|
 Vendég: 116
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Emlékszem a napra, amikor rájöttem mindenre. 16 éves lehettem. Szinte látom magam el?tt a naplóm lapjait, látom, ahogy írom... Persze nem egyetlen nap alatt történt minden, de ez volt az a nap, amikor összeállt a fejemben az egész és megértettem. Nem volt más bennem, csak félelem a jöv? felé, undorodás a múlttól, ám ebben az undorban volt valami ördögi, ami mégis arra ösztönzött, hogy gondoljam át újra és újra, és soha ne felejtsem el...
Mennyit fantáziáltam arról, hogy mi lenne, ha újra találkoznánk... Teljesen bent volt a fejemben a forgatókönyv, mit tennék, ha véletlenül összefutnánk az utcán...
Olyan jó volt azzal tölteni a felesleges, unalmas perceimet, hogy ezen gondolkodtam...De hát mit tehettem volna? A gondolataim persze elkalandoztak, és az tolakodott az agyamba, hogy lehet minden az én hibám volt...16 éves korában sok butaság jár az ember fejében, ez is az volt...Butaság. 6 éves voltam akkor. Igen csak 6 éves. Hogy lehetne egy 6 éves kislány a hibás?! Akkor még sokat fogócskáztam, bújócskáztam és hintáztam. Egyszóval játszottam, ártatlan voltam. S belül, mélyen, a tudatom leghátsó sarkában ott lappangott a kicsi titok, mely csak évek múlva kezdett hírt adni magáról, apró jelenetek formájában, miket akkor még fel sem fogtam. De ahogy egyre többen lettek, lassan minden darab a helyére került... S már szinte minden percre pontosan emlékszem... pedig több mint 15 éve történt.
Volt úgy, hogy azt gondoltam, csak egy kés kellene, amikor találkozunk. A szívébe döfném sokszor, ezt akartam tenni. Igen s vér lenne minden, csupa vér, könny és piszok. S ? halottan feküdne a lábaim el?tt...
Persze ahogy n?ttem, már nem a gyilkosság volt az igazi cél. Talán egy pofon, egy szembeköpés is hatásos lett volna. Vagy elmondani mindenkinek, mindenhol, beleüvölteni a csendbe, a hallgatásba, a ködbe... belekiabálni a világba, hogy hallják milyen is az élet... hogy mindenki tudja! S mire mentem ezekkel a gondolatokkal? Élveztem, s valahol mélyen úgy éreztem, ezzel talán visszafizetek mindent.
És ma, amikor tényleg találkoztunk, véletlenül egy boltban, nem történt semmi látható. De belül megváltoztam. Látom magam el?tt azt, ahogy még messzebb van, tolja a bevásárlókocsit és egyre csak közelit felém. Megálltam és vártam. Agyamban vészes sebességgel kutattam valami után, ami segíthetne, de nem találtam semmit. S odaért... Épp nyúlt egy lisztért, és rám pillantott. Benne is, és bennem is ez a mondat fogalmazódhatott meg: 'Hát ? az?' Csak egyetlen pillantás a szemébe, és láttam mennyire megváltozott... Éreztem rajta, hogy keres ? is az agyában valami megoldást, hogy mit is tegyen... De nem tett semmit. Bár láttam, a szeméb?l sugárzott a fájdalom és a bánat, a megbánás... De mégsem jöhet oda hozzám egy boltban, és szólíthat meg. Ezt nem lehet megtenni. S nem is tette, nézett rám, könnyes volt a szeme... Majd hirtelen visszaengedte a kezét, s a pénztárhoz tolta a kocsiját, és 2 perc múlva már nem volt sehol. Én pedig sokáig álltam ott, és néztem azt a lisztet, amelyet nem fogott meg és nem vitt haza... Azóta egy óra telhetett el. Most itt ülök a konyhában, az asztal mellett, melyen az a liszt áll, ami nem lett az övé...
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
