|
 Vendég: 104
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
M
Hideg ölelés
Itt a reggel, és előre tudom, a kényszer megint eluralkodik rajtam. Undorodom magamtól, nekem nem ez lenne a feladatom; nem hinném, hogy azért születtem, hogy a rabja legyek bárminek is. Fontos dolgokat kéne tennem, betöltenem az élethivatásomat, ehelyett betörőként osonok a folyosón, hogy a hálószobában alvó asszony meg ne hallja lépteimet.
„Ez őrület, bugyuta 3D-s vígjátékokba illő jelenet” – gondolom önutálattal telve, miközben hangsúlyt fektetek rá, nehogy szögletes mozdulataimmal leverjek valamit.
A kamrához vezető út mindenféle kacatokkal van szegélyezve, olyan, mint valami bolhapiac, vagy kirakodóvásár. Afrikai maszkok, maja termékenységszimbólumok, hatalmas vázák és csicsás kerámiaszobrok teszik akadálypályává a terepet.
Nem nézek az elém kerülő embermagas velencei tükörbe, mert rosszul lennék a szégyentől. Inkább zajtalanul tovasuhanok, noha a légies könnyedség ellentétben áll adottságaimmal. Fojtogat az izgalom, belülről már szinte remegek, hogy újsütetű szenvedélyemnek hódoljak.
Ez nem normális, jól tudom, de nincs mit tenni.
Rabbá váltam, menthetetlenül függő vagyok, mint a drogos, aki verítékben úszva áhítozik újabb belövés után. Az a nevetséges, hogy amit művelek, korántsem idézi elő ugyanazokat a benyomásokat, amelyek egy vérbeli kábítószeres szinapszisain futnak át. Ha őszinte akarok lenni, igazából semmit sem érzek, de mégis tennem kell, amit teszek, mintha fanatikusan hajszolnám az elérhetetlent.
A kamra ajtaja nesztelenül feltárul, és úgy vetem tekintetem a polcokon sorakozó befőttes üvegekre, ahogy kincskereső a szitán fennakadó aranyrögre.
A tetőablakon nappali világosság árad be. Szememet az egyik sárgabarackokkal teli üvegre szegezem.
Úgy fürdik a fényben, mint valami ősi ereklye. Az égen antigravitációs hajtóművel ellátott gépek suhannak, figyelmemet mégis jobban lekötik a rám várakozó lédús gyümölcsök.
Óvatosan érintem meg kiszemeltemet, mintha a Szent Grált tartanám a markomban. A befőttesüveg fedele megcsikordul ujjaim között, de már nem törődőm a zajjal, a kezemben tartott finomságon kívül semmi sem érdekel.
Vadul feltépem zsákmányom tetejét, és mohón lapátolni kezdem merev ajkaim közé a gyümölcsdarabokat. Falom őket, mint kiéhezett fenevad a frissen elejtett préda húsát; államon édeskés lé csorog végig, de nem érzek ízeket.
Magam sem értem, mi az a beteges hajtóerő, ami erre az őrültségre provokál, de újra és újra megteszem. Csak tömöm magamba a sárgabarackot, de mindhiába, ezzel az erővel kopott rézgombokat is nyeldekelhetnék…
Mire meghallom a nő lépteit, már késő. Megint lebuktam.
Egyetlen szava sincs hozzám, színtelen szeméből szánakozó megvetés árad, miközben a kezében tartott vidfonba beszél:
– Igen, már megint itt van a spájzban, és a befőtteket dézsmálja… Ez nem normális, hogy egy robot ilyet csináljon, vigyék innen a fenébe, és hozzanak másikat… Tudom, hogy érzelemgenerátor van benne, de ne próbálják nekem bemagyarázni, hogy direkt ilyennek akarták… Félek tőle, egyedülálló nő vagyok… Mi van, ha egy nap másféle vágyai is támadnak…? Jó, köszönöm!
Fémes vigyor terül szét arcomon. Elejtem a befőttesüveget, és az milliónyi darabra törik a padlón, csörömpölő repedéseket hasítva a csend falába.
A nő pongyolán átsejlő formás alakjára bámulok, rádöbbenve, hogy szavai újfajta kívánságot ébresztenek bennem.
Magamhoz akarom ölelni, hogy halljam szíve dobbanását. A partra vetett halra emlékeztető gyümölcsdarabok lottyanva nyomódnak szét talpam alatt, ahogy felé indulok.
Arca eltorzul a rémülettől, és csak sikoltozik, de hasztalan próbál menekülni.
Szorítom, hogy érezzem vére lüktetését, de csalódnom kell, mert semmit sem érzek.
A szerviz kezeslábast viselő emberei berontanak az ajtón, és ránk találnak.
Hideg ölelésben forrunk össze, oldalamon vörös lé csorog.
|
|
|
- december 04 2009 19:39:02
hátborzongató...(bár nem vagyok gép, már velem is megesett, hogy nagyon vágytam valamire, s mikor megkaptam, nem éreztem semmit... ) |
- december 04 2009 19:46:48
Hát, néha sajnos ilyen hátborzongató dolgok is feltörnek belőlem, bocsánat |
- december 07 2009 11:00:33
Kedves Maggoth!
Akármilyen bozrasztónak is tűnik a "robotember" cselekedete, az mindig megmozgatja a fantáziámat, ha az a robot érzelmekkel is meg van "áldva". Természetesen annak nem örültem, hogy szegény nőt annyira összeszorította, hogy a vére is kicsordult. Ez lett egy kicsit "durva" a végéhez érve.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- december 07 2009 13:15:08
Hát, igen, de csak azért tett így, mert nem tudta, milyen törékeny az emberi test, pontosan ugyanaz a hibája, mint az Egerek és emberek őrült főhősének, aki szintén nem akar embert ölni, csak éppen nincs tisztában a saját erejével. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
