|
 Vendég: 83
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Az egyik rendhagyó útleírás az Isten nyilai között, avagy a Titok valóban működik c. könyvemből.
Erdélyi anziksz
„A felhő nem tudja, miért éppen erre száll, s miért épp ily sebesen. Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron.”
Hermész Triszmegisztosz
Biztosan volt már úgy mindenki, hogy nagyon vágyott valahová, sokszor volt olyan Deja Vu érzése egy országgal, településsel, hellyel kapcsolatban, hogy ő már járt ott, pedig ebben az életében még nem! Nos, Nekem Erdély ilyen. Lengyelországban csak ott jártamkor éreztem ezt az érzést, Erdély azonban más, már akkor is érzem, ha olvasok róla valamit, vagy látok egy képet. Ide volt az első előzőéletbeli bevillanásom, amit öt éve még úgy gondoltam, hogy csak fantáziáltam, majd az ennek tudósai elmagyarázták nekem, hogy beleláttam egy előző életembe. Azóta folyamatosan bevonzom az erdélyi embereket!
Az első levelezőm az Internetről is erdélyi volt. Aztán utamba jött egy bécsi, majd egy német, róluk is kiderült, hogy erdélyiek. Írtak nekem leveleket férfiak, nők, ezek közül is tízből hét erdélyi volt. Az első előzőéletbeli bevillanásomban öt éves kislány voltam, aki magas hegyek között sétált kézen fogva egy kisfiúval és egy nagy fekete kutyával. Fehér főkötő volt rajtam, olyan XVII-XVIII. századi viselet lehetett. A mesterem azóta elmondta, hogy igen, éltem Erdélyben, ahol javasasszony voltam, a hegyekben laktam és nagy tiszteletnek örvendtem, és ilyen pici voltam akkor is!
S vajon „véletlen”, hogy akárhol járok, képes vagyok kiszúrni az erdélyieket mindenhol? Számos eset volt, néhányat most elmesélek. Tavaly az USA-ban, New Yorkban volt egy malőröm a csomagokkal, és amikor reklamálni akartam, meg sem kellett szólalnom angolul, mert egy hölgy a pult túloldalán egyszer csak megszólalt magyarul. Kiderült, hogy Kolozsvárról került ki tizenöt éve. Pillanatok alatt meglettek a csomagjaim. Vagy. A hajókirándulás után, amikor Elise bevitt a Moszkva térre, megszólítottam egy hölgyet, hogy meddig tudok Metróval menni, mert a közlekedés épp akadozott az építkezések, felújítások miatt. A hölgy úgy szólt vissza: „ugye maga is erdélyi?” Mondom neki, - nem, én csak a Mátrából jöttem, de ugye maga az? - Naná, hogy az volt! Mekkora az esélye, hogy egy tömegből kiszúrom azt az egy embert? Vagy. A régi blogom 7777 olvasója, akivel találkoztam is, ő is külföldön él, ám köze van Erdélyhez is. Vagy. Az új blogom 9999 olvasójára is azt mondtam, hogy fontos lesz. Ő is Erdélyben él.
S végre eljött, azaz idő, amikor valóban Erdély útjait jártam 2007 nyarán.
Szintén erdélyi ismerősöm, aki a falum honlapját is készíti, küldött nekem anyagokat, amit még tanulhatok, hogy tudjam idegen vezetni a képviselőtársaimat!
Valóban olyan érzés volt, amikor kanyargott a busz a hegyek lábánál, mintha hazamennék. Nem fogok teljes úti beszámolót tartani, mert az legalább hat fejezet lenne, azonban néhány gondolatomat igyekszem megosztani veletek. Az út nem volt felhőtlen, hiszen még a határ előtt ránk tolatott egy kamion. Vesztegeltünk, rendőri helyszínelés, meg még később egy defekt is. Közben pedig, már a határon túl, jöttek telefonok, az egyik a Heves megyei Hírlaptól, aztán az RTL Klubtól, hogy szeretnének behívni hétfőre a stúdióba, aztán egy telefon lehetséges munkaügyben. - Milyen érdekes, megint külföldre kellett mennem, hogy beinduljon valami!
Kolozsváron megálltunk a Fő téren. Készültem egy kis idegenvezetéssel, viszont nem igazán azzal a csoporttal voltam, akiket érdekelt volna bármi is, ám voltak ott magyarok, akik örömmel hallgatták meg a sebtében előadott információkat. Mennyire más volt most, hogy élőben fedezem fel azokat a helyeket, amelyekről idegenvezetésből tanultam. A buszon elolvastam az ismertetőket, ott a helyszínen azonban szinte maguktól jöttek elő a korábban rám ragadt információk is. Bezzeg a vizsgákra meg keményen kellett tanulnom, hogy valami megmaradjon!
Testvértelepülésünkre érve szívélyesen fogadták küldöttségünket, és még este megismerkedtem egy „erdélyi kalózzal”, aki szimbóluma az egyik vendéglőnek. Le is fotóztak vele! A féllábú óriás kb. a negyede annak a kalóz szobornak, amellyel Daytona Beachen álltam kamera elé tavaly. Ez biztos megint nem véletlen.
Valaki régebben vitatta, hogy milyen az én magyarság és nemzet tudatom,
ebbe ugyan most nem megyek bele, viszont azt érzem, mikor a Felvidékre megyek, s most, hogy végre kijutottam Erdélybe is, mintha hazamennék!
Az utazás kapcsán ugyan sok minden nem úgy alakult, ahogyan terveztük, azért csodás élményekkel tértem haza.
Hatalmas élmény volt a parajdi Sóbányában lenni. Úgy képzeljétek el, mint egy pikniket, csak nem a felszínen, hanem a föld alatt, és minden sóból van, a padlózat olyan, mint a márvány. Rengeteg gyerek, felnőtt. Csúszdák, hinták, tenisz, tollaslabdázás, büfé, vásárlási lehetőség, sakkozás, újságolvasás, evés-ivás, sőt még egy kis kápolna is van. S ha hiszitek hanem, még Internet lehetőséget is csak ott találtam! Már majdnem befizettem 10 percet, ám a csoport ott sem bírta tovább.
Álltam a Medve tó partján Szovátán és végigsétáltam Korond kézműves utcáján is. Felfedeztem Székelyudvarhely (a „legmagyarabbnak mondott város”) látványosságait is. Álltam Tamási Áron és Benedek Elek, sőt még Orbán Balázs szobra előtt is. Igaz, egyedül, mert a csoport többi tagja inkább hűsölt egy üveg sör mellett valahol. Amikor a Csíkszereda felé mutató utcatábla előtt álltam, majd megszakadt a szívem, hogy már nem lenne olyan nagyon messze, s még se jutok tovább! Hiába szerveztem meg egy körutat, Csíksomlyó, Csíkszereda, Gyilkos-tó, Békás-szoros irányába, sajnos a csoport leszavazott! Ekkor megfogadtam, hogy megválogatom, milyen csoporttal megyek ezután! Elhatároztam, hogy legközelebb egyedül megyek kocsival, vagy valaki olyannal, aki hasonlóan érez, mint én, és végig barangolom majd álmaim helyszíneit. Azért egy fotó kedvéért két huszár között is álltam ám! Sokat táncoltam egy csíkszeredai rock banda zenéjére az utcabálban. Visszaköszöntek a régi Fonográf, Kft. stb. dalok. Nem is éreztem a külvilágot, elragadott a zene, mint táncközben mindig! Utolsó este nem volt alvás, mert bár a kis csapaton belül is voltak „klikkek”, azért azon már majdnem mindenki részt vett. Jó volt békacombot enni, a polgármester megkínált mindenkit, azonban csak ketten ettünk. A többieknek nem ment. Nagyon finom volt, és nem is brekegtünk, kuruttyoltunk! Később pedig a vendéglő zenésze már nekünk fizetett egy kört, mert akkora hangulatot csináltunk, hogy az párját ritkította!
Részt vettem a kötelező rendezvényeken, megismertem sok székely embert, eszmét cseréltem a helyi képviselőkkel és a Magyarországot Heves megye mellett képviselő borsodi és Vas megyei küldöttséggel is.
Elkeserített, hogy már oda is betört a „magyar politika”, és az helyett, hogy a magyarság együttgondolkodása, összefogása történne, már ott is arra ment ki a játék, hogy megosszák a népet!
Szerencsésen hazaértünk, és néhány nap múlva kaptam Erdélyből egy e-mailt. A huszárok, akikkel le lettem fotózva, írtak, hogy örülnek, hogy megismertek, s hogy küldjem el nekik a képeket, és remélik, hogy még találkozunk. Népművelő és civil aktivista lévén is örültem, hogy kinn is működnek hagyományőrző civil csoportok. Még az sem kizárt, hogy valamelyik rendezvényemre elhívom őket!
Sajnos nem álltam a Hargitán, s nem élhettem át azt az érzést, mint amikor olvastam Wass Albert: A funtineli boszorkány című könyvét, Hegyek lánya nem volt messze egy újabb hegytől, éreztem a vonzást, talán nem volt még itt az idő, hogy kiáltsak egy nagyot a Hargitán!
|
|
|
- május 17 2010 10:17:08
Kedves Lena!
Tudatom Veled, hogy a találkozón megvettem ezt a kötetedet. Megvettem ezen kívül Helen Bereg szerelmes verses kötetét, és a Napszilánk kötetet is, ha bár ebben én nem szerepelek.
Nos, itt van ez a bekezdés történeted e részéből:
"Biztosan volt már úgy mindenki, hogy nagyon vágyott valahová, sokszor volt olyan Deja Vu érzése egy országgal, településsel, hellyel kapcsolatban, hogy ő már járt ott, pedig ebben az életében még nem! Nos, Nekem Erdély ilyen. Lengyelországban csak ott jártamkor éreztem ezt az érzést, Erdély azonban más, már akkor is érzem, ha olvasok róla valamit, vagy látok egy képet. Ide volt az első előzőéletbeli bevillanásom, amit öt éve még úgy gondoltam, hogy csak fantáziáltam, majd az ennek tudósai elmagyarázták nekem, hogy beleláttam egy előző életembe."
Erre én csak azt mondom: biztosan sok embernek volt és van hasonló érzése, de az is lehet, hogy nem mindenkinek.
Nekem is voltak és vannak is un. "bevillanásaim", amik csak egy szemvillanásig tartottak vagy tartanak, és ezért nem tudom összerakni a képeket. Álmaimban sokszor megyek haza, de soha nem érek oda, ahova terveztem, ahova elindultam, ezek azálmok napjainkban is visszatérnek. S miközben indulnék oda, ahova készülők, mindenféle dolog közbejön, akadályokba ütközöm, elkésem, nemt találok a megfelelő útra.
Mindezek, azt hiszem, biztosan jelentenek valamit!
(Ha megkérdezed LoiusedelaCrouse-t (Kácsor Lajos), ő azt mondaná, hogy ő már kb. 400-600 éves!)
Nagyon örülök, hogy sikerült összejönnie Heavennel (Beáva), mint az egyik párt, mutatták be őket. Heaven örül, s Lajos is, mintha ki lenne cserélve. Olyan jó volt látni őket vidámnak, elégedettnek.
Szóval, majd olvashatom e kötetnek az összes fejezetét, ahogy időm engedi az otthoni munkák mellett. De tudom, hogy ha a kezembe kerül egy érdekfeszítő olvasmány, azt nehezen teszem le, mint mindig. A Tiédet is közéjük sorolom.
Ez a rész is szép volt, a kötetben már ismerősként fogok találkozni vele.
Üdvözlettel és köszönettel:
Torma Zsuzsanna
 |
- május 17 2010 14:32:26
Kedves Zsuzsanna, örülök, hogy rendben hazaértetek a taliról, s hogy jól éreztétek magatokat. Köszönöm, hogy megvetted a könyvemet, remélem, hogy tetszik majd. Az első 20 oldal után ráérzel a blogos stílusra, és velem éled meg majd a mindennapokat. Ám itt is olvastad egy kicsi részét.
Az álmok érdekesek, üzenetek. S ha ismétlődnek, akkor még jobban kell rájuk figyelni. Talán valamit másképp kell csinálni, hogy odaérj, ahová indultál. Ezt a való életben kell kivitelezni valaminél, amit csak te tudhatsz.
Sokszor az álmok is előző életre utalnak, s vannak, akiknek már éber állapotban is van ilyen. Majd olvasod a könyvben, nekem volt Erdélybe, és voltak indiános életembe való bevillanásaim. Eleinte azt hittem, hogy fantáziálok, aztán az ennek tudói elmondták, hogy előző életbe láttam bele.
Én is örülök az ifjú párnak. 
Köszönöm, hogy olvastál. Ez volt az utolsó részlet, amit a könyvemből idéztem ide... talán más is megveszi még majd.
---
Kedves Viktória, egy másik megjegyzésedhez is itt válaszolok. Örülök, hogy végül is regisztráltál a Napkorongra, s hogy te is teszel fel írásokat. Mindenki kezd valahol publikálni, mert valószínűleg ez a feladata, hogy előbbre jusson ezen a területen. Ne félj, írj, s ha negatívan nyilatkozna is valaki, akkor se add fel, írj és írj!!! Nem véletlenül van itt senki sem.
Erdély valóban nagy álmom volt, és még az ma is. Nem tudom, hogy mikor jutok oda, most még az is gondot okoz, hogy innen egy évben egyszer haza tudjak menni, de majd minden alakul... Ha csoportot szervezek oda, eszembe fogsz jutni... 
Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel. Léna |
- május 17 2010 18:38:30
Nagyon tetszik az írásod, tavalyelőtt voltam Erdélybe, nagyon szép, és nagyon szépen írtad le.
Szeretettel:Gizi |
- május 19 2010 17:22:03
Köszönöm Mist és Gizi, hogy ezt is olvastátok. Erdély valóban csodás hely, és szerintem minden magyarnak el kell oda menni, hogy ezt átérezze.
Szeretettel. Léna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
