|
 Vendég: 64
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Szintén valós esemény...csupán a történet vége nem stimmel
Hallom... hallom, ahogyan súgják a nevem, hívogatnak, artikulálatlanul ejtik ki a vonzó szavakat. Érzem, ahogy mágnesként húznak magukhoz, s kérlelnek, hogy maradjak, töltsem velük az éjszakát. Csupán két élettelen fémdarab, ami hozzám szól, mégis nagyobb hatással vannak rám, mint eddig bárki vagy bármi. Szép lassan meggy?znek, hogy velük együtt, a puszta földön elnyúlva várjam a vonat érkezését, hogy az véget vessen minden eddigi szenvedésemnek.
Innen, ilyen magasból, alacsonyan fekv? vonalaknak t?nnek ugyan, jelentéktelen sínpárnak, de mégis tudom, ?k megértenek majd. Hozzájuk fordulhatok végs? óráimon és, amint tovat?nik az érzés, mely reszketésre kényszeríti már amúgy is megfáradt térdeimet, vidáman fogadnak és szeretettel ölelnek át, mint, ahogy azt eddig sok mással is tették. Hisz csak ?k maradtak nekem. Semmi más csak a híd, melyen állok, s a sínek, melyek egyre hangosabban invitálnak.
Még görcsösen szorítom a korlát nedves felületét, még kapaszkodom, de mindjárt, mindjárt megteszem. Itt hagyok mindent és mindenkit. Alig néhány percen belül az es? az élettelen testemen kopog majd közömbösen, nem tör?dve azzal, hogy ki voltam, mit kerestem ezen a világon, s hogy miért is szántam magam erre a döntésre. Nem tör?dik vele, csak hullik tovább, mintha mi sem történt volna. Talán egy pillanatra csendesedik csak el, hogy nyugtázza magában: valami történt, ám néhány pillanattal kés?bb már csak halvány emléke sem marad annak, hogy valaha én a hídon álltam kétségek közt verg?dve. S ahogy a nyári vihar elvonul, az én képem is vele együtt távozik ismer?seim emlékeib?l. Ám míg tombol, míg tart, ?k is sírnak majd, s talán még sajnálják is egy kissé, hogy nem tudtak segíteni rajtam, hogy a halál kezére játszottak. De amint áttörnek a Nap sugarai a vaskos szürke felh?k mögül, s a szivárvány félkörívként szeli át a már tisztán ragyogó kék eget, a pillanatnyi rosszkedvük is tovaszáll, felszárad arcukról a hamis könnytakaró, visszatérnek monoton életükhöz, s elfelejtenek engem.
Hmm...talán még a helyi újság is megírja. Látom a f?címet: Végs? elkeseredésében vetett véget életének egy tizennyolc éves lány. Elképzelem a szomszédok megjátszott részvétét, s hogy a hír hallatán még egy-két gyásztáviratra is futja majd.
A temetésemen, a feketébe burkolózott, b?rig ázott tömegben talán néhány olyan arcot is megpillanthatnék, amit életemben is szívesen láttam. Igen az úgynevezett barátaim arca, akikkel oly sok id?t töltöttem mégsem vették észre, hogy valami nincs rendben velem. Fel sem t?nt nekik, hogy minden egyes napom a szenvedésr?l és a halálvágyról szól. Önz?k voltak, mint ahogy most én is az vagyok.
Leugrom...igen leugrom, és nem tör?döm többé semmivel. Nem kell elviselnem a mindennapok megpróbáltatásait, a szüleim veszekedésének zaját, a barátaim hamis ígéreteinek sokaságát, s a szerelmem... Nem, ? sem érdekes már. Döntöttem, végleg döntöttem. De biztos ez? Még meggondolhatom, még haza sétálhatok, úgy mintha csak egy nyár esti túráról érkeztem volna meg, melynek ez a szörny? vihar vetett véget.
A széllel nem csak a kétségeim er?södnek, de a sínek hangja is. Vége a susogásnak, a kérlelésnek. Határozottan követelik a választásom:
Élet vagy Halál? Halál vagy Élet? Miért maradnál ezen a romlott világon? Mi tart itt? Dönts végre! Dönts okosan, s gyere, kövess minket!
De mi vár odaát engem? Mi lesz utána?
Csak jobb lesz, mint egy szétzúzott, csonka család és hamis barátok társaságában! Ugorj végre! Hallod már? Hallod a vonat közeledtét? Nincs sok id?d. Ugorj!
De...de vele mi lesz? ? az egyetlen, aki szeret és akivel valaha boldog voltam. Nem akarok neki fájdalmat okozni! Nem érdemli meg.
Egy ember miatt továbbra is elviselnéd azt a rengeteg fájdalmat, azt a mérhetetlen gyötrelmet? Akkor bolond vagy. Itt sokkal jobb lesz neked, hidd el! Ne tétlenkedj tovább, a mozdony hamarosan itt van. Tedd meg!
Ha most visszafordulok, talán minden jobb lesz. Még rendbe lehet hozni mindent és tudom, hogy ? mellettem lesz és segíteni fog. Mert szeret.
Ne nézz hátra, mindig csak el?re! Ha most megfutamodsz nem lesz er?d újra eljutni eddig és örökre átkozni fogod a percet, mikor hátrálni kezdtél. A Halál elfedi minden bánatod, édes és örök. Nem úgy, mint a szerelem, ami id?vel elmúlik és míg tart is csak vakká tesz mindenkit.
Vakká? Ellenkez?leg. Mellette olyan dolgokat is képes voltam meglátni, melyeket addig burok takart. Szeretem, s ha el is múlik egy napon érdemes volt a világon maradnom miatta. Visszamászom a korláton. Megfordulok, és újra kezdek mindent. Vele!
NE! Várj! Ne hagyj itt minket! Nem mehet el a mozdony nélküled! Kellesz nekünk! Ugorj már! Nem érdemes élned!
Nem. Nem vetem magam a mélybe, olyan emberek miatt, akik csak rosszat akarnak nekem. Inkább visszamászom az olyanok miatt, akik csak jóval halmoznak el. Még ha kevesen is vannak. Még ha az csak ? egyedül.
Most már az örömkönnyek patakzanak arcomon, s abban a tudatban kapaszkodom fel a vasúti híd korlátjára, hogy a vihar egyszer elmúlik, s én ismét láthatok szivárványt. Alig várom, hogy láthassam ?t. Hogy elmondhassam neki, min mentem keresztül, s, hogy csak miatta változtattam a döntésemen! Végre teljesen boldog lehetek! Végre!
Most veszem csak észre, hogy kimászni sokkal egyszer?bb volt. Egyszer?bb volt meghozni ezt a döntést, mint szembenézni a problémákkal, de ezentúl nem így lesz! Hiába esik most úgy az es?, mintha soha nem akarna elállni, tudom, hogy nem eshet örökké!
Síkosabb a korlát, mint egy órával ezel?tt, s a kezem is nedvesebb a kelleténél. Istenem, csúszik, lecsúszom!
Tényleg azt hitted, hogy ilyen könnyedén elengedünk? Komolyan ilyen naiv lennél?
Hiába próbálom megtámasztani a lábam, nem megy. Csak a kezemmel tartom magam, de nem bírom. Nem vagyok képes felhúzni magam. Kezem lassan enged a szorításból, s az egykor minden bajom megoldásának látszó, zöld korlát egyre távolodó pontnak t?nik a magasban. Kisebb és kisebb lesz, majd hirtelen abbamarad a zsugorodás, megáll, s többé nem látok semmit csak sötétséget. Már a vihar sem zúg oly nagyon, mint eddig, szépen elhalkul, s teljes csend vesz körül.
Végre, itt vagy velünk! Ne félj nem vagy egyedül! Várj, még ne szenderedj el kislány! Hallod a zakatolást? Látod a fényt? Megérkezett a vonat, csak érted jött, s olyan helyre visz, ahol semmiféle bántódásod nem eshet.
Most már senkinek sem tudom elmondani, hogy vissza akartam fordulni, hogy nem akartam megtenni. Senkinek, még neki sem. Azt hiszi majd, hogy elhagytam, hogy nem tör?dtem vele, s ami a legrosszabb, hogy nem szerettem!
Még utoljára kinyitom a szemem, hogy láthassam az es?áztatta vonat üvegét, de nem mozdulok, csak az eget fürkészem. Az es? elállt, s ni csak mi bujkál a felh?k mögött? Egy szivárvány. Színei megcsillannak az els? mozdony ablakán, s a vonat csak közeledik, közeledik és közeledik...
|
|
|
- október 17 2007 15:11:56
Szívszorító történet... Valahogy mégis reményteli.  |
- október 18 2007 12:00:15
Köszönöm szépen, hogy olvastál, azt pedig külön köszönöm, hogy véleményezted is írásomat...Örülök, hogy hatással volt Rád.Üdv:Lívia |
- október 23 2007 20:01:06
:S Ez hihetetlenül jó történet, mármint érdekesen írsz, tetszik. Erre is számítottam, hogy nem happyend lesz a vége, de hát nem mindig a jó gy?z
Szinte láttam magam el?tt az egészet, ügyes vagy!! |
- október 29 2007 11:20:36
Nagyon köszönöm, sokat jelent! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
