|
 Vendég: 104
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
M
Ez is Európa 4.
Szösszenetek ibizai életemből
KOCSMAI IDILL IBIZÁN
Mennyiben más a spanyol kocsmák világa?
A spanyolok élete jórészt vendéglátóhelyeken zajlik, és ha már itt élek, igyekeztem megismerni, megtapasztalni az itteni életvitelt, a különböző cafetériák, kocsmák nyüzsgő és zajos világát. Magyarországon nem jártam kocsmákba, talán egyszer-kétszer fordultam meg, viszont amit ott tapasztaltam, az nagymértékben eltér az itteni kocsmai idilltől. Mindenhol akkor jártam, amikor még nem lepte el a szigetet a turisták, főként az angolok hada. Az első négy főként idegenforgalmi látványosság, és az itt nyaralók járnak oda. A másik kettő pedig helybeliek törzshelye is.
San Antonio 2008-2009
A SKÓT KOCSMA AZ IGAZI?
Igazi skót dudaszó hallatszik ki az utcára, vegyülve a többi vendéglátóegység különböző zenéivel, azonban mégis megfog a zene. Skócia az álmom, talán a legnagyobb álmom, biztosan eljutok egyszer oda is! Természetes, hogy felderítő körutam első állomása a skót kocsma volt. Skóciára utaló, és a kocsma életéből való fotók tapétázták ki a falakat. A tulaj valóban skót, az alkalmazottak már nem. Kellemes hely, vannak külső ülőhelyek is az utcára nyílva, az egyik LCD-s tv-t az utcáról is lehet látni. Néhány szendvicsféle is kapható, ha valaki enni tér be ide. Ahogyan a keskeny helyiségben beljebb megyek, egyre sötétebb lesz, szinte már félhomály honol a bárpult mellett. A skót zenét hirtelen felváltja a rock, ami szintén tetszik a füleimnek. Az viszont, hogy egy sör 4 euróba, egy pohár kóla pedig 3 euróba kerül, az már nem annyira volt nyerő számomra. Ettől függetlenül az egyik legfelkapottabb szórakozóhely. DJ is teszi a dolgát éjszakánként.
AZ ÍR KOCSMA VOLT A LEGELITEBB
Tizenöt méter választotta el a skót kocsmától, elegáns hely volt, és a hatvanas évek rockzenéje invitált, mikor a nyitó bulira betértünk 2009 tavaszán, azonban hamarosan felcsendült az ízes ír zene is. Akkoriban még sok magyar volt körülöttem, és épp itt volt a lányom és a vőm is. Szállingózott a nép, a DJ is hangolt, a pincérek cikáztak az asztalok között, s látszott, hogy ide is visszajáró emberek jöttek, méghozzá jobbára külföldiek. Kisebb társaságunkat lefotózta valaki, és másnap már fenn voltak a fotók a neten. Hm. A fiúkat nem tudtuk táncba vinni, így a lányommal mentünk ki, mikor felhangzott egy Bon Jovi szám, nem tudtam ellenállni. Ezzel a többi nő kedvét is meghoztuk, mert hamarosan egy kört alkotott a női koszorú. Itt sem voltunk sokáig, mert három részre szakadt a kis asztaltársaság utána… A bulizósak hajnalig kitartottak, nekem még hangolni kellett magam…
AZ ANGOL KOCSMA VOLT A LEGOLCSÓBB
Pontosan átellenben van az ír kocsmával, talán öt-hat méter van közöttük, szűken elfér egy autó, de nem szezonban. Akkor ugyanis ezt az utcát este lezárják, mindkét oldalon kocsmák sora van, és az asztalaik az utcán vannak. Lassan lehet haladni. Az angol kocsma a legkisebb, mégis itt voltak mindig sokan, mert folyton sport műsorok mentek a nagy kivetítőn, és erre sok ember volt kíváncsi. Úgy láttam, hogy sok múlik a pult mögött lévő embereken is, hiszen az angol valóban közvetlen, segítőkész, jó humorú fickó volt. Ha már másodszor ment valaki, az már törzsvendégnek számított.
A PICES
San Antonio központjáról kb. két kilométerre, fenn a hegyekben található. Igazi kerti paradicsom. 2008-ban jártam ott néhányszor, közel volt a helyhez, ahol a vakációt töltöttem. Bár nem volt olcsó, a párom szívesen járt oda, mert az egyik pincér olasz volt, és jól el tudtak diskurálni olaszul. Egyik alkalommal másik pincér volt, s kiderült, hogy nincs a páromnál elég pénz. Mondta a pincérnek, hogy szeretne a főnökkel beszélni. Jött is a főnök.
- Valami probléma van? – kérdi.
- Igen, van. – mondta a párom, s mutatja a számlát a főnöknek, hogy azon 11 Euro van, s sajnos csak 8 Euro van nála, s közölte, hogy elmegy haza még pénzért.
Erre a főnök széttépte a számlát, és hozott még két sört, s közölte, hogy ez a ház ajándéka, és elvitte a nyolc eurót.
Vajon mi történt volna egy magyar kocsmában ilyen helyzetben?
A VÉNUS
Ebben a szállodában éltünk 5 hónapig. Mint minden hasonló apartmanban, itt is volt egy Cafeteria, ahol épp egy kínai étterem is üzemelt, de a bárpult mögött egy kedves idős ember volt. Katalán, de beszélt spanyolul, sőt angolul is. Néha mi is leültünk oda. A fiúk sört, vagy kávét ittak, én pedig márciusban még forró csokit, majd amikor beindult a szezon, fagyit kértem. A fagyit sokszor ki sem kellett fizetni, mert már ismertek, és néha ajándékba adták a sör mellé. Itt is volt egy eset, amikor a srácok munka után beültek, és az „öreg” kérdezte, hogy mit kérnek.
- Kérek egy sört, egy kólát és egy Hierbast, de nincsen pénzünk. Megisszuk, és elmegyek az automatához és veszek ki. – mondta a párom
- Ne menjél sehová, ez a cég ajándéka.
Másnap a párom ismét kért egy Hierbast és egy sört, és ki akarta fizetni az előző napi fogyasztást is.
Az „öreg” azt mondta, hogy csak a mostani számlát fizesse. Mikor megtörtént, ajándékba ismét adott egy Hierbast.*
Ilyen a spanyol mentalitás. Gyakran adnak második pohárral ajándékba a törzsvendégeknek. S itt teletöltik a poharat, szó szerint, mindig túlcsordul.
* A Hierbas egy tipikus ibizai ital. Gyógynövényes itóka, azonban elég ütős.
S még egy példa az itteni szolgáltatás milyenségére. A Vénusnak volt egy úszómedencéje. S hetente háromszor, még mielőtt el nem lepték az angol turisták, lejártam úszni, és közben napoztam egy kicsit. Az „öreg”, vagy a kínai pincér, akik már ismertek, néha hoztak nekem oda ajándékba vagy egy fagyit vagy egy gyümölcslét, csak úgy, a ház ajándékaként. Magyarországon sorban kellene állnom egy strandon az ilyenért, akkor is, ha mindennap ott lennék.
Eivissa (Ibiza város) 2010. május 2.
Vasárnap délutáni életkép
Új lakásunk környékének felderítése közben benéztünk több kocsmába is, azonban szinte mind tele volt, ezért addig mentünk, ahol találtunk egy szabad asztalt. Most még nem a turisták hada dőzsölt a cafetériákban, hanem a törzsközönség. Épp a Real-Madrid és az Osasuna meccset közvetítette a tévé. A spanyolok meccs ideje alatt ellepik az összes vendéglátó egységet és nagy drukkerek. Ha a Barcelona játszik a Real-Madriddal, akkor a fülem is be kell dugnom. Próbálják egymást túl kiabálni a nagy szurkolásban, ha valamelyik gólt lő, s a meccs végén kirohannak az utcákra és petárdákkal tűzijátékoznak örömükben. Ilyenkor nem jó egy BCN drukkernek a RMA rajongók körében, ha mondjuk, csak egyedül van. Bár ami a legszembetűnőbb a magyar kocsmákkal ellentétben, hogy itt mindenki nyugodt, nem veszekszik, s nem is verekedik senki. Tehát nem bántják az ellendrukkert, de túlkiabálják, az biztos. Bár biztosan volt már példa, hogy azért a nagy szurkolás hevében egymásnak estek. Még nem láttam, nem hallottam a saját fülemmel.
Itt mindenki otthon hagyja a gondját-baját, senki sem azt meséli a kocsmárosnak, vagy ismerősének, itt kikapcsolódnak az emberek. Nyugalom, türelem, tolerancia, lazaság, ebben valóban nagyon előttünk járnak a spanyolok.
Az ajtó melletti asztalhoz ültünk a sarokba, ahonnan az egész helyiséget láttam, és igazi mediterrán vasárnap délután játszódott le a szemeim előtt.
Két hatalmas LCD televízió volt felfüggesztve a kocsma két végében. Jojózó szemek követték a közvetítést mindkét irányba, attól függően, kinek melyik képernyőt volt jobb néznie.
Szemben velem egy „kettéfűrészelt” Kunta-kinte ült, talán fele lehetett méretben az eredetinek. Fekete arcán, vérbe borultak lázas szemei, már túl volt néhány vodka-tonikon. Öblös hangját azonban nem tudta senki sem túlszárnyalni. Gólt kapott a Reál, ekkor viszont olyan csendesen kullogott ki a mellékhelyiségbe, egy pisszenés se volt, amikor azonban egyenlített, akkor felhangzott egy csatakiáltás tőle. Kicsit jobbra egy nyári mikulás ült. Hosszú, őszbe fordult, szürke szakállát marizsgatta, szemét le sem vette a képernyőről. Fején félrecsapott drapp színű svájci sapka, kockás inge alól kikandikált fehér trikója. Testes termetét a szék épp megtartotta, egész meccs alatt kitartott neki egy pohár vermut. Szemben vele ült a felesége, háttal a tévének. Egyetlen mondat el nem hangzott közöttük. Némán nézett maga elé, egy pohár narancslét szopogatott egész idő alatt. Talán egyidősek lehettek, a nő mégis inkább az anyjának látszott. Alsó pittye teljesen lekókadt, csendesen tűrte, hogy hitvese a meccsnek hódoljon.
Egy zöld tunikás hatvanéves nő ült a legjobb helyen, rálátott a hátsó tévére, s miközben magányosan szurkolt, elfogyasztotta estebédjét is. Nem zavarta, hogy egyedül volt.
A pultnál is zajlott az élet. Egyetlen férfi volt, aki fel és kiszolgált mindenkit, és mindenki türelmesen várt az ételére, italára. Egy frissen festett szőke nő, talán közelített ő is hatvanhoz. Fiatalabb férfiak között ült, és be nem állt a szája, felpüffedt arca arról tanúskodott, hogy nem először iszogatott itt.
A kocsma közepe környékén, egy asztalon zajos kártyaparti zajlott, négy férfi adogatta a lapokat. Amikor egy nő babakocsival tért be a kricsmibe, felbomlott a kártyás asztal, mert az egyik nagypapa odament az unokájához. Itt be lehet menni gyerekkel is. Sőt, minden kocsmában láttam eddig, hogy szemrebbenés nélkül több gyerekkel is beült az anyuka.
A másik tévével szemközt egy marokkói ült, az arcát nem sikerült látnom, mert egyszer sem fordult meg, viszont tincsekbe fonott, gyöngyökkel teletűzdelt haja elárulta.
2:2 Egyenlített a Reál, ismét üdvrivalgás töltötte be a kocsmát.
Vasárnapi apuka tért be 12 éves forma fiával. 25 fok volt, s a férfin mégis vastag zakó és sál volt, és le sem ült. Durván kérdezte a fiút, hogy mit iszik. Unottan ment a pulthoz és kért egy Cola Cao-t (forró csoki), de a gyerek üvegből itta hidegen. A fiú leült, nézte a meccset és lelkesen magyarázott az apjának valamit, aki mereven állt az ajtó mellett, és sürgette a fiát. Vajon a kocsmából akart elmenni, vagy már a gyereket akarta visszavinni az anyjához?
Az ajtón ki-be jártak az emberek, s betért néhány dél-amerikai indián is. A pult melletti székeken diskurzus folyt, nemcsak a meccsről, hanem úgy általában mindenről.
Elengedhetetlen kellék itt is a játékgép. Két darab üzemelt, és mind a kettőn lázasan akciózott két huszonéves.
Vége a meccsnek. Kikapott a Real-Madrid. Síri csend borul a kocsmára. Sokan fizetnek, és elmennek haza. A kártyacsata lassan tovább folytatódik, a félméretű ősz negro apó pedig int a kocsmárosnak, hogy bánatában még kér egy vodkát. Odavitte a poharát, a kocsmáros beletöltötte, ő pedig az asztalán lévő tonikot öntötte rá, és a gyöngyöző, hideg folyadék hamarosan eltűnt a bátya torkában, csak jégkockák árválkodtak a pohárban. Kék színű márkás pólójában, farmerjában, fehér zoknijában és fekete bőrcipőjében nem emlékeztetett azokra a feketékre, akiket a filmeken láttam, azonban az arca mégis felidézte ezeket a régi időket.
Szemben velem az egyik falon egy festményt láttam. Szemem elidőzött rajta, hiszen egy olyan jelenetet ábrázolt, amely lehetett bárhol Európában. Egy vidéki kastély, előtte lovaikon kiöltözött urak ülnek, mellettük kutyák, indulnak a vadászatra.
Ekkor jött vissza a párom, fizetett, s mi is elindultunk haza.
2010-05-05
|
|
|
- május 28 2010 19:23:27
Kedves Viktória, köszönöm, hogy olvastál. Valóban nem lehetnek szinonímák a kocsmák a két országban, s sok más is eltér. Azért itt is megkérik a belépők árát egyes helyeken elég rendesen. S mivel egy üdülő szigeten vagyok, itt meg ebből élnek. De átérzem, amiről írtál. A félszigetet nem ismerem, arról meg nem tudok nyilatkozni, ott milyen lehet. 
Szeretettel. Léna
----
Egy kicsit most csalódtam... úgy gondoltam, ha én minden prózát elolvasok, véleményezek, akkor csak lesznek többen, akik az én írásaimhoz is írnak... Én is kezdő író vagyok, s kell a visszajelzés, hogy mire figyeljek, miből okuljak.
Igaza volt Etusomnak... Ő eltűnt, lehet, hogy nekem is el kell...  |
- május 28 2010 19:56:22
Lénácska! Nem kell eltűnni, mert nagyon szépeket írsz. A magunk örömére kell, hogy írjunk. Én legalábbis így fogom fel, a saját tapasztalataimból okulva. Fel a fejjel! Szeretettel: Tibor  |
- május 28 2010 20:51:50
Köszönöm Tibor őszinte szavaidat. Nem vagyok elkeseredve, mert örömmel tölt el, hogy egyre többen írnak itt prózát, jókat olvasok.
Viszont én nemcsak magamnak szeretnék írni, s ehhez valóban kell a figyelem, a segítőszándék is. Azért írtam ezt, mert úgy érzem, hogy nem mernek, vagy nem akarnak az én írásaimhoz írni, pedig biztosan sok emberben merül fel valami gondolat. |
- május 29 2010 08:20:02
spanyol akarok lenni
nagyon jól szedted össze a sztorikat |
- május 29 2010 12:25:51
Kedves István, nem kell ahhoz spanyolnak lenni... magyarként is élhetnénk lazábban, nyugodtságban... stb.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel. Léna |
- május 30 2010 06:06:00
Szia Lena! El ne tűnjél! Valóban érdekes volt olvasni, a fogalmazás is remek! Így tovább! |
- június 02 2010 17:05:52
Jót olvastam nálad, úgyhogy el ne tünj!
Szeretettel:Gizi |
- június 02 2010 18:35:14
Köszönöm Gabi, Gizi. Nem tűnök.... majd lesz, ahogy lennie kell.
Szeretettel. Léna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
