|
 Vendég: 92
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Részlet az Isten nyilai között, avagy a Titok valóban működik c. könyvemből.
2008 két blogbejegyzés margójára
Az írás lehetőség,
az írni tudás adottság, tehetség, tanulás, bátorság, kedv, késztetés, stb. függvénye
Ma egy fantasztikus telefont kaptam egy főszerkesztőtől. A beszélgetés egy gondolatsort indított el bennem, amit nem rég papírra is vetettem. Volt időszak, amikor úgy gondoltam, hogy nálam az írás valamiféle kényszer, most már tudom, hogy ez is feladat!
Van egy kéretlen írogatóm e-mailben, zaklat, sérteget, s megpróbál nyomást gyakorolni rám, szerinte én csak egy „vidéki primitív” senki vagyok.
A „vidéki” kifejezésről már írtam korábban.
Mit is jelent a primitív? Ősi, őseredeti, elmaradott, kezdetleges, fejletlen, ősállapotú, ősállapotban lévő, vagy együgyű, ostoba, műveletlen.
Minden ember egy kicsit primitív. Mindenki jött valahonnan, mindenkinek vannak gyökerei, eredete, senki sem született egyből „magasabb rendű lénynek”. Az emberek azért tanulnak, tapasztalnak, fejlődnek, hogy eljussanak bizonyos szintekre.
Vajon ki a primitív? Aki a saját tudásszintjén is felmeri vállalni magát, az írásait, vagy pedig az, aki magas lóról lenézi a másikat, a névtelenség ködében rejtőzik, másokat sérteget, és a sebeit nyalogatja?
Van egy keleti bölcselet, amit gyakran elolvasok:
„Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz.
Cselekedni annyi, mint bizonyosságot tenni a tudásról.
Tanítani annyi, mint emlékeztetni másokat, hogy ők is tudják ugyan olyan jól, mint aki tanítja.”
Ennek szellemében, s a szeretet közvetítésével kívánok jó éjszakát!
Egyedül vagy párkapcsolatban?
A kolléganőim ma azt kérdezték, hogy jól meggondoltam azt, hogy újra összeköltözöm valakivel? A válás után talpra álltam, és kialakítottam egy önálló életet, egzisztenciát, ezt most valóban fel fogom adni? Elmondták, hogy milyen sokan irigyeltek, cseréltek volna velem, hiszen szabad voltam, azt tettem, amit akartam, nem függtem senkitől, nem kellett senkihez sem alkalmazkodnom, stb.
Viszont volt ennek egy másik oldala is. Nyüzsgő életem van, és aktív vagyok közéleti, kulturális, civil és média szinten is, ám mindig azt éreztem, hogy ha valahol meg kellett jelennem, és egyedül mentem, vagy néha rá tudtam beszélni egy ismerőst, hogy kísérjen el, úgy éreztem, hogy ez nem jól van így. Volt bennem egy űr, egy állandó hiányérzet, amit nem tudott ellensúlyozni semmiféle siker, vagy munka, vagy bármilyen közösségi élet, most már tudom, hogy sok volt a pótcselekvés. Ameddig a gyerekeim itthon voltak, addig ez jól is működött, de mikor már ők is kirepültek, akkor az egyedüllét érzése még nagyobb erővel hatott rám. Sosem voltam magányos, hiszen több száz ember mozog körülöttem, kommunikál velem, nap, mint nap. Viszont a „hiányérzet” olyan erős lett, hogy arra ösztökélt, hogy párt keressek.
Amikor párokat láttam, akár egy jótékonysági bálban, színházban, vagy bármilyen más rendezvényen, összeszorult a szívem.
Megfigyeltem az embereket, főleg azokat, akik már több éve éltek egyedül. Láttam ismerősöket, akiknek változott a személyiségük, és kezdtem magamon is észrevenni a változás jeleit, hogy kezdenek elvárásaim lenni, vagy, hogy jól elvagyok egyedül is, és már az is megfordult a fejemben, hogy jó ez nekem így, egy olyan rossz házasság után, amilyen nekem volt, nem fogok megint hasonló helyzetbe kerülni!
S ahogyan ez a hiányérzet egyre erősebb lett, szembenézetett magammal, és feltettem a kérdést magamnak: - hogy akkor mit is akarok?
Az ember, társas lény, nem véletlenül születtünk nőnek vagy férfinak, szükségünk van egymásra. S mégis mennyi ember van egyedül!
Nincs már a családnak, az emberi kapcsolatoknak olyan ereje, mint régen. Persze ennek is megvan az oka. Mintha valakiknek az lenne a célja, hogy ezek az emberi kapcsolatok meggyengüljenek, s az emberek egymás ellen forduljanak! Ez egy más téma, ami megérne több blog bejegyzést is, viszont, érezzük ennek a súlyát nap, mint nap.
Én úgy döntöttem, hogy bátran szembenézek valamivel, amitől oly sokan rettegnek. Az életünk rajtunk múlik, és mindenki maga dönt felőle. Nem csak szerencse dolga, s szerintem egyáltalán nem az, ha valaki párra talál. Az utunk a sajátunk, és mi döntjük el, hogy kit vonzzunk be, aki útitársunk, élettársunk lesz!
|
|
|
- május 13 2010 21:54:04
Kedves Léna,
nagyon tetszik, ahogy ezeket az általános igazságokat alátámasztottad, bővítetted a saját élményeiddel.
Bár nem ismerlek, de kívánok még sok-sok boldog évet a pároddal :-) |
- május 14 2010 07:43:14
Édes Léna!Mennyire igazak a szavaid...talán nem is tudod!Valahol én is keresem a páromat,akivel egy lélek-egy gondolat-egy érzés vezérelhetne!S úgy is éreztem-megtaláltam.Sajnos,épp ennek lett most vége.S ez nagyon maga alá gyűr...!
De kívánom neked, találd meg a nagy ŐT! Én is szembe néztem-de még kevés voltam...Határozatlan...Te állj elé-immár független emberként vállald fel az ÉLETET!
Szeretettel kívánok minden jótneked! Gabi |
- május 14 2010 08:27:23
Kedves Lena!
Nagyon szép ez a rész is, benne rengeteg bölcsességet írsz le!
Igazad van, mindannyian lentről kezdjük, és ugyanúgy rajtunk is áll a környezetünkben lévő embereken kívül, hogy mi rakódik ránk az életünk során, folyamán. Ha félre sikerül az életünk, érdemes elgondlkodni azon, hogy csak mások ezért a hibásak, vagy mi is közrejátszottunk benne!!!
Egy kérdés Hozzád: Béres Magdi az valódi neved (Zalán György találkozóval kapcsolatos honlapján láttam), nem tudom hol születtél, hol éltél. Az én férjemnek is van egy keresztanyja, aki valamikor Somogytarnócán élt, de úgy tudjuk, egyik fiánál lakik, őt Béres Jánosnénak hívják. Két felnőtt fia van.
Nem tudom, rokonaid lehetnek-e "szegről-végről", ahogy mondják!
Persze tudom, hogy rengeteg ilyen nevű ember van, hiszen Forró (a férjem vezetékneve) és Torma (az én vezetéknevem) sem egyedülálló, rengeteg van belőlük.
(Ha akarod, írj privátüzenetben!)
Szeretettel üdvözöllek!
Torma Zsuzsanna
|
- május 14 2010 08:50:26
Kedves Esprit, Gabriella, Zsuzsanna, köszönöm, hogy olvastatok, és véleményeztetek. Ezeket 2008 február körül írtam. Azóta nagyot változott az életem, hiszen feladtam a munkám, az otthonom, sőt elhagytam a falumat, az országot is, és párkapcsolatot alakítottam ki egy idegen országban, ahol nem könnyű az újrakezdés, főleg negyvenen felül, de pont azért írtam meg a könyvem, hogy az életszemléletemből más is tanuljon, s talán hamarabb eljut oda, ahová én jutottam. Soha sem késő, s sok mindent el lehet érni, meg lehet tenni, ha igazán akarjuk, s főleg az, ha tudjuk, hogy mit akarunk. Nem biztos, hogy külföldre kell menni, sőt biztos nem, ez az én utam, ám változtatni lehet és kell is.
Zsuzsanna, írok pü-t.
Szeretettel. Léna |
- május 14 2010 17:05:28
Köszi Mist, hogy olvastad. Lassan befejezem a könyvbeli idézeteket...
Szeretettel. Léna |
- május 14 2010 17:12:41
Kedves Léna!
Tetszik amit írsz, a családról az emberi kapcsolatokról. Teljesen igazad van.A legtöbb embernek nem barátai, érdekei vannak. Sajnos ez most a jellemző.
Szeretettel:Gizi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
