|
 Vendég: 105
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Ez is Európa 5.
Szösszenetek ibizai életemből
Te is magyar vagy, vagy nem?
Gy.
Te is magyar vagy, vagy nem?
Ez is Európa 5.
Szösszenetek ibizai életemből
2008 nyarán vakációra indultam Ibiza szigetére a páromhoz. Az egyik munkatársa felesége és a két gyerek is direkt velem utazott, mert még nem ültek repülőn.
Keményen spóroltam, hogy ki tudjam fizetni a repülőjegyet, s hogy néhány hetet egy paradicsomi helyen tudjak eltölteni. Nem nyaraltam én 46 éves koromig, s a szerelmen kívül most úgy gondoltam, hogy ha be nem is tudok bepótolni dolgokat, de legalább most megélek néhányat.
Már gyanúsnak kellett volna lennie annak is, amikor kaptam egy sms-t, hogy én hívjam vissza a repülőtérre menet. Barcelonában tudtuk meg, hogy a családfő fordítva rendelte meg nekik a jegyet, vagyis, mintha Ibizáról menne a család Barcelonába. A nő ott állt két gyerekkel, a kicsi talán három éves lehetett, s arra is fény derült, hogy nem volt náluk egyetlen fillér sem.
Egy srác, aki mellettem ült a repülőn, jól beszélt spanyolul és segített az információnál. 364 Eurót kellett nekik ráfizetni a jegyekre. Három ember, köztük egy kis gyerek sírása hatott meg, nem hagyhattam ott őket egy idegen ország repülőterén. Megesett rajtuk a szívem, s a féltve őrizgetett 400 Eurómból kifizettem nekik a 364 Euro különbözetet. Úgy gondoltam, hogyha majd megérkezünk, az apuka majd kifizeti.
Egy hatalmas lakásban laktunk nyolcan. Mert eredetileg négy munkás osztozott rajta, két férfi volt egyik szobában, én és a párom a másikban, s a család a harmadikban. Az együtt töltött öt hét alatt nem láttam a pénzem, hiába kértem szinte már naponta, sőt még ők voltak megsértődve, s a kedves hölgy röhögve vágta a képembe, hogy miért nem hagytam ott őket a repülőtéren. – Milyen hamar elfelejtette, amikor ott sírt és könyörgött, hogy segítsek rajtuk. A vakáció alatt pokollá tették az életemet, semmi programra nem tudtam elmenni, sőt még többször is meg is loptak, s nekem is kölcsön kellett kérnem, hogy haza tudjak menni.
A család azóta nem volt Magyarországon. Az én pénzemen kerültek a szigetre.
Ha nem tapasztalom meg, el sem hiszem, hogy ilyen hálátlan és bunkó emberek is vannak.
Közben eltelt két esztendő, s a pénzemet még mindig nem sikerült visszaszereznem, úgyhogy már le is mondtam róla. Nem régiben, mikor költöztünk, szóltunk a férfinak, hogy az ő járgányával egy fordulóval el lehetne hozni a holmikat San Joséból Ibizára, ne kellene az én Fityómmal négyet fordulni. S persze erre is talált kifogást…
Nos, most elég messze lakunk tőlük, eddig sem kerestem a társaságukat, ezután még úgyse fogom. A párom és az egyik kollegája elnevezte őket „Sötét családnak”, aminek persze megvan a maga kis története. Azóta mindenki így ismeri őket a szigeten.
Volt idő, amikor sok magyar élt körülöttem, a válság miatt azonban sokan feladták és hazamentek. Mindenféle emberrel összehozott a sors, s néha nem akartam elhinni, hogy ezek bizony szintén úgy magyarok, ahogyan én. Kemény leckét kaptam abból, hogy nem kell mindenkin segíteni, s nem kell nekik semmit sem elhinni. Ezt sem hittem volna el, ha nem tapasztalom meg, hogy, ennyire ki tudnak vetkőzni a magyarok is „magyar” mivoltjukból.
Aki az elmúlt két évben készült a szigetre, annak nagy százaléka engem keresett meg az iwiw-en, honlapon, ismerős útján. Tényleg igyekeztem és igyekszem segíteni, ahol, és amiben tudok, de munkaügyben még magamnak se tudok, sajnos. Megszoktam, hogy nem várok vissza semmit, ám voltak olyan kirívó esetek, hogy bizony magam is úgy döntöttem, hogy ezután jobban meggondolom, kivel állok szóba.
A tegnapi eset tette fel a koronát. A párommal az üzletben voltunk, s egy fiatal lány kiabált valamerre, hogy neki uborka kell. Felkapom a fejem, s köszönök, s örömömet fejezem ki, hogy milyen jó magyar szót hallani. A kb. 23 éves csitri szó nélkül viharzott el mellettem, még csak arra se méltatott, hogy rám nézzen. Egy korombeli férfi kullogott utána. A közel ötvenes pasi kicsit elszégyellte magát, ő legalább a fejével biccentett és futott is a fess barátnője után. Nem az első eset volt, a sokadik. Tipikus esete a magyar új gazdagoknak. Semmivel sem jobbak már az angoloknál.
Most megfogadtam, hogy ha magyar szót hallok a szigeten, én ugyan nem köszönök oda, és nem adom jelét, hogy én is magyar vagyok.
Sok féle néppel találkozom itt nap, mint nap, látom az indiánok lustaságát, szemtelenségét, az arabok dölyfösségét, az angolok kivagyiságát, a románok pofátlanságát, a kínaiak, feketék, indiaiak, spanyolok különböző megnyilvánulásait, de egyik sem bántott annyira, mint a saját honfitársaim viselkedése.
|
|
|
- június 23 2010 21:49:35
ne add fel a reményt...talán egyszer majd arra járok |
- június 24 2010 13:49:47
Kedves Viktória, Emese, köszönöm, hogy olvastatok...
Sajnos sok ilyen magyar a világban... minden országban panaszkodtak a magyarokra, s el sem hittem volna, ha magam is meg nem tapasztalom... Sajnos.
Emese, nem adom fel, csak majd köszönj rám... Ha itt leszel.
Szeretettel. Léna |
- június 24 2010 21:22:48
Nagyon jó írás. Én is éltem néhány évet angol nyelvterületen, és bár eleinte örültem, ha magyar szót hallottam, nem ismerkedtem meg egy honfitársammal sem. Hamar rájöttem, hogy ezek nem azok az emberek, akikkel otthon is összebarátkoznék, sőt. Bántotta a fülemet a primitív stílus, a káromkodás. Nálunk talán csak a lengyelek voltak rosszabbak... vagy talán csak többen. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
