|
 Vendég: 86
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
M
Egy az egyben...
Kinn a táj hidegbe burkolózott. Különös homály és csend ölelte a vidéket. A levegőben volt mindaz, amit az ember, -egy istentől kapott adottság révén.- megérez. Fekete szegélyű felhők ereszkedtek mélyen, bele az arcomba. Csillagok villóztak messze, mintha pislákolásukat valami földöntúli erő irányította volna. A Hold áttetsző, szétfoszló szürkületben úszott, titokzatos és fénytelen volt. A köd lassan gomolygott, fel az égig, majd sűrű, lomha méltósággal le a földre. Minden ebben a nyirkos, nyomasztó, keserves gőzben fürdött.
Ellepett egy furcsa érzés. Fáztam is, azt hiszem. Úgy éreztem, nem tettem meg egy utat, oda, ahová már soha többé nem mehetek. Csak bámultam kifelé az ablakon. Az elmúlás jeges szele beférkőzött pórusaimba. Az idő jutott az eszembe hirtelen. Az idő, melyet kapunk. Van és még sincs. Még sincs annyi, hogy elég legyen…csak úgy jön, és elvész örökre!
Ha nem mozdulhat a láb, mozdul a képzelet. Összehúztam kabátom, sálam puha melegébe bújva, elindultam. Még visszanéztem öreg gledícsia fáim formátlan termetére, ahogy fekete, szikár ágaikkal az ég felé nyújtóztak. Tudtam, ma meg kell lelnem a múltat a jelenben, azt a pillanatot, ami összeköt, és mégis egy életre elválaszt. Rá kell lelnem azokra a szavakra, amik soha nem hangzottak el, és látnom kell azokat a mosolyokat, amik soha nem virultak. Meg kell fognom egy olyan kezet, amit soha nem szoríthattam meg, és erőt kell adnom annak, aki soha nem fogadott el senkitől. Ma meg kell találnom azokat az érzéseket, amelyeket soha nem mertek megélni, és találnom kell annyi megbocsátást, ami ezt a nagy-nagy hideget felmelegítheti . Aztán meg kell találnom a könnyeket, a szomorúságot is össze kell gyűjtenem, hogy a szív fellélegezzen, és szabad legyen. Mert a szeretethez szabadság kell, a legnagyobb szabadság! A hiányokat is mind-mind el kell hoznom a hátamon. És ott kell hagynom egy kislány önfeledt nevetését, a szeretet minden morzsáját és egy apai kéz meleg , biztonságot nyújtó szorítását. Mert az egy életre kell! Az egy életre szól! Egy életre megtart!
Ütemes mondatok zakatoltak a fejemben…”Olyan, mint te, erős, kemény, makacs…és meggyőzhetetlen…és még az írása is hasonlít a tiédre…” Nem tudom még, meddig is élhet az ember, ezekkel az emlékekkel…és azt sem tudom, mit kezdhet az ember azzal, ha tele van szeretettel és mégsem tudja átadni….és azt is meg kellene fejteni, vajon mi az az erő, ami elterel egy lelket arról az ösvényről, ami a gyermekéhez közelebb vezetné. Vajon miért nem érezzük, -közben -,hogy van késő és van soha. És vajon miért nem tudunk akkor és úgy, és mindig úgy szeretni, ahogy az járna…
Egy kép villant elém. Boldogság és büszkeség ragyogott egy arcról. Igazi, őszi – szelídség. Egy ritka pillanat. Olyan, amikor pici időre valaki megfeledkezik magáról. És mer az lenni, aki valójában…Egy őszinte mosoly, mely kisimította a legmélyebb barázdákat is…Ez a kép mélyen él bennem, mert mindig is hittem, hogy egy apa csak „szerelemmel” szeretheti a lányát….ehhez a kötelékhez hitvány érzések soha nem érhetnek el! És azt is mindig hittem, ha én így voltam szeretve, akkor az mindenkinek jár! És tudom, az mindenkinek jár…csak még mindíg nem tudom, mit kezdhet az ember azzal a szeretettel, amit képtelen átadni…Ami csak elérhetetlen mélységben hullámzik legbelül, és nem bír felszínre törni…És őszintén nem tudom azt sem, hogy miként kell azokkal az érzésekkel bánni, amit soha nem kapunk meg…csak vágyunk rá, csak akarjuk , szomjazzuk…és mégsem!
Egyre jobban rám borult az éj. A hideg már belülről vacogott bennem. Olyan voltam, mint egy menhely. Hozzám bújt minden érzés. Kérdésekkel hadakoztam, és töprengtem folyton…Vajon van-e olyan pillanat, amikor minden gát átszakad? És jár-e egy gyermeknek, hogy az ár minden hordalékától elsodorva, ráleljen a kristálytiszta szeretetre?
Igen! Tudom, van ilyen pillanat! Amikor a szeretet melegét már semmi nem állíthatja meg.
Még a halál sem!
Mert abban a szent pillanatban, amikor két világ elköszön egymástól kiderül minden! Kiderül az is, hogy vannak az életben olyan dolgok, amik soha nem múlnak el! Ez pedig a múlhatatlan szeretet!
Ezt éreztem a levegőben. Ettől langyos kis borzongás futott végig rajtam. Aztán csend lett bennem… Sűrű, sötét, üres csend…
Messziről tompa harangszó lengett, és én csak álltam. A metsző hideg belehasított a gondolataimba. Egy kislányt láttam, amint pöttömnyi kezét belebújtatja édesapja puha, meleg, biztonságot adó tenyerébe, és úgy néz fel rá, olyan bizalommal és szeretettel, ahogy csak egy gyermek tud nézni…
Egy imát dúdoltam halkan. Kinn, a deres fák ágai, mint orgonasípok velem zengtek. Minden szín összegyűlt egy könnycseppben. A reményt adó zöld, a lélek-tiszta fehér, a Napnak sárgája, a Hold ezüstje…és a fekete…a Halálé…
|
|
|
- január 26 2010 10:26:48
Kedves Szoszircsi!
Nagyon megható ez a kis írásod, amelyben egyben vissza is emlékezel, talán valamikori kislánykori Önmagadra.
Azt nem egészen értettem, hogy képzeletben, vagy fizikailag is eljutottál oda, ahova szerettél volna, megfogni annak a valakinek a kezét, akiét még sohasem fogtad.
Csak annyit tudok, hogy láttad magad előtt a kislányt, amint pöttömnyi kezét belebújtatja édesapja puha, meleg, biztonságot adó tenyerébe. Így azt gondolom, hogy az Édesapád kezét kislány korodban már megfogtad.
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
 |
- január 26 2010 17:15:02
szép írás... |
- január 26 2010 21:53:48
Köszönöm kedves Zsuzsanna, hogy olvastál!
Egy ismerősöm Édesapjának halála váltotta ki belőlem ezt az írást...és tudod, nem kell ahhoz még a lábunkat sem felemelnünk, hogy bárhová elérjünk...legalább lélekben...természetesen az Édesapámat is megidézték a történtek...
Szeretettel
szí. |
- január 26 2010 21:54:55
Emese,-köszönöm! |
- január 27 2010 11:11:21
Nagyon tetszett, s bizony azonosultam az írásodból néhol kisütő meg nem élt dolgokkal is. Köszönöm.
Szeretettel: Léna |
- január 27 2010 19:19:24
Drága SZoszika!
Nehéz összeszorult torokkal írni kommentet.
Furcsa megállapítás.... lehet....
de ha ez együtt jár a szem fátyolodásával akkor talán érthető..
Nem, nem azért mert annyira megható szívszorongató a műved, nem azért... Csak mert belemásztál egy nagyon nehéz megfejthetetlen témába és a kérdéseid falhoz nyomják a lelket...
A szeretet dimenzióiba terelted az olvasókat, a szülő - gyermek kapcsolat mélységeit boncolgattad, rendkívül érdekes formában.
Azt szoktam mondani csak az mondja, hogy átérzem milyen elveszteni egy gyermeket, vagy egy anyát, apát, aki már átélte ezt az érzést. Mert azt elgondolni nem igazán lehet.
Hiába érezzük át helyzetét egy hajléktalannak, igazán azt az érzést, milyen nincstelennek lenni, csak az tudja aki már élt benne.
Nekem is .....Apám volt a mindenem, de életében nem tudtam megadni azt a szeretetet amit megérdemelt volna....talán túl fiatal voltam hozzá. 25 voltam mikor ő 69. ...mikor elvesztettem.
Kérdéseid valós kérdések! Ott lüktetnek minden jóérzésű ember mindennapjaiban.
Igenis A szeretet és annak mikéntje, miértje, összefüggései, életünk meghatározó sarokpontjai...
Minden emberi kapcsolat ettől virágzik vagy bukik...
Ettől van aztán, hogy ez a csodálatos írás (mert apámmal olvastam) könnyeket csalt a szemembe.
Köszönöm az élményt!
Szeretettel ölellek: szisz |
- január 30 2010 21:33:08
Lena!
Nagyon kedves vagy, köszönöm szavaid!
Milyen érdekes, 26.-ka éjszakáját épp nálad töltöttem, a honlapodon...te pedig másnap épp engem olvasol...-ez nem véletlen
Ölellek!
szí.
Nézz be, ha van kedved:www.szoszi-madi.hu |
- január 30 2010 21:45:46
Drága Szisz!
Köszönöm minden szavad...
Tudod, valójában arról szerettem volna írni, hogy meggyőződésem szerint minden szülőben,- édesapában ott lapul a kristálytiszta szeretet...én ezt megélhettem, feltétel nélkül...semmit nem kellett érte adnom, elég volt, hogy léteztem....és vannak gyermekek, akik nem kapják meg ezt, mert van valami megmagyarázhatatlan gátló tényező, hogy ez felszínre jusson, kifejeződjön, érezhetővé válhasson...pedig szentül hiszem , hogy VAN...
És önkéntelenül is felmerül az emberben, mit lehet kezdeni az " el nem szeretett" szeretettel....az áhítottal, a vágyottal....mert, ezt szerintem elképesztően nehéz kezelni...
Én, mint anya, még elképzelni sem tudom azt, mi kellene nekem ahhoz, hogy visszatartsam-megvonjam a szeretetemet és imádatomat a gyermekeimtől....
Öleltelek!
szí. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
