|
 Vendég: 12
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
A magyar összetartozás napján ilyen emlékeim támadtak
„…az atyák bűneit a fiaikban…”
Hetek óta zuhog. Nem Esőisten siratja földünket, a lelkünk is sír. Napos csehszlovákiai délelőttök jutnak eszembe, ahogy robogott a Lada velünk a jó minőségű, és büszke fenyőktől kísért utakon. Egy szénás szekeret előztünk meg éppen. A szlovák földműves szénája betakarítása közben szekerezett hazafelé. Ahogy elhagytuk, megvetően kiköpött, amikor meglátta a magyar rendszámtáblát. Az arcán évszázados gyűlölet ült. Valamikor, valaki nagyon megbánthatta. Én ártatlannak éreztem magam, és valahogy nagyon sértett a méltatlan harag. Megálljak, megkérdezzem az öreget, mit vétettem neki? Nem tettem, mert nem mertem. Féltem, olyat fogok hallani, ami ellen nem lehet ellenérvem. Ezt a mai napig bánom.
Ameddig láttam, néztem a visszapillantóban az öreget, az arca egy cseppet sem enyhült. Lehet, csak én képzeltem így, háborgásom közepette.
Lőcsei, szlovák családnál vettünk ki szállást. Kutattam az arcukon, láthatom-e az öreg paraszt, az anyaföld emberének évszázados megbántottságát, sérelmeit. Nem, házigazdáink a mindennapi munkájuk mellett, - háztájiként, - a cseh szocializmusban gyümölcsözően művelték a turizmus szállásadói ágát, adómentesen. Az ő arcukon a fizetővendéggel szembeni tartózkodó lojalitás tükröződött.
Nem részletezem, miért nem lehetett a késmárki műemléktemplomot egyáltalán, Krasznahorka várát csak részben megtekintenünk, ahol a Bebekek, később a történelmi szeleknek megfelelően köpönyeget forgató, Erdélyből származó Andrássyak voltak az urak. De vajon milyen urai voltak a föld vegyes népének??! Ez a fő kérdés. Más dolog a politika.
Óhatatlanul Mikszáth bacsája (számadó juhász) jut eszembe, aki akár valós, akár kitalált figurája volt novellájának, mégis csak felgyújtotta az egész környéket uraló, magyar herceg által egy hiteles birtoklevéllel, az elrabolt lánya ellenében neki „ajándékozott” hodályt, az annyira szeretett, ezer birkát számláló nyájjal egyetemben. Ő maga pedig világgá futott a szülőföldjéről. A herceg úrfi pedig vidáman dőzsölt, - Bécsben, - a bacsa szemefényével.
*
Ugyancsak az „átkosban” történt, amikor ugye dívott a nagy proletárinternacionalizmus. Félix-fürdő felé tartottunk a ringy-rongy utakon. Leparkoltunk. A parkolóőr, - fehér homlokú, lebarnult arcú magyar, - levette a kalapját, látva a rendszámtáblán a magyar színeket, és megszólalt: - Isten hozta magukat itthon! Ne fizessenek semmit! – A szeme pedig gyanúsan elhomályosult.
A fürdő épületegyüttese előtti parkban, a tündérrózsás tó, az épületektől távolabbi, innenső partján fényképeztem. Akkor még fel sem tűnt, valaki eszeveszetten integet, és románul ordítozik. Sejtelmem sem volt, hogy ez tiltakozás, és éppen nekünk szól.
Közeledtünk az alakhoz, amikor észre vettem, egy kitömött medve és őz mellett kellemes pad képezi az ordítozó ember szabadtéri fotóműtermét. Na, gondoltam a tiltakozás a konkurenciának szól, noha el sem tudtam képzelni, mennyiben lehetek én az ő konkurense. Tovább fotóztam. Beleértve kompozícióimba az ő fotóstandját is. Ekkor kitört a kárpátmedencei, állandó csetepaték legújabb, történelemformáló ütközete. Emberünk hozzánk rohant, és számomra érthetetlen, -arra, hogy nem értettem akkor sem voltam, ma sem vagyok különösebben büszke, - nyelven tovább ordítozott. Az ő arcán is többet láttam, mint amit a presztizsféltés indokolt volna. A szemében vad gyűlölet villámlott. Talán a pokol legmélyebb fenekére küldött volna bennünket, ha tehette volna. Csendesen megszólaltam: - Jó ember! Egy szavát sem értem. Mit ártottunk magának? - A fotós változatlan ingerültséggel tovább hadart az anyanyelvén. Én csak az előzőeket ismételgettem a magam nyelvén. A fotóművész hírtelen magyarra váltott:- Nem ért, mer’ nem ákárjá. – mondta némi akcentussal, de abszolút érthetően. Megint megszólaltam: - Debrecenből jöttünk. Még jó reklám is lesz magának, ha látják az otthoniak, milyen szép környezetben készíttethetnek magával fotókat a kirándulásukról.
A fotósok gyöngye azonban nem tágított. Takarodjunk onnan, mert különben hívja a milíciát.
Valamit, valamikor nagyon elrontottunk mi itt, közösen, kárpátmedencei népek. Olyannyira, hogy az csak enyhülhet, de következményei visszafordíthatatlanok. Jó lenne, ha ezt a politika is tudomásul venné.
|
|
|
- június 05 2010 10:00:52
Sajnos valóban vannak ilyen helyzetek is. Én mind a felvidéki és erdélyi útjaimon mást is megtapasztaltam. Ám érződik az ellenszenv sajnos, amikről írtál, megtapasztaltál.
Épp ma kaptam egy e-mailt, egy levél volt Robert Ficohoz. Egy felvidéki írta, aki már Mo. területén ér. Most idézek neked belőle:
"Szeresd a magyart! - Nyílt levél Robert Ficóhoz
"Szlovák származású magyarországi magyar állampolgárként írom Neked levelem....Emlékszem, Nádszegen (Trstice) megboldogult Pali barátom mesélte: - Amikor a szlovákok közül lejön bárki a "hegyről" ide a Csallóközbe, mindig elcsodálkozik azon, hogy ezek a magyarok nem olyanok, mint amilyennek a televízióban mutogatják őket. Nem gyűlölködnek, nem utálják a szlovákot, hanem barátságos, vendégszerető emberek. Még jogaikban a saját szülőföldjükön megnyomorítva is képesek a szlovák embert is szeretni, barátsággal fogadni az utazót, a vendéget teli kézzel továbbengedni.
Mert bizony soha nem volt az egyszerű emberek között olyan ellentét, mint amilyet Ti szítotok. Tetszik, nem tetszik, de közös a két nép történelméből majd´ ezer év. Ami történelmi érték ma Szlovákiában található, az a Magyar Királyságban a Felvidéken együtt élő két nép közös alkotása. A két nép jóban-rosszban együtt tudott élni, amíg a szlovák nacionalizmust a békés együttélés ellen nem fordítottátok. Önös politikai érdekből.
De ezen a ponton ajánlom a figyelmedbe a Nap és a Szél történetét. Arról vitatkoztak, hogy melyikük az erősebb. Melyikük tudja a juhászról előbb levenni a subáját. A Szél tépte, cibálta a juhász subáját, de minél jobban tépte, a juhász annál jobban magára húzta. A Nap ekkor kisütött, melengette a juhászt, aki magától vette azt le.
Ugye tudod, mire gondolok? A magyarországi szlovákság nyelvtudásában, létszámában, identitásában jelentősen sorvad, különösebb asszimilációs kényszer nélkül is. Tudod, itt szeretnek minket. De nemcsak minket, hanem a svábokat, rácokat, ruszinokat, örményeket is. És mert itt szeretnek minket, jelentőségét veszíti az, hogy honnan származunk. Nincs értelme a szlovákságunkat fitogtatni. Csak az ember méretik meg. A gyermekeink már nem szlovákul tanulnak, hanem angolul és németül. Miért is tennének mást? Kire legyenek büszkék? Rád? Arra, aki szlovák nemzetállamot vizionál, és ezt hazugságokkal, embertelen kollektív jogfosztásokkal akarja elérni? Ideje lenne tudomásul venned - még ha frusztrál is ez a dolog -, hogy Szlovákia létrehozásakor színmagyar területek kerültek az új közigazgatás hatálya alá. Tovább nyújtózkodtak elődeid Trianonban, mint ameddig a szlovák takaró ért. Így vált az ott élő magyar lakosság saját akarata ellenére Szlovákia államalkotó nemzetévé is."
Ha adsz egy e-mail címet, elküldöm az egészet. 
Szeretettel. Léna |
- június 05 2010 12:20:27
Kedves Viki!
Ezen az új "ünnepen" (bocsánat, emléknapon) hangot kell adni a személyes élményeknek, mert azok igazabbak, mint amit a politika rágni akar a szánkba. Tudni kell, a nemzetiségi, nemzeti sérelmek nem Trianon óta vannak. Mindenki csak a nagyhatalmi igazságtalanságról papol, mintha mi, népek a Kárpát-medencében, soha nam adtunk volna okot az egymástól való elszakadásra, a gyűlölködésre. Persze nem az egyes ember, a jó szomszéd, hanem a mindent kisjátítani kívánó politika, politikai elit. Magyar részről, - többnyire, és adassék tisztelet a kivételeknek, - a szittya-árja arisztokrácia. A többiek részéről az ő sovinizmusuk, területszerzési mohóságuk.
Mesterien tudtunk mindig a vesztes oldalára állni!!!
Természetesn határrevízóra nincs mód, de a magyar identitást, kultúrát meg kell őrízni. Ebben maximálisan egyet értünk.
Köszönöm szépen értő észrevételeidet.
Szeretettel:
Papon |
- június 05 2010 12:23:23
Kedves Léna!
Köszönöm, hogy olvastál. Érdeklődéssel várom a teljes levelet, mert a részlet nagyon jól hangzik, Félő, süket fülekre talál. E-mail-cím a priviben.
Szeretettel:
Papon |
- június 05 2010 23:57:52
komoly téma...tetszett |
- június 06 2010 12:33:04
Köszönöm szépen mse!
Szeretettel:
Papon |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
