|
 Vendég: 78
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Így mentek, kezükben heged?ik, andalogtak csendben, csak ziháló lélegzetük zavarta a csendet.
Szorosan egymás mellé simulva mentek a fák között.
Karjaik tétován himbálóztak, csak biztatásra vártak, hogy engedelmeskedjenek annak a kényszerít? er?nek, hogy megérinthessék egymást, végre.
?sz hajukat a szél vadul kócolta, de mit sem tör?dtek, hogy esik, megkopott, kifényesedett kabátjuk elázik. Oly régen vártak erre a találkozóra. Szívük, mint hajdanán ifjúkorukban, a torkukban dobogott. Így mentek, kezükben heged?ik, andalogtak csendben, csak ziháló lélegzetük zavarta a csendet.
Zenekari próba után ejtették meg a találkozót, titokban. Mindketten tartoztak valakihez, de szívük most fellázadt ennyi év után, s új járatlan útra tévedtek. Ügyetlen apró kis csókok hagyták el sápadt ajkaikat, de ez mégis er?t adott mindig a holnapnak..
Megroggyant életükben csak a másik létezése jelentett boldogságot. Heti két nap, ennyi volt boldogságuk. Az együtt muzsikálás és az azt követ? andalgások, összefonódott kezekkel..
Gondolatban tervezgették közös jöv?jüket, de kimondani egyikük se merte, mir?l álmodoznak. Elképzelhetetlen volt, hogy valóra váljon az álmuk. A férfinak ágyhoz kötött beteg asszonya nehezítette sorsát, a n?nek féltékeny, rossz élet? párja.
Külön ünnep volt, ha vasárnap a zenekar fellépet, mert ilyenkor is együtt lehettek, s a zene er?sítette szerelmük. Olykor összenéztek játék közben, s gondolatban megsimították gyengéden egymás fejét.
Így ment ez hosszú évekig, míg az asszony kórházba került. Szerelmese szótlanul ült ágya mellett egy kopott széken, kezét fogva, simogatva. Id?nként az asszony felnézett a számára oly kedves arcra s ilyenkor jobb színben látszott.
Elgyengülve feküdt, mint aki várja a végs? búcsút, s tudta már, hogy nincs sok hátra. Hogy titkolja mennyire elfáradt, belefáradt küzdelmébe, szépen, halkan suttogva mondta ki a régen várt szót, hogy: szeretlek.
A férfi szemében örömkönnyek gy?ltek s gyengéden ráhajtotta cserepes ajkát arra a kis tör?dött, dolgos kézre, melynek minden simogatása egy vallomással felért, majd felbátorodván ismét kérte szerelmét, hogy járják együtt gyógyulása után az útjukat. Az asszony csendesen lehunyta a szemét, mintha elképzelni akarná a jöv?t. Er?tlenül felemelte fejét s nyakából, utolsó kincsét, mit adni tudott kedvesének, egy vékonyka, megkopott kis láncot odanyújtotta, majd karja er?tlenül hullott párnájára.
Másnap reggelre a férfi üresen találta az ágyat.
Arcát tenyerébe temetve zokogta kedvese nevét. Temetés után, a hátra maradt iratok között, megtaláltam a férfi szerelmes leveleit. Akkor jöttem rá, hogy nemcsak megkésve jött a szerelem, de beteljesületlen is volt.
Múltak az évek s egy kora reggel munkámba igyekezvén megpillantottam a megárvult szeret?t. Szemlesütve, közelíttetett felém. Karjára egy csinos hölgy támaszkodott s kérd?en nézett reánk. A megárvult férfi vállamat átölelve, elcsukló hangon, szinte szégyenét?l megroskadva annyit rebegett: nagyon szerettem.
|
|
|
- október 03 2007 05:41:56
Szomorú történet, valóban megkésett szerelem.S talán a felismerés, hogy az élet ugyanúgy folyik tovább. |
- október 03 2007 14:03:59
Valóban, az élet megy tovább, de ezzel a történettel emlékének
adóztam.
Köszönöm, hogy olvastál. |
- október 06 2007 11:45:26
Méltó, megható emlékezés, szép üzenet... |
- október 24 2007 16:33:19
nagyon szép |
- november 06 2007 08:15:48
Köszönöm Demaira. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
