban, amikor az agyam zakatolt, a testem lázadt és a jussát követelte, csak kiálltam a tetõre és némán belesikítottam a levegõbe: - Igazad volt Anya! Mindenben igazad! - Hányszor fogadtam meg olyankor, hogy egyszerûen csak repülök Hozzád! Nem tettem meg. Mindig gyenge voltam, mindig volt valami, amiért maradtam. Józan napjaimban lázadtam, sírtam minden pillanatban. Nem tudtam, ki vagyok, honnan jöttem, merre tartok. - Egy zombi vagyok, - gondoltam magamban r11; egy akarat nélküli báb, akit valami irányít. Az anyag irányít. Olyankor meg akartam ölni magam, de még ehhez sem volt bátorságom.
Anya! Úgy szerettem volna olyankor hozzád bújni úgy, mint régen, ki szerettem volna vájni az összes sebemet, a gyûlöletemet, a félelmeimet, bele akartam csomagolni egy cipõs dobozba és elküldeni Neked! Te mindig mindent meg tudtál javítani. Csak velem ütköztél falba.
Nem tudom, hogy jutottam idáig. Azt hiszem, a szakítással kezdõdött. Tudod, amikor Gyuszi otthagyott a kórházban az abortusz után. Hogy ellenezted azt is, de én akkor sem Rád hallgattam. Mire jöttél volna értem, én összepakoltam és papírok, ruha nélkül, egy szál köntösben kimentem a kapun. Senki nem kérdezte, hova megyek. Egy darabig bolyongtam, de nem igazán emlékszem, mi is történt valójában. Filmszakadás, ezt mondanám, a szakember talán azt mondaná, sokk. Valami elmondhatatlan üresség volt bennem, a fejem üres dobozként ásítozott. Épp csak lélegeztem, dobogott a szívem, de nem éltem. Nem tudom, hogy jutottam oda, azt sem, hogy közben mit tettem, de hajnalban egy padon ébredtem egyedül, egy vadidegen helyen. Talán, ha akkor kiabáltam volna, vagy Te kiabáltál volna! Nem tudom, Anya, én már semmit nem tudok.
Nem emlékszem, hogy kerültem a padra, homályosan rémlett csak minden. Homályos foltok futottak csak a szemem elõtt. Megijedtem. Össze kell szednem magam - gondoltam. Itt minden Rá fog emlékeztetni. Hallottam a hangod, Anya: - Az elsõ startod nem sikerült, Anna, de annyi lehetõséged van még! r11; El kellett hagynom ezt a helyet, a fájdalom színterét. Egy konténerbõl szedtem ki ruhát, egy koldustól kaptam egy fél zsemlét, stoppal indultam el éjszaka.
Délután már a Mecsekben sétáltam. Gyönyörködtem az õszi levelek színeiben, szívtam magamba a szabadság friss, fanyar illatát. Emlékszel, mennyire szeretek az õszi avarban sétálni, amikor bokáig gázolhatok a színes levelekben? Felszabadult voltam, önálló. rCsakr1; ruhán nem volt, pénzem és szállásom. Itt ismerkedtem meg Zoltánnal.
Zoltán éppen Olaszországba készült. Valamit megláthatott bennem, magával vitt. Akkor még azt hittem, szerelembõl, de késõbb világossá vált, hogy pusztán a testem kellett neki. Neki, meg még egypár szórakozni vágyó társának. Sokat kerestem, sok férfinak tetszett a fehér bõröm, szõke hajam. Egzotikum voltam. Úgy látszott, minden a legnagyobb rendben. Megszállottan gyûjtögettem a pénzt, a sikert hajszoltam, bár ez kétes siker volt, ugyanakkor a másik oldalon ott voltak a szégyellnivaló titkaim is. Szégyentitkokat gyûjtögettem, amik bennem születtek, nevelgettem õket, tápláltam, takargattam. Ezek a megszállott gyûjtögetések együtt jártak egy önpusztítással. A túlhajszolt munka, a szex után, csak úgy tudtam létezni, hogy valamivel tompítanom kellett a túlfûtött érzéseimet. Most mindegy, hogy milyen érzéseket, mert nagyon jó és nagyon rossz érzéseim is voltak, Anya. Sokkal több rossz, mint jó.
Gyakran kerültem a rminden mindegyr állapotába, egy ördögi körbe. Ilyenkor nyúltam a szerhez, és azonnal leszakadt rólam az érzések terhe. Olyankor már Rád sem tudtam gondolni, Anya! Vitáztam, veszekedtem magammal, saját fejemhez vágtam, hogy nem akarom folytatni így az életem, de azután újra csak jött a sötétség, jött a mámor, és akkor úgy éreztem, már minden mindegy. Csak vártam erõtlenül, vártam, hogy megtudjam, melyik énem erõsebb, mikor melyik lép a színre a saját árnyékából.
Zoltán közben elhagyott, magam maradtam. Egyedül egy idegen országban, aminek még a nyelvét sem nagyon tudtam. Hazamehettem volna, volt pénzem elég, de akkor csak arra tudtam gondolni, hogy még nem, még nem tehetem meg. Hiába fogadtam többször is, hogy ez lesz az utolsó adag, hogy többet nem, de a szégyenkezés álarca nagyon hamar lehullt. Pontosan annyi idõ alatt, míg az éhségemet csillapítottam. A tükörben eltûnt a szégyenlõs kislány, csak a magabiztos nõ nézett vissza rám. Ez tetszett. Különben is, én bármikor kiszállhatok a körhintából. Akkor még hittem ebben. Tényleg így gondoltam, Anya! Aztán jött egy másfajta érzés. Már nem azért használtam az anyagot, hogy a magabiztos nõ elõbukkanjon, nem az eufóriáért, hanem azért, hogy ne jöjjön a másnapi démon, hogy megkíméljem a testemet a sanyargató fájdalomtól. Tudtam, hogy ez már betegség. Innen az út kétfelé vezet. Vagy folytatom és belehalok, vagy abbahagyom, és újra Anna leszek. Anna a nõ, az egyetemista, az élettel teli lány, aki elõtt nyitva a világ.
Aztán rá kellett döbbennem, hogy egyedül nem tudom legyõzni a vissza-visszatérõ éhséget, egyedül nem tudok harcba szállni vele, pedig tudom, most még tudom, hogy ez az egyedüli megoldás. Tudom, ha tovább folytatom ezt az életet, belehalok. Én élni akarok, Anya! Én családot akarok, gyerekeket, otthont, tanulni akarok, dolgozni, ahogy annak idején megálmodtam! Téged akarlak Anya!
Látod, most is csak szajkózom az akaratomat, ahelyett, hogy kérnék, kiabálnék, hogy repülj ide, fogj kézen és vigyél haza.
Gyógyíts meg Anyukám! Csak Te vagy rá képes! Gyere értem, kérlek, ments meg magamtól! Ments meg magamnak!
Kérlek Anya! Szeretlek!
Csókol lányod: Anna
Milánó, 2008. szeptember 23. |
|
|
|
Ma 2025. július 04. péntek,
Ulrik napja van.
Holnap Sarolta, Emese napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
