|
 Vendég: 95
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Vajon nem jön több vendég?
-Amikor Kitti az el?szobába lépett a túláradó jókedv hatalmas kacagással párosult, amely betöltötte az egész teret. Mély lélegzetet vett, hisz egy kicsit izgult a számára ismeretlen emberekkel való találkozás miatt, de amint a konyhába lépett volna a bejárat cseng? élesen felberregett, melyt?l összerezzent.
- Nyitom. - szólt, s az ajtó felé indult, de lába földbegyökerezett, mikor meglátta Irént. Els? pillanatra szólni sem tudott. - Jó napot - szedte össze bátorságát - miért jött ide, tudja, hogy nem szabad! - Hirtelen eszébe jutott az, amit Károly mesélt a legutóbbi találkozásukról. Tudta, hogy a n? nem jöhet ide, s sejtette, párja ideges lesz. Ezt meg akarta akadályozni - Nem kellene most zavarnia. Ünnep van! - kezdte bátortalanul.
- Ne te mondd meg nekem, hogy én mikor jöhetek ide. Beszélnem kell Kacsával és a fiammal. - A n? arca eltorzult, s a gy?lölet sütött szemeib?l.
- Biztos, hogy ?k is akarnak veled beszélni?! - Vágott vissza Kitti idegesen. -Kari biztos nem, Tomi meg had ebédeljen nyugodtan. - hangja egyre ingerültebb lett. Félelmében nem érdekelte, hogy letegezte Irént. Csak az volt benne, hogy meg kell akadályozni a találkozást, de bentr?l Károly hangját hallotta, aki indult kifelé.
- Ki az baba? - Mikor észrevette a n?t az ajtóban, hirtelen megrándult az arca. Az imént még szelíd, kedves arc, egyb?l keménnyé és kíméletlenné vált. - Mondtam, hogy meg ne lássalak itt. Mit akarsz? Nem volt elég a múltkor? - Szavai élesen vágtak.
- Beszélni akarok a fiammal! - er?szakoskodott Irén.
- Fiaddal?? Neked olyan is van?? Nem is tudtam. Eddig nem érdekelt! Most egyszerre fontos lett? Mi van, ha ? nem akar veled beszélni!? - Károly próbálta türt?ztetni magát, de érezhet?en egyre idegesebb lett. Zihálni kezdett a düht?l.
Kitti megérezte a változást s átkarolta.
- Nem éri meg, hogy kiborulj! Nyugi szívem! Kérdezd meg Tomit, mit akar. - Próbált lazítani a helyzeten.
- Nem engedem, hogy megint tönkre tegye. Elég volt akkor. Tudod, mennyit kínlódtam, míg rendbe hoztam.
- Tudom szívem, de mégiscsak az anyja. Döntse el ?, hogy mit akar.
- Rendben, de itt leszek a közelben, úgy vigyázz! - Sziszegte Károly a n? felé.
- Itt az ajtóban beszéljünk, vagy beljebb engedsz. - nyomult befelé az asszony.
- Itt maradsz! - Szólt rá határozottan Károly - Tomi téged keresnek - szólt be fiának.
- Engem? Ki keres engem? - Csodálkozott a gyerek, mert senkit sem várt.
-Édesanyád. - Kitti próbálta nyugodtan kimondani ezt a szót, de valahogy nem sikerült. Érezte, vége a jó hangulatú délutánnak.
- Édesanyám? Nekem olyanom nincs. - Ugrott fel, s az ajtó felé indult. - Tee??... Te??.. Mit akarsz t?lem? - Kérdezte a gyerek, akadozó lélegzettel.
-Beszélni szeretnék veled kisfiam! - indult felé Irén, de Károly az utját állta, így megállt.
- - Nem tudtam, hogy ismered ezt a szót. Sosem hallottam ezt t?led, pedig már 18 éves vagyok. Mib?l gondolod, hogy én akarok veled beszélni?? - A gyerek hangjából idegesség és indulat érz?dött. Egyre inkább hatalmába kerítette az emlék, amely sebzett lelkéb?l tört el? hirtelen, ahogy meglátta anyját. Állt el?tte és szemében a megvetés szikrája lobbant. A fájdalom és elhagyatottság érzése tört fel egyre inkább bel?le. Leveg?ért kapkodva remeg? hangon szólt. Egyre jobban emelkedett benne a gy?lölet ez iránt a n? iránt, aki ugyan az anyja lenne, de elhagyta 10 évesen. S aki soha egyetlen pillanatra sem viselkedett anyaként. S most ezen a szép napon idejön, hogy beszéljen vele, s elront ismét mindent. - Mir?l? Mit akarsz nekem mondani? - Robbant ki a gyerekb?l, s eltorzuló arccal próbálta érthet?en tudtára adni látogatójának, mindazt, amit már rég el akart mondani - Azt akarod megmagyarázni, miért hagytál el bennünket? Arra nem vagyok kíváncsi!!! - Tomi hangja emelkedett, észre sem vette, hogy kiabál - Azt viszont megkérdezném, mit akarsz t?lem? Csak azt akarod, hogy értsem meg, itt hagytál, hogy nem érdekelt soha mi van velem! Engedd meg, hogy én kérdezzek el?bb t?led? Tudod-e milyen gyermekbetegségeim voltak? Vagy mikor jött ki az els? fogam? Vagy10 éves korom után milyen betegségem volt? Vagy hányassal végeztem a sulit, s most hova járok? Mikor volt eltörve a karom, vagy a lábam? Tudod? - Üvöltötte most már önkívületi állapotban Tomi, s szemeib?l könny-csepp gördült - Nem, nem tudod! Honnan is tudnád? Amikor én akartam veled beszélni te nem voltál sehol! Amikor szükségem volt rád, hol voltál? Amikor a fiuk a suliban csúfoltak miattad, akkor hol voltál? Az anyák napi ünnepélyeken mindenki anyukája ott volt, csak az enyém nem. Nekem apu volt jelen. Akkor hol voltál? Szégyellem, hogy az anyám vagy. Azt hiszem én mindent megtettem érted, amit egy 10 éves gyerek megtehet. Hányszor mentem érted a kocsmába és hoztalak haza? Hányszor? Emlékszel. Vagy készítettem vacsorát, ha enni akartam, de nem csak magamnak, te is azt etted. Az utolsó esténkre emlékszer? Amikor 10 éves koromban megütöttél. Csak azért, mert nem engedtelek le a kocsmába. Soha nem felejtem el, mit mondtál. Emlékszel rá? Neem? Hát persze, miért is emlékeznél. Azt vágtad oda nekem - "Ne állj az utamba, te kis szemétláda! Tönkre tettétek az életemet. Apádat sohasem szerettem, s téged is gy?löllek, mert olyan vagy, mint apád. Menj innen, míg jól van dolgod!"- És félre löktél! Neki a falnak! Hiába kiabáltam utánad, hogy -" anyuci fáj a karom!" - Te ott hagytál. Pedig, ha akkor ott maradsz, tudhattad volna, hogy eltört. Igen, úgy löktél neki a falnak, hogy szilánkosra tört a kezem. Ez az utolsó emlékem rólad! És én ennek ellenére vártalak haza! Soha sem mondtam el apunak ezt. Soha. ? tudja milyen érzés volt várni. Sokáig, nagyon sokáig vártalak. Aztán reményked-tem, hogy karácsonyra jössz. Még ajándék is volt neked, hátha beállítasz. De te nem jöttél. Kés?bb még abban bíztam, legalább a születésnapomra meglátogatsz. De nem jöttél. Még csak fel sem hívtál soha! Akkor nem akartál velem beszélni? Soha nem kerestél. Ha apával nem akartál találkozni, mert nem szeretted, akkor a suliba eljöhettél volna elém. Miért nem jöttél? Miért? Most, hogy már feln?ttem nincs szükségem rád! Nincs! Én nem akartam megszületni, ezt ne feledd! Az, hogy élek ti akartátok. Ti ketten! Els?sorban te, mert, ha nem akartál, nem kellett volna világra hoznod. De, ha már úgy döntöttél, megtartasz, akkor igenis gondoskodnod kellett volna rólam. Ha nem szerettél, ahogy mondtad, mert apám vagyok, legalább úgy tehettél volna, mintha szeretnél. Most ne várd t?lem, hogy szeresselek, és azt sem, hogy tiszteljelek! Arra hiába vársz! Tudod kit szeretek?! Megmondom ?t, - lépett Kitti felé, úgy mutatta - igen, ?t. Kittit, mert hugi csak egy hetes, de már most több szeretet kapott, mint én a 18 év alatt, t?led. Meg keresztanyut szeretem, aki helyetted kínlódott velem, amikor beteg voltam, és apu dolgozott. Igen, ?ket, de téged nem! Téged gy?löllek!! - A gyerek teljes testében remegve állt Irén el?tt, aki el?ször megfogta a kezét, ahogy közelébe jutott, de Tomi elrántotta. Arca a fájdalomtól eltorzult, könnyt?l ázott volt. A szemeiben ül? gy?lölet sütött. Ahogyan beszélt egyre inkább elhatalmasodott rajta a fájdalom, s a tehetetlen keser?ség. Feldúlt volt, s idegességében leveg?ért kapkodott. - Hagy bé... - elakadt, s a hanggal együtt a leveg? is bennakadt, s sehogyan sem tudta kimondani, amit akart. Károly észrevette, odaugrott mellé.
-Jaj ne!! - tört fel bel?le hirtelen. - Tomcsi kicsim figyelj, itt van apa, hallod? Hallod? - próbálta megszólaltatni a gyereket. Rázni kezdte, hogy a leveg? elinduljon újra. A fiúból a leveg? kirobbant, s zihálva kapkodta tovább, de hangja nem jött. Magához szorította, s tartotta karjában a remeg? síró fiút, aki vállára hajtotta a fejét. Próbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán, csak némán formálta a szavakat. - Tomikám kicsi fiam nyugodj meg, nincs semmi baj. Látod, itt van mindenki, aki szeret. Hallod, kicsi fiam? - Károly hangja elcsuklott, mert eszébe jutott az a három év, míg a gyerek némán élt, mert megviselte anyja távozása. - Most elégedett vagy magaddal? - kérdezte Irént?l, aki csak állt, s fel sem fogta mi történt. Most, hogy látta fiát, apja karjaiban, ebben az állapotban, csak nézte. Közeledni próbált feléjük, Kitti azonban ott termett és átölelte ?ket.
- Menj innen! Szépen kérlek, menj! Nem okoztál még elég bajt? Ha van benned egy kis emberség, elmész, és nem jössz vissza soha többet! Így is elég fájdalmat okoztál nekik idáig! Kérlek, ne bántsd ?ket! Ne bántsd! - Kitti hangjából most könyörgés hallatszott. Szíve teljes melegével próbálta védeni ezt a két embert, akik számára sokat jelentettek. Szerette ?ket, azóta, hogy találkoztak. Tartotta karjai között mindkett?t, hogy megvédje ett?l a n?t?l, aki ilyen fájdalmat okozott nekik. Sírással küszködve próbálta Irént jobb belátásra bírni, de ? nem mozdul, csak állt, s szemmel láthatóan fel sem fogta, amit látott, hallott. Az, hogy fiát és férjét egy gyereklány zárja el el?le sehogy sem fért bele a fejébe. Úgy érezte méltóságán aluli, hogy ez a lány, aki fiatalabb nála, fogja magát, és letegezi, utasítja! Egyre vadabbul akart közelükbe kerülni, s nem tudta elfogadni, hogy Kitti közéjük állt. A tudat, hogy mindketten jobban szeretik ezt a lányt, felb?szítette, ingerelte. Szinte sziszegve s a düht?l, a gy?lölett?l, vadul esett Kittinek, miközben feléjük lépett.
- Miért én menjek el? Ez itt az én lakásom, nem a tied. ?, pedig az én fiam, neked ott van a fattyúd! Hogy jössz te ahhoz, hogy közénk állj! T?nj el innen! Csak azért, mert szültél neki egy kölyköd, már jogot formálsz Kacsára?! ? az én férjem! - ahogy Kitti háta mögé lépett, a lány hirtelen mozdulattal megpördült tengelye körül, s farkasszemet nézett vele. Szeme szikrákat szórt, s teljes lényében elszántan szállt szembe Irénnel. Fülében hallotta, amint a kislányát sértegeti, fattyúnak nevezi. Úgy érezte, meg kell védenie a picit, s ezt a két embert ezért, mint egy felb?szített anyafarkas kelt védelmükre.
- Az én kislányom nem fattyú, mert van neki tisztességes neve. Úgy hívják, hogy Kereki Virág. Ha neked ez nem is tetszik. És én erre büszke vagyok, mert egy olyan ember nevét hordja, aki a világ legjobb embere! Milyen jogon veszed a bátorságot magadnak, pont te, hogy bántsd az én babámat! Te, aki arra nem voltál képes, hogy neveld a saját fiadat! Ezért nincs neked jogod hozzájuk! ?ket nem érdemled meg, mert ?k nagyszer? emberek. S a fiad egy remek gyerek. Én nagyon örülök, hogy ismerem, és a barátom. Karit meg, ha nem tetszik, akkor is szeretem. Igen én szeretem, nem úgy, mint te. Te csak játéknak használtad. Igen, férjed volt sajnos, de ebbe belerokkant, mert egy kíméletlen perszóna vagy, aki nincs tekintettel senkire! Tönkre tettél egy nagyszer? embert, akit én nagyon szeretek. Nem hagyom, hogy bántsd ?ket! Most pedig még egyszer mondom, t?nj el innen! - Kitti egy lépést tett a n? felé, s mint egy bika, úgy taszította az ajtó felé.
- - Én is azt ajánlom, de minél el?bb! - Lépett melléjük Mihály, aki megragadta Irén karját, ezzel megakadályozta a n? támadását. - Rég eljátszottad azt, hogy megérdemeld ?ket! Szegény barátom nagyon szeretett téged, de te arra nem méltattad, hogy eléállj, és a szemébe mond: te Illést szereted. Mindig is ?t szeretted, Kler, csak bosszú volt. Azt hiszed, nem tudom? Talán nem szenved annyira, ha tudja, de így nagyon sokáig szenvedett miattad. Most pedig, hogy tisztában legyél a dolgokkal, elmondom érthet?en - hajolt az arcába - ennek a lánynak minden joga meg van, hogy itt legyen. Több mint neked. Hogy miért? Azért, mert amióta ? létezik Kler számára, a barátom ismét a régi. Olyan, mint régen, miel?tt még téged megismert volna. Végre ismét boldog, amit t?led hiába várt, te nem adtad meg neki. Boldog, mert van egy tündéri kislánya, aki Tomi húga, ha ez nem is tetszik neked. És van egy szeret? társa, akire már számíthat, nem úgy, mint rád valaha is. Az, hogy a felesége vagy, már nem igaz régen, hisz három éve elvált t?led, de ezt te nagyon jól tudod. S, hogy tudd, ez a lány - mutatott Mihály Kittire - lesz a felesége nem soká. És most, ha nem haragszol, kívül tágasabb! - indult vele az ajtó felé, majd egy határozott mozdulattal a folyosóra lökte. - Ha még egyszer meglátlak a közelükben, pórul jársz! - szólt, s becsapta az ajtót.
- Ahogy az ajtó becsukódott Irén mögött a lakásra döbbent csend nehezedett. Kati mamáék, akik nem tudták az el?zményeket, el?ször értetlenül néztek egymásra, de Tomi szavaiból egyre világosabbá vált számukra az, ami történt. Rádöbbentek a családi tragédiára, s hogy ez a n? milyen kíméletlenül bánt gyermekével és férjével. Az, hogy ennek a fiúnak mekkora fájdalma van egyre tisztábban rajzolódott ki el?ttük. Nézték ezt a két embert, akit most láttak el?ször, de ráéreztek fájdalmukra. Tudatosult bennük, Kitti valóban szereti ezt a férfit, hisz saját testével védelmezte a n?vel szemben. Észrevették Károly arcát, aki el?ször megdöbbent, amikor Kitti Irén elé ugrott, majd látták azt is, hogy változik meg, s megy át szelíd féltésbe. Mert szemeib?l félelemmel keveredve a szeretet sugárzott. Az, hogy védelmükre kelt, Károlynak bizonyítékul szolgált a lány szeretetére. Érezte a lényéb?l kiáramló elszántságot, ahogy ott állt a n? el?tt. Megérezte azonban azt is, hogy Kitti remeg az idegességt?l. Nyúlt felé, hogy átkarolja egyik kezével, hisz a másikkal Tomit tartotta. Kitti azonban, hirtelen el?relépett, hogy Irént taszítsa arrább. Tomi is felkapta a fejét erre, hisz lassan lecsillapodott. Szólni azonban még nem tudott, csak némán, csodálattal nézte, ahogy Kitti szembe száll az anyjával. Amikor az ajtó becsukódott Irén mögött a pár másodpercnyi döbbent csöndet Károly kifakadása törte meg, aki miután bámulatából eszmélt, hirtelen magához szorította a remeg? lányt.
- Kiki te!!...te! - elakadt, s egy pillanatra nem tudta mit mondjon. Csak ennyit szólt - Istenem! Köszönöm! - Szorosan ölelte magához, olyan szorosan, hogy a lány érezze határtalan szerelmét, ragaszkodását. Teljes lényét átjárta ez az érzés.
-
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
