|
 Vendég: 91
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
M
Hátra ne nézz...
Ritkán nézek hátra, egyre ritkábban...mert tulajdonképpen előttem vannak a szép emlékek, melyek arra valók, hogy kiüljenek a homlokomra, elsimítsák árkaimat és fényt adjanak a tekintetemnek..A tereim így vannak megvilágítva....A boldog pillanatok mindíg is előttem, a szemem és lábam előtt állnak, ahhoz nem kell visszatekinteni. Bevilágítják az utam, irányt mutatnak, segítenek, támogatnak, bátorítanak...és ami tényleg arra van ítélve, hogy a hátam mögött tartsam őket, azoknak valóban ott a helyük !
Ötven év, száz út, ezer állomás, millió perc, száz-millió érzés és gondolat. Millió ölelés , millió taszítás, kapaszkodás és elengedés...Hatások és ellenhatások.
Az elme okos ! -önkéntelenül is szelektál, van amit hagy elillanni, van ami mélyen leülepszik, van ami gyökeret ereszt, van 'mi lebeg,- akár egy életen át...Minden gondolatnak és érzésnek sorsot adunk...majd ezt megtéve, ők adnak nekünk sorsot, melyet elkerülni nem lehet, legfeljebb kitérőt tenni, majd újra visszatalálni...
Vannak emberek, akik folyton vissza szeretnék tekerni az idő kerekét. Én nem ! Nem csak azért, mert vannak tévedéseim,- helyrehozhatatlanok és vannak próbával, kínlódással, akarattal megtákolva helyrehozottak...Nem, nem ezért, hanem azért, mert én mindíg is előrenéző ember voltam. Megtanultam ! örök optimista, örök határozott, örökösen erőket megmozgató / érzelmi - gondolati / elindító, tettre kész, és szinte soha nem terheltem a környezetemet saját bajaimmal. Hiszen rég' tudom, azok mind-mind kivétel nélkül az én bajaim, belőlem erednek és csak bennem nyernek megoldást vagy feloldozást. A múlt árnyai is mind az enyém, részeim, nekem kell rajtuk túllépni vagy barátságot kötni velük. Nem keresem és nem várom , nem generálom azokat az élethelyzeteket, amikor előttem valaki meghódítja a hegyet...majd lenyújtott kezébe kapaszkodva, felsegít engem is a hegytetőre, félgőzzel, félakarattal, féltanulsággal...Azt hiszem, az a hegy előbb-utóbb imbolyogni fog alattam, és ez a bizonytalan tartás nem engedi a panoráma tisztánlátását...az ingatagság homályossá teszi a képet...
Ennél már az is jobb, ha csak a hegy lábánál meghúzódunk , de mindíg előre nézve...Mert az előre nézés már önmagában pozitív! Derűt ad az élethez, bizakodást tükröz, erőt sugall, tartást ad, - testnek és léleknek... A hátra nézés mindíg a múlt, az árnyékban járás rituáléja..
De én szeretek erőt sugározni, reményt és lehetőséget közvetíteni, a változás és megújulás felé nyitni...mert maga ez a kivetítés, saját erőmet is megalapozza...Energiám soha nem öncélú, nem zárom be létem szűk medrébe...szeretem átadni, mert az "adni " - mindíg minden esetben " kapni " is egyben. Bár gyakran nehezen döbbenünk rá, mit is takar egy üres tenyér...
Volt, hogy sokszor és mélyen hátra néztem...olyan volt ez, mint egy álom. Szétmosódó helyek, tértelen, nyúlós alakok, elszállt dalok foszlánya, érintések kihűlt tüze...bizonytalanság....Csak tengődtem e kietlen vidékeken...ha megleltem magam, mindíg féltem, féltem attól, hogy mint egy rosszul sikerült hipnózisban...ott ragadok...Az elmém már tudja...az a hely már nem a régi, azok az alakok már nem ugyanazt jelentik nekem, a dalok rég' széttépve, már soha nem áll össze egésszé...és az érintések, megfakult mosolyok csak alamizsnaként szolgálják az időm...
Hagyom a múltam békében, már nem szakítom fel újra és újra a rég' felbontott leveleket. Nem sírom vissza a nyarak meleg sugarait, térdigérő hóval-áldott teleim, nem akarom érezni kőrösöm , messzire futó, sárga vizének lágy simogatását sem...Nem ! Egymásra hajtogatom szépen ezeket a napokat és éveket, élet-könyvem tarka, színes lapjait...amelyek tartást adnak az előttem álló napoknak és éveknek. Ez és ennyi a szerepük...érzéseimet eloldom, mint árva csónakot a folyóparton és hagyom, hogy messzire, a végtelenbe ringassa tőlem, mert én előre nézek, állító módban beszélek, valós céloknak élek. Hiszen tudom, hogy tudok adni, nem csak elvenni....és azt is tudom már, hogy az új tavasz nekem is nyílik, a visszatérő gólyák nekem is hozzák nyarukat, és az őszi fák meztelen lelke értem is imádkozik...és amikor tél borul a tájra, - bár a múlt jut azonnal az eszembe...de már nem kell hátra néznem, mert tekintetemben benne ül a múlt, ami megvilágítja a jelenem útját... |
|
|
- november 27 2009 09:23:40
Kedvs Szoszircsi!
Nagyon szép gondolatok.
Nagy nagy igazságokkal. Ahogy Te élsz és gondolkodsz, az úgy helyes, úgy a jó, másoknak is hasonlóképpen kellene gondolkodniuk és cselekedniük.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- november 29 2009 20:58:39
reményteli az utolsó sor |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
