|
 Vendég: 97
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Érezte, ahogy a félelem összeszorítja szívét, és a fülében hallotta a lüktetést, amely majd szétfeszítve a dobhártyáit dübörgött. Arca a fejébe tóduló vért?l vörössé vált, a félelemt?l viszont hirtelen falfehérré.
Le fog zuhanni. Szörnyethal, pillanatok alatt és többé soha nem látja majd ezt a világot. A világot, melyben élt és létezett. Amiben olyan tökéletesen összerakta az életét, mint apró, kicsi, színes mozaikdarabkákat.
Ezek a darabkák a családtagjai voltak: felesége, fia, lányai, apja, anyja, bátyja és a többi rokon. De nem csak ?k, hanem a környezete, a munkahely, az autó, a reggeli kávé illata, a puha és hideg takaró érintése, a borotvahab selymessége, felesége csókja, ölelése, a kedvenc tévém?sora, mind, mind egy aprócska darabka volt és ezek az évek munkája alatt tökéletesen egymáshoz lettek passzítva, illesztve. Túl tökéletes volt az egész... és most mintha egy kóbor macska kezdett volna játszani az asztalon hever? kirakóval és a darabokat nem egyenként karmolta széjjel, hanem leborította az egészet a földre, úgy hogy a darabkák szertehullottak. Volt, ami a szekrény alá gurult, s néhány kirepült az ablakon. Ezt újra összeszedni már lehetetlen. S ezt tudta ? is nagyon jól... ennek az életnek pillanatokon belül vége szakad.
Most zuhant, és el sem merte hinni, hogy ilyen gyorsan tud gondolkodni, amikor az utolsó percei vannak hátra. Mennyire jó lett volna, ha a napi hajtásban, a munkahelyén is ilyen sebesen cikáztak volna gondolatai. Becsukta inkább a szemét, nem akarta látni mi is vár rá valójában.
S szeme el?tt sorban képek jelentek meg, a ház, ahol született, majd a másik, amit már segített a saját kezével felépíteni. A gyermekei arca, ahogyan kacagtak meleg nyári napokon. A sok családtag és mindenki, akit szeretett, felsejlett el?tte pár töredékpillanatig. Majd minden más is megjelent, az els? kutyája, melyre már nem is emlékezett, majd agyába furakodott a természet is, állatok és növények, erd?k és rétek, pár régi kedvenc könyvének lapja is felvillant, oda nem ill?en a sok zöld között. És egyre csak jöttek az újabb emlékképek, a szívébe mart a felismerés: soha nem látja már mindezt.
Hirtelen kinyitotta a szemét és vakító fényességgel hatolt a tudatába és örökre bele is karcolódott az a kicsi, csendescsobogású patak, mely alatta tört magának utat a sziklák között. Csodásan csillogó kristálytiszta vize volt, benne kisebb és nagyobb sziklák, a part szélén f?, alacsony fák, gizgazos és mezei virágos, mohos föld. Minden olyan igazán gyönyör?, természetfelettien szép...
S ez a szépség megváltozott, ahogy az agyába furakodott a gondolat, hogy milyen is lesz a gyönyör?séges táj, ahogyan majd az ? vére színe vörösre festi a vizet, az összetört teste a sziklák között kicsavarodva, arccal a víz felé fordulva fekszik...
És ahogyan peregtek a másodpercek ? zuhant, egyre er?sebben hallotta a patak csobogását, már nem volt hívogató, nem volt gyönyör? és a víz sem ragyogott tisztán.
Pár perccel ezel?tt, mikor a szakadék szélén sétálgatott eszébe se jutott, hogy nem megy el err?l a helyr?l soha, örökre a patakban, annak vizét vérvörösre festve fog feküdni...
Milyen félelmetes, hogy ilyen kiábrándító halála lesz: egy szakadékba zuhanni és szörnyethalni. Mikor még kisgyermek volt, h?sként vágyott a büszke és dics?séges halálra. Majd évtizedek elmúltával, öregen képzelte el, talán mikor épp a fotelben elszunyókál. Id?vel már nyoma sem maradt a h?sies harcnak...
De más vár rá, más a sorsa... az, hogy halálra zúzza magát a patak vizében sodródó köveken és sziklákon.
Félt elhinni, félt belegondolni, hogy milyen is lesz mikor leérkezik, amikor nem zuhan már tovább. Ahogyan becsukta a szemét, hogy várja az ütközetet újra dübörgött agyában és fülében a szívverése.
A következ? pillanatban felült, éjszaka volt, d?lt róla a veríték, minden csendes körülötte és minden sötét. Felesége halkan szuszogott mellette, ? pedig nagyokat pislogva lassan, újra lefeküdt a párnájára.
Tudta, hogy holnap els? dolga az lesz, hogy lemondja a túrát, amit a barátaival és a munkatársaival a hegyekbe szervezett a hétvégére. Nem szabad elfelejtenem, nyomatékosította magában, majd csendesen elaludt a kimerültségt?l.
Reggel kialvatlanul és fáradtan ébredt, az álomra már nem emlékezett... |
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
