|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Gy
Egy nőről szól, aki nem a valóságot látja a tükörben, hanem azt, amit szeretne.
A tükör előtt állva önmagamat nézem, mint mindig, és boldogság tölt el.
Olyan gyönyörű vagyok, hogy nehéz szavakba foglalni…
Fiatal, életerőtől duzzadó, ifjú lány néz vissza rám, akin nem hagyott nyomot az Idő vasfoga. Hollófekete hajam lágy hullámokban omlik izmoktól feszes vállamra, és pazar keretként öleli körül keskeny arcomat. Vonásaimon nem vet ráncokat a kor, élénkzöld szememből mohóság sugárzik. Vibráló tekintetem nyíltan árulkodik: szeretném minden ujjamat a valóságba vájni, hogy kifacsarjam belőle mindazt, amit nekem tartogat.
Testem egy istennőé, hívogató és csábító; úgy hat a teremtés koronáira, mint farkasfalkára a vér szaga. Képzeletben magamon érzem az egészséges férfiak éhes pillantását, tekintetük szomjasan issza be vonalaim bujaságát. Vonzó vagyok és kívánatos, kedvemre válogatok a hímekben, akár az olajsejkek a háremhölgyek között. Nem mondanak ellent, hisz minden álmuk én vagyok…
Mellem két hatalmas, kerek alma, hasam lapos és izmos. Hosszú combom hívogató íve mágnesként vonzza a hímeket, selymes, egyenletesen lebarnult bőrömet fantomkezek simogatják. Én vagyok a megtestesült Kihívás, a szexuális fantáziák életre kelt tárgya.
Az ujjam köré csavarom áldozataimat; majd miután kiszipolyoztam őket, ócska rongyként hajítom félre testüket. Könyörtelen dominaként hordozom Végzetüket, melynek nem állhatnak ellen. Energiavámpírként szívom el az életerőt, ledegradálva mások vágyait. Port hintek a szemekbe, miközben látszat-szerelmem tünékeny hálójába fojtom a valódi érzéseket. Valójában csak a pénz érdekel, a jólét és a semmittevés. Szívem helyén számítógép zörög, egyetlen mosolynak is komoly ára van…
Én vagyok a legszebb, a legfiatalabb és a legkívánatosabb. E tényt tükröm is alátámasztja. Ekkor kéz érinti meg a vállam, amelyhez barátságos és szelíd hang társul:
– Mariann.
Csak ennyit mond lágyan az ismerős férfiorgánum. Nem fordulok meg, kisebb részleteket így is látok belőle a tükörben, az arcát kivéve, mely takarásban marad vonásaim mögött.
– Jól vagyok – mondom neki idegesen. – Nem akarom, hogy itt legyél! Menj el!
A tükör felszíne hullámzani kezd, mint füst a folyó felett. Nem először történik ilyesmi, pedig nem szeretem ezt a látványt. Rossz érzések tolulnak fel bennem, mintha a valóság képlékeny massza lenne, és kifolyna ujjaim közül. Könnycseppek gördülnek le arcomon, érzem síkos nyomvonalukat. Legszívesebben sebzett vadként üvöltenék, amikor tükörképem körvonalai megremegnek.
Nyüszítek a félelemtől, szűkölve bámulom könnyeim torzító prizmáján át, mi történik velem.
Amikor megfordulok, hogy ne lássam, magas, középkorú férfival találom szemben magam, aki sugárzó szeretettel néz rám formatervezett szemüvege lencséje mögül. Haját divatosan rövidre nyírva hordja, kezén drága óra, jól szabott öltönyét modern lovagi páncélként viseli. Úgy fest, mint bármely hódolóm, de tudatom mélyén jól tudom, hogy nem az, nem lehet az, nem lehet holmi udvarló, mert…
Ekkor pirospozsgás kisfiú ront be a szobába, súlytalan pókhálóként tépve szét gondolataimat.
– Nagyi! – kiáltja boldogan, én pedig felsikoltok, miközben a valóság ragacsosan csillogó cserepekre hullik szét…
– Roland – mondja elvörösödő fejjel a jóképű férfi –, százszor elmondtam neked, hogy nem jöhetsz be a mamához!
…nem lehet holmi udvarló, mert ő a fiam.
Valójában tudom a lelkem mélyén, de attól még nem enyhül a fájdalom.
Roland kisomfordál, én pedig rettegve fordulok vissza a tükör elé…
…miközben a valóság ragacsosan csillogó cserepekre hullik szét, vagy talán nem is a valóság, hanem én magam.
Az eltorzult üveglapról hályogos tekintetű, síró öregasszony bámul vissza rám; ősz hajú, ráncos némber, aki illúziókkal vette körül a lelkét, elhitetve magával, hogy még mindig ragadozó bestia, akinek a lábainál hevernek a férfiak.
Csendesen zokogok, fiam a hajamat simogatja. Nem olyan rossz itt nekem az Intézetben. Nemsokára elmegy, és akkor megint a régi lehetek. Gyorsan elfelejtem, hogy itt járt.
Hamar abbahagyja a simogatást, aztán elköszön. Hagyom, hogy csókot nyomjon az arcomra, aztán megkönnyebbülten sóhajtok, és elfordulok tőle. Az ajtó becsukódik, én pedig szokásos tevékenységembe fogok.
A tükör előtt állva önmagamat nézem, mint mindig, és boldogság tölt el.
Olyan gyönyörű vagyok, hogy nehéz szavakba foglalni…
|
|
|
- október 11 2009 11:53:12
az önámítás a legrosszabb amit valaki választhat. Szerintem jobb szembenézni a valósággal, még ha először fájdalmasabb is...A valóság mindenképpen szót kér, és fájóbb ha a megalkotott kis világba betör... |
- október 11 2009 12:03:29
Egyetértek véleményeddel, köszi szépen, hogy elolvastad. |
- október 11 2009 15:35:10
Ez egy jó téma. És hálás is az olvasó érte. De csak akkor, ha szakavatott kéz rakja sorba a betűket.
Így nékem ciki.  |
- október 12 2009 13:19:28
Kedves Nagyerdessy, Irodalomszakértő Mihály, eljött az a pillanat, amikor hozzászólásaiddal kihúztad a gyufát!  Ezennel párbajra hívlak, hajlandó vagyok veled megmérkőzni bármilyen műfajban, bármilyen megadott témában, aztán bízzuk kívülállókra, hogy eldöntsék, melyikünk használja jobban az eszközöket.
Tisztelettel
Maggoth |
- december 15 2009 11:27:49
Ja, csak még egy megjegyzés, kedves Mihály, ez az általad cikinek titulált írás, bekerült azon novellák közé az Univerzum Örököseinek pályázatán, amelyek megjelennek egy antológiában.  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. szeptember 14. vasárnap,
Szeréna napja van.
Holnap Enikő napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
