|
 Vendég: 81
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Viharok, haragos szelek, néhány kóbor csillag a sötét égbolton... S?r?, sötét erd?, végén egy komor s hatalmas vár áll. A vár lakott, sokan
- túl sok ideje már - élnek itt összezárva. Király, s alatvalók; senki sem járt még sohasem a váron kívül. ?k úgy tartották, hogy ott bennt biztonságban nekik, s odakinnt várná ?ket az ismeretlen - csupa veszély... S ennyi id? után - már nem is vágynak oda... Kivéve... kivéve egy valakit... Ki nem szereti, hogy ide van zárva, ? menni akarna innen, de tudja, egyedül esélye se lenne...! Egyedül ? csak egy védtelen lány, ám egy másik, hozzá hasonló lélekkel, érzi s tudja, bármit átvészelne! Itt a várban nincs ilyen, ismer mindenkit, s nem, ? nem itt van... Hanem távol... Egyszer valaha rátalál az ? lovagja, s elviszi innen, amilyen messzire csak lehet? Minden éjjel ebben reménykedik... A lány keveset beszél, mások csak úgy tartják róla, álmaiban él... Nap közben járkál fel-alá, estélyekre jár, mosolyog, ám ? mindig az éjjeleket várja... Éjjelenként ablakában ül, fújja vörös haját s ruháját a szél... S vár, ma hátha... Hátha ma éjjel megpillantja... Ma éjszaka két egymástól távoli csillag különösen szép, fényük szinte megvakítja az emberi szemet, mégis, oly gyönyör?ek! Ma mintha nyugtalan lenne az erd?, valaki háborgatja nyugalmát... Valaki, egy elszánt lélek át akar rajta kelni, hogy a várhoz jusson. Annyi ideje keresi már, most nem adja fel! Az erd? feladja a küzdelmet, s utat enged a bátor szívnek.
A lány megpillantja ?t... Igazából alig hisz a szemének, talán az álom játszik vele? De a lovag marad, s a várat nézi szemeivel. A vár egy szobájából fény sz?r?dik ki, egy gyertyát gyújtott a lány. A gyertya fényénél, félhomályban láthatóvá válik arca, alakja, vágyakozó, barna szemei...
A lovag tudta, hogy visszajön következ? éjjel, ám a vihar el?l most mennie kell...
A lány másnap nem beszélt err?l senkinek, várta az éjjelt... A vár lakói már aludtak, s a lány - életében el?ször - kiment a vár elé, leült egy sziklára, s várta ?t. Szíve visszahúzta a lovagot, s most azt az ablakot nézte, ahol megpillantotta a lányt. Egy sziklán fény gyúlt. Ott ül a lány a gyertyafénynél,s mostmár látja ?t... Sz?ke haja omlik le vállán, s zöld szemei az ? barna szemeibe fúródnak...
A lovag leszáll a lóról, s kezet csókol neki. Sokáig nézik egymást, s a lány halk hangja megtöri a csendet:
- Honnan jöttél el idáig?
- Messze innen, a farkasok rendjének lovagjai közé tartozom, s azt hiszem... Téged kerestelek egész életemben...!
Ajkaik egybeforrtak, két szív egymásra talált. A lány tudta ,hogy nem ereszti el, kire eddig várt minden éjjel, minden percben...!
A lovag magával vitte a lányt, messze, messze a vártól, az erd?t?l...
Senki nem látta, mikor ?k ketten találkoztak, csak az a két csillag az égen, kik id? közben szorosan egymás mellé vándoroltak, s egymásra találtak.
2007.04.07. |
|
|
- november 18 2007 16:17:47
Hát igen, talán így van,
Sorsunk megvan írva a csillagokban |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
