|
 Vendég: 22
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Történet az esőről, egy titokról és egy lányról
A mágikus időjárás
A dolog négy napja történt. És azóta bánt a dolog. Igazán nem tudom, hogy helyesen cselekedtem-e. Akkor úgy tűnt, hogy ez az egyetlen lehetőség. De odaadtam az életem és a jövőm, és nem csak nem kapok érte semmit, hanem még aludni sem tudok. Elmondom, mi történt:
Nem is olyan régen, tizennegyedik születésnapom után pár nappal amikor éppen hazafelé tartottam – sietnem kellett, mert félő volt, hogy lekésem a táncot – nos, úgy az út közepe táján, amikor pont a városi parkon haladtam át, óriási villám hasította ketté az eget. Rögtön el is eredt az eső, de úgy, mintha dézsából öntenék. Egy percbe sem telt, és bőrig áztam.
Hát ez szuper! – gondoltam magamban – Fellépés előtt más sem hiányzik, mint hogy megfázzak. De ekkor már futottam. Mi hamarabb száraz ruhát akartam felvenni. De amikor a park kijáratához értem, hirtelen elállt az eső, és visszatért a több mint 25°C-ok hőmérséklet. Nagyon elcsodálkoztam. Találkoztam már futó záporokkal, de ez felülmúlta az összest. Ekkor egy tompa puffanást hallottam, majd egy elhaló segélykiáltást. A hangot követve gyorsan odafutottam. A segítségért kiáltó ember nem volt idős. Egy tizenhat év körüli lány lehetett. Nem látszódott rajta seb, de körülötte egy óriási vértócsa fénylett. Némán felsikítottam. Nekem még nem volt mobilom, vagyis eszeveszetten kutattam egy felnőtt után.
– Hagyd – szólalt meg halkan. Én meg csak ott álltam némán, tehetetlenül– Fogd ezt – lassan kinyújtotta a kezét, amelyben egy apró és egyszerű gyűrűt vettem észre – És használd ha szükséges – a hangja teljesen elhalóban volt.
Ezen meglepődtem. Használjam? Ha szükséges? Ezt meg vajon hogy értette? De elvettem a gyűrűt, és belesüllyesztettem a zsebembe. Megnyugodott, lehunyta a szemét, mint aki teljes nyugodtsággal várja a halált. Ez a tudat kizökkentett a hipnotikus állapotomból. Megfordultam, és elkezdtem rohanni. Percek alatt hazaértem. Odarohantam a telefonhoz, és tárcsáztam a 104-et. Többet nem tehettem. Levetettem magam az ágyamra, és átgondoltam a történteket. Egyre furcsábbnak találtam mindent. A hirtelen vihart, a furcsa lányt, és a gyűrű fontosságát.
Tényleg, a gyűrű! – jutott eszembe. Elővettem a zsebemből, hogy tüzesebben megvizsgáljam. Egy kis ezüstgyűrű volt, valami kis kivehetetlen formával. Eldöntöttem: ha a lány azt akarta, hogy használjam, akkor eleget teszek neki, és felhúztam az ujjamra. Mintha pontosan oda szánták volna. Ezt egy kicsit furcsállottam, mert a többiek ujjaihoz képest az enyémek hosszabbak, bár talán kicsit vastagabbak is. Mikor a helyére csusszant, mint egy láthatatlan kapocs, rákapcsolódott az ujjamra. És ekkor egy hirtelen áramütés ért. Olyan érzésem volt, mintha belém csapott volna egy villám. De amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt, mint a korábbi zivatar. Egészem hihetetlen energiát éreztem. Ez persze beigazolódott táncpróbán. Egyből előrébb is helyeztek. De az igazán furcsa dolgok csak ez után történtek.
Egy héten belül egy árva csepp eső sem esett. És amikor hazafelé tartottunk Philippel, meg is említettem neki – ő volt a legjobb haveron az osztályból. Hirtelen szörnyű szomorúság töltött el. Fogalmam sincs, hogy miért, de hirtelen sírhatnékom lett. Persze eszem ágában sem volt hagyni, hogy bárki is meglásson így, főleg nem egy fiú. Elfordultam, és letöröltem a könnyeimet. Bár egy könnycsepp éppen lehullott. Ekkor eszembe jutott a találkozás azzal a lánnyal. Azt mondta, hogy használjam a gyűrűt, hogyha szükséges. Még mindig nem jöttem rá, hogy ez mit jelent. És az sem derült ki, hogy felépült-e. Újabb könnycsepp hullott le, ezúttal pont a gyűrűre. Az meg abban a pillanatban elkezdett halványan fényleni. Hátranéztem, és láttam, hogy Philipp nem vett észre semmit, de tudtam, hogy ez nem tart már soká. Így aztán egy hirtelen elhatározástól vezérelve fogtam magam, és elfutottam. Hátra se kellett néznem ahhoz, hogy magam előtt lássam Philipp meglepődött arcát. Amikor látótávolságon kívül voltam, beszaladtam a fák közé, és szabadjára engedtem a gyűrűt. Történjen, aminek történnie kell. Óriási átváltozáson mentem keresztül. A hajam elrendeződött, a ruhám átváltozott. Lenge kék együttes került rám, és amint később észre vettem, két apró fehér szárny. A kezembe pedig, egy villám alakú, fénylő bot. Enyhén meglepődtem. De abban a pillanatban leesett, hogy mi történt. Bizonyára a lány volt felelős az esőért, de valakinek hála súlyosan megsérült, így aztán vége lett a viharnak. És azzal, hogy nekem adta a gyűrűét, azzal rám ruházta a hatalmat az időjárás egy része felett. A botomat hirtelen az földhöz ütöttem, és abban a pillanatban óriási villán hasította át az eget.
Szuper! –gondoltam. Óriási feladat, az igaz, viszont akkor is szörnyen élvezetes.
Így aztán minden este, amikor mindenki mélyen aludt, átváltoztam, és könnyű záport bocsájtottam a tájra. Az első incidens után Philipp nem szólt semmit, de éreztem, hogy valami nyomja a szívét. Ez így ment heteken keresztül.
De egyszer, amikor megint csak hazafelé tartottunk Philippel, akkor hirtelen mögötte termett egy sárga ruhába öltözött srác, és a nyakának szegezte a botját. Hasonlított az én átváltozott formámra, szóval gyanítottam, hogy neki a napsütésért kell felelnie.
– Te – szegezte nekem – Mióta megkaptad a gyűrűt, azóta csak nyughatatlanul tevékenykedsz. Minden egyes éjszaka záport bocsájtasz a tájra. Egyetlen este sem telik el anélkül, hogy te ne hűtenéd le a levegőt. Folyton csak hideget árasztasz, és tudd, nekem ebből rohadtul elegem van! Mutasd meg az igazi alakod! Téged is le akarlak győzni, mint azt a kis semmirekellő elődödet. Ő minden áron békét akart velem kötni. Azt a lúzert! De ha te nem mersz velem megküzdeni, akkor majd meghal a kis barátod – szólt gúnyosan.
Nem volt sok lehetőségem. Muszáj volt átváltoznom. Bár féltem Philipp reakciójától. Igazán meglepődött. Az arcát látva összeállt a kép, tudtam hogy mit kell tennem. Hirtelen, de irányított mozdulattal hozzávágtam a botomat a földhöz, hogy egy jól irányzott villám eltalálja a srácot. Ez idő alatt lehúztam az ujjamról a gyűrűt, és Philipp kezébe nyomtam.
– Fogd. Használd. Másképp biztos megölne – hadartam.
Egy kis ideig tétovázott, majd végül felhúzta az ujjára a gyűrűt. Bizonyára a gyűrű erejének tudatában, egyből át is változott.
– Fuss – kiáltott rám – Fuss, ahogy csak bírsz. Őt meg csak bízd rám – és enyhe zápor kezdett el esni az égből.
Eleinte tétováztam, eszem ágában sem volt elmenni, de végül beláttam hogy a gyűrű nélkül tehetetlen vagyok. Így hát megfordultam, és szaladtam, ahogy csak bírtam. Aznap egész nap az időjárást figyeltem, de semmi lényeges változás nem állt be. Egész nap könnyű zápor esett. Ebből arra következtettem, hogy Philipp győzött. De felhívni nem mertem.
Másnap reggel hét ágra sütött a nap. Ez eléggé elbizonytalanított. Mégis csak vesztett? De aznap nem láttam. Még az iskolában sem. És még a telefont sem vette fel. És ami a legszörnyűbb: végig napos, felhőtlenidő volt. És ez így ment napokon keresztül. Se egy felhő, se egy csepp eső. Se Philipp. Sehogy sem tudtam elérni. Ami az egyetlen jó hír volt, hogy összefutottam Annával – mint kiderült, ez a neve – a volt eső-irányító lánnyal. Megköszönte, hogy megmentettem az életét, és biztosított arról, hogy nincs miért aggódjak. Mert ha úgy kell történjen, hogy Philipp visszatér, akkor vissza fog jönni. De az is lehet, hogy megijedt ettől a váratlan hatalomtól, és elköltözött. De én ezt nem tudtam elhinni. Hogy megijedjen? Nem.
És ez már így megy napok óta. És már megint itt vagyok. Itt kószálok a kihalt parkban éjnek idején, mert aludni nem tudok. Egyszerűen nem tudok rájönni: Mit rontottam el?
Ekkor valamit érzek. Mintha valaki ráejtett volna valamit a fejemre. Felnézek. Nem látszik egyetlenegy csillag sem. Ehelyett az eget szürke bársony takarja. És apró cseppek esnek az arcomba. Esik! De ez azt jelenti, hogy… Akkor Philipp visszajött. Az örömömet düh váltja fel. Nem messze mögöttem puffanás, majd enyhe csobbanás hangja hallatszódik. Hirtelen hátrapillantok. Aztán egyből el is fordítom a fejem. Nem tévedtem, ő az. Sértetlen állapotban van, de nem tudott volna hamarabb visszatérni. Egyre nagyobb düh kerít hatalmába. Úgy érzem legszívesebben elfutnék. De ekkor a kezei súlyát érzem a vállamon, ahogy lassan maga felé fordít. Semmi kedvem a szemébe nézni. Inkább behúznék neki egyet. De inkább nem teszek semmit.
– Sajnálom – szól – hamarabb vissza kellett volna jönnöm, de tudtam, hogy fáj neked a veszteség. Így inkább meghúztam magam, és nem tettem semmit.
– Mily meglepő – morgom az orrom alá.
– Teljesen igazad van. Túl sok idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, többet nem tehetek – ezen meglepődtem – A lehető legtöbbet kell neked visszaadnom. Mivel a gyűrű nem kerülhet még egyszer a régi tulajdonosához. Nehogy felborítsa a rendet.
– Ezt nem értem – most nézek először a szemébe. Hogy mit akar nekem visszaadni? De ő nem válaszol, csak bátorítóan mosolyog. Én meg nem értek semmit. Már éppen nyitom a szám, hogy megmondjam neki a véleményem, de ekkor beugrik valami. Piszkosul élvezheti a helyzetét! Hiszen most fölényben van velem szemben, és fiú! Hirtelen elerednek a könnyeim. A kezem pedig megindul, hogy életem legnagyobb pofonját keverjem le neki. De a kezemet félúton megállítja, magához húz, és megcsókol.
Ekkor leesik, hogy mire gondolt.
~Hadassah Amalia Hopkin |
|
|
- szeptember 07 2009 14:21:56
Szia! Gördülékeny, nagyon jó írás, fordulatos és olvasmányos...
Gratulálok!...  |
- szeptember 07 2009 20:22:11
Köszönöm! 
~ Hadassah |
- szeptember 08 2009 08:29:57
Kedves Hadassaah Hopkin!
Ez a történet számomra már érdekesebb volt.
Az biztos, hogy gördülékenyen írsz, jól fogalmazol, talán még nagyon szép regények is kikerülhetnek kezed alól.
De nekem az a megérzésem, hogy a fantáziaszülte események jobban foglalkoztatnak, mint a való élet.
Ha hinnék a gyűrű varázserejében, akkor azt mondanám, jöjj el mihozzánk is, hogy gyakrabban áztassa eső a földjeinket!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 09 2009 19:41:07
Nagyon jó a fantáziád, és az írókád, gratulálok! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
