|
 Vendég: 21
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Gy
Radnai István:
KALAND
Ritkán fordul elő, hogy a nevemen szólít egy hajléktalan, a teljes nevemen. Vezetéknév és keresztnév rendben. Be is mutatkozik.
Akár jó érzés is eltölthetne, hogy az elmúlt tizenöt év alatt nem változtam annyit, hogy ne lehetne felismerni. Engem.
A hajam színe, a frizurám a ráncaim talán, a testsúlyom az alakom, a kor. A kor nyomait viselem, de őt csak a nevéről ismerem fel.
A püffedt arca idegen. Az öltözete tiszta, csak a fejével van valami, amit nem tudok hová tenni.
Sem az arca sem a haja. Kiderül, hogy paróka, mert rühes lett abban a közösségben, ahol él.
Szokványos történet is lehetne. A családja kiközösítette. Szektás.
Valami pásztorról és megtérésről beszél, mire megkérdezem, miért lett modern rabszolga?
Megérti. Még megérti, de tenni nem tud ellene. Valami zsarolásról beszél.
Jó tizenöt éve, mint biztosítós szintén valami zavaros zsarolási történetről beszélt. Bűnügyi következményektől félt, csalók közé keveredett.
Csaló lett ő is, becsapott másokat, de a pénzét nem kapta meg ő sem. Pedig megdolgozott érte, de szerződése sem volt.
Miért van az, hogy kétes egzisztenciák megélnek ebben a szabad társadalomban? Megszoktuk volna, hogy az állam korlátoz, de megvéd?
Most, amikor külföldi bankok intézményesített csalásból termeltek ki profitot, meglopták a világ társadalmait, most nem is annyira hihetetlen. Van egy tudományág, viktimológiának hívják idegen szóval, magyarul áldozattan. Ki válhat áldozattá?
Aki kapzsi, aki vidékről költözött fel? Aki elvált és kitették a lakásból, amely nem volt közös szerzemény?
Írtam egy cselédtörténetet. A családom azt mondja rá, poros, habaááár...?
Igen megint vannak cselédek! És olvashatunk tanyán fogva tartott rabszolgákról. Régi történet, a cselédsors? Nem hiszem.
A családok szétesnek, a szingli, akit messziről irigyelnek, valójában szex-rabszolga.
Az emberről azt tartották a régiek, hogy társas lény. Akkor a patkányok a csatornában, amelyek a zsíros falaton marakodnak, szintén társas lények? Vadászni sem tudnak, talán élő húst nem is tudnak zsákmányolni. Ételmaradékot? Igen. Kukáznak? Igen.
Emberek? Nem, vagy majdnem.
Az asszony, aki valaha asszony volt, tiszta ruhában száll fel a buszra, aznap volt a ruhaosztás. Tudja a legfontosabbat. Mikor és hol és mit osztanak. De le kell adja. Valami közösségnek. Pénze nincs!
Pénzt tartani bűn? Vagy csak elszedik tőle. Ez valahogy nem derült ki.
Annyi, hogy megtért. Szép történeteket lehet olvasni szentekről, akik megtértek. Vannak intézményes vallások. Vannak történelmi egyházak. De miért aratnak, a sarlatánok, a gyógyítók, a varázslók, a sámánok, a jósok, a kártyavetők és a rabszolgatartók?
Miért hiszékeny az ember? Miért van olyan éles határ az ateista és a vallásos ember közt?
Hogyan hiheti valaki, hogy az önjelölt prófétája szentember? Talán a megtéréséhez a szex is hozzátartozik-e?
Nem merek rákérdezni.
Elmesélem a szállóigét, Amerikában járja. – Hogyan szerezheted meg az első milliódat? Alapíts egy vallást! – bólogat, aztán megszólal, hogy ez még nem hallotta soha senkitől.
A valaha dekoratív és csinos nő, aki üzletileg sikeres volt, aki használni tudta személyes varázsát. Most semmivel sem különbözik a középkori koldusoktól, aki a csatornában éltek és kosztümös filmeken borzongva néztük a történetüket. A vásznon.
Mert akkor még moziba jártunk, kettesben vagy családostul. Dickens vagy Hugo, irodalmi adaptációk. Egy félig egészséges társadalom nézte.
Mederben folyt az élet. Reggel felkeltünk, egy kis robot, egy kis egyenirányítás. De a szabadidőben kultúra, film, zene, színház, adaptációk és új drámák.
Szörnyülködtünk az amerikai társadalom vadhajtásain. Oscar díj, Nobel díj, besztszeller.
Villon és a sötét középkor, gyilok az utcán, az emberek fáklyákkal lopakodtak. Az éjjeli őrjárat vagy a kiáltó, a lámpa-gyújtogató, tűzőr a tűztoronyban?
Bezárták a városkapukat. Hajnalig se ki se be. ma minden házon egy-egy városkapu, a pinceablak párkányán papundekli, rongyok, horkolás, húgyszag.
Vajon hová sietett éjjel?
A lányod? - kérdezem. - Most várja a másodikat - mondja ő, majd hozzáteszi - Azt mondta, ne menjek többet!
- Emlékszem, lakást vettél neki, talán vidéki házat?! Ez akkor volt, amikor majdnem kollégák lettünk.
Monológ!
Folytatom - Valami eljárás folyt a cégetek ellen, ezért bejegyzett biztosító nem alkalmazott.. - Válasz nincs, csend feszül közénk, pedig mellettem ül. A szűk ülésen, szinte szorosan, habár madárteste a sarokba húzódik. Mintha távolodna.
Nem hagyom annyiban - Úgy emlékszem, Te vetted neki a lakást?
Válasz nincs, leszállás előtt kérdőn visszanézek, kinyílik az ajtó, hazaérkeztem. Ha volt is válasz, elnyelte a robaj, az ajtócsapódás.
Rossz irányba indulok, eltévedek a saját utcánkban. Valami feldereng bennem a Jópásztorról, aki felkutatja a juhait. Meg arról, aki nem erőszakos, megvárja, amíg a tékozló fiú hazatér.
Mit tékozoltam el? Kellett volna adjak neki száz vagy ezer forintot a megőrzött polgári jólétemből. A lakásomra mégsem vihetem, hiszen a haját a rühesség miatt vesztette el.
Az arca puffadt volt, dereng nekem. Nem olyan, mint az alkoholistáé, talán nem is a sírástól. Verés nyoma?
Az autóbusz messze jár, vajon visszafelé már ott alszik az éjszakai járaton. Kannásbor nem volt nála, sem kézitáska.
Van-e egyáltalán személyi igazolványa? És a lakcímkártya?
Ellenőr nem volt a buszon, soha nem tudom meg. Van-e még személyazonossága, személyisége?
Talán? Hiszen a nevemen szólított!
Éjjel arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólít! Felriadtam és nem jutott eszembe a válasz, amit ezerszer hallottam:
- Hallja a Te szolgád!
Miért hallottam, miért tanultam? Miért vagyok a világon?
Hogy mögöttem becsapódjon a buszajtó és kulcsra zárt lakásomba még éjfél előtt bejussak?
A kísértetek pedig ott járnak az utcán, mindenki önmaga árnyéka a nátriumgőz lámpák napsárga fényei alatt. A város gazdagon kivilágítva. A kerthelyiségből kiszűrődik a beszélgetések, a zene és nevetgélés.
Az éjjel-nappal nyitva tartó boltból valaki egy vekni kenyérrel lép ki a levegőre, megszagolja. A meleg kenyér illata az orgonák harsogó illatával keveredik.
Egy különösen illatos, virágba borult fa nevét nem tudom. A valahai asszony nevére még emlékszem, amikor egy korty teával lenyelem az altatómat.
Az orvos írta fel, lelkiismeret ellen.
|
|
|
- május 05 2010 15:45:13
Ez nagyon ott van. Szóhoz sem jutok. Sajnos én is találkoztam így járt emberekkel, kemény sorsok voltak, vannak...
Nagyon jól megírtad, ezt végig kellett olvasni. Gratulálok.
Szeretettel. Léna |
- május 05 2010 16:27:28
Igen.. jól írta Lena,nagyon ott van.
Viktimológia, magyarul áldozattan. Ki válhat áldozattá? Írtad....
Mindenki.. Te is, Én is,Mi is..Erkölcsi széthullásban élünk egyéni és társadalmi válságban! Egy beteg társadalomban! Kapkodhatunk elődeink olykor avit normáihoz menekülhetünk különböző tanokhoz, akár hamisnak akár igaznak minősülnek, arat a reménytelenség és a kiúttalanság.Elődeinknél tudjuk léteztek váteszek, a költők és most sem hallgatnak a múzsák... tanúbizonyság ez a novella is. |
- május 05 2010 18:03:48
Remek az írásod, visszaadja az utcai élet "hangulatát", keserves életek, lehet okkal vagy ok nélkül kerültek utcára...
Én is kerülhettem volna közéjük, sokszor elgondolkodtam ezen, de valahogy mindig megtaláltam a módját, hogy dolgozzam, 8 év munkanélküliség hosszú idő és mégsem ülök közöttük.
Sajnos némelyiket nem tudom sajnálni, lehet az élet megkeményített, de ez a véleményem. Akik ott élnek azok az én szememben gyengék és a "munka" könnyebbik végét fogják.
Szeretettel Joli |
- május 05 2010 21:11:07
nagyon-nagyon tetszett... |
- május 06 2010 08:30:41
Kedves István!
Ez igen! Remekül sikerült. Éppen tegnap említettem a férjemnek, hogy ebben a jó időben (éjszaka sincs túl hűvös), mejelentek a hajléktalanok a kaposvári Berzsenyi (volt Szabadság) parkban. Minden nap arra megyek el éppen, s láttam tegnap reggel, hogy éppen ébredés után volt a férfi és a nő. A nő valamivel éppen kente be az arcát. Lehet, hogy ez volt a reggeli mosakodás egy üvegből, vagy valami műanyagpalackból. Nem igen mertem kíváncsian rájuk nézni. Nehogy tolakodásnak vegyék. Hamarosan több hajléktalan is birtokba veszi a park padjait. És lehet, hogy hamarosan egyre többen lesznek.
Sajnos, egy szomorú társadalmi kórképről írtál igaz megvilágításban.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
