|
 Vendég: 23
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Sz
Csak egy pillanat volt meglátni.
Láttam, miközben nem láttam.
A botom pont bokán ütötte. Ő felkiáltott, én felkiáltottam. Mint két őrült, a villamosmegállóban.
Ő megrémült a hangomtól. Én beleszerettem abba az éles kis sikolyba.
Aztán jött a villamos. Felsegített. Nem mintha kellett volna, ezer, és ezerszer mentem egyedül villamossal, de ma hagytam. Jó volt az érintése. Titkos kis fricska nekem az élettől: mindenkit megérinthetek, mindenki megérinthet. Bár nem mindenki érintése áramütésszerű.
De most, ez, az volt.
Beszélgetni kezdtünk. Dallamos volt a hangja. Néha búgó. Néha beleborzongtam ebbe a búgásba.
Aztán valamin felnevetett. Szinte láttam a napot!
Másnap látni akart. Mondtam, hogy én is. Ő zavarba jött ettől a válaszomtól. Én, jót nevettem.
Aztán Ő is nevetett. Mint két őrült, a villamosmegállóban.
Másnap találkoztunk.
Moziba vittem. Ő megint zavarba jött. Én csak az illatát éreztem!
Mozi után hazakísértem. Megfogtam a kezét. Nem gondoltam arra, hogy Ő esetleg csak azért fogja, hogy vezessen. Éreztem a kis keze melegét. Nyirkos volt. Talán izgult.
Miattam? Hogy a járdaszegélynél fel ne bukjak?
Vagy maga miatt? Mert még nem fogta vak fiú a kezét? Vagy, mert hősnek érezte magát mellettem?
A kapunál tétovává vált. Én félszeggé! Megfogtam két kezemmel az arcát. Aztán a jobb kezemmel vígig simítottam. Középről lefelé. Éreztem, ahogy a szempillaspirál megkeményítette a pilláit. Éreztem a rúzs zsírosságát. Éreztem a láncot a nyakában.
Másnap újra találkoztunk.
Ő színésznőnek készült. Elvitt a próbára. Én csak őt hallottam. Ahogy rikoltozik, miközben egy prostit játszik. Sokat kiabált. Néha okkal, néha ok nélkül.
Aztán megint hazakísértem. Már ismerős volt a járás. Én vezethettem. Ő elcsodálkozott, hogy milyen jó a memóriám. Nekem ez a túléléshez kell! Mondtam. Ő ismét zavarba jött. Én megint nevettem.
Jó kis páros vagyunk. Kiáltozunk, elpirulunk, zavarba jövünk, és nevetünk, nevetünk, nevetünk....
Az idő múlt!
Ő hallgatta, ahogy én angolul, franciául, néha olaszul tanulok. Én hallottam, ahogy Ő nevet, hahotázik, röhög, sír és kiáltozik a színpadon. Néha okkal, néha ok nélkül.
Bemutattam a szüleimnek. Ő bemutatott a barátainak. Én nem láttam őket, Ők csak rám bámultak.
Bámultak, de nem láttak. Éreztem a zsigereimben.
De ott volt Ő és fogta a kezemet. Már nem volt nyirkos a keze. Puhán meleg volt és éreztem a szorításon, hogy ma nem enged el. Ma beengedett az ágyába. Néha kiáltozott, én csak sóhajtottam.
Egyet! Egy lélekből jövőt, egy szívből kiszakadót.
Az idő telt.
Moziba jártunk, próbára, ő hallgatta, ahogy angolul, franciául, néha olaszul tanulok, én hallgattam, ahogy néha okkal, néha ok nélkül kiáltozik, együtt borotválkoztunk, ettünk, ittunk, sétáltunk, szeretkeztünk. Sokat szeretkeztünk, keveset ettünk.
Aztán az idő csak múlt!
Mára már sokat eszünk, alig szeretkezünk. Folyton csak próbára jár. Talán menekül. Előlem? Maga elől? A világ elől? A világtalanságom elől?
Már nem használ szempillaspirált. A szemöldökét még szedi. A rúzs beszáradt a tokjába.
Sokat kiabál! Néha okkal, néha ok nélkül. Sokszor ok nélkül. Már nem csak a próbán.
Már megtanultam angolul, franciául, az olasz még bizonytalan.
Őt felvették a konzervatóriumba, én könyveket fordítok.
Nincs ideje moziba menni. Sokat kiabál. Sokszor ok nélkül. Már úgy érzem, hogy folyton ok nélkül.
Már nem fogja a kezem, mikor a villamosra várunk.
Állunk csak, mint két idegen a villamosmegállóban.
Az időnk elmúlt.
Moziba járok, angolt, franciát, néha olaszt hallgatok.. Már nincs kéz, aki fogja a kezemet. Aki vezessen, akit hazakísérhetek.
A villamosmegállóban pedig mindig felteszem a fejhallgatómat, nehogy meghalljam, ahogy valaki esetleg megint felkiált, mert hozzáértem a botommal.....
|
|
|
- március 02 2010 20:22:33
Szia Ildi!
Nem tudom, a két rész között kell-e ekkora rés, hiszen a folyamatnak az íve e nélkül a szünet nélkül is megvan.
Ez egy átlagos szerelmi történet.... NO DE!
Az nem mindennapi történet, hogy egy világtalan fiúba beleszeret egy látó lány. Az ember azt hiszi, ez igen! Egy ilyen kapcsolat tán mindig a szeretet mezsgyéjén marad és talán örökké egymás mellett.
Csalódunk. No lám még ők sem...
Sok mindenre rávilágítsz írásodban.
ami igazán emberi és szokásosan jó színvonalon íródott!
Szeretettel. szisz |
- március 03 2010 09:33:33
Kedves Ildi!
Azt gondolom, Te most csak úgy "beleképzelted" Magad egy olyan fiú "szerepébe", aki nem lát, és azt is tudom, hogy ez nem véletlen. Akár látó valaki, akár nem, ugyanolyan ember mint a többi, ugyanolyan (néha szélsőséges) érzelmekkel.
Nagyon megható, érzelmes történet.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- március 03 2010 11:36:56
Kedves Sziszifusz!
Nem is tudom, hogy hol kezdjem.
Talán a legfontosabbal: MEGCSINÁLTAM A SPENÓTTORTÁT! a többit nálunk olvashatod
A következő, hogy én egyáltalán nem raktam bele rést, valahogy belekerült, talán amikor elküdltem, akkor történt valami mallőr!
Köszönöm a szavaid.
Szeretettel: Ildi
ui.: nézdd meg a meggyes tortát is |
- március 03 2010 11:39:14
Zsuzsanna!
Nagyon érdekes olvasni, hogy egy történet mit vált ki az olvasókból.
Köszönöm a hozzászólásodat.
Üdv.: Ildi |
- március 03 2010 20:00:29
Szia Kedves Ildi!
Kijavítottam a rést!
Tulajdonképpen még azt is elakartam mondani, hogy nem is a történet különlegessége a lényeg.... hanem a prezentáció.
És ebben Te nagyon jó vagy. A darabod magával ragadja az olvasót és élvezettel olvassa.
Szeretettel. szisz |
- március 04 2010 16:13:35
Nagyon szép az írás. Köszönöm |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
