|
 Vendég: 62
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
novella
Radnai István:
LESZÁZALÉKOLT ÖRÖKKÉVALÓSÁG
(Hubay Miklósnak, bíztatómnak, ajánlom)
A lakótelep ablakaiban más rendszer szerint vándoroltak a fények. Szép szabályos ritmusa volt, hogy ki érkezett meg a délutáni műszakból és kezdett el sebtiben vacsorát melegíteni konyhában. Majd az ágyazás következett. A hajladozó testek körvonalai meglátszottak a szemközti ablakokban. Az éjszakai alvászavarokat még nem a kéklő képernyők, hanem a hangulatlámpa rózsaszín ernyője jelezte, visszafogott fényeivel. Majd azok is kialudtak, ahogy a munkában megfáradt testek lassú szabályossággal kiköltöztek a temetők virtuális örökkévalóságába.
Örökkévalóságnak tűnt, hisz a csontok huszonöt évig pihentek, ugyanott, ugyanabban az ágyban, ugyanazon agyagpaplan alatt. Demokratikusan domboruló és horpadó sírjaikban.
A többes számot Petőfi után alkalmazom. Petőfi még ötvenhatban és azután is divatban volt, szüksége volt a rendszernek Petőfire.
Ma a huszonöt-harminc éves lakótelepeken a rózsaszín a csatornák filmjeit jelzi, tizenegy után. Még csak a buherált antennák a szomszédba átbámuló csatornáin. Egy-egy homályos videofelvétel még éjfél után is ott marasztalta az éjjel-nappali kölcsönzők közönségét.
Aztán a hajnal ritmusa belecsapott a nehezen múló éjszakába. Felvillanó ablakok mögül a kávé illata lengedezett. Mert akkor még lehetett szellőztetni a túlfűtött lakásban.
Sokan a szomszéd kávéillatára ébredtek és a sebtében elrakott kenyérszeletek megkenve kerültek a táskába, szatyorba és mire a közvilágítási lámpák hunyorogni kezdtek az izzadt hajnalokban, amikor a felhő vagy ködpaplant az iskolásokról lerántotta az égi édesanya, a véresszemű nap, a zümmögés elkezdődött.
Pöfögő trabantok és a fülledt illatú reggeli busz vagy a sikoltó villamos, ahogy kihajtott a remízből.
Aki az utcára került összefogta a nyakán a sálat és sietett, mert várta a blokkoló óra.
A költő táskájában felszántott géppapír lapult. Várta a vers, hogy lemásolják, mielőtt a főnök betévedne a szobába. A főnököt, tudni lehetett, hánykor ringatja be a vállalati kocsi. A hátsó ülésen maradt pártsajtó jelezte a rangját. Ott kucorgott szabadon, a sofőr prédájaként.
Az autórádió sem mondott be egyebet, mint amit lapzárta előtt az állami hírforrás kiadott. Ha volt értelme újságot olvasni, az annyi volt csupán, hogy a hajnali kiadás nem a tegnapi újság volt.
Miért mesélem el nektek mindezt? Mert ma már az öregség nem enged reggelig aludni. Olykor hajnal előtt felver, máskor meg nem enged hajnalig elaludni.
Úgy sem ver fel a hajnali trabantok felharsanó lármája, a diszkrét szemetes, hetente kétszer, már nem hajnalban cseréli a kukákat, és talán halkabban.
A vállalati kocsik, a ladák, volgák vagy a ritka mercédeszek kikoptak. A céges kocsi ma már mást jelent, akinek van, adómegtakarítást.
A költők sem sietnek az irodába az esti verssel a hónuk alatt. Nem aktának álcázzák, hiszen a számítógép elnyeli a gondolatainkat és a gondolatrendőrség belénk költözött, nem mintha az öncenzúra nem működött volna a régi rendszerben.
De ne siessük el. Amíg az Országház előtt az ujjongó tömeg nem sereglett össze meghallgatni az ideiglenes köztársasági elnök kihangosított kiáltását... Ment bizony kikiáltotta a köztársaságot és a nép, amely a népi demokráciában élvezte a fékezett demokráciát, még nem sejtett semmit.
Fékezett habzású volt az a demokrácia, mint az utolsó demokratikus automata mosógépbe illő mosópor, a kék szemcsék erejével.
Öblíteni még a sarki talponállóban öblítettek.
Az éjszakai hangjai közül kifelejtettem a kocsmai zárórát. A borízű danászást, amihez a dolgozónak még volt kedve akkoriban.
A költőt a szorongás a hányingerig fokozódó izgalma fogta el, amikor a szétdobált gazdasághoz méltóan a száztelephelyes nagyvállalat könyveléséről az igazgatósági épületbe igyekezett. Szerencsére jött a vállalati kézbesítőjárat.
Az irodában már nem tudta visszatartani. Reggel hirdetik meg az aznapi elbocsátásokat.
A dosszié a frissen lemásolt versekkel az akták közé keveredett és egy hétig pihent. De a költő vérnyomása még akkor is háborgott, sőt hónapokig nyomta az ágyat, az intenzívről áttologatták a röntgenre, ultrahangra.
Keresték hol van benne a góc, holott az szemmel láthatóan a gyomrában, a torkában megakadt gombóc volt.
Féltette a kenyerét és ettől úgy összerándult a gyomra, hogy már enni alig tudott, pedig volt mit. Nyelni sem tudott, a torka is kiszáradt. Pedig nem kellett a munkaügyön jelentkeznie. Védett ember lett.
A rideg kórházi falak megvédték a szűkszavú levélkétől.
Bizony az nem volt valami elbocsátó szép üzenet, nem fáradtak költőiséggel. Indokkal is fukarkodtak, vagy a sablonos létszámleépítés szót ismételgették, tíz, húsz vagy száz példányban.
Mint az alkonyati tó vagy folyó felett keringő őszi vadludak, mindenki kapkodva kezdte a helyét keresni. Míg mások, mint a vacsorájukat váró szúnyogok, a vállalat maradék vérét szívták. Maguknak spontán privatizálva. Egyszerre egy bizonyos szint felett szép csendben mindenki kapitalistára korszerűsítette rózsaszín elveit. Bizony már csak a zsebükben felejtett pártkönyv piroslott az elvektől és még nem tudták, milyen nyelven beszéljenek.
Aki nem kezdett időben az orosz mellé angolul is megtanulni - vitte magával, a pénzzel együtt, néhány beosztottját.
Ahogy ez lenni szokott a kórházban alkalmazott kezelés véget ért, lejárt a betegállomány. Akinek nem sikerül talpra állni, mehetett a bizottságok elé.
A költőnek talán szerencséje volt, hogy munkára alkalmatlannak találták.
Már hiába álmodott és riadt fel azzal, hogy nem írta meg, az eufemisztikusan reorganizátornak nevezett, terminátornak a határidős levelet. Megsúgom, hiába jelentette be a cég követeléseit, abból senki egy fillért nem látott, a felszámolás költségei elvitték a maradékot.
A költő mégis a háborgó lelkiismeretével álmodott. Az elintézetlen, de értelmetlen aktáival.
Értelmetlen volt a vérnyomását emelő hajsza, a főnök örök elégedetlensége, mert az íróasztallal együtt az aktákat is kiselejtezték. A felszámolók ilyen apróságokkal nem foglalkoznak Sem a magyar irodalom gyöngyszemeivel.
Nekik elég volt egy leporelló, amit a számítógép kiokádott. Elég volt a felszámoláshoz a kétes és behajthatatlan követelések hosszú listája és a piros számokkal kinyomtatott egyenleg. Aki kapja, marja, vihették az asztalt, a felesleges papírt, a felesleges írógépet. Csak az a baj, hogy felesleges szerszámgépet, kohót, öntődét, az irodát is.
Míg valahol másutt, mint az erdőszéli fák alatt a gomba, más irodák és hivatalok nőttek ki. A hivatalok feltámadnak, ez a bürokrácia örök lélekvándorlása.
Az elégedetlen főnököt is kiselejtezték.
A költő kétségbeesetten kereste a verseit, az értékes dossziét, az érzelmeit, a gondolatait. Aki az utcára került, nem reggel került a sietősléptűek áramlatába.
A buszokon már volt ülőhely.
A költő sokáig nézte a lakatot, majd fölszállt a buszra. Ezúttal hazafelé. Rájött, hogy többet nem kell elhagynia a panelfészkét.
Lassú léptei és kevéssé szárnyaló gondolatai a már nem közértig és vissza. Ki gondolt a közérdekre, ha profitra van lehetőség?
Szerencséje volt, a gondolatai, érzelmei, a munkája és lelkesedése ugyan a zúzdába került. De!
De a postás még havonta felkereste az alamizsnával.
És vajon melyik költő dörömbölne ezek után versekkel a szerkesztőségek ajtaján?
Még az alázatos kopogtatás mikéntjét is elfelejtette. Igaz, annyira megváltozott a világ, hogy már nem tudta, hol és kinél kellene kopogtatnia.
Persze, amikor kopogtatott forradalmian eredeti vagy fájdalmas, vágyban égő gondolataival, ki az előbbiért, ki az utóbbiért nem fogadta. Egy idő után a nagyhatalmú cenzúra és szerkesztőségek óvatos öncenzúrája a költőt akkor is feleslegesnek tartotta. Akár csendes volt, akár éppen túl hangos. A vágyai mögött az idealizmus mételyét vagy a felforgatás csíráit keresték.
Azt mondták megváltozott a rendszer. A rendszerváltást követő években a költő, immár leszázalékolt nyugdíjasként kopogott volna.
Levegő immár volt körülötte, szabadság is. A nagyhatalmú szerkesztő, akár változott a személye akár nem, akár változott a rendszer - talált új kifogást!
Nincs pénz, kedves barátom.
A cikkek harsogtak, költők és politikusok, költőből lett politikusok vicsorogtak a másik táborára.
A költő összeszedte gondolatai és fájdalma morzsáit. Elővette a porosodott folyóiratokat és hetilapokat. Ahová egykor és fölöttébb ritkán sikerült becsempésznie egyáltalán nem vonalas, szelíden lekerekített gondolatait a szerelemről. Vajszívű szerkesztők olykor visszaemlékeztek, hogy ők is voltak szerelmesek. És eszükbe jutott, hogy maguk is voltak pályakezdő költők.
Elfelejtettem mondani, a múzsák is ritkábban látogatták egy ideje, az akták váltak főszereplővé. A féltett munkahelyén, utólag feleslegesnek bizonyult produktumai. De erről már szóltam. A világ múlékony dicsősége?
Ama kevés és kevéssé öncenzúrázott gondolata, a változó szelek sodorta levelek és a változó vizek hordaléka, bátortalan lázadásának termékei, amiket készült lemásolni, a megváltozott világ reményében, éppen azok voltak a leselejtezett dossziéban.
A rendszerváltozás felemelő pillanatát pedig, úgy látszik, átaludta a kórházi ágyon. Még az álmai is a szívére nehezedő múltban utaztatták, pedig mennyire várta a változásokat!
|
|
|
- augusztus 15 2010 19:17:56
Múzsámat Lech Wale(n)sának hívták! Nem tudom, hol kell bejölni azt a kicsi farkincát, az e-betű alá!!
1980-81-ben írtam a legtöbbet, ami a témája volt érthetően a lengyel események, 1956. kapcsolata stb volt, valamint a sajtó cenzúrázott hírei, de hiszen újra meg tudtam ezutóbbit írni, ha nem is az akkori sajtóról!!!
Ezekből csak egyetlen példány létezett, éppen le akartam másolni, hiszen nem kellett önmagamat cenzúrázni!!! |
- augusztus 16 2010 13:50:15
Kedves István!
Nekem nagyon tetszett maga a fogalmazás a szép hasonlatokkal, jelzőkkel.
Azt a kicsi farkincát az "e" betű alá úgy lehet odatenni, hogy:
A Word-ben a "Beszúrások" menűpontban ki kell választani a Szimbólum szót, majd a megjelenő táblázatban a "normál szövegnél" a 4. sor 9. kockájába lépve, a farkincás e betűre rá kell kattintani, majd az "Beszúrás" szóra kattintva ez a farkincás e betű a szövegbe beszúrásra kerül. (Ha erre gondoltál): ę
Gondolom, hogy ha vesztek is el kézirataid, emlékezetből a legtöbbet újra tudod írni.
Igen jól sikerült ez a novella!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- augusztus 19 2010 12:13:36
kedves T. Zszuzsa!!! Lehetetlen "emlékezetből" bonyolult, hosszú verset rekonstruálni!
A hangulat semmiképpen nem jön vissza, pl. egyik pillanatban Wale¸sa, másikban Jaruzelsky - ezt a hangulatváltást ma rekonstruáni????
pedig a lengyel példa alapján - közel egy vétizeddel hamarább - reméltem!!! a váltzást, a RENDSZER BUKÁSÁT! |
- augusztus 20 2010 20:03:22
Sajnos a rendszer bukása a kisemberek földbedöngölésével járt!
Nem hiszem,hogy bárki is erről a világról, erről a rendetlen rendről álmodott. Mint kis hazánkban oly sokszor sok dolog ez is félrecsúszott. Csak több lett a nyíltan-gazdag és a keserű-szegény.
És tényleg, néha már kérdés,hol van az akkori lelkes költők, " hívőn-bízok" helye. Bocs,kicsit elkalandoztam.
De az írásod tetszett!! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
