|
 Vendég: 95
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Amikor Bob Benson belépett az irodába, Cantrall rögtön lerohanta. Látványa farkcsóváló kutyát juttatott a magas, aszketikus arcú férfi eszébe.
– Hello Bob – zihálta lelkesen –, este megnéztem a Plázában a Vérengzőket! Ilyen remek horrort még nem láttam, nagyon izgalmas volt és...
– Nem érdekel – vágott közbe a megszólított, mielőtt még a csillogó tekintetű ír belekezdhetett volna élményei ecsetelésébe. – Hidegen hagynak a filmek, Brian!
Cantrall olyan arckifejezéssel meredt rá, mintha a szeme láttára megerőszakolt volna egy apácát, aztán sértődötten összepréselt ajakkal a helyére kullogott.
Bob zárkózott arccal biccentettem fásult zombikra emlékeztető kollégáinak, aztán gipszkarton falakkal körülbástyázott kuckójába sietett, és bekapcsolta a számítógépét.
Látszólag csupán egyike volt a tucatnyi tweedöltönyös elítéltnek, akik görnyedt háttal semmitmondó adatokat futtatnak az előttük várakozó monitorokon, néhanap azonban különös rohamok törtek rá, melyeket gondosan eltitkolt cellatársai előtt. Ezek a rendszertelen időközönként ismétlődő rosszullétek éles határvonalat húztak közte és a „normális” emberek között.
Alighogy bejelentkezett, újra megtörtént, olyan váratlanul, mintha övön aluli ütés érte volna.
Émelygés tört rá, mint amikor gyerekként romlott ételt evett. Megszédült; homlokát a képernyőnek támasztotta, miközben levegőért kapkodott, és elhomályosult előtte a világ. A valóság falai napon felejtett vaníliafagylaltként olvadtak szét körülötte.
Bob lélekben a Lincoln Park mellett futó, négysávos autópályánál találta magát, ahol úgy száguldottak fel-alá a kocsik, mintha futószalag repítené őket.
Érezte, hogy pillanatokon belül valami szörnyűség fog történni.
Torkában gombóc keletkezett, szívét görcsbe rántotta a rémület.
A következő pillanatban tizennyolc év körüli suhanc robbant ki a közeli parkból, hóna alatt kézitáskát szorongatva, és megpróbált keresztülfutni a sztrádán, miután átugrotta a járdát szegélyező alacsony vaskorlátot.
A távolban egyenruhás rendőr köpcös alakja bukkant fel. A túlsúlyos férfi kezében revolver csillogott, arcán veríték vastag rétege fénylett.
A kölyök narkós lehetett, vére nyilván telítődött anyaggal, különben nem próbált volna meg átszaladni a gyorsforgalmi úton. Az első sávot gond nélkül vette, a másodiknál már meglegyintette a halál szele, a harmadiknál leáldozott a szerencsecsillaga.
A végzetét jelentő, délnek száguldó kamionos nem tudott időben reagálni.
A cowboykalapos sofőr félrerántotta a kormányt, ám a lomha ősállatra emlékeztető Mack jobb oldala így is telibe találta a srácot, aki tollpiheként repült át a szembejövő sávot elválasztó korláton, hogy szétkenődjön az ellenkező irányból érkező, rózsaszín Ford Explorer kerekei alatt.
A röhejes színű terepjárót izgató testű, szőke nő vezette, akinek felfogni sem maradt ideje, mi történik. Elkerekedő szája döbbent o betűt formált, látva, hogy a halott drogos groteszk felkiáltójelként terül ki a betonon.
A kamion megperdül, és a korlátot átszakítva, lekaszálta az Explorert; közben a ziháló rendőr a józanészre fittyet hányva tüzet nyitott arra a helyre, ahol az imént még a tolvaj alakja töltötte ki a teret. Talán nehéz nap állt mögötte, esetleg egyszerűen csak agyára ment a hőség – különben nem játszotta volna el Bruce Willist az autósokkal teli sztráda közepén.
Félresikerült lövése a Sors groteszk fintoraként loccsantotta ki az egyik délről érkező limuzin csokornyakkendős sofőrének agyát – a kocsi hátsó lökhárítóján konzervdobozok csörömpöltek, jelezve, hogy a jármű utasai friss házasok.
A pályán elszabadult a pokol, a forgalom bedugult, és a baleset színhelye egyetlen pillanat alatt lidércnyomásos halálkatlanná vált. Fülsértő fékcsikorgás, egymásba torlódó fém csattanása, és dobhártyarepesztő robbanások követték egymást, összeolvadva a csapdába esett áldozatok sikolyaival. Lángnyelvek csaptak fel az ég felé, mintha maga Belzebub jött volna fel a Pokolból, hogy zűrzavart keltsen. A betonon vérpatakok ömlöttek, a levegőt égő hús bűze töltötte be.
Az utolsó kép, amelyet Bob megjegyzett az egyik égő Mercedes ablakából kilógó, petyhüdt férfikar volt, melynek csuklóján arany Rolex villogott.
A mutatók délután negyed négyet mutattak.
A következő pillanatban elmúlt a roham, és a megviselt tisztviselő monitornak támasztott homlokkal, csorgó nyállal tért vissza a valóságba.
Pocsékul érezte magát, nehezen kapaszkodott meg a realitás felszínén, mintha sűrű melasztó mélyéről kellett volna felvergődnie. Az eseménytelen hivatali órák csigalassúsággal teltek, Bob a nap végére tűkön ült. A munkaidő elvileg kettőig tartott, de Overby addig piszmogott, hogy csak fél háromkor tudott kiszabadulni a kalitkából. Úgy tűnt, a lóarcú irodavezető megérzi, mikor tehet keresztbe neki – ilyenkor Bob szíve szerint beverte volna a fejét valami súlyos tárggyal.
Az irodaház parkolójában bepattant BMW-je volánja mögé, és az idő szorításában vergődve, eszelősen száguldani kezdett a Lincoln Park felé. Az első furcsa élmények után felkészülten várta az ilyesfajta eseményeket, mindent előre elhelyezett a kocsi csomagtartójában, amit tömegszerencsétlenségek helyszínén lényegesnek tartott.
Nem érdekelte a mögötte felharsanó dudakoncert, miközben a jobbkéz-szabályt áthágva lekanyarodott a Sepulvedára, majd ráfordult az Oceanic Avenue-ra, hogy mielőbb célhoz érjen. Szerencséjére folyamatos zöldhullámot fogott ki, mi több, parkolóhelyet is sikerült találnia a Lincoln túl felén. Összeszedte mindazt, amit szükségesnek ítélt, aztán átvágott a fák keretezte sétányon a park másik oldalára.
Bob a végén már igáslóként fújtatott, de épp időben ért a megfelelő helyre.
Kifeszítette kedvenc napernyőjét az oldalához szorított hordozható szék fölé, majd előhúzta előre bekészített szatyrából a popcornt, a colát és az édességet. Végül lázas tekintetét napszemüveg mögé rejtve, felajzottan várakozni kezdett.
A következő pillanatban karnyújtásnyira tőle tizennyolc év körüli suhanc ugrott át a park alacsony vaskorlátján, hóna alatt lopott kézitáskával.
Bob beleszürcsölt a colába, és mereven nézte halálos versenyfutását, miközben kis adag pattogatott kukoricát tömött a szájába. Villanásnyi időre eszébe ötlött az iroda, és Cantrall, aki rajongott a Plázában vetített B-kategóriás horrorfilmekért.
A következő pillanatban a déli irányba tartó Mack premier plánban telibe találta a kölyköt. Bob tudatában újra felvillant a mondat, amellyel nemrég leszerelte kollégáját az irodában, és az emlék gúnyos mosolyt csalt az arcára:
„Hidegen hagynak a filmek, Brian!”
|
|
|
- november 24 2009 14:49:27
Kedves Maggoth!
Nagyon érdekes volt ez a történet. Jó, hogy végülis elolvastam.
Néha nehezen kezdek bele hasonlóba, de aztán az események magukkal röpítenek. Ez történt most is. Kíváncsívá tudod tenni az olvasót. Most már értem, miért hagyják hidegen a filmek Cantrallt. Hiszen látnokként, tudja, hogy mikor láthat a valóságban olyan eseményt, ami még a filmnél is nagyobb élményt nyújt számára. A valóságban élheti át a krimit.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- november 24 2009 15:10:26
Kedves Zsuzsa!
Örülök, hogy sikerült kíváncsivá tenni téged, és végül elolvastad, és annak is, hogy tetszett, noha az én látnokom önző egy kicsit, és a saját szórakozására használja képességét. Köszönöm, hogy elolvastad. |
- november 27 2009 15:31:13
Kedves Mag.!
Bizony! Eszébe sem jutott, hogy közbeavatkozhatott volna, ha már éppen időben érkezett.
Elütések:biccentett(em); (D)délnek; rendőr(,) a józanészre fittyet hányva(,) tüzet;
Gondolatjeleid többsége helyett vessző kellene, mert nem közbevetéseket választanak el. Ráadásul mindegyik párja hiányzik is. Általában véve rosszban vagy a vesszőkkel. Én is.
Téma: ez a Bob nem szimplán látnok, hanem egyfajta "vámpír".
Üdv.:
Papon |
- november 27 2009 15:59:48
Kedves Papon!
A jó látnokok olyan unalmasak, minden sorozat róluk szól, pl. Médium és társai, már lerágott csont a téma. Márpedig egy éremnek két fele van, gondoltam megmutatom a másik oldalt is.
Igen, beismerem, vesszők és központozás terén kicsit elmaradott vagyok.
Valahol pedig abban is igazad van, hogy Bob egy érzelmi vámpír.
De kérdem én, a Mónika-show függők, vagy a valóság show-k rajongói vajon micsodák? |
- november 28 2009 15:23:31
Zsoltom-Zsolt!
Magamutogató, primitív majmok. IQ= -273,16 (nem K°)
Üdv.:
Papon |
- november 28 2009 15:25:55
Pardon: magrejtegető, primítív... stb |
- november 28 2009 23:49:26
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
