|
 Vendég: 96
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Nick a sötét cellában ült,
Nick a sötét cellában ült, és várta a kihallgatását. Rongyai néhol már átáztak, és betegnek érezte magát. Sejtette, hogy megtalálták a fegyvert, amit használt, már csak a beismerő vallomásra volt szükségük. Ezután viszik a bitó elé. Felakasztják, mint az ország és a vezető ellensége. De mi történt volna, ha sikerül megölnie? Miért bukott el? Pedig szíven lőtte egy 7.62-essel, de nem halt meg. Olyannyira nem, hogy már fel is épült a sérüléseiből, de hát ez két hónap alatt szinte lehetetlen! Sok este merült álomba ezekkel a gondolatokkal, és reggel mindig ugyanaz a kérdés, miért, miért miért?
Ajtócsapódás szakította ki a gondolkodásából, és egy őr állt meg a rács előtt.
- Dugd ki a kezed a résen! - A rab ígytett, és kattant a bilincs a kezén.
- Nyithatod Jerry! - Hangos dííííí-val nyílt ki az ajtó.
- Indulás, seggfej! - Az őr megrántotta a karját, és elindultak a kijárat felé.
Egy iroda előtt álltak meg, ahol egy lélek sem volt, se titkárnő, se takarító, se senki. A nagydarab kékruhás kinyitotta az ajtót, és belökte, majd kulcsra zárta mögötte.
A falakon nem volt egy ablak sem, a fényt csupán egy erős izzó kölcsönözte. Furcsa szag terjengett a szobában, és ahogy elnézte a falak sokkal vastagabbak lehettek az átlagosnál. Tehát egy bunkerban van. A felfedezés szinte semmilyen érzelmet nem váltott ki belőle, így az előtte levő asztalra, pontosabban a mögötte ülő férfira nézett. A pillantása elhűlt, a szeme megremegett a koponyájában.
Ott volt előtte maga.
A diktátor felállt, a székét hátratolta, és elindult Nick felé. A lépéseinek zaját részben elnyelte a padlószőnyeg, de a fojtott koppanásokat így is lehetett hallani. Megállt előtte, és ránézett. Legalább százkilencven centi magas lehetett a távcsőben nem látszott ennyinek, és végigmérte a bűnözőt. A haja sötét, az orra hosszú, és egyenes volt. Bajuszt, és szakállt növesztett, de ami a legrosszabb volt, az a szeme. Azok a szenvtelen, hűvös, mély tengerkék szemek úgy meredtek rá, mintha az összes gondolatát, titkát ismernék!
A gyűlölet valahogy háttérbe szorult Nickben, és helyt adott a félelemnek. Nem tudta, hogy ilyen valaha is létezhet, hogy egy ember a nézésével ennyire befolyásolhatja az érzéseket. Mielőtt bejött, elhatározta, hogy mindent tagadni fog, hogy megnehezítse a kihallgató dolgát, de nem hitte volna, hogy maga a főnök fogja ezt tenni, és most már a tagadásban sem volt biztos. A diktátor nem szólt semmit, csak nézte tovább, már legalább öt perce, és a merénylő nem tudott elfordulni. Ez mindent tud rólam. Még azt is, amit el sem követtem.
A férfi hirtelen megszólalt.
- Te akartál engem megölni? - A hangja mély baritonnal zengett, hallatszott rajta, hogy parancsoláshoz volt szokva, és még valami arrogáns, őszinte kíváncsiság is kiszűrődött belőle.
- Igen. - Most már nem látta értelmét, hogy ne mondjon igazat.
- Szíven akartál lőni, hogy biztosra menj! - Erre elkezdte kigombolni az egyenruhája zakóját, majd a nyakkendőt, inget is levette, és megmutatta a sebhelyet. A bal mellbimbó mellett centis lyuknak a forradása látszott, ez volt a bemeneti seb. Ekkor megfordult, és a hátát is megmutatta. Nick ereiben megfagyott a vér, a torka kiszáradt, és hatalmasra táguló szemmel nézte a bőrt. A sima bőrt. Nem volt rajta kimeneti nyílás.
- Igen, jól látod. Nincs kimeneti nyílás, mivel nem ment ki a golyó.
- De hát ez… hogy…? - tört ki a merénylőből. - Egy 7.62-esnek ökölnyi lyukat kellett volna hagynia.
A diktátor visszaöltözött, és nem válaszolt.
- Tudod te, hogy miért nem haltam meg? Szíven lőttél, mégis itt vagyok. Azért, mert a szívem a jobb oldalon van, születésem óta. - És egy pontra mutatott a mellkasán. Nick még sosem hallott ilyesmiről. De mégis elhitte. Úgy érezte, bármit elhinne, amit csak mondd.
- Ha most lenne rá alkalmad, megölnél? - A kérdést olyan szenvtelenül tette fel, mint egy hivatalnok az ügyfélnek.
A férfi nem tudott rá mit mondani, mert nem tudta, hogy mit érez. Eddig azt hitte, hogy ha tehetné, könnyűszerrel meg tudná gyilkolni ezt az embert, de most, hogy itt állt előtte, ez már nem tűnt olyan könnyűnek.
- Miért nem felelsz?
- Megpróbálnám. - Ez a válasz akkora erőfeszítésbe került, hogy a térdei beleremegtek.
- Ugye azt tudod, hogy ezért felakasztanak?- Hogyne tudta volna, de ez most valahogy nem számított. Most sokkal fontosabb volt, hogy végre megszabadulhasson ezektől a fürkésző szemektől.
- Tudod ki adott fel? A nővéred. Azt ígértem neki, hogy talán nem fognak halálra ítélni. Sajnos hazudtam. Meg foglak öletni. A testvéredet, és a fiadat kivégeztetem.
Ez magához térítette Nicket, de nem tudta rávenni az izmait, hogy megragadja a szembenálló nyakát. Mintha elfogyott volna az összes ereje, ez a szempár kiszívta, mint egy mérget a sebből. A fiam? A nővérem? De hát a feleségemet miért nem említette?
Mintha meghallotta volna a kérdést, válaszolt.
- A feleséged meghalt. Először őt hallgattam ki, de ellenkezett, és nem árult el, ezért odaadtam az embereimnek.
Olyan őrült mosoly jelent meg az arcán, hogy a Nick akaratlanul is hátralépett, és megbotlott a saját lábában. Mit is mondott az előbb? Valamit a feleségemmel kapcsolatban. De mi volt az? Nem emlékszem. Lehet, hogy ez itt hipnotizál?
Az egyenruhás férfi egy pisztolyt húzott ki az övtáskájából. Egy dobtáras. 357-es magnum volt. Kihajtotta a tárát, és kivette belőle a golyókat, kivéve egyet. Megforgatta, majd visszacsukta, és odanyújtotta Nicknek.
- Itt a lehetőség! Rajta. Próbálj megölni! Lőj le!
A rab elé dobta a fegyvert, és hátralépett, majd széttárta a kezeit, hogy nagyobb célterületet mutasson.
Nick gondolkodott, hogy fölvegye-e a pisztolyt. De hiszen mire vársz még? Szólt egy hang a fejében, mintha maga a diktátor szólt volna. Vedd fel, és tedd meg! Ezt akartad tenni már régóta! Felnézett a széttárt karú emberre, és felállt fegyverrel a kezében. Felemelte, célzott lövésre készen, és közben egyenesen a diktátor szemébe nézett. Hosszú pillanatok teltek el, de mégsem húzta meg a ravaszt.
A másik férfi lehajtotta a fejét, de a tekintetét nem vette le az árulóról. Ebben a pillanatban halálfélelem fogta el Nicket, és elejtette a fegyvert, hátrált, eltakarta a szemét, és felordított, közben próbált menekülni, de már nem kerülhette el a sorsát.
A diktátor odament, felvette az elejtett magnumot, felhúzta a kakast, és lelőtte az őrültet.
|
|
|
- november 17 2009 08:05:45
Kedves Notarius!
Ngyon érdekes történet-részletet olvastam. Talán egy készülő, vagy már elkészült regény egyik jelenete volt. Azért gondolok erre, mert olyan, mintha egy egészből volna egy részlet kivágva.
Ugyanis a történetből nem ismerhetjük meg az előzményeket és azt, hogy az általad említett "őrült", miért akarta megöldni a diktátort? De nem inkább a diktátor volt az őrült, mintsem az, aki őt meg akarta ölni???
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- november 17 2009 23:33:18
Köszönöm a hozzászólásodat!
Igazából ez egy rövid kis történet, és nem éppen fiatal. Amikor ezt írtam, nagyon foglalkoztatott, hogy milyen hatással lehet valakire, ha szemtől szemben kap egy újabb lehetőséget áldozata megölésére. Főleg, ha ez az áldozat nem más, mint az ország vezetője. |
- november 24 2009 20:53:46
Hű, ez aztán érdekes egy történet volt, akadnak benne ugyan hibák, de igazán üdítő kis pszichodráma
Én speciel szívzörrenés nélkül lepuffantom a fószert, aztán gyorsan felszedem az elszórt töltényeket, és megpróbálok valahogy kijutni
De azért ez a drámai befejezés is tetszett, a jobb oldali szív pedig egyenesen lenyűgözött. Rendkívül eredeti ötlet, grat érte! |
- november 29 2009 17:51:49
Köszönöm a hozzászólást |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
