|
 Vendég: 93
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Sz
novella 2 részben
Radnai istván:
Történetek?
TÖRTÉNET, AMIBŐL NEM DERÜL KI SEMMI!
Amikor a vasorrú bába éppen áztatta apját és apja a kötelet, a gyerek kiszaladt az utcára, át az autók és lovas szekerek közt.
Az autók inkább rozzant csepelek voltak dohogtak. A személyautókról jobb nem beszélni, mert a fekete pobjeda vagy akár a moszkvics, egyik kiköpött opek kapitén, a másik kadett - hiszen leszerelték a gyárat. De ki tudta ezt akkor, a gyerek bepisilt, Éppúgy, mint akkor, amikor a repülőjét akarta megmenteni és kiugrott a fasor fái közül. Papírrepülő még úgy nem volt hajtogatva és kivasalva!
A gyereknek lekevert egy pofont az atlétás sofőr, meleg volt - utolsó tanítási nap, az iskolatáska valahogy hazakerül.
Milyen remek divat a rövidnadrág! Szinte semmi sem nedvesedett át.
De most tél vége volt, tocsogtak az útszéli árkok, talán annak sem nevezhető, az aszfaltot bazaltkockák, a bazaltkockákat szürke kőzet, ki tudja milyen - szegélyezte, elbotlani nem volt nehéz. Ezzel a térdén az alig behegedt seb el volt intézve, a mackó beleragadt.
Ja, el is felejtettem, ebben az ötven-hatvan évben száz évnél több telt el, valóságos időutazás. A mackó kötött tréningnadrág, ahhoz hasonlított leginkább, de nem nájki melegítő érthetetlen feliratokkal. Se zseb, se cippzár. Bevarrott gumi, ripsz szalag, és passzé!
Nem elmúlt, és nem is vívó szakszó.. figyelj jobban, szorosan kötött vagy horgolt, a bokára, vagy a pulóver ujján, a csuklóra záródó valami.
Na, el is szakadt, gyapjúfonal, két adag sóba lehet áztatni a kötelet. Az apja amúgy nem ivott, csak a nadrágszíjat sajnálta, nem is csípett eléggé, a csat - ne beszéljünk róla.
Kisebb korában a fakakával! Jaj, ne a fakakával - mondta és maga elé tartotta a kezét, mert futni értelmetlen volt és a léptei bizonytalanok.
Nem csodálkozom, hogy ezzel a szóval nem találkoztál, a gyereknyelv furcsa szavai egyike, amely egyesített két ismeretlen szót, a fakanalat kimondani sem tudta és ráadásul értelmetlen. Kanál? Azzal a rántott levest kell kanalazni.
De anyja kevergette is a rántást, amit aztán a vödörből merített vízzel felöntött. Így a fakanál kéznél volt bármikor!
A szülők marakodtak, min is vesztek össze? Pálinka, tízforintos? Pengő már nem lehetett, adópengő sem. Tehát a tízforintosért lehetett volna kapni valamit, főleg, ha a tejjegyet vagy a húsjegyet megtalálták volna.
Rongyos volt az apjának még a nadrágzsebe is, a cigaretta sodrásához valókat is elhagyta valahol.
Beborult az ég, amúgy a nap sütött volna hétágról, mint télvégén szokott. A házba jobban be lehetett látni a belövés helyén, mint a pókhálós ablakon.
Persze az anyját nem ő nevezte el vasorrúnak. a szomszédházban könyv is akadt. Kibetűzték vagy Lalinak olvasta fel a nővére.
Így mondták, holott helyesen a nénje volt, de az meg foglalt volt az ángya részére, aki pedig nagynéni vagy micsoda. Szóval bonyolult ez a család!
Átázott a cipője, papírtalpú volt, még a téli csizma is, hócipőt nem volt ideje felhúzni, akkor eléri a sustorgós istennyila, amelyet, a nadrágot és gatyát kímélendő, a csupasz...
Persze, ki filozofálgatott volna ilyenkor, a csordogáló, cserfes hólén átgázolva, a túloldalon kezdődő bokros, füves, ritkás kiserdő szélén.
Ma már hiába keresed szabvány lapostetős.. nem, nem villa, társasház, semmire sem jó méretezésű, kémény nélküli lakással. Mindből elfelé igyekeztek öt év után, néhány öreg ott ragadt és néhány fa, jelezvén, száz múlt el az utóbbi ötven-hatvan évben.
Kérdezed, attól fáj a fenekem és ezért nyögök, ha leülök vagy felállok. Dehogy, a csíkok beforrtak, az aranyér...
Nem, fiacskám, nem bányásztam, részvénye meg az igazgató apádnak van, annak a gazembernek, jöttmentnek.
Hogy anyád is vasorrú lenne, ilyet ne kérdezz, tiszteld! Apádat nem kell, mert a tíz parancsolatnak csak a fele érvényes, éppen az, amelyik odaillik!
A reumánál és az aranyérnél tartottunk, bizony, amikor áztatták, nem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány? Bőgtem.
Hogy most honnan tudom? Hogy nem a verések emlékét kérdezed, hanem azt, hogy miért nem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, és honnan lehet ma tudni?
Át kell nézni a farmer szára közt, hátulról, ha előtted halad, hosszú haj, fülbevaló - mindenkinek van, lehet, hogy csak a balfülében. Rajta otromba, nagy kereszt.
Mi az a kereszt, mit jelent? Pont annyit, mint a parancsolat!
És még meg mered kérdezni, most tudom-e, hogy fiú vagyok-e vagy lány?
A nagyanyád - az a vasorrú bába - bíztatott fel, amikor hétvégén, a jöttment elvitt autókázni?
Nem, ne kérdezd meg a mamától a konyhában, még, hogy én nem válaszolok rendesen, és ki sem veszem a pipát a számból?
Pipát mondtam, de hamar tanulsz, nehogy árulkodni menj! A pipa az, amiből a füst jön!
TÖRTÉNET, AMIBEN MÉGIS TÖRTÉNIK VALAMI, DE KIDERÜL-E?
A kiserdő talán másoknak lehetett titokzatos, de lehet, hogy rá sem hederítettek.
Az ösvény eleinte nem is látszott a hatalmas vadgesztenye alatt még a fű sem serkent. Mint a sárga agyag, amiből kövek álltak ki, nem nagyok, csak a meztelen talpaddal érezted. Olykor, mint ködfátyolon át, tündéreket láttál leselkedni.
De kinek volt kedve ma leselkedni, amikor még a pipa is kialudt, és az öreg mégis elengedett valami cifrát, de ezt nem értette félre senki, csak éppen megszokta.
Így hát a szutykos pipa volt a szokatlan és nem redves, vagy a tetves, kívánság szerint, amikor közben sercintőst kiköpött az ablakon, vagy az agyagos földre, ha az évszak is úgy akarta.
De a pipa is messze lehetett, amikor a gyerek elkalandozott, átázott lábbelijében. Hja, akkor még semmire sem írták rá, hogy mérsékelten vízálló.
Ha kimondták, hát kimondták.
Ahogyan a nap besütött a lombtalan fekete ágak közt, gőzölgött, a hófoltok az árnyékot keresték. a hó laza és lucskos volt, közötte a föld sáros és csúszósan agyagos. Megálltak rajta a tócsák, fagyott maradt az altalaj, ilyenkor tél végén, amikor a nap emelkedni kezd égi útján.
Koboldok táncoltak a tócsák tükröző vizében, a szélén a jég cserepekre hasadt, mint az ablaküveg.
A gyerek, ugyan nem értette, mi az az ablaküveg, az újságpapírt és kékeslila elsötétítőt ismerte, amivel a vak kereteket beragasztották, az unalmasan ásító ablakkereteket.
Unalmas, mint mondtam, mert a front elvonult. A gyerek valami halvány emléket őrzött a szirénázásból, a dörgésből, pukkanásokból. És rezegtek a falak is.
De most a gesztenye után, elmaradt az ugyancsak fekete derekú kőris. Ezzel annyira nem volt tisztában, mert az alatt nem lehetett fényes és kemény valamit gyűjteni, aminek sima felülete kellemes érintést biztosított. A tenyerében tartotta, a szúrós valamiről még a front előtt levált és kopogva hullott lefelé, de valahogy az ember kobakját mindig elkerülte.
Amit ősszel begyűjtött - játéknak kellett - szépen eldurrogtatták a sparhertben. A rőzsével, korhadt lécekkel egyetemben. Különben nem lett volna miért keverni a rántást. És a rántott leves vagy a puliszka fel nem forrt volna.
Talán nem hozott a kertből vagy a kiserdőből elég rőzsét, mert iskolai grimbusz nem lehetett az oka, se szekunda.
Iskola nem volt. Fizikailag sem létezett, ablaktalan belövésekkel tarkított antik és patinás rommá lőtték, hiszen a többi háznál nagyobb volt.
Másrészt a gyerek még nem is volt iskolás. A kútra sem küldték, nem bírta volna el a vödröt vagy a kannát.
Az ősfák mögött, neki mind olyan vastagnak tűnt, mintha öröktől létezne, ha ezt a fogalmat ismerte volna.
A cirkuszosnő lánya rövidke szoknyában, kék szemével világítva és a szempillája mögül villogtatva, valami meseszerű lény volt. Érettebb és dudorosabb, szeplők és pattanások terepszínűvé változtatták pirospozsgássá szelídült arcát.
A cirkuszosnő titokzatos műlovarnő lehetett, a szeme ugyanúgy világított, de nem a fiúcskát csábította. Talán a pénztárnál várakozók remélték, hogy meglátják a porondon és nem is csalódtak, falatka ruha nem takarta, akarom mondani, takarta, amit éppen kellett, csillogott az is a flitterektől.
De a cirkuszos kocsik, ló híján, valahol lecövekeltek. Sátor nem volt, ahol a trapézt lengették volna, így akár légtornász is lehetett, nemcsak műlovarnő.
Ezt már soha sem tudjuk meg - elszállt a pipafüsttel.
Kialudt az a fránya pipa, az öreg morcosabb volt, mint valaha. a vasorrú is, az öreg is, az áztatott kötél is a belövés réselte fal mögött és a fák törzsének takarásában maradt.
Egy rongyos ember a maga valóságában, félig katonai zubbony, félig posztókabát foszlány takarta, komikus lett volna, de a gyereket elhagyta a humorérzéke, ha volt egyáltalán.
Az arca maszatos, a térde sáros, a mackó szakadt. Egyszer csak szemben állt vele és az idegen szakállas volt.
Nem látott ilyen férfit. Mert apja, nem volt, nagyapja borotválkozott. Ráncos arcán az orra alatti szőr éktelenkedett csupán, ritkásan és őszesen. Láthatóan büszke volt rá.
Ilyenkor jössz rá, mennyit léptettél vissza az időben. A pipa a régi volt, az ilyet örökölni szokták.
Az áztatott kötél legendája is megmaradt, apáról fiúra, anyáról lányára szállt, de mindig az apák kezelték. Az anyák fegyvere a nyelvük és a gyorsan járó fakanál volt, mióta ember embert nemzett és az emberemlékezett a végtelen múltba veszett. A kalapok is mind zsírosak voltak.
Elcsalta bizony a kiserdőt övező bokros-füves rétfélére, a sziklák alatt. és a fehérnép, ahogy nagyon régen mondták, ha kényeskedve is, de a fehérneműjét nemcsak kivillantotta.
Ennek a gyereknek, aki a bozontos kiérdemesült katonával, hivatásos csavargóval találkozott, talán még nyekergő csizmája is volt valaha, de most a nedves bőr nem nyikorgott, a hó sem csikordult, csak beszakadt a léptek alatt, már ahol a foltok megkapaszkodtak.
Nem akarózott hazamenni, mert a generációkra örökített, kiadós verést sehogy sem állta.
A pipa, hogy dohányt nem kapott szipákolt. Büdös volt, büdösebb, mintha égett volna. A konyha felől valami rikácsolásra lett figyelmes, ami kiszólította az erdőből.
Pedig a cirkuszosnő lányának melle domborodni kezdett, gondolataiban nyár lett, több tél és nyár váltotta egymást. Pajzán képzetek kísérték az évszakok változását, az éjszakák fülledtek voltak, a csillagok szokatlan helyzetben, lejjebb ereszkedtek és aki hanyattfeküdt a friss füvön, hogy jobban hallja az augusztusi tücsköket, egy-egy fénycsíkot láthatott átrohanni a szűk égen, mert tanácsos volt a bokrok alá húzódni ilyenkor.
Az persze egyáltalán nem volt biztos, hogy számolták volna a hullócsillagot, a többi meg csak arra volt jó, hogy holdtalan éjjelen annyi derengést engedjen meg magának, hogy a cirkuszosnő Erzsikéjének a haját ne csak tapintani lehessen. Pedig ilyenkor a kéz, a száj fontosabb szerepet, játszott. A kéz beszélt, a száj hallgatott és történt olyasmi is, amit nem köthető az unokák orrára.
Csak a pipa szelelne és füstölne, akkor nem révedezne a távolba, nem futna, havon, gyepen, virágszőnyegen és a szőke avarban a gondolat.
Míg a konyha felől reszelős köhintések és valami ordináré kiabálás nem hangzott volna fel, amiről nem lehetett tudni, hogy a mai gyereket hiányolta-e vagy, a pipázó öreggel akaszkodott volna össze, ha a közelében lett volna.
Mondtam már, hogy ez a pipa, így hívják, ismételgette az öreg. De hamar tanulsz!
Kicsit mélyebben elgondolkodott, a kalapja a homlokára csúszott, van, aki megesküdött, hogy horkantani hallotta. Rádőlt karosszék kárpitozott bársony karfájára. a pipa szerencsére dohány híján, nem parázslott, koppant a hajópadlón. Parketta arrafelé nem járta.
A vasorrúról is régen morgott valamit, a nap megereszkedett és kipirult, a gyerek a kiserdőről még nem ért vissza. Jól is tette, a cirkuszosnő Erzsikéje az öreg fölé hajolt, mintha vasorrával meg akarta volna szagolni. Világító kék szeme a ráncok közé húzódott és talán a kinti ködfátyolra hajazva, pára öntötte el és megcsordult odakint az eresz, mielőtt odafagyott volna a jégcsapokhoz.
|
|
|
- június 01 2010 09:03:46
Kedves István!
Ezt a prózádat már - ha jól tudom -, már olvastam régebben.
Nem tudom, azóta módosítottál-e valamit rajta, nincs is időm arra, hogy visszakeressem és összehasonlítsam.
Látom, hogy sokan megnyitották, de nem írtak hozzászólást.
Én az egészet a gyermekkorra való visszaemlékezésnek tartom,
amikor még nem tudjuk eldönteni, hogy mit higgyünk el abból amit látunk, vagy hallunk. Ilyenkor még számunkra minden olyan "titokzatos".
Az biztos, hogy mondanivalód megfogalmazásában egyedi és utánozhatatlan vagy!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- június 01 2010 09:49:27
Sajnos némileg aktuális, kivéve az autóforgalmat!
Azóta csak újabb veszteségeink vannak, reméljük fordul a sorsunk! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
