|
 Vendég: 104
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A késő őszi eső zuhogott, mintha dézsából öntenék. Az utcán botorkáló emberek, kétségbeesetten próbáltak fedezéket keresni. Az úttest közepén csinos, fiatal nő kerülgette a tócsákat. Valószínűtlen örömét lelte benne, hogy az út közepén járhat – az ítéletidőben senki nem ült volán mögé, ha nem volt muszáj. Az asszony meg sem kísérelte óvni magát a záporzó vízcseppektől, sőt, mintha egyenesen élvezte volna, hogy kék kosztümje alaposan átázik. Térd felett érő miniszoknyát viselt, jobb kezében hasznavehetetlen kínai esernyőt szorongatott – a vihar annyira megtépázta, képtelenné vált feladatára –, a balban olcsó zsebrádiót, amelyben épp híreket mondtak.
– A BKV és a szakszervezet vezetője hetek óta nem jutottak egyezségre. A sztrájk időtartamáról lehetetlen jóslásokba bocsátkozni. A szemben álló felek egyelőre nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek… és most a mai időjárásról, enyhe, mediterrán jellegű ősz köszöntött ránk, derült, napos idő várható mindenütt…
A jó alakú nő fanyar mosollyal kikapcsolta a hazug szerkezetet, aztán zsebre vágta. A következő pillanatban ezüstszürke BMW kanyarodott mellé. Gátlástalanul lefröcskölte a feszes harisnyába bújtatott, formás bokát. A kocsi a létező legújabb típusnak tűnt, úgy festett, mintha épp abban a percben került volna le a futószalagról. Az ablak zajtalanul lesiklott, markáns férfiarc bukkan fel négyszögében. A középkorú sofőrt frissen borotvált áll, ápolt frizura, átható tekintet, sportos, fekete öltöny jellemezte.
– Elvihetem? – érdeklődött udvariasan. – Ronggyá ázik, mire hazaér.
– A BKV-nál dolgozom – közölte erre a nő, mintha ez kizárná irányában az önzetlenséget.
– Nem baj – legyintett a jóképű autóvezető, majd hanyag mozdulattal a jármű belseje felé intett. – Engem nem hat meg a sztrájk.
A nő nem kérette tovább magát, keresztbe vetett lábbal kényelembe helyezte magát az anyósülésen. A férfi szeme formás combjára siklott.
– Gábor vagyok – mutatkozott be a finoman ívelt vádlinak jól nevelten. – Hová vihetem?
– Irén – vágta rá utasa. – Gyömrőn lakom, a Kossuth utcában.
Gábor felvonta a szemöldökét.
– Hát, nem itt van – állapította meg –, de ha már megígértem, elviszem.
Gázt adott, kilőtt a kocsival. A járda mellett elkanyarodtában áthaladt egy hatalmas tócsán, és tetőtől-talpig vízzel borított be egy öregurat, aki borral a kezében, kábán leste az eget. A részeg aggastyán dühödt káromkodásban tört ki, de a BMW-s ügyet sem vetett rá.
– Van családja? – kérdezte Irén, hogy megtörje a csendet, miközben szemét az út két oldalán elviharzó házakra szegezte.
– Nős vagyok, de gyerek nincs – vonta meg a vállát Gábor. – Nem jövünk ki az asszonnyal, semmiben sem értünk egyet. Mások a nézeteink az életről. Játékokkal próbáljuk megmenteni a kapcsolatunkat, bár egyelőre nem sok sikerrel. Tudja, hogy van ez…
– Hát, persze – vágott közbe a nő. – Tudom. Egy cipőben járunk, a férjemmel nem találom a közös nevezőt.
Gábor kis időre csöndbe burkolózott, aztán fél kézzel matatni kezdett a kesztyűtartóban.
– Nem zavarja, ha rágyújtok?
– Szó sincs róla – nyugtatta meg Irén. – Sőt, engem is megkínálhatna.
A férfi felé nyújtotta a paklit, majd miután választott egy szálat, ő is kihúzott egyet a dobozból. Kaparászó ujjai öngyújtót kotortak, tüzet adott a nőnek az aranyozott Zippóval, aztán a saját cigarettáját is meggyújtotta.
– Elgondolkodtam valamin – mondta bizonytalanul, miközben tekintetét az ablaktörlő táncára meresztette. – Ha mindketten lefeküdnénk egy vadidegennel, talán javítana valamit az otthoni helyzeten.
Irén félrenyelte a füstöt, köhögni kezdett, de aztán összeszedte magát.
– Ö… – oldalról Gáborra pillantott – ez igazán érdekes gondolat…
A külváros házai megritkultak, rövidesen tábla jelezte, elhagyták Pestet. A sofőr váratlan elhatározással félrerántotta a kormányt, és az első letérőnél lekanyarodott egy félreeső mellékútra.
Irén nem szólt semmit, amikor megálltak a kocsival az erdő fái közt; hagyta, hogy a férfi hozzáhajoljon, és megcsókolja. Rövidesen szenvedélyesen ölelkeztek. A kék kosztümkabát lekerült, Gábor vadul simogatta a nő mellét. Már szétkapcsolta hátul a pántot, és ajka az egyik ágaskodó bimbót kóstolgatta, amikor homályos alak kocogtatta meg kívülről az ablakot.
A pár szétrebbent. Első rémületük végül elillant valamennyire, ahogy felfogták, egyenruhás rendőr várakozik az ajtó túloldalán, akihez pillanatokon belül csatlakozott egy másik közeg is. Irén sietősen visszakapcsolta melltartóját, a férfi izgalma nem kevésbé gyorsan lelohadt.
– Perverzkednek az erdőben? – kérdezte az elsőként megjelent fakabát, amikor Gábor leeresztette az ablakot. – Félrelépősdivel töltik az időt?
– Tudom, a helyzet megtévesztő… – dadogta Gábor paprikavörösen.
– Francokat! – torkolta le ingerülten a rendőr. – Kérem a papírjaikat!
Gábor és Irén remegő kézzel húzták elő okmányaikat. Az egyenruhás szeme elkerekedett, amikor leolvasta az adataikat.
– Maguk házasok? – kérdezte hitetlenkedve.
– Azok – vette át a szót Irén, aki sokkal nyugodtabban viselte a sajátos szituációt, mint Gábor. – Kihűlt a kapcsolatunk, jó ideje szóba sem álltunk egymással. Végül terapeutához fordultunk, aki azt javasolta, játszunk. Hetekig ne találkozzunk, ne is beszéljünk egymással, aztán tegyünk úgy, mint két idegen, aki összeakad, és csak úgy spontán lefekszik egymással.
– És ez működik? – tudakolta az egyenruhás.
– Úgy tűnik – bólintott Gábor. – Mintha újjászülettünk volna, talán az idő és távolság miatt.
A rendőr fejcsóválva visszaadja a papírokat.
– Maguk valahonnan nagyon ismerősek nekem – mondta bizonytalanul, aztán vállat vont. – Mindegy, hagyjuk, tegyék rendbe a szénájukat, vegyék úgy, hogy nem is találkoztunk!
Az egyenruhások elbaktattak az őszi zápor csapásaitól görnyedten, a pár pedig lázasan szeretkezni kezdett a felhúzódó ablak mögött.
Öt órával később az egyes számú rendőr, akit Bertalannak hívtak, a tévét bámulta odahaza, jobb kezében dobozos sörrel, balban pattogatott kukoricával, melyet az ölében heverő tálkából majszolt. A készülékben épp a híradót adták, a férfi kiguvadt szeme a képernyőre tapadt. Miután legyőzte elképedését, remegő ujjal társa, Bruno számát ütögette be a mobilján.
– Te, ugye mondtam, hogy ismerős az a pár! – üvöltötte lelkesen. – Kapcsolj csak a híradóra!
A kamerák pazar berendezésű terem közepén álló, hatalmas fekete asztalra fókuszáltak, a háttérben vakuk villogtak. Egymással szemben Gábor és Irén ültek a bútordarab két felén, arcukon mosoly tündökölt. A férfi sportos, fekete öltönyt viselt, a nő elegáns kék kosztümöt, mialatt a bemondó lelkesen kommentálta az eseményt:
– A BKV és a szakszervezet vezetője hosszúra nyúlt háború után végre tárgyalóasztalhoz ült, és párbeszédbe kezdett Úgy tűnik, végre közös nevezőre jutnak, és a budapesti közlekedés nehéz napjai véget érnek… most az időjárásról…
A képernyőn bizonytalan arcú, kopasz férfi jelent meg.
– Enyhe, mediterrán jelegű ősz köszöntött ránk – hadarta reményteli hangon –, holnap derült, napos idő várható…
|
|
|
- augusztus 25 2010 10:34:12
Csábitó és trükkösen megszerkesztett írás és a végén a deus ex machine az dramaturgiai telitalálat.
Én remekül szórakoztam rajta, a kis fojtott erotikával együtt.... |
- augusztus 25 2010 13:37:56
Köszönöm szépen  |
- augusztus 25 2010 15:27:12
nagyon tetszett! bár már akkor rájöttem, hogy házasok, amikor a nõ rákérdezett, hogy van-e felesége a pasinak... bár a történet végi csavarra nem számítottam... pazar! |
- augusztus 25 2010 16:48:52
Arra, hogy házasok, tízből kilencen rájönnek, de az nem baj, mert szerettem is volna, hogy így legyen Az igazából csak figyelemelterelés az igazi csattanóról 
Örülök, hogy pazarnak találtad! |
- augusztus 25 2010 16:56:03
Csudijó! A történet kellemesen csavaros! Izgalmas!
Egyszóval: Gratula! |
- augusztus 25 2010 20:18:46
Nahát, köszi, Böbebaba |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
