|
 Vendég: 38
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Radnai István:
A leghosszabb magyar éjszaka a téren
Olyan csend ritkán lopakodott le az éjbe takarózó fakó alkonyatban. Olyan csend és bénaság szívre és lábra nem telepedett.
Olyan béna nem lehetett a tér, amely emelkedett és lebegett százezernyi láb alatt, mely megszűnt dobogni. Csak néha mozdult és az irány éppolyan bizonytalan volt, mint amilyen a remény három éve, minden gáton át biztonságot sugallt és mederben tartott éltető vizeket a közeli folyóban. A béna hidakat feledtük és a bénaság még nem terhelte a lelkeket. Emelkedett fájdalom volt, amely a hűvösségben a szív felől meleget sugárzott, talán, mert sokan voltunk és az erő utoljára szállt le belénk, ahogy hit galambja. Puha szárnyakon a hang jött közénk és minden fájdalmán átlebegve, minden biztos gyász felett fehér szárnyakon átlebegett és a megszentelt ház nem a Walhalla múló isteneinek méltóságos múlását, hanem a Feltámadt hívásának és a nem hamvadó fényeknek hazatérésre bíztató lámpásaival bíztatott mégis. A bizonyosság töltött el mindenkit, a méltóságos beérkezés. Vitt minket a kaput nem döntő lendület indulatlansága és a sorok kígyózva egymást támasztották, pedig ellentétesen mozogtak. Mégis az erőt éreztük, amikor a már erőtlenhez igyekeztünk mélységesen mély szeretetünkkel és tiszteletünkkel közeledni és tudtuk mégis erőtlen nem lehet, habár a test, az agy nem álmodik többet a realitásról. Nem temetni jöttünk a hitet, de magunk közt megtartani. A hang szárnyai a lámpák fényei közt a vigaszt és emlékezést, a bíztatást hozták, mint, aki megjövendöli, hogy a világ végezetéig...
Hogy velünk marad, és újra eljön.
Eltelt az éjszaka és nem a halál kapui s a poklok nyíltak meg előttünk. A lépcsők szinte ellenálltak az idő múlásának, a lassúság méltóságba váltott és piros bársony szőnyegek mutatták az utat. Nem a ravatalhoz, a csordultig telt szeretethez, mely búcsúzni sem tudott, csak meghajolni egy nagyobb akarat előtt. És a nagyság ezen az éjszakán még nem a félelmet ébresztette, nem is terpeszkedett el a falak közt, hanem a tágas térben, ahol nem vágyak töltöttek el csúcsíveket és kupolákat, maga a nemzet lélegzett, ott, ahol egy megszakadt lehelet és nem dobogó szív bezárva sem tudott más lenni, mint élő hit. Még hittünk, mintha nem is temetnénk, mintha nem is gyászolnánk. Nem azért, mert haladtunk tovább és szinte a magunk szíve látszott megállni, de vér ősereje, az ihletett percben áthajtotta minden akadályon. Éltünk, ha csendesebben, mint máskor. A percenkénti aggódás hangjai elnémultak. Akik követtük az elkerülhetetlen idő előre haladását, amely tudtunkra adta az emberi sors kettősségét, amelyben a halál zárókő egy elkészült katedrális íveinek találkozásán. És a befejezett mű születését adta hírül, a becsületes építőmunka hozsannáját.
Imádságok járták át az emberi lényeget és keresztet vetettünk, mint áldás fogadásakor, amikor a közelébe értünk és feltöltve lépett ki az ajtón, aki átélte, újra az éjszakába, ahol a hang még utolsó Istenhozzádot adott útravalóul. Tudtuk, hogy a hang nem a hatalom hangja és mégis a sugárzó erő és lágy röptű galambok szárnyalása.
Mintha Ő maga hívta volna a szerénység tolmácsolására hangot és velünk voltak, a nagyon is földiekkel, az égi vigaszok.
Akkor még nem tudtuk, hogy a nyitánnyal szinte véget ért az előadás, és utakat bontó légkalapácsok jönnek, amelyek a jövő elől felszedik. Nem, mi nem a sírhoz, a sírba akartuk kísérni álmainkat. És a holnap nehézkes ébredése, elmerevedett lábunk vonulása, még nem a ránk kényszerített bénaságot idézte. A szerény és magányos sírgödör nem nyelte el. A földanya kegyesen befogadta a feltámadásig. És mi már azt hittük a nemzet feltámadt és van folytonosság.
A rövid nappalok hiába hosszabbodtak, hiába raktak új fészket a madarak, bimbók, lombok és virágok közé - az már nem a tavasz volt, a természet ébredése és a nemzet agóniája, melyből felkelt és felbukott erőtlenül, majd még egyszer vállára vette a keresztjét.
Vajon a templom kárpitja örökre elszakadt, vajon a ház mely a néma testet egy éjjen át őrizte, örökre megszentségtelenítve áll majd.
Vajon a barbár Róma, mely ezer alakban küldi légióit és új isteneket teremt a pénz, az önzés, a tőke és a világrengető hazugság sötétszárnyú, hollófekete vagy keselyűcsőrű hatalmát és a művet, mint dögkeselyűhöz illik eltakarítják?
Nem, a halál születésnap, és a szentek sem tökéletesek csak a követésben. Csak Mester lába nyomán. És jöhet szélvihar, tombolhat vízár - nem homokra épített az, aki nem volt balga ember. Csak elérte a próféták sorsa!
És még csak nem is poroszlók kezére adta a ravaszság - csak a szóbeszéd, amellyel a Messiásokat letagadják, mert mindig újabb önjelöltet várnak. Pedig látniuk kellett, az igazi itt járt köztünk, akárcsak kétezer éve, magyar messiás volt és áldozatul adta magát.
Igaza van az asszonynak, aki kettőjük keresztjéről levett testet kiterítve látta. Élhetne még, de... és itt a fennakad minden hang. Feltámad, mert a lelket senki nem látta erről a földről, ebből a hazából elszállni. Neki a kegyelem megadatott, nem bukott el, és ha néha hibázott volna, ezt a hibát az utolsó napon megbocsátják!
|
|
|
- január 11 2010 17:03:18
Sokan olvasták írásod, véleményt nem nyilvánítottak, talán azért, mert nem mindenki értette meg. Lehet én se.
Nekem az tüntetések éjszakáját juttatad eszembe. A magyar nép hitét, ami erősödött, majd hitét vesztve magába fordult.
Szeretettel Joli |
- január 11 2010 23:02:14
Imádságok járták át az emberi lényeget és keresztet vetettünk, mint áldás fogadásakor, amikor a közelébe értünk és feltöltve lépett ki az ajtón, aki átélte, újra az éjszakába, ahol a hang még utolsó Istenhozzádot adott útravalóul. Tudtuk, hogy a hang nem a hatalom hangja és mégis a sugárzó erő és lágy röptű galambok szárnyalása....
Nem, a halál születésnap, és a szentek sem tökéletesek csak a követésben. Csak Mester lába nyomán. És jöhet szélvihar, tombolhat vízár - nem homokra épített az, aki nem volt balga ember. Csak elérte a próféták sorsa!
[b]EZEK A MONDATOK NEM TÜNTETÉSRE UTALNAK - legfeljebb ezen a téren szoktak tüntetések is lenni! Igaz, fel lehet fogni, hogy egy ország szimpátia-tüntetése lett volna![/b]
Roppant érdekes, mert a képkiválasztásnál KÜLÖNÖS HANGSÚLLYAL ÍRTAM, hogy a térem ne legyen tüntetés, sokáig kerestem, mire megtaláltam ezt az éjszakai felvételt.
Az ember azt hinné, hogy az ORSZGÁHÁZRÓL sok képet kellene taláéni a neten! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
