|
 Vendég: 101
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
FEHÉR SZIKLÁK MOHOS KÖVEK
Az esőkoptatta fehér sziklákról az idő a völgybe hordta la a földet és nem volt senki, aki putttonyban visszahordja. A szőlőt kipusztította gyökértetü. Belekorhadt és többé tartást nem adott. Így hát jött a csapadék, akár hó volt, akár zápor, beleharapott a földbe és sikamlós masszaként elnyelte. Majd tisztára és homokos szárazra mosva elterítette, mint parasztasszony a patak partján a sujkolóval kivert ruhát.
Csakhogy a ruhát beszedték az esti harmatok előtt, a durva homokszemcsék leültek, az agyagot pedig iszappá mosta a patak. A humusz, amely a gyökerek korhadékából keletkezett, növekvő füvek, sás és vadvirágok, csalán és karcsú, ritkás nád gyökerén gyűlt meg, ahol a patak szétterült.
Mondd meg őszintén, az esők elapadtak? Mert a világító sziklákat a mohos sziklagyep zöldre vakította. Mállik a kő? És táplája a repedésekbe fészkelő, a magasodó, de gömbölyded hátakra merészkedő pozsgás kövirózsákat és varjúhájat? A hölgymál sárga pompomjai vagy kitátott torkú széthajlani rest margarétái lassan föléjük magasodnak. De bort, amit uborkalének becéznek errefelé, a hegyek - hegyek? - nem adnak többé. A meredekebb letörések sem sokáig virítanak szűzi fehérségükben.
Felkapaszkodnak az ösvényen, nem, itt nem az otromba terepmotorosok taposták, itt a csend még töretlen, csak az autópálya szürke szalagja morogja meg veszett kutyaként a domboldalon járókat. Hol az egyik kéz segíti a másikat, hol a másik segíti vissza, ahogy a terep megkívánja. Szapora lélegzetük, mintha hergelné bennük a vágyat.
Mire is vágynak? Amikor balról a napkorong távozik fenséges sárgaságát megpihentetve rajtuk, vagy a szél, amelyet a nyitott völgy hozott magával, hogy a sziklákat leporolja. A tetőn ritkás, kicsit szúrós gyep csomókba gyűlve, egy kockás szoknya szétterülésére, egy ördögbőr rövidnadrág ráfeszülésére várna. Meg is lepi, hogy állnak, mert nem tudnak az alkonyuló táj látványától elszkadni. Így hát egymásba kapaszkodnak, hajukat és a szoknyát pajzán szelek szaggatják, tépik, lebegtetik.
Ma még a szoknyán nem esik folt, két éhes száj csukódik egymásba, mintha mohón vetélkedő vadak fogai koccannának.
Tévedsz, a nedves ajkak érnek össze, a szétnyíló fogsorok közé a rózsaszín nyelv csak felfedezni indul, amit még fel kell fedeznie.
A vad csókok ideje még nem jött el. Az ellenfelek mégcsak kiismerni akarják egymást, igaz, ellenfelekké majd akkor válnak, amikor a vágy már ledöntötte őket, jóllakásig és az idő, mint a sziklákról a földet, elhordja róluk az igaz szerelmet.
Nem hoznak ezek a dombok, sziklás hátak más gyümölcsöt, csak szúrós ágakon pirosan virító csipkebogyót. Azt is csak ősztájban. Száraz, csak a fagy szotyósítja el, mint a lány ölének hegyesre érő termését, amikor a szirmai megnyílnak. A bibét, amely a tölcséres mélységben duzzad. Bizony az már nem zsengén széthajló, korán lehulló szirmú vadrózsa.
A lány is éppolyan halovány arcú, halovány szírmú, de nem veszíti el azokat olyan hamar, talán idővel rózsáva nemesedik? Arca minden esetre kipirult.
Amikor leszáll vele az esti kóbor hold is, belebotlik fejfába, sírkeresztbe, faragott kőbe, kihajt belőle a szúrós rózsatő. Vadrózsa - nem érdemes hazavinni.
S a temető kerítésén áthajló magányos szőlőtőke ritka levelén át feltekint.
A sziklák valaha mezítelen fehérek voltak, mostanra komoran öltöznek, mint öreg sváb parasztasszonyok, ha olykor hazalátogatnak.
A sziklás dombok meddően bámulják a holdat, se dolgos kéz, se szerelmes lány.
Az este egyszeri volt, amely rájuk leszállt - ártatlanul. |
|
|
- november 27 2009 09:31:47
Kedves Rapista!
Nagyon tetszett ez kis novellád is. A fehér sziklák, a mohos kövek, a kőrózsa, a fűcsomók, a kockás szoknya lebegtető pajzán szél.
És ez a bekezdés: "Ma még a szoknyán nem esik folt, két éhes száj csukódik egymásba, mintha mohón vetélkedő vadak fogai koccannának.
Tévedsz, a nedves ajkak érnek össze, a szétnyíló fogsorok közé a rózsaszín nyelv csak felfedezni indul, amit még fel kell fedeznie.
A vad csókok ideje még nem jött el"
Te tudhatsz valamit! Honnan tudsz ilyeneket? Nagyon-nagyon emlékeztetnek engem a fiatalságomra!!!
Üdv.:Torma Zsuzsanna
 |
- november 27 2009 11:16:56
engem meg a JELENLEGI fiatalságomra - hidd el nem késő!
A romantikus szerelem nem megy ki a divatból - kinek kell a "durrbele"?
Köszönöm kedves soraidat! |
- november 29 2009 20:57:46
szép volt a hangulata... |
- december 12 2009 16:11:33
Nagyon tetszett a természeti képekkel átszőtt mondanivalód...
Maryam |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
