|
 Vendég: 84
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Történet egy kedves állatról, aki sajnos már nincs mellettem.
Figo, a szabaduló művész
"Ha méltónak bizonyulsz ragaszkodására, a macska barátjává fogad – ám rabszolgád nem lesz soha!"
(T. Gautier)
„A macskák csalhatatlan érzékkel megszimatolják, mikor szeretnél elmerülni valamely tevékenységben, és máris kecses ívben odaszökkennek közéd és figyelmed tárgya közé”
(Arthur Bridges)
A lányomat születésnapjára 2005-ben meglepte a vőlegénye egy talált kis cicával. A cica a Figo nevet kapta, s Budapesten albérletről albérletre vándorolva bizony egyre nehezebben tűrte a bezártságot. A fiatalok igazán nagy szeretettel kényeztették, mégis mikor hazahozták a faluba is, már előre féltem. Az öreg cicám Börni, nehezen viselte el az új jövevényt, engem pedig nagyon zavart, hogy nem engedik ki a cicát, mert féltik, hogy itt a vidéki életben nyoma vész. Állandó vetélkedésben a két cica, s a sok kellemetlen szag, az állandó ajtónyitogatás már kezdett kikészíteni, mikor itt volt. Imádom a cicákat, de ez a minden lében kanál, szó szerint megkeserítette a gyerekek ittlétekor az életemet. Már arra is vetemedtem, hogy azt mondtam, hogy nem hozhatják ide többet. Ráadásul vad volt, nem lehetett megfogni sem. Sok cicám volt már, de még ilyennel nem volt dolgom. Engem minden cica szeretett, de Figóval sehogy se tudtunk megbékélni egymással.
Egyszer aztán elszakadt a cérna, megfogtam őkelmét és kitettem az udvarra, hagy tegyen egy kis felfedező utat, számolva azzal is, hogy mit szólnak a gyerekek, ha valóban elveszik valamerre. A cica azonban kezdeti félelmét leküzdve ismerkedett a fűvel, a vidéki környezettel, az utcai és világi zajokkal. Kapkodta a fejét, s amikor az első autó elment az utcán, úgy ugrott a karomba, mint egy rémült kis gyerek. Na, ekkor tudtam, hogy nem fog ez olyan könnyen elmenni. S még másnap is megismételtem a gyerekeim nagy felháborodására. A cica kezdett bátrabb lenni, s ha kiengedtem, nem is viselkedett már olyan elviselhetetlenül. Korábban, ha már nem bírtam vele, felzártam az emeletre. Pár óráig bírta az ajtó, mert szó szerint szétugrálta a kilincset, úgy lehetett kinyitni az ajtót, hogy fel kellett feszíteni. Hát csoda, ha elegem lett?
Aztán hosszú ideig nem tartózkodtam a lakásban külföldi távollétem miatt. A papagájomat egy munkatársam fogadta be. A kutyát és a macskámat szomszédok etették, amíg távol voltam. Amikor Figó cica már nem maradt meg Pesten sem, a gyerekek bedobták a mélyvízbe. Hiszen olyankor hagyták itt a vidéki élet útvesztőiben, amikor én sem voltam idehaza. Szegény Figó, egyedül a vidéki dzsungelben! De Börni cica még is csak az én cicám, befogadta és pátyolgatta a kis jövevényt, aki pár hét elteltével, mikor hazajöttem, olyan szeretettel dorombolt nekem, s úgy ült a karomon, ahogyan egy szeretetre éhes kis gyerek teszi.
Megszaporodott a „családom”! Most már két cicám lett. Az öreg néha féltékenykedett a fiatalra, de azért jól megvoltak. Sajnos a fiatal rossz hatással volt az idősebbre, mert az ellustult, nem akart már egeret sem fogni, mert látta, hogy mindig kap kaját, akár a fiatalabb.
Figóval nagyon közel kerültünk egymáshoz. Szó szerint addig nyávog a lelkem, amíg a karomba nem veszem. Igényli a szeretetet. Sokszor elveti magát a karjaimban, a nyakamba fúrja a fejét és dorombol, ilyenkor nagyon közel érzem magamhoz pici lelkét. Azóta igazi nagy kandúrrá cseperedett, s a hízelgés nagy mestere lett. Volt kitől tanulnia, hiszen Börni cica ebben aztán verhetetlen!
Azért még mindig nincsenek előtte zárt ajtók. Ha nyávogással nem hívja fel magára eléggé a figyelmet, akkor aztán irány a kilincs!!!
A gyerekek megengedték neki, hogy ha a fürdőszobában voltak, a cica is ott legyen. Ezért ma is imád a fürdőszobában lebzselni. A fürdőkád az egyik kedvenc alvó helye.
Egyik alkalommal, épp néhány mécses, és andalító zene mellett lazítottam egy kád vízben, amikor Figó el kezdett a kilincsre ugrálni, s már csak azt észleltem, hogy kinyílik az ajtó (eszemben sem volt kulcsra zárni, sosem szoktam, meg aztán egyedül is voltam itthon), és a cica már ott is landol a kád szélén, éppen hogy csak bele nem bukfencezett a habok közé. A mécsesek lángjai sejtelmesen tükröződtek macskaszemében, s a huncut, olyan jól egyensúlyozott, hogy csak lestem, s nem is mozdult onnan, míg a homlokomat a fejéhez nem tartottam. Ezt annyira tudja már, amikor nyújtom a fejem, ő is nyújtja az övét… Ez már igazi baráti összhang! Mikor a lányom karjában van, s akkor is mozdítom a fejem felé, már nyújtja is a buksiját. Hát lehet egy ilyen rafinált kis dögöt nem szeretni? Szeretni lehet, szeretni kell.
Azt mondják, hogy a kutya a leghűségesebb állat. Minden állatbarátnak megvannak a kedvencei, kinek a kutyák, kinek a cicusok, s kinek más állatok. Nekem több féle is van, volt, de úgy érzem, hogy a macska áll hozzám a legközelebb. Én bennük is érzem a hűséget, hiszen tudnak ragaszkodni, tudnak szeretni, s olyan csodálatos érzés, amikor munkából hazaérve várnak, dörgölőznek a lábamhoz, hogy alig tudok lépni, ahogy az ölembe ugranak, ahogy hálásak, mikor enni adok nekik.
Amikor valaki egyedül él, azoknak a barátjukká is válik egy állat. S ha idősebbek, akkor pedig életük részévé, megszokássá válik, hogy foglalkozzanak kedvencükkel, s ezáltal is érzik, hogy szükség van rájuk. Időnként jó valakiről gondoskodni, s ezért az állatok hálásak tudnak lenni. Amikor kevesebb idő jut rájuk, azt bizony jelzik is, a főleg az idősebb cicám, ha van valaki nálam, akkor aztán mindent bevet, hogy felhívja magára a vendég figyelmét. Közben meg úgy néz azokkal a huncut szemeivel, hogy lássam, hogy ha én nem szeretem eléggé, majd teszi más. Vajon Figó ezt is megtanulja majd tőle???? Naná…!!!
Amikor már napok óta csak a bosszúság ért, s úgy éreztem, hogy minden összeesküdött ellenem, és nem volt mellettem senki, hogy meghallgasson, tanácsot adjon, segítsen, - a macska megérezte, hogy ma nekem volt szükségem szeretetre. Bármerre mentem, a nyomomban volt, s addig nyávogott, míg a karomba nem vettem. Úgy bújt a nyakamba, s dörzsölte értelmes kis buksiját a fejemhez, hogy ez a kölcsönös szeretgetés jó fél órát is eltartott, amíg már nem bírtam a karom… Sok keserűséggel, negatívummal lettem könnyebb, s megértettem azt, hogy bár a szeretteim messze vannak, nem vagyok teljesen egyedül. S újult erővel folytattam a napi teendőimet… S úgy érzem, hogy az állatoktól is tudunk tanulni, semmi sincs véletlenül!
„Azáltal, hogy szeretjük és megértjük kedvenceinket, talán könnyebben megértjük egymást is.” (D Louis J, Camuti)
2007 február |
|
|
- január 25 2010 23:16:18
Remek...
A műfaját találgatom.. Tárca?
De ez telitalálat, akárhogy is nézem.. |
- január 26 2010 09:58:33
Kedves Lenabelicosa!
Én nem találgatom a műfaját. Ehhez hasonló írással már sokaknál találkoztam és én magam is írtam a volt Buksi Kutyusunkról és az őt követő Nikó kutyusról is, emellett a cicusokról is írtam már verset. Azok is néha megsokasodnak, néha megfogyatkoznak, de örülök, hogy mindig van nagy és kicsi cica is a családban. Mert nekem ők is családtagoknak számítanak a kutyus mellett.
Nagyon örülök, hogy olvashattam ezt a kis történetet. És örülök, hogy a Figó nem maradt örökre városi cica, felfedezhette a szabadságot a Te otthonodban. Minden kutyát, macskát sajnálok, akik városi lakásban élnek.
Köszönöm, hogy olvashattam!!!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- január 26 2010 17:16:37
tetszett, kedves történet... |
- január 26 2010 20:03:23
Műfaj? Azt nem tudom, amilyenre sikeredett... Főleg három évvel ezelőtt, akkor még csak kacérkodtam az írással, igaz, most is... 
Kedves Rapista, Zsuzsa, köszönöm, hogy olvastátok, és hogy véleményeztétek.
Szeretettel:
Léna |
- január 27 2010 11:02:41
Kedves Mse, örülök, hogy tetszett. Amikor a hozzászólást írtam, a tiéd még nem volt ott, aztán meg most azt látom, hogy előbbi, mint amit én írtam. A technika ördöge... |
- január 27 2010 11:56:18
kacérkodj>p |
- január 29 2010 08:19:46
Szia Rosszcsirkeff, örülök, hogy tetszett. Nekem mindig volt cicám, kutyám is, volt papagájom és halaim is. Most, hogy cigányéletem lett a szigeten, nincs semmi. Majd ha egyenesbe jövünk, talán megint lesz... Az pedig nagy csoda, hogy a másik öreg cicámat anyum fogadta be egy másik faluban. 14 éves, és megszokott, sőt, ő uralja ott a kutyát és a többi 5 cicát. Börni, mint aki tudja, hogy ő a rangidős... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
