|
 Vendég: 94
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Novella nurichtól
Lány a hídról
Már alkonyodik, esthajnalcsillag pislákol az égen. Emlékszem, húgom azzal bolondított, hogy az a Betlehemi Csillag. Halvány mosoly jelenik meg szám jobb szegletében az emlék hatására. Reményvesztett, sajnálkozó mosoly.
Lábaim alatt a széles folyó hömpölyög, mögöttem zsúfolt híd. Nagyváros ez, sok emberrel, rengeteg problémával, még több gonddal.
Az autósok sietnek hazafelé, már várja ?ket a finom vacsora és a szeret? család. Morajlik a tömeg, lent ömlik a víz. Én csak ülök a híd h?vös, és bizonytalan peremén. Bevallom, kicsit félek. Csak a folyóra akarok figyelni, közben emlékek törnek felszínre.
Óvoda. Szerettem nagyon. A barátn?m anyukája t?nik fel az ovi díszes kapujában. Gyönyör?, sugárzó n?. És kedves. A barátn?m odaszalad hozzá. Átöleli az anyját. Mosolyog. Boldog. Én is ilyet szeretnék. Irigy vagyok. Hirtelen gy?lölni kezdem a barátn?met. Neki jobb. ?t szeretik. ? mit tett, hogy megkapja mindezt?
Távolba mered a tekintetem. Mögöttem egy biciklista száguld el. Majdnem lesodort.
A Nap már lenyugodott, átvette az égi uralmat a Hold. Egyre több csillag t?nik fel. Mindegyik csillag egy-egy meghalt ember jelképe. Hamarosan nekem is lesz csillagom. Egy barát csillaga mellett.
Család. Mit is jelent ez? Számomra öt embert, akik egy helyen élnek. Az egyik ember mindig hibákat keres, és talál is. Hárman ezt elt?rik. ?k hallgatnak. Lelkileg már összetörtek, nem léteznek. Az egyik ember pszichés betegségben szenved. Három ember err?l nem tud. De egy tudja, de azt már nem, hogyan mondja el, hogy ne ejtsen sebet. Ugyanez szenved. Éjjelente könnyekt?l sós a párnája. ?rangyalához könyörög. Még sohasem látta, de hisz benne. Család r11; öt egymástól idegen emberr30; nem helyes ez.
Emlék, négy hónappal korábbról. Könnyek ömlenek, sírfelirat készül. A temet?be nem tudtam elmenni. Talán ezért a többiek sem mentek. Sírba tették, nélkülünk. Régen kérdezett valamit, akkor nem válaszoltam. Már valószín?leg tudja a választ. De már nem számít neki. Akkor sem számított volna, de önz? voltam. Nem kapott t?lem választ. Könnyek a megtört arcon. A folyóba hullanak.
Egy hang megszólal bennem:
-Biztosan ugrani akarsz?
A fejemben megszólal az én hangom:
-Nem, de muszáj. Különben végem.
Már teljesen besötétedett. Fekete masszává vált az üvegbúra felettünk, benne apró légbuborékok világítanak. Egy nevet? pár lépdel el mögöttem.
Emlék villan elmémben. Egy arc, egy kéz, lábak, has r11; emberré állnak össze. Barna szemek, haj. Kicsit bozontos szemöldök. Egy srác. Egyszer azt mondta, gyáva vagyok. Most is az leszek. Elviselés, beletör?dés helyett ugrani fogok. Talán a szó szoros értelmében.
A hídon egy kocsiból bömböl? zene hallatszik. Egy gondolat férk?zik a fejembe: talán nagy zenész lehettem volna. De most már mindegy. Talán majd egyszer megtalálják a kottáimat. És el?adják
Feltámadt a szél, kezd igazán h?vös lenni. Bal kezemmel a híd egyik oszlopába kapaszkodom. Jéghideg az acél. Er?s és komor, de hideg is. Akárcsak a Sors? Meglehet.
Eltelt az id?. Ennyit hagytam magamnak, b?ven elég volt. Még sok is. Még egy utolsó leveg?vétel. Még egy gondolat. A rögeszme, hogy azt képzeltem, angyal leszek. Szárnyaim n?nek a lapockáimból, ezért fáj a hátam. Röhejes, de mosolyogtató.
Most már tényleg az utolsó lélegzetvétel. Hirtelen eszembe jut valami. Az ?rangyalom! Még el sem köszöntem t?le. Hát, ünnepélyesen, viszlát. Leugrom. Köszönöm, hogy hihettem benned.
Utolsó másfél liter leveg? szökik a tüd?mbe. Ugrás. A könnyeim már felszáradtak. Helyükön elszántság fénylik. Lendületet veszek, valaki megszólal a jobb vállam fel?l:
-Ezt akarod?
-Ezt- válaszoltam kurtán.
-Szerinted megoldasz ezzel valamit?
Nem válaszolok. Igazából nem is tudom a választ. Elbizonytalanodom.
-Nem akarod- mondja a hang.
Nem szólok. Nem akarok szólni. Ugrani szeretnék.
-Nekem hiányozni fogsz.
-Nem is ismersz!- vágom hozzá.
-Tényleg nem. De, nem bocsátanám meg magamnak, ha hagynálak elveszni a habok között.
-Akkor ne nézz oda. Fordulj el.
-Nézz rám- szólt komolyan.
-Minek?
-Csak. Szárnyaim vannak.
-Nem hiszem.
-Akkor nézd meg magad.
Feladtam. Hátranézek. Sz?késbarna haj, világos szemek. Alacsony termet. Szárnyak sehol.
-Hazudtál- mondom a szemébe.
-Lehet. Mássz le onnan. Ha meghalsz, sohasem n?nek ki a szárnyaid, finoman végigsimította kezével a lapockáimat. Forró volt az érintése.
-Err?l honnan tudsz?- kérdeztem elképedve.
-Mássz le onnan. Utána megsúgom.
Hirtelen nem tudtam, mit tegyek. Végül beadtam a derekam. Mire lemásztam a korlátról, a lány elt?nt. A betonon, ahol egy perccel ezel?tt még a lány állt, egy cédula fehérlett. Unottan hajolok le érte. Kusza bet?k sorakoznak egymás után.
Hófehér angyalok cikáznak egy körben,
Te itt maradsz velük, ez életben
Fel sem fogom a bet?k mögött rejt?z? tartalmat, ösztönösen megfordítom a cetlit.
Lány a hídról
***
Hirtelen ébredtem aznap esti álmomból. A hídon történteket álmodtam újra. Megint ott volt a Lány. Ahogy a valóságban is, ebben az álomban is lemásztam a korlátról. A Lány nem t?nt el.
-Jól van, gyere, megsúgom- mondta. Közelebb hajoltam.
-Én vagyok az
-?rangyal- hasított belém a felismerés, és visszacsöppentem a valóságba. A Lány az ágyam végén ült.
-?rangyal - suttogtam hitetlenkedve.
-Köszönöm, hogy hittél bennem- mondta, de még mindig háttal ült. Most itt az én id?m.
-Hogy érted?- kérdeztem, közben az ággyal szemközti tükörben kerestem a Lány arcát.
-Montantól én fogok hinni benned. Én hiszem, hogy tudsz élni. És van er?d ahhoz, hogy rendberázd magad körül a dolgokat.
-?rangyal,nem gondoltam, hogy tényleg létezel. Nekem,lesznek szárnyaim?
-Nekem vannak?
-Nem- mondtam csalódottam. Szembefordult velem a Lány.
-Te is angyal vagy. A feladatod, hogy rendbehozd ezt a családot.
-De nincsenek szárnyaim.
-Nem a szárnyak tesznek téged angyallá. Hanem a feladatod.
Erre nem tudok mit válaszolni. Inkább hallgatok. Eszembe jut valami:
-Ki vagy te?
-Az ?rangyalod. A többi mellékes. Legyél er?s. Én hiszek benned- mondta, és lassan elhalványult az alakja a sötétben. A tükörbe pillantottam. Még egy utolsó mosolyt küldött felém, azután végleg elt?nt.
Könnyes arccal, és a tudattal, hogy nem vagyok egyedül, merültem aznap éjjel másodszorra álomba.
***
Már a húszas éveim közepét taposom. Sikeresen elvégeztem már az egyetemet. Jó állásom van, a kutatóintézetben dolgozom. Emellett hétvégenként gyógyszerészeti pályámat élem az egyik nagy forgalmú patikában. Igen, valóban sikeresnek mondhatom magam.
Van lakásom, nem túl nagy, nem túl pici, pont jó. És van kivel megosztanom a lakást. A srác az emlékeimb?l már életer?s férfivá érett. És ami igazán összeköt minket: egy barnahajú, barnaszem? mosolygós kislány. Már két éves, és minden érdekli. Egy igazi kis tündér. Talán kés?bb angyal lesz bel?le.
Négyhetente vasárnap szüleimnél vacsorázunk. Igen, azt hiszem, minden rendbe jött. Anyámmal - az ?rangyal elhalványulása után pár héttel, leültünk beszélni, és megnyílt. Teljesen megváltozott. Átvettem a lelki terheit, így ? megkönnyebbült.
Húgom egyetemen tanul, a kisebbik még a gimi padjait koptatja. Orvos szeretne lenni.
Apám nem változott, továbbra is remek ember. Az egyetlen dolog, ami változott, az az id?k nyoma rajta. Már egyre több a világító hajszála. De nem számít.
Azóta a bizonyos éjjel óta nem láttam a Lányt. Továbbra is hiszek benne, talán sokkal er?sebben, mint azel?tt. És az ? hite átragadt rám is, hiszek magamban. És teljesítettem a feladatom. Senkinek sem beszéltem err?l. Féltem, hogy azt hiszem majd, a Lány nem valós. De az volt. Nem álmodtam.
Tíz éve minden évben elmegyünk a barát sírjához. Fájdalmas, de megnyugtató. Mi sohasem fogjuk elfelejteni. Örökké él az emlékeinkben.
Ami a zenei pályámat illeti, nem vittem túlzásba. Hetente egyszer a lakásomban összeülünk egy kis közös zenélésre a régi,zenekari lányokkal. A szomszédok már megszokták ahogyan a zongoránkat is. A kis tündér, Helli, kifejezetten élvezi a zenénket. Három heged?, egy cselló, mint régen. De most már saját darabokat játszunk. Többségét én írogattam, de minden együtt véglegesítettük. Nevet is találtunk magunknak: Bíbor Hold. Nagyközönség el?tt még nem játszottunk, de minden évben fellépünk a templomi karácsonyi koncerten. Még mindig szeretem a kórusm?veket, kifejezetten, ha jó akusztikájú helyeken adják el?.
Néha visszagondolok arra, hogy egyszer régen ugrani akartam, de megrémülök a gondolattól. Ha akkor nincs a Lány, és én leugrom, talán a család már nem is létezne, és ez a kis tündér sem.
Mindig beszélek még az ?rangyalomhoz, nem érdekel, hogy nem válaszol, vagy, hogy nem látom ?t.
Hiszek benne, ennyi elég.
Nem n?ttek szárnyaim. Talán már nem is fognak. Nem érzem magam angyalnak. De elhiszem, hogy az vagyok. A Lány hisz bennem. Ez egyfajta kölcsönös hit, ami köztünk kialakult. Nagyon szeretném, ha egy éjjel újra látnám az ágyam végében. Szeretné, ha meger?sítené, hogy még hisz bennem. Szeretném, ha szólna hozzám
Valamit féltve ?rzök. Bedobozolva az íróasztalomban. Egy már kicsit megsárgult cetlit, amit még a bizonyos hidas eseménynél találtam.
Hófehér angyalok cikáznak egy körben,
Te itt maradsz velük, ez életben
Mondhatjuk, hogy a mottómmá vált ez a kurta két sor. Beleivódott az elmémbe, akár a szerves vegyületek a b?rbe. Ez nem mérgez?, mint a benzol, de mégis változtatott bennem valamit.
Az életemet, Hellit, a családomat, hihetetlen, de egy embernek köszönhetem. Az ? hitének, az ? létének. ?rangyalnak.
A cetli hátlapján kusza bet?k:
Lány a hídról |
|
|
- december 27 2007 20:19:38
Egy érdekes történet-álom, majd életrajzi ihletés? beszámoló s a kett? valahol találkozik. Valahol, ami számunkra ismeretlen, rejtélyes és fel nem fogható. Mégis hiszünk valahol mélyen belül, mert megérintett, társunkká vált, testelenül, emlékünkben valahol.
Kisérjen mindig véd?angyalod, ezt kívánom neked!
Tibor |
- december 28 2007 14:07:07
(: Köszönöm a hozzászólást! (: |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
